Keménykalapos kémprogramok, avagy online házkutatás

Adatvédelmi szempontból sokan mérföldkőnek tekintik a német alkotmánybíróság tavalyi döntését, melyben megalkotta az információtechnológiai rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Az ügy hátterében az a felismerés húzódik, hogy a számítástechnika fejlődése lépéselőnybe hozta a nemzetközi terrorszervezeteket a bűnüldöző szervekkel szemben, mivel ezen csoportok kommunikációja átterelődött az Internetre, amelyen gyorsabban és biztonságosabban tudják akcióikat megszervezni. Mindezek ismeretében Nordrhein-Westfalen tartomány parlamentje tavaly törvényt hozott az „online házkutatásról”, melyben felhatalmazta a tartományi nemzetbiztonsági szerveket, hogy súlyos bűncselekmények, így különösen az állam biztonságát, más életét, testi épségét vagy szabadságát veszélyeztető cselekmények gyanúja esetén a veszélyért felelős személyekről adatokat gyűjthessen oly módon, hogy a gyanúsított számítástechnikai rendszerére ún. trójai szoftvert telepíthessen. A szoftvert akár az Interneten keresztül is rá lehet telepíteni a célszámítógépre, amelyről így a hatóság a rajta lévő összes adathoz hozzá tud férni, ráadásul anélkül, hogy ebből a felhasználó bármit is észrevenne.
Az alkotmánybíróság azonban tavaly megsemmisítette a törvényt, megalkotva egyúttal az információs rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Érvelésük szerint azért szükséges létrehozni egy külön "IT-alapjogot", mert napjainkban egy-egy személyes használatú számítógép akkora mennyiségű és olyan bizalmas jellegű információcsomagot hordoz az adott személyről, amely alapján könnyedén egy teljes személyiségprofil is kialakítható. Ezért az ilyen IT-rendszerek sérthetetlenségéhez komoly érdek fűződik, s bármilyen beavatkozás súlyosan korlátozza az általános személyiségi jogokat, így csak nagyon szűk körben lenne helye.
A gond ugyanis az, hogy ha a nemzetbiztonsági szerv tudja is, hogy mit akar megtalálni a célszámítógépen, akkor is a teljes adatállományt át kell fésülnie, s ezáltal olyan szenzitív adatok kerülnek a birtokába, amelyeknek adott esetben semmi közük az ügyhöz. Lehet persze szabályozni, ahogyan általában a titkos információgyűjtésnél, így a magyar Btk.-ban, illetve a rendőrségi törvényben szabályozzák is, hogy az ügyhöz nem kapcsolódó információkat, személyes adatokat azonnal meg kell semmisíteni, de ezáltal még nem lehet meg nem történtté tenni a jogosulatlan adatkezelést. Márpedig, így a német alkotmánybíróság, egy-egy személyi számítógép teljes átkutatása olyan mértékű beavatkozást tesz lehetővé a magánszférába, amely aránytalanul korlátozza a személyiségi jogokat.
Pár évvel korábban volt egy adatvédelmi tárgyú döntése a testületnek, amelyben hasonló dilemmát boncolgattak. Akkor, közvetlenül a madridi és a londoni terrormerényletek, illetve az al-Kaida hamburgi sejtjeiről szóló hírek után, több tartomány törvényt hozott a gyorsabb, átfogóbb rendőrségi adatkezelésről. Ez lehetővé tette, hogy a különféle nyilvántartó rendszerekből nyert személyes adatok alapján a német rendőrség előre meghatározott kritériumok szerint halászhasson az adattengerben, vagyis a konkrét esetben hozzáférhessen az összes, 18-40 év közötti, férfi, nappali tagozatos, muszlim vallású egyetemista személyes adataihoz. Természetesen itt is megsemmisítő ítélet született a bíróság részéről.
A kérdés persze mindkét esetben nemcsak jogi, hanem filozófiai jellegű is. A XXI. század embere okkal gondolhatja úgy, hogy lépten-nyomon nyilvántartják, minden mozdulatát videókamerák, szerverek, azonosítókártyák rögzítik. Orwell regénye szóról-szóra megvalósul. Ilyen körülmények között egy állampolgár az alaposan kiherélt magánszférájáért cserébe joggal várhatja el, hogy az állam, ha már úgyis mindenkiről mindent tud, védje meg őt a bűnözőktől, terroristáktól. Vagy megfordítva: ha a rendőrségnek folyton adatvédelmi akadályokba kell ütköznie munkája során, akkor ne csodálkozzon senki, ha több pénz, több idő és nagyobb erőfeszítések árán tudja megelőzni vagy feltárni a bűncselekményeket. Lesarkítva a dilemma tehát a következő: kevesebb szabadságért nagyobb biztonság, avagy több szabadság, de kevesebb biztonság?
Véleményem szerint azonban nem lehet a kérdést ennyire általánosan megválaszolni. Míg mondjuk a belvárosi kerületekben felszerelt térfigyelő kamerák esetén elfogadom, hogy a biztonságom érdekében korlátozzák a képmáshoz való jogomat, addig egy távoli terrorveszély elhárítása érdekében elfogadhatatlannak tartanám, hogy csak azért, mert mondjuk muszlim az apám, bekerüljek egy rendőrségi adatbázisba.
A térfigyelő kamerák nagyban hozzájárultak a belvárosi kerületekben elkövetett kocsilopások és egyéb bűncselekmények számának csökkenéséhez. Vajon egy trójai vírus telepítése egy gyanúsított számítógépére mennyiben könnyíti meg a nyomozó szerv munkáját? Hiszen, ha már gyanúsított, akkor nyilván egyéb információk is a rendelkezésre állnak feltételezett tettével kapcsolatban, amelyről bírói engedéllyel telefonlehallgatás vagy házkutatás során további terhelő bizonyítékok is szerezhetők, a telefon- és internetszolgáltatók pedig, a 2006-ban elfogadott "Big Brother Irányelvet" átültető törvény alapján kiadhatják a híváslistáját és az internethasználat során keletkezett "cache" adatait is, vagyis, hogy mikor melyik weboldalakat látogatta.
Ezek a rendőrségi intézkedések is korlátozzák a gyanúsított személyiségi jogait, de ezek a korlátozások célzottan a gyanúsított feltételezett bűnelkövető tevékenységére irányulnak és minimalizálják az irreleváns és szenzitív személyes adatok kezelésének az esélyét. Ezzel szemben egy számítógép teljes adatállományának automatizált átkutatásával ágyúval lőnénk verébre, hiszen az előbbi módszerekhez viszonyítva nem érhető el számottevően nagyobb előny a nyomozás szempontjából, viszont jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a titkos online házkutatás során az ügyre nem tartozó, rendkívül bizalmas és intim információk birtokába jutna a rendőrség.
Lehet azzal érvelni a magánszféra védelmével szemben, hogy a túlzott privacy-védelem a pedofilhálózatok és a szoftver- illetve DVD-hamisítók helyzetét könnyíti. A legtöbb ország joga, így a magyar jog is lehetővé teszi, hogy a rendőrség hagyományos házkutatás során lefoglaljon számítógép-merevlemezeket, ellenőrizze azok tartalmát. A gyanúsított ilyenkor értesül az intézkedésről, láthatja a saját szemével a bírói engedélyt, s adott esetben közre is működhet a bizonyítékok felkutatásában. Egy trójai szoftverrel viszont nehéz a kommunikáció, hiszen nem kopogtat, nem kérdezhető meg tőle, hogy miért jött, és nem hagy nyomot maga után, ez pedig visszaélésekre is lehetőséget ad, ráadásul egy "meghackelt" gép később könnyebben esik áldozatul további, külső vírusfertőzéseknek is.
A legveszélyesebbnek azonban egy ilyen intézkedés demokráciára gyakorolt hatását tartom. A szabadság, a befolyástól mentes magánszféra pedig a demokrácia alapja. De ki érezné többet szabadnak magát, ha tudná, hogy bármilyen fénykép, szöveg, videó, amit a gépén tárol, egyúttal akár egy nemzetbiztonsági adatbázisban is szerepelhet?

Share |

Zenekarok és a szerzői jog

Nemrég kaptam egy levelet egy szerzői jogi kérdéssel, amely úgy gondolom, sokak számára érdekes lehet, ezért leírom röviden. A történet egy énekesnőről szól, aki egy zenekarban énekelt, amelynek idővel lett saját honlapja, saját adatlapja a myspace-en, felraktak néhány számot, stb. Egy idő után viszont megromlott a viszony a tagok közt, az énekesnő pedig kilépett a zenekarból. Csakhogy az említett internetes oldalakon minden továbbra is a régi állapotokat tükrözte, a taglistán továbbra is ő szerepelt, a letölthető számok az ő hangján szóltak, s a zenekar egy későbbi tehetségkutató versenyen is ezt a régi oldalt adta meg referenciaként.
Piszkálja ilyenkor az embert a „józan paraszti esze” is, hogy nem túl etikus más tollával ékeskedni, de mit mond erre pontosan a magyar jog? Először is fontos tisztázni, hogy a szerzői jog minden szerzői művet a keletkezésétől fogva megillet Magyarországon, akár ott van a copyright szimbólum, akár nem. Ez azért lényeges, mert sokan összetévesztik a szerzői jogot a védjeggyel vagy a találmányok szabadalmával, ahol viszont a bejegyzéssel keletkezik a védelem.
Egy zeneszám viszont nem egy szerző műve, hiszen kell hozzá általában gitáros, dobos, billentyűs, énekes és tetszés szerint további személyek. Az ilyen közös művek esetén a magyar szerzői jogi törvény különbséget tesz aszerint, hogy annak részei felhasználhatóak-e önállóan. Ha nem, akkor a szerzői jog minden szerzőtársat egyenlő arányban illet meg, de annak megsértése esetén mindegyik szerzőtárs önállóan is felléphet; ha pedig önállóan felhasználható részekről van szó, akkor a saját részek tekintetében a szerzői jog önállóan is gyakorolható.
Véleményem szerint egy zeneszám olyan közös mű, amelynek részei, így az ének, a dallam, vagy akár csak a gitárszóló, önállóan is felhasználhatók, hiszen gondoljunk arra, hogy egy stúdióban ezeket külön-külön csatornákon keverik egybe. Vagyis az énekesnő a zeneszámok tekintetében önállóan is gyakorolhatja szerzői jogait. Két fontos jog illeti meg az énekesnőt: a nyilvánosságra hozatal, ill. a névhasználat joga.
A legelső azt jelenti, hogy egyedül a szerző engedélyével hozható nyilvánosságra a mű, az internetes közzététel pedig egyértelműen nyilvánosságra hozatalnak minősül. A szerző alapos okból, írásban megtilthatja a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását, ebből a szempontból pedig kétségtelenül alapos ok, ha már nem tagja az együttesnek. A törvény azt is előírja, hogy köteles megtéríteni az ebből eredő károkat. Nos, ez problémát jelenthet abban az esetben, ha mondjuk az együttes egy korábban aláírt stúdiószerződés alapján már elkezdett albumot készíteni vagy elvállalt egy koncertturnét, mert ilyenkor jogos kárigény lehet a korábbi számok átírása miatti többletköltség vagy a turné lemondásából, esetleg beugró énekes megszervezéséből eredő költség. Egyéb esetben, pl. egy bárki által ingyen hozzáférhető internetes oldalról történő eltávolításkor ilyen kár nem igazán merülhet fel.
A névhasználat is olyan jogosítvány, amelyet ellenkező előjellel is lehet gyakorolni. Egy szerző tehát, akinek a nevét eddig feltüntették, nyilatkozhat úgy, hogy ezután nem szeretné, hogy feltüntessék a nevét, ráadásul ezzel kapcsolatban kártérítési kötelezettség sem jöhet szóba.
Az önállóan is felhasználható részekből álló közös művek esetén további szabály, hogy az ilyen mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Az énekesnő (mint az eredeti szám egyik szerzője) tehát megtilthatja, hogy az általa énekelt számot a továbbiakban más énekelje. Ez a joga egyébként más szabályból is következik: a magyar szerzői jog ugyanis védi a művek egységét, integritását. Eszerint tilos a szerző hozzájárulása nélkül a művön minden olyan torzítást, csonkítást, csorbítást vagy változtatást végrehajtani, amely sérti a szerző becsületét vagy hírnevét. Ha egy énekesnő a tagokkal való megromlott viszonya miatt távozik a zenekarból, és a zenekar ennek ellenére felhasználja hangját további előmenetelük, internetes megjelenésük érdekében, akkor az, ha a hírnevét nem is, de a becsületét mindenképpen sérti, ezért mind a névhasználatot, mind a dalok jelenlegi formájában való felhasználását meg lehet tiltani.

Share |