Jogi kihívások az Internet és a média világából

Új adatvédelmi törvény: akár tízmilliós bírság érheti a nem regisztrált adatkezelőket

2011-07-16T17:37:00.000+02:00

Jövő januártól hatályba lép az új adatvédelmi törvény, amely alapján akár tízmillió forintra is büntethetik azt az adatkezelőt, aki elmulasztja a bejelentkezést az adatkezelési nyilvántartásba. A törvény szigorítja a közérdekű állami adatok megismerésének szabályait, a személyes adatok védelmét viszont a jelenlegi törvényhez képest számos ponton gyengíteni fogja.

Miután a jelenlegi öt ombudsman helyét januártól egy fogja átvenni, így az adatvédelmi biztos hivatala is megszűnik. A helyét átvevő Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság elnökét a köztársasági elnök fogja kinevezni, kilenc évre. Az új hatóság a jelenlegi ombudsmanhoz képest kemény szankciós jogosítványokat is kap: százezertől tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a jogosulatlan adatkezelőkkel szemben.

A bírságolásra kitűnő lehetőséget biztosít a hétfőn elfogadott törvény azon passzusa, miszerint a személyes adatok kezelése előtt az adatkezelő köteles az adatkezelés nyilvántartásba vételét kérelmezni a hatóságnál. Az adatkezelés pedig a nyilvántartásba vételt megelőzően nem kezdhető meg.

Miután az e-mail cím is személyes adat, így praktikusan ez azt jelentheti, hogy például valamennyi hírlevélküldő szolgáltatónak be kell jelentkeznie januárig a hatóságnál, ha nem akarja kitenni magát a hatóság szankcióinak. A regisztrációs kérelemnek tartalmaznia kell majd az adatkezelés célját, jogalapját, az érintettek körét, az érintettekre vonatkozó adatok jellegét, forrását, továbbított adatok esetén az adattovábbítás jogalapját, címzettjét, az adatok típusát, az adatkezelő nevét és címét, a tényleges adatkezelés helyét, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Megnyugtató, hogy a hatóság a hiánytalanul kitöltött kérelem esetén az adatkezelőt nyolc napon belül nyilvántartásba fogja venni, illetve ha ezt mégsem teszi meg határidőben, akkor nyolc nap után az adatkezelés megkezdhető - már ha vállaljuk annak kockázatát, hogy két hónappal később esetleg mégis előkerül egy elutasító határozat a bürokrácia mocsarából. Mindenesetre érdemes lesz a kérelmet tartalmazó levélküldeményt ajánlottan feladni (bár nincs kizárva, hogy elektronikusan is be lehet nyújtani a kérelmet, de azért ne legyünk túl optimisták). Egyelőre annyi biztos még, hogy a nyilvántartásba vételi eljárásért díjat kell majd fizetni - ennek mértékét a KIM fogja rendeletben megállapítani.

Érdekes értelmezési kérdéseket fog felvetni a törvénynek az a - magánszférát és információs önrendelkezési jogot erőteljesen szűkítő - rendelkezése is, hogy az érintett hozzájárulásával kezelt adatokat az adatkezelő "a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából", valamint "az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából" további külön hozzájárulás nélkül, vagy akár az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti - ha ez az adatvédelmi jog korlátozásával arányban áll.

A jelenlegi törvényhez képest az új törvény súlyos joghézagot tartalmaz a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályok között is. Jelenleg közérdekű adatnak minősül a közfeladatot ellátó szerv "tevékenységére vonatkozó, illetve kezelésében lévő" valamennyi adat. Az új adatvédelmi törvény a definíciót leszűkíti az ezen szervek tevékenységére vonatkozó adatokra. Ugyanakkor a közérdekű adatigénylés kapcsán a törvény úgy fogalmaz, hogy a közfeladatot ellátó szervnek csak a kezelésében lévő közérdekű adat megismerését kell biztosítania. Ez gyakorlatilag a következőt jelenti: A állami szerv a tevékenységére vonatkozó adatait továbbadja kezelésre B állami szervnek, B pedig pontosan így tesz az ő tevékenységére vonatkozó adatokkal. Ha ezek után egy újságíró odajön B állami szervhez, akkor az széttárhatja a kezeit, és azt mondhatja, hogy ami nálam van, az nem az enyém, tehát nem vagyok köteles odaadni, ami rám vonatkozik, az pedig ugyan közérdekű adat, de az meg nem nálam van, úgyhogy azt sem tudom megmutatni. De nyilvánvalóan ez csak egy rosszindulatú feltételezés, én pedig egy szőrszálhasogató jogász vagyok. Remélem, tényleg így van.

Ma jár le a sajtótermékek regisztrációjának határideje

2011-06-30T10:45:00.001+02:00

A tavaly decemberben elfogadott új médiatörvény 2011. június 30-ig adott határidőt a médiaszolgáltatások, internetes sajtótermékek nyilván-tartásba vételéhez. Aki nem regisztrált eddig, mostantól akár 1 millió Ft-os bírságot is kaphat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tegnap közleményben emlékeztette az internetes sajtótermékek kiadóit, hogy a mai napon lejár a regisztráció határideje. Azon sajtótermékek esetében ugyanis, amelyek 2011. január 1. előtt indultak, eddig adott határidőt a médiatörvény. A 2011. január 1. után indult sajtótermékek esetén ez a határidő az alakulástól számított 60 nap.

Sajtóterméknek minősül az olyan internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, és amelynek tartalmáért valaki szerkesztői felelősséget visel, és amelynek “elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából”. Ha valaki tehát a blogjában például hirdetéseket helyez el és bármilyen módon népszerűsíti az oldalt, “rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett” végzi ezt a szolgáltatást, tehát sajtóterméknek minősül.

A médiatörvény 46. §-a szerint a sajtóterméket a kiadásáért felelős személynek be kell jelentenie. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő nevét (cégnevét), lakcímét (székhelyét), elérhetőségét (telefonszám vagy e-mail cím), a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, jogi személy esetén annak cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát és persze a sajtótermék címét. Ha ezekben az adatokban változás következik be, úgy ezt 15 napon belül be kell jelenteni a médiahatóságnak. Amennyiben a nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályokat a kiadó vagy az alapító megsérti, a médiahatóság 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A bejelentéssel kapcsolatosan bővebb információkat a Médiahatóság oldalán lehet találni. Egyelőre kérdéses, hogyan fog a hatóság fellépni - például a blogokkal szemben. A hatóság oldalán található nyilvános adatbázis szerint eddig mindössze 411 internetes sajtótermék tett bejelentést. Ez az adatbázis ráadásul teljesen indokolatlanul tartalmazza mindenki számára hozzáférhető módon az internetes portál főszerkesztőjének személyes adatait (lakcím, telefonszám, e-mail cím).

A témával a későbbiekben ezért bővebben is foglalkozom.

Online vásárlás: 14 napos lesz az elállási határidő

2011-06-25T18:39:00.001+02:00

Az Európai Parlament (EP) elfogadta, hogy a tagállamoknak ezentúl legalább 14 nap határidőt kell biztosítaniuk a fogyasztóknak az elállási jog gyakorlására online vásárlás esetén.

A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat - hangzik a Magyarországon jelenleg hatályos jogszabály szövege, amely a "távollévők között kötött szerződésekre" vonatkozó speciális szabályokat tartalmazza. A jogszabályt Magyarország az uniós normákkal való harmonizáció keretében vezette be 1999-ben, és kevés kivétellel (így például élelmiszer-házhozszállítás, idegenforgalmi, szállítási szolgáltatások esetén) alkalmazni kell valamennyi elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, illetve bármely olyan eszközzel megkötött szerződésekre, amely alkalmas a felek távollétében szerződési nyilatkozat megtételére, vagyis ilyen a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon és a telefax is, bár ezek jelentősége eltörpül a ma már mintegy 130-140 milliárd forintos forgalmú internetes kereskedelemhez képest.

Miután az elektronikus kereskedelem az egész EU-ban dinamikusan bővül - a tavalyi évben mintegy 100 milliárd eurós forgalom keletkezett a tagállamokban - így az unió szükségesnek tartja a fogyasztók érdekeinek nagyobb védelmét. Az EP döntése így nem volt meglepetés, sőt, Németország már régebb óta hosszabb határidőt biztosít, mivel az irányelv csak a minimumot írja elő. Ez a minimum emelkedik most tehát 14 napra, amennyiben az Európai Tanács is jóváhagyja az EP javaslatát. Ezt követően a tagállamoknak két éven belül kell átültetniük a változást nemzeti jogukba.

Rejtőzködő cégtulajdonosok

2011-06-21T00:14:00.000+02:00

Miközben manapság ész nélkül pakoljuk fel magunkról személyes adatainkat az internetre, gyanakodva kérdezzük meg az ismeretlen telefonálót, hogy kitől kapta meg a számunkat. A legtöbb ember fontosnak tartja az adatvédelmet, ugyanakkor egyrészt annak megvalósulásáért keveset tesz, másrészt a konkrét esetben mindig gyanakvó és elutasító, még akkor is, ha egyébként az adatszolgáltatáshoz fontosabb érdek fűződik.

A következtetéshez alapul szolgáló történet a következő: ma meg kellett tudnom, hogy egy adott cégben kik a tulajdonosok. Ez általában nem nagy kihívás, hiszen a céginformációs rendszer nyilvános, cégkivonatot bármikor le tudok kérni. Más a helyzet részvénytársaság esetében, hiszen a részvény természete az, hogy sokkal gyorsabban gazdát tud cserélni, mint egy üzletrész, ezért a részvényesek nincsenek is feltüntetve a cégkivonatban. (Gondoljunk csak bele, egy OTP esetén naponta kb. 6543-szor kellene módosítani a cégkivonatot.) Persze a zártkörűen működő részvénytársaság részvényei nem forognak a tőzsdén, ettől függetlenül sajnos a cégnyilvántartásból nem derül ki, kik a részvényesek.

Így aztán eszméletlenül fondorlatos módon felhívtam a céget, hogy betekinthetnék-e a részvénykönyvükbe. Mondták, hogy persze, de tudni akarják, milyen okból. Mondhattam volna, hogy csak mert statisztikát készítek a részvénytársaságokba fektető személyek keresztneveinek gyakoriságáról, de nem mondtam. Ehelyett csak finoman elmagyaráztam, hogy mivel a társasági törvény csak annyit mond, hogy "harmadik személy a részvénykönyvbe betekinthet", ezért én azt gondolom, hogy ebből nem következik, hogy nekem meg kellene indokolnom a betekintés célját. Sajnos az érvelésem nem volt meggyőző. Kötötték az ebet a karóhoz, hogy ha nem mondom el világosan, miért szeretnék betekinteni a részvénykönyvbe, akkor nem nézhetek bele.

Végül aztán kerülőúton hozzájutottam az adatokhoz, és még két fontos tanulságot is sikerült levonnom. Egyrészt sajnos a törvény indokolatlanul kedvez a rejtőzködni kívánó részvényesek javára a kft. vagy bt. tagokkal szemben. Hiszen míg utóbbiakat mindenki öt perc alatt le tudja kérdezni, addig a részvényes kiléte csak a társaság székhelyén vezetett részvénykönyvből derül ki. A törvény ugyan előírja a nyilvánosságot, de annak betartására nem ír elő semmilyen szankciót! A másik tanulság pedig az, hogy az embereknek csak akkor fontos a magánszférájuk, ha valaki a szemük láttára akar belekukkantani. Ha nem tudok róla, hogy nyomoznak utánam, akkor az nem is zavar.

Kódok harca

2011-05-25T13:25:00.002+02:00

Mi a teendő, ha a cég, akit megbíztunk a weblapunk elkészítésével, nem hajlandó kiadni a Google Analytics ügyféladatokat?

Ma már Dunát lehetne rekeszteni weblapkészítő cégekkel, ezért sokan igyekeznek minél szélesebb szolgáltatási palettát kínálni, hogy kitűnjenek a mezőnyből. Ma már szinte magától értetődő, hogy ezek a cégek a weblap elkészítése mellett optimalizálást, keresőmarketinget vagy komplex online marketing kampány lebonyolítását is vállalják. Azonban ezen a piacon is nagy a verseny, így érthető, ha nem szívesen mondanak le egy-egy potenciális megrendelésről.

A konkrét történetben a megrendelő a honlap elkészítése után egy másik céget bízott meg az AdWords kampány lebonyolításával. A kampányt a megbízott cég szerette volna keresőmarketinggel is kiegészíteni, így szükségessé vált a Google Analytics kódjának a beillesztése, hogy a látogatói statisztikák alapján célzottabb kampányt lehessen elindítani. Ekkor derült ki, hogy az oldal forráskódjába a weblapkészítő cég már beillesztett egy Analytics-kódot. A hozzá tartozó fiókhoz viszont nem hajlandó hozzáférést biztosítani, mivel akkor az összes ügyfelének az adatai megismerhetővé válnának. Két Analytics kód egy oldalon pedig nem fér meg egymás mellett.

Jogi szempontból nem kétséges, hogy aki a weboldalt létrehozza, azt illetik a szerzői jogok, a megrendelő csak licencet kap az oldal használatára. A kiindulópont tehát az, hogy az oldal struktúrájának megváltoztatásához, azaz a mű "átdolgozásához" a szerző beleegyezése kell. Természetesen ettől a szerződésben el lehet térni, de ehhez résen kell lenni szerződéskötéskor.

Csakhogy az Analytics kód esetében a szerző nem a weblapkészítő, hanem a Google. Vagyis a szerzői jogi törvény szerinti összekapcsolt műről van szó, mivel a közös mű részei önállóan is felhasználhatóak. Az ilyen összekapcsolt művek esetében a törvény azt írja, hogy a saját részek tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók. Ez azt jelenti, hogy az Analytics kód sorsáról egyedül a Google jogosult dönteni. Mi a helyzet tehát akkor, ha a szerző nem hajlandó eltávolítani a Google kódját az oldalról?

Az előbbiek alapján logikus válasz, hogy a Google-hez kell fordulni. A Google Analytics szerződési feltételei egyébként kimondják, hogy ha valaki harmadik személy (megrendelő) nevében veszi igénybe a szolgáltatást, akkor szavatolnia kell, hogy teljes körű meghatalmazással rendelkezik ahhoz, hogy a harmadik személy nevében járjon el, és hogy ez a harmadik személy rendelkezik az ügyféladatokkal kapcsolatos összes joggal. Tehát a Google kifejezetten tiltja, hogy a weblapkészítők visszaéljenek a kóddal.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a weblapkészítő, bár saját művét hozza létre, de ezt a megrendelő megbízásából teszi. A megbízó pedig, ahogy szakállas jogászprofesszorok szokták mondani, az ügy ura. Ha a megbízott túllépi a megbízás kereteit, ráadásul erről elfelejt szólni a megbízónak, akkor egyrészt szerződésszegést követ el, másrészt a Ptk. alapján felel azért a kárért, ami az önkéntes beavatkozás nélkül nem következett volna be. Onnantól kezdve tehát, hogy szépen megkértem, hogy tegye lehetővé a hozzáférést, vagy a saját kód elhelyezését, akár az ennek elmulasztásával okozott elmaradt haszon is bevasalható tőle.

Gyorshajtók ellen GPS adatokkal

2011-05-15T16:38:00.001+02:00

Hollandiában nemrég nagy botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a TomTom cég GPS eszközei által a felhasználók vezetési szokásairól gyűjtött adatbázist eladta a rendőrségnek, amely az adatokat feltehetően arra a célra használja fel, hogy olyan útszakaszokon helyezhessen el sebességmérő berendezéseket, amelyeken az átlagosnál több a gyorshajtás. Sokan már azon is felháborodtak, hogy a GPS készülékük rögzíti és továbbítja az adataikat; ez azonban nem újdonság, hiszen az újabb szoftverek szinte kivétel nélkül tartalmaznak olyan funkciókat, amelyekkel kikerülhetők a gyakran forgalmas útszakaszok, vagy amelyek értesítik a vezetőt az aktuális dugókról. Ehhez pedig az kell, hogy a sok százezer felhasználó sebességadatait a szoftver rögzítse és összesítse. A GPS szoftverek gyártói ezeket a statisztikai adatokat korábban is értékesítették önkormányzatok, minisztériumok részére, hogy elősegítség az úthálózat fejlesztését. Az okostelefonok piacának bővülésével ráadásul a szoftvergyártók a termékértékesítési bevételeik visszaesését igyekeztek az adatállományok értékesítéséből befolyó bevételeikkel kompenzálni.

A vevők közé így csatlakozhatott a holland rendőrség is. Hogy milyen céllal keresték meg a TomTom céget, erről hivatalos nyilatkozat nincs, de - fogalmazzunk így - nem kell túl nagy adag rosszindulat/logika ahhoz, hogy kitaláljuk. Nyilván nem a végrehajtott újratervezések száma érdekelte őket.

A szoftver licencszerződésében a TomTom egyébként feltüntette, hogy a navigációs adatokat anonimizált módon felhasználja - így ehhez valójában a felhasználók hozzájárultak. Megjegyzem, az anonimizált adatok összegyűjtése adatvédelmi szempontból nem problematikus, hiszen - legalábbis a TomTom cég szóvívőjének állítása szerint - az adatállományból nem lehet visszakövetkeztetni az egyes felhasználók személyére:

Amennyiben ez valóban így van, addig a felhasználók legfeljebb csak bosszankodhatnak, vagy bojkottálhatják a cég termékeit. A cég szóvívője a fenti videóban vélehtően éppen ennek elkerülése miatt fogadkozott, hogy módosítják a licencmegállapodásaikat, és erre többet nem adnak lehetőséget.

Védjegyek az AdWords hirdetésekben

2011-05-03T22:57:00.001+02:00

A tavalyi év nagy slágere volt az internetjoggal foglalkozó nemzetközi szakmai körökben az Európai Bíróság Google vs. Louis Vuitton-döntése. A luxustáskákat gyártó óriáscég azért perelte a guglit, mert az lehetővé tette, hogy az AdWords hirdetési rendszerében a márkanevet kulcsszóként azok is lefoglalhassák, akiknek egyébként védjegyhasználati jogosultságuk nincsen, sőt, sok esetben a márkanév megadásakor a Google olyan hirdetéseket jelentetett meg, melyekben táskahamisítványokra hívták fel a figyelmet. A luxuscég haragja érthető, ha már láttunk néhány olyan rendkívül szemléletes ábrát, amely a szemmozgást követő ún. eye-tracking vizsgálattal készült, és a felhasználók észlelési szokásait ábrázolja. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy a felhasználók 90%-a a képernyő felső tizedére összpontosít először, oda, ahova a Google újabban egyre többször szponzorált linkeket helyez el.

De vajon felelősségre vonható-e a bevásárlóközpont, ha a területén rohadt almát árusítanak? - tették fel a kérdést a Google ügyvédei, hiszen a keresőóriásnak a jogsértésekről nem volt tudomása. A bíróság azt felelte, hogy nem. Hangsúlyozni kell persze, hogy ha tudomása lett volna a védjegybitorlásokról, és nem távolította volna el a hirdetéseket, akkor felelt volna. A jelenlegi magyar szabályozás is ezt az uniós irányelvet követi: ha egy közvetítő szolgáltató (jelen esetben a Google, mint tárhelyszolgáltató) bejelentést kap valamilyen védjeggyel való visszaélésről, akkor köteles tizenkét órán belül (!) gondoskodni az információk eltávolításáról, illetve a feltételezett jogsértő értesítéséről. Ha az illető kitart igaza mellett, akkor az eltávolítást 8 napon belül kifogásolhatja, és ilyenkor a védjegyjogosultnak 10 munkanapja van, hogy keresetet nyújtson be vagy büntetőfeljelentést tegyen. Ebben a teniszmérkőzésben a szolgáltató csak labdaszedő, és ha így tesz, akkor nem felel.

Más kérdés, hogy vajon minden esetben kizárható-e, hogy valaki másnak a védjegyét kulcsszóként használja. Ezzel kapcsolatosan a luxemburgi székhelyű testület nem adott megnyugtatóan egyértelmű választ. Az világos, hogy ha a hirdetés szövegében ténylegesen szerepel a márkanév, anélkül, hogy a hirdető legalább hivatalos viszonteladója lenne a terméknek, akkor védjegybitorlást követ el. De mi a helyzet akkor, ha csak kulcsszóként foglalja be a védjegyet, viszont a hirdetés szövegében nem szerepel? Erre tekintettel a döntés - a konkrét esetből kiindulva - csak röviden utal arra, hogy miután a védjegy keresőszóként történő megadását követően megjelenő találati listában általában az első helyeken szerepel a márka hivatalos oldala, ezért a védjegy megkülönböztető funkciója nem csorbul, hiszen a fogyasztók meg tudják különböztetni a fizetett hirdetést az organikus találatoktól.

Ez - hogy egy klasszikust idézzek - "általában úgy van", de nem feltétlenül. Volt már rá példa, hogy egy hatalmas világmárka oldalát a Google egyszerűen törölte az indexéből, mert manipulálni próbálta a keresési találatokat. Nincs rá garancia, hogy egy hivatalos oldal benne legyen a top 10-ben a védjegy keresésekor. Szerencsére az Európai Bíróság azóta hozott döntései egyértelművé tették a kérdést: a Bergspechte-ügyben kimondta, hogy a hirdető áruival, illetve szolgáltatásaival kapcsolatos használatra kerül sor még abban az esetben is, ha a kulcsszóként kiválasztott megjelölés magában a hirdetésben nem szerepel, ugyanis a védjegynek nemcsak megkülönböztető, hanem reklámfunkciója is van.

A fent leírtak természetesen csak a bejegyzett védjegyek esetére érvényesek. Újabb kérdés, hogy mennyiben változik a helyzet, ha valamilyen megjelölés nem élvezi a védjegyoltalmat, mégis a fenti magatartás valósul meg. Erre egy későbbi bejegyzésben még ki fogok térni.

Keresők világa

2011-04-20T11:36:00.002+02:00

Miért tiltotta le a Google a BMW-t? Mennyire legálisak az egyes keresőmarketing módszerek? Optimalizálhatok-e márkanévre oldalakat? Hogyan lehet fellépni leghatékonyabban a tisztességtelen konkurrencia ellen? Ezeket a kérdéseket próbálom meg összefoglalni 10 percben 2011. április 27-én (szerdán) a következő Meetoff Találkozón.

Bővebb információ az eseményről itt:

http://meetoff.eu/meetup/keresok-vilaga-vilagok-keresese-seo-smo

Van képünk hozzá

2011-03-14T12:40:00.000+01:00

Nemrégiben meghívtak egy meetup konferenciára, amelynek témája az online fotós közösségek szervezése volt. A tízperces villám-előadás és az azt követő kérdések azt igazolták, hogy - egyértelmű szabályozás hiányában - sok fotós nincs tisztában azzal, milyen előírásokat kell tiszteletben tartania, ha - akár köztéren, akár rendezvényeken - szeretne fényképezni. Az alábbi linken található az összefoglaló az előadásról:

http://meetoff.eu/meetup/illes-adam-kepmashoz-valo-jog-fotojogi-kerdesek-es-valaszok

Akit bővebben érdekel a téma, itt megtalálja a prezentáció anyagát is:

http://www.slideshare.net/meetoff/ills-dm-kpmshoz-val-jog-fotjogi-krdsek-s-vlaszok

A céges BAR-lista esete a jó hírnévvel

2010-05-15T17:51:00.000+02:00

Amiért az utóbbi időben nem jelentkeztem, annak nem az az oka, hogy kifogytam volna a témákból. Éppen ellenkezőleg, az élet hozza magával a legérdekesebb témákat. Egyik olvasóm a következő problémával fordult hozzám. Létrehoztak egy internetes oldalt, amelynek a célja az volt, hogy a fuvarozók informálják egymást a szállítmányozó piac cégeinek fizetési fegyelméről. Aki az oldalon regisztrált, az megadhatta, hogy az ő cégének mely cégekkel szemben és mekkora összegű lejárt kintlévősége van. Mindezek az adatok csak a regisztrált tagok számára voltak elérhetők, a regisztrációs szabályzat pedig kötelezte a tagokat, hogy az információkat nem adhatják tovább harmadik személynek, ahogyan arra is kötelesek voltak a szabályzat értelmében, hogy csak megbízással, számlával és felszólítólevéllel igazolt, lejárt tartozásokat jelentessenek meg.

Az oldalon regisztrált egyik cég azonban, amely egyébként tekintélyes összegű tartozást halmozott fel, ügyvédjén keresztül felszólító levelet küldött a tárhelyszolgáltató g-portalnak, hogy az üzleti titkainak, jó hírnevének és egyéb személyiségi jogainak megsértése miatt eljárást indít ellenük, amennyiben a róla közzétett információkat nem távolítják el az oldalról. A g-portal engedett, és az egész oldalt törölte, így az oldal készítői átmentették a tartalmat egy nemzetközi domain név alá.

Nos, az eset több szempontból is tanulságos. Először is kezdjük azzal, vajon mennyiben áll meg a jogalap, azaz az üzleti titok, a jó hírnév és a személyiségi jogok sérelme. Ha élő emberekről lenne szó, akkor a szigorú magyar adatvédelmi szabályozás miatt egyszerű kérdésről lenne szó. Cégeknek azonban nem lehetnek személyes adatai, így legfeljebb a fentiekre hivatkozhatnak.

De mi is az az üzleti titok? Az üzleti titok fogalma a Ptk. szerint: "a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette". Kétségtelen, hogy egy vállalkozás tartozása a gazdasági tevékenységéhez tartozó adat, és talán még amellett is lehet érvelni, hogy a tartozás nyilvánosságra hozatala a vállalkozás jogszerű gazdasági érdekét sérti, hiszen semmi nem tiltja, hogy egy vállalkozás - amíg felszámolást nem indítanak ellene - lejárt tartozása ellenére új üzleteket kössön, ezt a jogszerű érdeket pedig sértheti, ha a leendő üzletfelek értesülnek a tartozásairól. (Más kérdés, hogy a leendő üzletfelek érdeke viszont, hogy hitelképes cégekkel kössenek szerződést, de ennek érdekében számos pénzügyi és jogi biztosítékot vehetnek igénybe.)

Az üzleti titok definíciójának harmadik feltétele azonban az, hogy az adott cégnek meg kell tennie mindent az információ titokban tartásáért. Mivel szükségszerű, hogy a szerződés teljesítésére vonatkozó információt, vagyis a fizetési határidő betartását a másik fél is ismeri, ezért logikus, hogy a cég akkor tesz meg mindent a titokban tartásért, ha a szerződésben kifejezetten kikötik, hogy a szerződésre vonatkozó valamennyi információt a felek kötelesek bizalmasan kezelni, esetleg (de nem szükségszerűen) kifejezetten üzleti titoknak minősítik. Ilyen kikötés hiányában azonban a tartozásra vonatkozó adatok szerintem nem minősülhetnek üzleti titoknak.

A másik kérdés a hírnévrontás megalapozottsága. A jó hírnév fogalmát a Ptk. nem határozza meg, de példaként felsorolja, hogy a jó hírnév sérelmét jelenti a sértő és valótlan tények állítása, híresztelése és valós tények hamis színben történő feltüntetése. A regisztrációs szabályzat ezért kötelezi a tagokat, hogy csak megbízással, számlával és felszólítólevéllel alátámasztható kintlévőséget tegyenek közzé. Ha a tartozás nem vitatott (vagyis a felszólítólevélre a cég nem reagált) és lejárt, akkor annak közzététele véleményem szerint nem meríti ki a jó hírnév megsértését.

A Versenytörvény 3. §-ában szabályozott ún. üzleti hírnévrontás a versenytárs jó hírnevének vagy hitelképességének megsértését, veszélyeztetését tiltja. A versenyjogi hírnévrontás egyik nevesített esete tehát, ha valakiről olyan tényt állítanak, hogy kötelezettségeit nem teljesíti határidőre, vagyis hitelképtelen. A szakirodalom szerint az üzleti hírnévrontás esetén a tényállításnak nem feltétlenül kell valótlannak lennie, elég az is, ha a valóságot indokolatlanul, szükségtelenül terjeszti a versenytárs és ez a valós állítás önmagában is alkalmas hírnévrontásra. Szerintem itt a hangsúly az indokolatlanságon van. Amennyiben az oldal nyilvános lenne, az indokolatlanul rontaná a cég hírnevét. Mivel azonban kifejezetten a szállítmányozó cégek részére jött létre és az információkat csak regisztrált tagok tekinthetik meg, ráadásul a regisztrációs szabályzat elfogadásával kötelezik magukat arra, hogy nem adhatják tovább az oldalról nyert adatokat, ezért ez a belterjes információcsere nem indokolatlan, tehát szerintem az üzleti hírnévrontásra való hivatkozás nem megalapozott.

Az előbbi kérdésektől teljesen független, és egy korábbi bejegyzésemben már érintett problémakör, hogy a tárhelyszolgáltató miként reagál egy feltételezett jogsértés bejelentésekor. A portál ugyanis az elektronikus kereskedelmi törvény (10. §) szerint csak akkor mentesül a jogsértő információk közzététele miatti felelősség alól, ha nincs tudomása arról, hogy az információ bárkinek a jogát, jogos érdekét sértheti. Magyarán, ha valaki tesz egy bejelentést, hogy szerinte egy bizonyos tartalom jogsértő, akkor onnantól a portál tudomással bír erről, és adott esetben felel a jogsértésért. Nyilván egy portál ilyenkor nem kéri ki jogi szakemberek véleményét, hanem a saját érdekében inkább "megijed" az ügyvédi fenyegetéstől és leveszi az információt. Ez történt most is. Nem lehet a tárhelyszolgáltatót hibáztatni, hiszen őt a jelenlegi szabályozás készteti a cenzúrára. Zárásként mindehhez álljon itt egy részlet a Tanú c. filmből, azt hiszem, idevág.

Jogi tudnivalók a webáruházakról III. rész: Miről kell tájékoztatnunk a látogatókat?

2010-01-28T00:32:00.001+01:00

Folytatván a sorozatot ebben a bejegyzésben megkísérlem összeszedni azokat az információkat, amelyeket egy webáruház üzemeltetőjének fel kell tüntetnie a honlapján. Nincs egyszerű dolga annak a vállalkozónak, aki jogot nem ismerő emberként jogkövető módon be kívánja tartani valamennyi tájékoztatási kötelezettségét, ugyanis az erre vonatkozó szabályok szétszórtan, különböző jogszabályokban találhatók meg.

Az e-kereskedelem iránt érdeklődő laikusok túlnyomó része előtt ismert ugyan az elektronikus kereskedelemről szóló törvény, de sajnos ez a törvény csak egy részét tartalmazza a kötelezettségeknek. Mint azt már korábban említettem, szemmel láthatóan a jogalkotók még nem ismerték fel, hogy létezik egy e-kereskedelem, amely sem a csomagküldő szolgáltatókkal, sem a telemarketinggel, sem a tévés mosóporreklámokkal nem vonható egy kalap alá. Átfogó e-kereskedelmi szabályozási koncepció híján azonban jelenleg az a helyzet, hogy a webáruház reklám is, szolgáltatás is, csomagküldés is és még talán Chuck Norris is egyben.

De kezdjük a legelején, hiszen a webáruház mindenekelőtt elektronikus kereskedelmi szolgáltatás. Az ominózus törvény szerint a szolgáltatónak a honlapján az alábbi információknak kell megjelenniük:

1. a szolgáltató neve, székhelye (telephelye) vagy lakcíme,

2. a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatok (ügyfélszolgálat, e-mail cím)

3. ha a szolgáltató létrejöttét vagy tevékenysége gyakorlásának megkezdését jogszabály nyilvántartásba való bejegyzéshez köti (tehát cégek esetén a cégnyilvántartás, egyéni vállalkozók esetén a jegyző nyilvántartása), akkor a bejegyző bíróság vagy hatóság neve és a szolgáltató nyilvántartásba vételi száma (pl. cégjegyzékszám)

4. engedélyhez kötött tevékenység (pl. biztosítás) esetén az engedélyező hatóság neve, elérhetősége, az engedély száma,

5. ha a szolgáltató ÁFA alany, az adószáma.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatás ugyanakkor természetesen szolgáltatás is, így vonatkozik rá a szolgáltatási törvény is, amely szerint az előbbieken túl tájékoztatni kell:

1. az alkalmazott általános szerződési feltételekről, külön kiemelve az alkalmazandó jogra, jogvita esetén a joghatóságra és az illetékes bíróságra vonatkozó kikötéseket,

2. arról, hogy a szolgáltató milyen jótállást vállal,

3. fix díjas szolgáltatás esetén a szolgáltatás díjáról, előre nem meghatározható díj (pl. fapados repülőjegyek) esetén az adott esetben ténylegesen fizetendő díjáról, vagy a díj kiszámításának módjáról (pl. külföldi valuta esetén az alkalmazott árfolyamot), ill. a díj összegére vonatkozó "kellően részletes és megalapozott feltevéseken alapuló előzetes becslésről",

4. a szolgáltatás egyéb lényeges jellemzőiről.

Végül nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az elektronikus kereskedelem távollévők között jön létre, vagyis - csakúgy, mint a telemarketingre vagy a TV-shopra - vonatkoznak rá a távollévők közt kötött szerződéseket szabályozó kormányrendelet passzusai. Eszerint a webáruház oldalán köteles feltüntetni:

1. a termék vagy szolgáltatás bruttó árát az összes járulékos költséggel együtt, tehát a szállítási és postaköltség sem titkolható el,

2. a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeit,

3. az ajánlati kötöttség idejét (ha pl. egy termék csak meghatározott ideig vehető meg kedvezményes áron, akkor az akció időtartamát),

4. az elállás jogáról.

Az elállás jogáról a szolgáltatók szeretnek megfeledkezni, ezért ezt nem árt tudni: főszabály szerint az interneten kötött szerződésektől a termék kézhezvételétől, illetve (szolgáltatás esetén) a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül el lehet állni, és ilyenkor a kereskedő az elállást követő 30 napon belül köteles az árat visszafizetni, de ebből levonhatja a rendeltetésellenes használatból eredő kárát, továbbá nem köteles megtéríteni a fogyasztónak az áru visszaküldésével összefüggésben felmerült költségeit.

Az elállás joga azonban számos esetben nem alkalmazható. Ilyen kivétel:

- ha a kereskedő a teljesítést az elállási határidő lejárta előtt a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;

- ha a termék ára az értékesítő által nem irányítható pénzpiaci ingadozásoktól függ;

- ha a termék a fogyasztó személyéhez kötött termék, illetve természeténél fogva nem visszaszolgáltatható vagy gyorsan romlandó;

- hang vagy képfelvétel, illetve szoftverre vonatkozó szerződés esetén, ha a csomagolást a fogyasztó már felbontotta;

- újság-előfizetői ill. szerencsejáték-szerződés esetén,

- árverési szerződések esetén (vatera),

- a szállást nyújtó, ill. szállítási szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetén (tehát valamennyi online booking, illetve repülőjegyet árusító oldal kizárva).

Jogi tudnivalók a webáruházakról, II. rész: mit és hova kell bejelentenünk?

2010-01-09T22:42:00.001+01:00

Az előző cikk folytatásaként, ahogy azt ígértem, ebben a bejegyzésben is a webáruházakról lesz szó. Az elmúlt hónapok jogszabályváltozásai nem kis fejtörést okoztak a webáruházat üzemeltetőknek és a jegyzőknek, ugyanis egy kormányrendelet 2009. októberétől rendkívül széleskörű bejelentési kötelezettséget ír elő a kereskedelmi tevékenységekre vonatkozóan.

Aki eddig azt gondolta, hogy webáruházat alapítani a világ legegyszerűbb dolga, az nyilván nem számolt azzal, hogy Magyarországon még ezt sem lehet megúszni némi adminisztráció nélkül. A változások oka az EU belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelve, amely 2009. december 28-ig adott határidőt a tagállamoknak a szabályok átültetésére. Az irányelveknek az a sajátossága, hogy meghatározzák az adott területen a szabályozás alapelveit, azonban a részletek kidolgozását a tagállamokra bízzák. Az ördög pedig, mint tudjuk, a részletekben rejlik.

A szolgáltatási irányelv arra ösztönzi a tagállamokat, hogy előzetes engedélyezési eljárást csak indokolt esetben írjanak elő, vagyis hogy a legtöbb tevékenység engedély nélkül végezhető legyen. Nyilvánvalóan vannak olyan szolgáltatások, mint pl. a hitelközvetítés, a lőszer- vagy a gyógyszerkereskedelem, amelyek felett szükséges valamilyen állami kontrollt létrehozni, ezek esetében elengedhetetlen valamilyen engedély, nyilvántartás megléte. Egy pizzafutár weboldal már jóval kevesebb veszélyt tartogat a fogyasztó számára, abszurd lenne tehát, ha csak engedéllyel lenne végezhető ez a tevékenység. Ha engedély nem is kell hozzá, az említett kormányrendelet és a kereskedelmi törvény értelmében azonban ennek, és valamennyi webáruháznak 2009. október 1. óta be kell jelentkeznie a szolgáltató székhelye szerinti jegyzőnél. Ha egy üzlet ezt megelőzően már szabályosan működött, akkor csak az adatokban bekövetkező változás esetén kell bejelentést tennie.

Mondhatnám, hogy ez vonatkozik a webáruházakra is, de ahogyan az előző bejegyzésben is írtam, sajnos a magyar jogszabályalkotók mintha nem is a XXI. században élnének, és egyáltalán nem veszik figyelembe az elektronikus kereskedelem létezését, így az üzlet fogalma alatt kizárólag négy fallal körülvett helyiséget kell érteni. A webáruházakra jelenleg - analógiával - a csomagküldő kereskedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az ilyen tevékenység is bejelentésköteles, függetlenül attól, hogy a terméket a honlapon meg lehet-e rendelni online, vagy csak meg van adva egy telefonszám, ahol le lehet adni a rendelést; a lényeg az, hogy a honlap "a termék jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő" információkat tartalmazza.

A bejelentés tartalma

A webáruház üzemeltetőjének a jegyzőnél az alábbiakat kell bejelentenie:

1. a nevét, címét, illetve székhelyét

2. a cégjegyzékszámot (egyéni vállalkozó nyilvántartási számát)

3. statisztikai számát

4. a működési terület jegyzékét - ez egy honlap esetén általában országos

5. a kereskedelmi tevékenység formáját, vagyis - jobb híján - azt, hogy csomagküldő kereskedelem

6. a forgalmazni kívánt termékek felsorolását a kormányrendeletben felsorolt termékfajták szerinti besorolásban. (Ezt most nem fogom mind felsorolni, de tipikus jogász észjárás szerint a kormányrendelet megpróbálja felsorolni az összes termék- és szolgáltatástípust, aztán az ötvennyolcadik után odabiggyeszti, hogy "egyéb". Akkor már azt is odaírhatták volna, hogy kellemes bogarászást...)

7. azt, hogy a szolgáltatás kis- vagy nagykereskedelem

8. a külön engedély alapján forgalmazható termékek körét, az engedélyt kiállító hatóságot és az engedély számát

9. a tevékenység megkezdésének időpontját.

A szolgáltatási törvény további adatok bejelentését írja elő arra az esetre, ha úgynevezett "határokon átnyúló", vagyis több EU tagállamra kiterjedő szolgáltatást kívánunk nyújtani. Ez érdekes kérdés egy honlap esetén, amely a világon bárhonnan elérhető. Nyilván egyszerű a kérdés abban az esetben, ha a terméket a szolgáltató leszállítja. Egy pizzafutár honlap pontosan meghatározhatja, hogy mely településekre viszi házhoz a pizzát. Szállást foglalni, buszjegyet, koncertjegyet, vagy repülőjegyet venni viszont a világ bármely pontján lehet az interneten keresztül. Valószínűleg ezek a szolgáltatások határokon átnyúlhatnak, még akkor is, ha a szolgáltatónak ez nem feltétlenül áll szándékában. Az ilyen szolgáltatónak a törvény szerint kell tennie egy nyilatkozatot, hogy ő határokon átnyúló szolgáltatást kíván nyújtani. Ha más tagállamban van a szolgáltató székhelye (egyéni vállalkozó esetén más állampolgárságú), akkor ezt az államot, illetve az ottani nyilvántartó szervet és a szolgáltató nyilvántartási számát is meg kell jelölni. Ez a bejelentés azonban legfeljebb 5 évre szólhat, utána meg kell újítani.

A legjobb az egészben, hogy a fenti bejelentési kötelezettségek bármelyikének elmulasztása miatt a jegyző akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhat. Habár nem feltételezem, hogy Magyarországon bármelyik jegyzőnek lenne kapacitása arra, hogy a településén bejegyzett cégek és egyéni vállalkozók esetleges webáruházai után nyomozzon, azért nem árt megelőzni a bajt, és érdeklődni a jegyzőnél a bejelentés feltételeiről.

Jogvita a webshopról: üzlet vagy reklám?

2009-12-28T12:32:00.000+01:00

Nemrég a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (NFH) ötszázezer forintos bírságot szabott ki egy online szexshop üzemeltetőjére. A reklámtörvény szerint ugyanis tilos az olyan áru reklámja, amely rendeltetése szerint szexuális ingerkeltésre irányul. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) a határozatot követően egyeztetést kezdeményezett az NFH-val, ugyanis szerintük a jelenlegi törvényi szabályozás egyáltalán nem veszi figyelembe az elektronikus kereskedelem sajátosságait, mert nem tartalmaz külön szabályozást a webáruházakra. A téma kiemelt fontosságára tekintettel a jövőben több bejegyzésben is igyekszem bemutatni a webáruházakra alkalmazandó jelenlegi szabályokat.

Előrebocsátom, hogy ami a szexshop ellen kiszabott bírságot illeti, az a jelenlegi szabályokkal összhangban van. A reklámtörvény szerint ugyanis reklám minden olyan közlés, tájékoztatás vagy megjelenítési mód, amely valamilyen áru értékesítésének, igénybevételének előmozdítására, vagy a vállalkozás népszerűsítésére, illetve az áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. Az interneten megjelenő reklámok rendkívül sokfélék. Van, ami közvetlenül az e-mail postafiókunkba ömlik, vannak az e-mail tartalmához, illetve a keresőkifejezésekhez kapcsolódó targetált hirdetések, van előreugró ablak, banner, víruskampány, reklámblog, social media marketing, meg a jó ég tudja még micsoda. Egyvalami közös bennük: én, mint fogyasztó, akaratomtól függetlenül érzékelem őket. Pont, ahogyan a tévében: attól még, hogy kimegyek tonhalas szendvicset készíteni a konyhába, a reklámblokk akkor is ott éktelenkedik a bádszpenszer közepén. Lehúzhatom a rolót, attól még ott lesz a legjobbmosópor plakátja az utcán.

Ettől némileg különbözik, amikor besétálok a tecsóba, és ott ordít a képembe egy tábla, hogy akciósan lehet csattogószárnyú valódi műanyag falepkéket kapni. Itt már az én akaratom is benne van a pakliban, hiszen előre megfontolt szándékkal tettem ki magamat effajta pszichológiai terrornak. Hasonlóképpen, ha beütöm a böngészőmbe valamilyen webáruháznak az oldalát, akkor tudatosan lépek be virtuálisan abba az üzletbe, anélkül, hogy arra nekem a figyelmemet felhívták volna.

Laikus szemmel jogosan merül fel a kérdés, miért nem tekinthető a webáruház üzletnek? Hiszen az áru fizikai átvételét leszámítva az ügyletre vonatkozó összes lépést meg tudom tenni egy webáruházban is, ugyanúgy, ahogy egy valódi üzletben. A kérdés a szexshop esetében azért is különösen fontos, mert ugyanaz a reklámtörvény, amelyik kimondja a szexuális termékek reklámozásának tilalmát, egyúttal kivételt is tesz: a szexuális terméken, illetve a szexuális termékek üzletén belül elhelyezett reklám ugyanis nem tilos. Vagyis, ha üzletnek minősül a webáruház, akkor az online szexshop is legális.

Csakhogy az üzlet fogalmát a jogalkotó a kereskedelmi törvényben kizárólag épületre, épületrészre és egyéb helyiségekre szűkíti le. Ennek oka, hogy vannak olyan kereskedelmi tevékenységek, amelyek megkívánják a szigorú hatósági ellenőrzést, ennek garanciája pedig, hogy azokat csak fizikailag létező üzlethelyiségekben lehessen végezni (robbanóanyagok, fegyverek, festékek, növényvédő szerek, stb.). Jogtechnikailag ezt az akadályt viszonylag könnyű elhárítani, a jogászok régóta ismerik és alkalmazzák ugyanis azt a logikai műveletet, melyben megállapítanak egy főszabályt, majd a kivételeket. Tehát lehetne azt mondani, hogy a webáruház is üzlet, csak tilos benne TNT-t, kalasnyikovot, atombombát árulni. Az online szexshopokat még ennél is egyszerűbben legálissá lehet tenni: hiszen maga a reklámtörvény hagyja nyitva a kaput, hogy a szexuális termékek üzletének fogalmát külön jogszabály határozza meg. Ilyen jogszabály azonban még nem létezik. Elég lenne kiegészíteni a fogyasztóvédelmi törvényben az a-w-ig terjedő definíciós listát egy újabbal, és akkor nyugodtan aludnának az online szexshop üzemeltetők.

Nyilvánvalóan az alapprobléma ezzel nem lenne megoldva, és sok más webáruház-tulajdonos jogosan háborodna fel, hogy diszkriminálják őket a szexshoposokkal szemben. A megoldás tehát az lenne, ha végre feleszmélne a jogalkotó, és felismerné, hogy az online kereskedelem részesedése rohamosan növekszik a szolgáltató szektorban, ezért a "3D-kereskedőket" indokolatlanul részesíti előnyben a jelenlegi szabályozás a webáruházakkal szemben. Másrészt pedig, felnőttként kellene kezelni végre a felhasználót/fogyasztót, aki tudja, hogy melyik honlapra miért látogat el.

Zártkörűen működő cégnyilvántartás

2009-12-24T13:11:00.013+01:00

Nem vagyok nyitott az új dolgokra, tudom, nekem már a koffeinmentes kávénál is ledobja az agyam a gépszíjat. Nehezen értem meg, ha valamit egy bizonyos cél érdekében hoznak létre, majd a gyakorlati átültetésekor úgy agyonszabályozzák, hogy végül maga a kezdeti célkitűzés válik értelmetlenné.

A cégnyilvántartást azért hozták létre, hogy bárki ember fia meggyőződhessen például arról, hogy vajon a Svindli Bt. mögött, amelyik direkt marketing levelekkel bombáz, ugyanaz a Gipsz Jakab áll-e, aki korábban néhány céget már sikeresen csődbe vitt, vagy aki után éppen piramisjáték-csalás miatt nyomoz a rendőrség. A cégnyilvántartás segítségével nap mint nap ellenőrzik a fővállalkozók az alvállalkozókat, az alvállalkozók a beszállítókat, a beszállítók a nagykereskedőket, a nagykereskedők a kiskereskedőket, a kiskereskedők a leendő üzleti partnert, az ügyvédi irodák pedig mindenkit.

A cégnyilvántartás használatához természetesen kell tudni legalább a keresett cég nevét, vagy cégjegyzékszámát, e nélkül nincs is értelme hozzákezdeni a keresésnek. Vagyis, ha én csak annyit tudok, hogy Gipsz Jakab kiszállt a Svindli Bt-ből, és alapított egy új céget, akkor a cégnyilvánosság elve már nem érvényesül, nyilván a személyes adatok kíméletlen védelme érdekében. Hozzáteszem, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, mint például Csehországban, nemcsak a cégnyilvántartásban, de a telekkönyvben is lehet név szerint, elektronikusan keresni, tehát Gipsz Jakabról még az is kiderül, hány telkét terheli már jelzálog. Vannak olyan volt kommunista országok, amelyek már megértették a demokrácia lényegét: az átláthatóságot és a nyilvánosságot.

Magyarország az OECD versenyképességi ranglistáján hagyományosan hátul kullog, az utóbbi időben azonban egy területen volt legalább mezőnyben: ez a cégalapítás, cégeljárás és cégnyilvántartás egyszerűsége, gyorsasága és átláthatósága. Nosza, akkor rendszabályozzuk meg – döntött így a Parlament nemrég, és a személyes adatok védelmére hivatkozva már le is radírozták a céginformációs szolgálat által kiadott cégkivonatokról a cégek tagjainak, vezető tisztségviselőinek, könyvvizsgálóinak, felügyelőbizottsági tagjainak lakcímeit. Arra hivatkozva egyébként, hogy egy szintén most meghozott törvény alapján nyilvános adat lesz az állami cégek vezető tisztségviselőinek fizetése, és nem szerencsés, ha a nagyérdemű egyszerre látja, hogy a derék közszolga mennyit keres, illetve hol lakik.

Természetesen jogunk van tudni, hogy az állami vállalatok vezetőinek munkáját adóforintjainkból pontosan mennyivel honorálják. Sokkal fontosabb közérdek fűződik azonban ahhoz, hogy a cégek vezetői beazonosíthatóak legyenek. A cenzúrázott cégkivonatban jelenleg a természetes személy neve, illetve anyja neve látható (ha már adatvédelem, akkor inkább ez utóbbi aggályos, hiszen beleegyezése nélkül milyen alapon használják fel személyes adatát a cégkivonatban, ha a céghez csak annyi köze van, hogy ő az ügyvezető anyukája?). Ez a két adat önmagában mindenesetre édeskevés, hiszen bizonyára jó pár Kovács István létezik, akinek édesanyját Kiss Zsuzsannának hívják. Az oknyomozó újságírók e két adat birtokában nem írhatják le százszázalékos bizonyossággal, hogy a Svindli Bt. és a Korrupt Kft. tulajdonosi szerkezete össze van fonódva. Márpedig az oknyomozó újságírók körültekintőek, mert nem akarnak rágalmazás miatti kártérítési pereket.

De egyik hivatalos eljárás elindításához sem elégséges ez a két adat. Ha például a Svindli Bt. tartozik nekem, és én felszólító levelet küldök a cég székhelyére (ez az adat szerencsére még nyilvános), ahonnan jó darabig nem jön válasz, akkor jogom lenne közvetlenül a bt. beltagjához fordulni, mert ő mögöttesen felel a cég tartozásaiért, ráadásul a teljes vagyonával. A lakcím ismerete nélkül mindez nehezen megy.

Azt mondja a tör vény, hogy egyéb személyek törvényben biztosított jogaik gyakorlásához vagy törvényes érdekeik védelmében a cégjegyzékbe bejegyzett lakóhelyet kizárólag a céginformáció iránt benyújtott kérelem alapján ismerhetik meg. Remek. Naponta csak ügyvédi irodáktól, behajtóktól több ezer ilyen kérelem fog a cégbíróságokra érkezni, ezt most borítékolom. A cégbíróságnak a törvény szerint elektronikusan öt éven át rögzítenie kell azt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen kért ki lakcímadatot tőlük, ráadásul mindezt oly módon, hogy az adat célhoz kötött felhasználása ellenőrizhető legyen. Az adat törvényes jogcímtől eltérő felhasználásának jogkövetkezményeit az információt kérő viseli. Ez a fenyegetés elsősorban az újságíróknak szól, hogy az általuk kért lakcímadatot ne közöljék az újságban, ezt azonban eddig sem tették, hiszen nem az érdekes, hogy Gipsz Jakab hol lakik, hanem az, hogy hány cége ellen indult már felszámolás. Másrészt viszont felvetődik a kérdés, hogyan bizonyítható a jogcímtől eltérő felhasználás, illetve a felhasználó személye. Ha betörnek a vezérigazgató villájába, akkor a rendőrség kihallgatja majd az összes személyt, aki a lakcímet a cégbíróságon lekérdezte? Érdekes kérdés, de ez már legyen a rendőrség dolga.

Az adatvédelmi jog világosan különbséget tesz az egyes adatkategóriák között. Vannak közérdekű adatok és vannak személyes adatok. Továbbá vannak olyan személyes adatok is, amelyek közérdekből nyilvánosak. A Jogifórum tavaly két ismert adatvédelmi jogi szakértővel készített interjút. Dr. Jóri András – aki időközben adatvédelmi biztos lett – a cégadatokkal kapcsolatban leszögezte:

"a cégnyilvántartás arra szolgál, hogy a hitelezők érdekeinek védelme, a forgalom biztonsága érdekében megismerhetők legyenek a cégek adatai, közöttük a cégben tagként, cégjegyzésre jogosultként, vezető tisztségviselőként vagy felügyelőbizottsági tagként szereplő természetes személyek adatai is. Az érintett személyek ebben az esetben természetesen nem hivatkozhatnak a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogukra, hogy a betekintést megakadályozzák."

Dr. Szabó Máté Dániel még ennél is továbbment:

"a cégadatok, és azokkal együtt a cégekben tevékenykedő természetes személyek egyes személyes adatai nyilvánosságát elsősorban a forgalom biztonsága indokolja, az, hogy aki szerződik, tudja, kivel köt üzletet, ne lehessen olyan könnyen becsapni egymást a piacon. A jogi szabályozással előírt nyilvánosság ezt úgy éri el, hogy a gazdaságnak ezt a részét átláthatóvá teszi: akit érdekel, hogy ki áll egy vállalkozás mögött, vagy milyen összefonódások vannak a piaci versenytársai között, az a kötelezően nyilvános adatok felhasználásával ellenőrizheti ezeket. A tág értelemben vett információszabadságból pedig az a követelmény is levezethető, hogy a közhatalom átláthatósága mellett a gazdasági hatalom is legyen bizonyos mértékben átlátható."

A fentiek tükrében én az adatvédelmi biztos helyében a mostani törvénymódosítás kapcsán gondolkodnék egy alkotmánybírósági beadványon. De lehet, hogy valamelyik újságíró vagy ügyvéd már meg is előzte.

Több bürokrácia a spam-eljárásban

2009-12-12T13:22:00.008+01:00

Két fontos, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) spamekkel szembeni eljárási szabályait érintő változás is életbe lépett a közigazgatási eljárási szabályokat tartalmazó törvény októberi átfogó módosítása miatt. A változások egyrészt némi bürokráciával fűszerezik meg az eddig viszonylag egyszerűnek titulált eljárást, másrészt a komolytalan, rögeszmés panaszkodók visszatartásával talán meggyorsítják az NHH munkáját és elősegítik, hogy a komoly ügyekkel foglalkozhasson.

Az egyik változás, hogy ezentúl a megszokott spam-bejelentes@nhh.hu címen keresztül nem lehet ügyet intézni, a bejelentést ezentúl elektronikus úton csak ügyfélkapuval rendelkező személyek tehetik meg, a megszokott elektronikus űrlap kitöltésével. Akinek nincs ügyfélkapuja, az természetesen postai úton továbbra is benyújthatja az NHH honlapjáról letöltött és kitöltött bejelentő űrlapot.

A bejelentés azonban nem garantálja azt, hogy a hatóság el is indítja az eljárást. Ha biztosra akarunk menni, abban, hogy az NHH foglalkozik az ügyünkkel, akkor nem bejelentést kell tenni, hanem az eljárás megindítása iránti kérelmet kell benyújtani, ami viszont ezentúl az általános közigazgatási eljárási illeték, azaz 2.200,- Ft megfizetésével jár majd. Ennek megfizetésére a következő szabályok érvényesek: amennyiben a kérelmet elektronikus űrlapon nyújtották be, akkor az eljárás megindítását követően banki átutalással, vagy a postákon beszerezhető "Magyar Államkincstár Eljárási illetékbevételi Számla" feliratú postai készpénz-átutalási megbízás (sárga csekk) használatával a Magyar Államkincstár eljárási illetékbevételi számlájára (10032000-01012107) kell az illetéket megfizetni. Ha a kérelmező illetékfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a Hatóság hiánypótlási felhívást bocsát ki, amelynek eredménytelensége esetén az eljárást megszünteti.

Egy egyszerű spam miatt feldühödött magánszemélynek valószínűleg nem ér meg 2.200,- Ft-ot és ennyi macerát a történet. Ha viszont csak sima bejelentést tesz, akkor az NHH lehet, hogy nem is foglalkozik az ügyével, ráadásul, mivel nem is lesz ügyfél, így nem is értesül az esetlegesen megindult eljárás eredményéről. Ugyanakkor, ha kérelmet nyújt be, akkor az NHH csak a kérelemben megjelölt konkrét üggyel foglalkozhat, a bejelentés kapcsán meginduló hatósági eljárás viszont az egész céget, jelenséget, kampányt, tevékenységet vizsgálhatja.

Az NHH szóvívője szerint a jövőben több átfogó, a cégek egész működését górcső alá vevő vizsgálat lefolytatását tervezik, aminek a fentiek alapján kedvez az, ha a bejelentések aránya lesz túlnyomó. Ez dicséretes célkitűzés, de akkor viszont nem értem, miért kötik a bejelentések fogadását is ügyfélkapu-regisztrációhoz. Vagy miért nem módosítják úgy az NHH eljárását szabályozó törvényt, hogy a kérelemből indult eljárás túlterjeszkedhet a kérelem keretein is. Ha pedig komoly eredményeket akarnak elérni a spamek elleni harcban, akkor miért nem emelik meg a bírságok összegét a jelenlegi 50-500 ezer Ft-ról? Nem értem, de lehet, hogy csak én vagyok ideológialag képzetlen.

Egy amerikai ítélet margójára: sajtószabadság az interneten

2009-11-22T14:35:00.014+01:00

Állandó ihletadó oldalam, a Zugügyvéd jelentetett meg egy érdekes cikket egy amerikai perről, amely egy Tékozló Homár-jellegű fogyasztóvédő honlap, illetve az ezen oldalon álnéven publikáló felhasználó ellen folyt, mivel az illető becsmérlő cikkeket közölt egy oktatási intézményről, miután az többször is jogsértő módon járt el vele szemben. Egy percig sem volt afelől kétségem, hogy a panaszossal szemben megszüntették az eljárást, hiszen ő csak élt az amerikai alkotmány első kiegészítésében garantált szólásszabadsághoz való jogával, ami az Egyesült Államokban foggal-körömmel védett érték. De mi történt az internetszolgáltatóval?

Korábbi olvasmányaimból rémlett egy eset szintén Amerikából, amelyben egy pénzügyi híroldal ellen egy befektető indított pert, mert az egyik kommentelő befektetési csalás elkövetésével vádolta meg. Azért perelte a befektető a weboldalt, mert az vállalta, hogy a kommentek előzetes moderálást követően kerülnek nyilvánosságra. A bíróság úgy találta, hogy mivel a honlapnak lett volna lehetősége arra, hogy a becsületsértő kijelentést ne tegye közzé, ezért a felelőssége megalapozott. Nos, az 1995-ös ítélet óta Amerikában sokat változott a helyzet, a magyarra értelmesen lefordíthatatlan nevű Communications Decency Act már ésszerűen szabályozza a tartalomszolgáltatók felelősségét, ennek megfelelően a bíróság is elutasította a fenti esetben a honlappal szembeni keresetet.

Magyarországon sajnos úgy általánosságban is igaz, hogy a szólásszabadság nem élvez megfelelő védelmet sem a törvényekben, sem a bíróságok ítélkezési gyakorlatában, hogy aztán a médiáról ne is beszéljünk. Az internet az egyetlen olyan média, ahol valóban szabad lehetne a vélemény, ahol egyedül az adott honlap vagy fórum belső szabályzatának kell megfelelni. A különböző fórumok moderátorai általában amúgyis jóval egészségesebb jogérzékkel rendelkeznek e körben, mint a legtöbb bíró, és csak akkor cenzúráznak, ha az valóban uszító, gyalázkodó vagy annyira kritikán aluli, hogy muszáj.

A hazai törvényi szabályozás egyrészt - mintha nem mérte volna fel kellően az internet jelentőségét - meglehetősen szűkszavúan fogalmaz e témakörben, másrészt mintha szándékosan ösztönözné is az önkéntes cenzúrázást. Nemes egyszerűséggel csak annyit mond, hogy a szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért.

Egy blogger például rögtön három kérdéssel is szembe találja magát: vajon ő szolgáltatónak minősül-e az elektronikus kereskedelmi törvény szerint? (Jogász kollégák kedvéért ld. 2001. évi CVIII. törvény 2. § k) pont, ill. ezzel összefüggésben 2. § f) pont.) Én arra jutottam, hogy igen. És akkor vajon a blog kommentjeiben megjelenő véleményeket ő bocsátja rendelkezésre, avagy a kommentelők? Nem egyértelmű a szöveg, valószínűleg azért, mert a törvény megírói egyáltalán nem gondoltak a blogokra, közösségi oldalakra, fórumokra, videómegosztókra, hiszen ezeken a tartalom részben, sőt, többnyire nem a szolgáltató által jön létre. De fogadjuk el a kiterjesztő értelmezést, a szolgáltató felel minden információért, amely a honlapján megjelenik, akár ő, akár a felhasználói tették közzé. Elvárható-e egy egyszerű bloggertől, hogy naponta ellenőrizze, ki és milyen megjegyzéseket tesz a posztjaihoz? Én minden különösebb gond nélkül át tudom tekinteni azt a havi egy-két megjegyzést, ami erre a blogra érkezik, de vajon mennyi idő kellene ehhez olyan blogokon, amelyek pl. majdnem minden nap megjelennek az index címlapján?

És végül: vajon elvárható-e egy szolgáltatótól, hogy maga döntse el, mi a jogszabálysértő? Nyilván ha egy kommentelő rendszeresen horogkeresztes avatarral írja hozzászólásait, az (majdnem) minden fórumon megüti a moderátor ingerküszöbét. De egy fórumon nemcsak tiltott önkényuralmi jelképpel lehet visszaélni, hanem lehet rágalmazni, szerzői joggal visszaélni, személyiségi jogokat sérteni, személyes adatokkal visszaélni, spammelni vagy akár tisztességtelen piaci magatartást gyakorolni. Nem biztos, hogy ezek első látásra felismerhető jogszabálysértések.

Ebből a szempontból egyszerűbb helyzetben vannak a tárhelyszolgáltatók. Ők ugyanis mentesülnek a felelősség alól, ha nincs tudomásuk az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sértené, illetve, ha - amint tudomást szerez az információ jogsértő voltáról - haladéktalanul eltávolítja azt. Vagyis, amint ezt egy korábbi bejegyzésemben már írtam, ha érkezik egy "komoly névtelen feljelentés" a tárhely szolgáltatójához, akkor ő nem fog mérlegelni, hogy komolyan vegye-e, vagy nem, hanem a saját felelősségének kizárása érdekében el fogja távolítani a tartalmat.

Pedig viszonylag egyszerűen elkerülhető, hogy a szolgáltatót minden komment esetén a "bírói pulpitusra kényszerítsük", ráadásul a megoldás magában a törvényben is szerepel. A szerzői jogot és a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogot sértő információk esetén a jogosultnak lehetősége van értesíteni a szolgáltatót, ha szerinte a jogait megsértették. Erre a szolgáltató köteles ugyan ideiglenesen levenni a jogsértő tartalmat, de egyben köteles az eltávolításról értesíteni az információ közzétevőjét. Ha az illető 8 napon belül kifogással él az intézkedéssel szemben, akkor a szolgáltató köteles visszahelyezni az információt és értesíteni a jogosultat a visszahelyezésről. A jogosult ezt követően bírósági eljárást indíthat, amelyben ideiglenes intézkedésként kérheti a jogsértő tartalom ismételt törlését. Ez az ún. notice-and-take-down eljárás, ha első ránézésre bonyolultnak is tűnik, a szolgáltató szempontjából roppant egyszerű, hiszen neki csak az a kötelessége, hogy értesítse a két vitatkozó felet, a többit pedig majd eldönti a bíróság. Ezt az eljárást csak ki kellene terjeszteni valamennyi jogsértés esetére, és akkor a probléma meg lenne oldva, minden honlapüzemeltető, fórummoderátor és blogger nyugodtan aludhatna, egyszerűen nem is értem, miért csak szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre korlátozzák ezt az eljárást.

Az a benyomásom, hogy a magyar törvényhozók egyszerűen nem vesznek tudomást az internet, mint média sajátosságairól, mintha nem is ismernék el az internetet önálló kommunikációs csatornának. (Habár ez talán jobb is, mert akkor még rászabadítanának valami dohos, ortt-szerű, gyanús gittegyletet a bloggerekre.) Mindössze egyetlen "pozitív" változás tapasztalható: a nemrég elfogadott új Ptk. immár legalább sajtóként tartja számon az internetet, amikor kimondja, hogy sajtó-helyreigazítást az internet útján közzétett közleményekkel szemben is alkalmazni lehet...

Honlapklónozás, avagy a "kék index" versenyjogi megítélése

2009-11-01T13:29:00.006+01:00

Korábban már írtam olyan esetről, hogy egy blogroll honlap egy az egyben átvette a különböző blogbejegyzések tartalmát, és azokat a sajátjaként a főoldalba beágyazva jelentette meg. Most olyan esetről lesz szó, amelyben éppen a fordítottja történt: egy induló híroldal saját tartalmát egy már jól ismert honlap köntösébe bújtatva jelenteti meg. A zipp.hu internetes oldal az elmúlt napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szóról szóra lemásolta az index.hu oldal jellegzetes külső megjelenését.
Bár a főoldalon elhelyezett logó tanúsága szerint a honlap beta verziója látható, a logó betűtípusából, az „i” betű dizájnjából arra lehet következtetni, hogy a honlap készítőinek célja kifejezetten az index formavilágának teljes lekoppintása volt. Ez persze lehet akár egy ügyesen kitalált médiahack is, miután már most akkora hírverés van az oldal körül, hogy mondhatják, már megérte. Az sincs természetesen kizárva, hogy az indexes fejlesztők merő unalomból tesztelik a netközönség ingerküszöbét, vagy hogy netán egy elkésett áprilisi tréfának vagyunk áldozatai.

Amennyiben viszont nem így van, akkor a többek által „kék indexre” keresztelt zipp.hu adott esetben megütheti a bokáját. Több blogon olvastam azt a véleményt a kommentek között, hogy nincs miért aggódnia, hiszen egy honlapot nem lehet levédetni, és ezek olyan sablonok, amelyeket bármilyen weblapfejlesztő össze tud dobni. Amennyiben a levédetés alatt a védjegyoltalmat értjük, nos, úgy ez igaz is.
Védjegyoltalomban olyan grafikailag ábrázolható megjelölés részesülhet, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A „megjelölés” szó jelentése, hogy valamit megkülönböztető jellel látunk el. A hangsúly itt a „jel”-en van, ami egy adott dolog, fogalom vagy összefüggés kifejezésére szolgáló ábra. Egy egész honlap tulajdonképpen nem más, mint ábrák összessége, amit tehát nem lehet levédetni. Ami védjegyoltalomban részesülhet, az például az index logója. Az iparjogvédelmi adatbázis szerint azonban magának az indexnek a logója nincs védjegyként bejegyezve, így a zipp.hu indexre hajazó logójának használata nem minősül védjegybitorlásnak.
Ha tehát nincs levédetve a honlap, akkor a jog nem is nyújt semmilyen megoldást ilyen tisztességtelen magatartásokkal szemben? De igen.
Nyilván mindenki érzi, hogy egy teljes megjelenés lekoppintása nem fair. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény generálisan tiltja a tisztességtelen, vagyis különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütköző piaci magatartást.
Ezen általános tiltás mellett a 6. § azonban kifejezetten kimondja, hogy „tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel (…) vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni”. Az, hogy a hírek közlése, mint szolgáltatás ezeken az oldalakon ingyenesen vehető igénybe, még nem zárja ki, hogy a versenytörvényt alkalmazni lehessen, hiszen a törvény hatálya a piaci magatartást kifejtő természetes és jogi személyek magatartására terjed ki, az pedig köztudott, hogy ezek az oldalak éles versenyt folytatnak a minél nagyobb látogatottság eléréséért, és ezáltal reklámbevételük növeléséért.
Az index jelenlegi megjelenése néhány éve változatlan, a jellegzetes külső része a brandnek, amit minden piaci szereplő komoly küzdelmek árán igyekszik felépíteni. A versenyjog éppen azért tiltja az ilyen „brandkoppintást”, mert tisztában van vele, hogy a fogyasztók többsége a jól bevált márkákat kedveli, és egy hasonló vagy teljesen azonos megjelenés megtévesztheti a fogyasztót, az új versenytárs pedig ezt kihasználva megspórolhatja azt az erőfeszítést, amit a korábbi az imidzs kialakítására fordított. A zipp.hu piaci magatartásának tisztességtelen voltát éppen az támasztja alá, hogy maguk a honlap látogatói is egyszerűen „kék indexként” kezdték elnevezni azt, vagyis a versenytárs jellegzetes megjelenése felismerhető. Erről a honlap főszerkesztője a médiainfónak adott interjúban a következőket nyilatkozta:

„- Első blikkre a portál úgy néz ki, mint egy kékre festett Index kevesebb tartalmi füllel. Nem félnek attól, hogy per lesz? Nem tartják túl direktnek az Index-inspirációt?

- Nemzetközileg elfogadott internetes újságformát szeretnénk kialakítani. Ezen még dolgozunk, a jelenlegi béta verzió, folyamatosan változtatjuk.”

Nos, én csak azt tudom javasolni nekik, hogy a lehető leghamarabb térjenek át a végleges verzióra, mielőtt a megtévesztő magatartás által remélt hasznot hirtelen elvinné egy nem várt versenyjogi per.

Arcok a tömegben

2009-05-02T14:48:00.010+02:00

Kérdés jogos, válasz megtagadva – így szokta elhárítani egy barátom azokat a keresztkérdéseket, amelyekre ő maga sem tudja a választ. Nos, nemrég egy olvasóm kérdésére valami hasonló fogalmazódott meg bennem, hiszen a fényképezésre, a képmás védelmére vonatkozó szabályok olyan általánosságban vannak csak megfogalmazva, hogy a dodonai jóslatok ahhoz képest matematikai axiómák.
A probléma a következő: alakulóban van egy honlap, amely Szegedet mutatja be egy sok tízezer képből álló fotó-adatbázis segítségével, így a belváros utcáit be lehet járni virtuálisan, mozogni lehet jobbra és balra, illetve fel és le, sőt, egyes részletekre rá is lehet nagyítani egészen közeli felbontásban, hasonlóan a Google Maps-hez. A honlap készítőjének kérdése pedig arra irányult, hogy vajon az ezeken a képeken látható emberek nem fognak-e tiltakozni, hogy szerepelnek a képen, és vajon e tiltakozásuk jogos-e.
A Ptk. 80. § alapján nehéz megválaszolni a kérdést. A bírósági gyakorlat viszont immár lassan 25 éve következetes abban, hogy az ún. tömegfelvételek esetén nem érvényesül a képmáshoz való jog, vagyis akkor, amikor „az ábrázolás módja nem egyéni, amikor a felvétel összhatásban örökíti meg a nyilvánosság elõtt lezajlott eseményeket”, tömegnek pedig az minősül, amikor a képen szereplő résztvevők száma „egyszeri ránézésre nem állapítható meg”. Ehhez képest – és itt jön a bökkenő – mégsem minősül tömegfelvételnek, ha a felvétel – bár tömegben készült, − de a tömegből mégis kiemel néhány személyt, akik felismerhetően a kép középpontjában szerepelnek. Ezek a szabályok, bár törvényben sosem voltak leírva, de a bírósági jogértelmezés részeként kiválóan szabályozták a köztéri fotózás kérdését, legalábbis amíg meg nem jelentek a több megapixeles felbontású digitális fényképezőgépek. Ezekkel szinte tetszőleges méretűre fel lehet nagyítani egy képet, ki lehet emelni bármelyik képen szereplő személyt. A fent említett honlap sajátossága az, hogy egy-egy panorámaképen belül tudunk minden irányba forogni. A számítógép képernyőjén nyilván nem jelenik meg egyszerre az egész panorámakép, hanem annak egy-egy részlete, amelyen lehet akár egyetlen ember is, ha éppen úgy forgatjuk. Ez akkor tömegfelvétel? Nem tudjuk, hiszen bírói döntés ezzel kapcsolatban nem született.
Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk, hogy mi a magánszféra-védelem, a személyiségi jogi védelem általános célja, akkor meg lehet válaszolni a kérdést. A magánszféra ott élvez elsősorban jogi védelmet, ahol a védelem elvárható. A forgalmas közterületeken való sétálgatás velejáró „kockázata” az, hogy az emberből például vágókép lehet az esti híradóban. Ugyanez nem várható el egy strand öltözőjében, a szoláriumban, a műtőasztalon vagy otthon a kertünkben. A honlapon látható panorámaképeken semmi intim nincsen, hiszen csak azt lehet látni, amit bárki láthatott volna, ha éppen abban a pillanatban azon az utcán sétált volna. A személyiségi jogok ettől persze sérülhetnének, ha az ábrázolás módja az adott egyénekre lenne kihegyezve, esetleg az egyes személyeket lehetne elemezni, „kommentálni”. Például a 2006-os tüntetéseken egy cég készített egy fotót, amelyből két-három tüntetőt kinagyított és egy reklámszlogen kíséretében köztéri plakátokon helyezett el. Ilyen jellegű felhasználás lehetősége itt is fennáll, de az már nem az adott honlap készítőjének a felelőssége, és addig nem is bír jelentőséggel, amíg nem kerül nyilvánosságra. (A vitás kérdések elkerülése végett a honlap készítője egyébként - teljesen korrekt módon - biztosítja annak lehetőségét, hogy aki tiltakozik valamelyik képen való szereplés miatt, azt leveszik a képről.)

Honlaplopó honlap

2009-04-13T21:42:00.003+02:00

Kedvenc MÁV-os blogom hívta fel a figyelmemet a minap arra, hogy egy blogroll oldal lenyúlja a bejegyzéseit. Ez így persze nem teljesen pontos, hiszen egy blogroll oldal nem csinál mást, mint megjeleníti egy-egy linken az általa figyelemmel kísért blog oldalak friss bejegyzéseinek címét. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy ez az oldal ennél többet tesz: egy egyszerű robot segítségével automatikusan beágyazza a legnépszerűbb blogbejegyzések szövegét a saját sablonjába.
Különösebb jogászi ismeretek nélkül is meg lehet állapítani, hogy ez a tevékenység jogellenes. Igaz, hogy az iGoogle-lal például saját kezdőoldalt lehet hasonló elven, az általunk kiválasztott kedvenc oldalak legfrissebb, legérdekesebb bejegyzéseiből összeállítani, de fontos különbség, hogy azt mindenki saját magának állíthatja össze, a Google ezzel nem nyúl le senkitől semmit, csak egyszerűbbé teszi a böngészést. Egy hagyományos blogroll oldalon is bevett szokás, hogy egy-két mondatnyi ízelítőt is megjelenítenek az adott bejegyzésre mutató link alatt, de ez nem haladja meg azt az indokolt mértéket, amit általában egy szerzői műből idézni ildomos.
Merthogy természetesen egy-egy blogbejegyzés is szerzői műnek minősül. Ebből következően pedig idézni csak annyit lehet belőle, amennyit mondjuk szakdolgozat-írás közben az egyszeri egyetemista az egyes szakcikkekből. Teljes cikket bemásolni azért ciki, ugye?
Itt azonban ennél többről is van szó. Az oldal fő célja ugyanis a reklámbevétel elérése, amihez jogellenesen más szerzők műveit használja fel. A Google ezt az oldalt is ugyanúgy indexálja, vagyis látogatók érkezhetnek az oldalra, akik egyébként, ha az oldal nem lenne, az eredeti környezetben olvasnák el a szöveget. Ez pedig, ha több százezer látogatóról van szó (márpedig ilyen nagyságrenddel nyugodtan lehet számolni, ha a robotoldal "ügyesen" dolgozik, és jó sok blogot beszkennel), akár milliós nagyságrendű, elmaradt reklámbevételt jelent. Mindezt nem olyan könnyű bizonyítani, de az ily módon károsultak nagy számára tekintettel a dolog megérne egy pert...

Keménykalapos kémprogramok, avagy online házkutatás

2009-03-11T09:01:00.007+01:00

Adatvédelmi szempontból sokan mérföldkőnek tekintik a német alkotmánybíróság tavalyi döntését, melyben megalkotta az információtechnológiai rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Az ügy hátterében az a felismerés húzódik, hogy a számítástechnika fejlődése lépéselőnybe hozta a nemzetközi terrorszervezeteket a bűnüldöző szervekkel szemben, mivel ezen csoportok kommunikációja átterelődött az Internetre, amelyen gyorsabban és biztonságosabban tudják akcióikat megszervezni. Mindezek ismeretében Nordrhein-Westfalen tartomány parlamentje tavaly törvényt hozott az „online házkutatásról”, melyben felhatalmazta a tartományi nemzetbiztonsági szerveket, hogy súlyos bűncselekmények, így különösen az állam biztonságát, más életét, testi épségét vagy szabadságát veszélyeztető cselekmények gyanúja esetén a veszélyért felelős személyekről adatokat gyűjthessen oly módon, hogy a gyanúsított számítástechnikai rendszerére ún. trójai szoftvert telepíthessen. A szoftvert akár az Interneten keresztül is rá lehet telepíteni a célszámítógépre, amelyről így a hatóság a rajta lévő összes adathoz hozzá tud férni, ráadásul anélkül, hogy ebből a felhasználó bármit is észrevenne.
Az alkotmánybíróság azonban tavaly megsemmisítette a törvényt, megalkotva egyúttal az információs rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Érvelésük szerint azért szükséges létrehozni egy külön "IT-alapjogot", mert napjainkban egy-egy személyes használatú számítógép akkora mennyiségű és olyan bizalmas jellegű információcsomagot hordoz az adott személyről, amely alapján könnyedén egy teljes személyiségprofil is kialakítható. Ezért az ilyen IT-rendszerek sérthetetlenségéhez komoly érdek fűződik, s bármilyen beavatkozás súlyosan korlátozza az általános személyiségi jogokat, így csak nagyon szűk körben lenne helye.
A gond ugyanis az, hogy ha a nemzetbiztonsági szerv tudja is, hogy mit akar megtalálni a célszámítógépen, akkor is a teljes adatállományt át kell fésülnie, s ezáltal olyan szenzitív adatok kerülnek a birtokába, amelyeknek adott esetben semmi közük az ügyhöz. Lehet persze szabályozni, ahogyan általában a titkos információgyűjtésnél, így a magyar Btk.-ban, illetve a rendőrségi törvényben szabályozzák is, hogy az ügyhöz nem kapcsolódó információkat, személyes adatokat azonnal meg kell semmisíteni, de ezáltal még nem lehet meg nem történtté tenni a jogosulatlan adatkezelést. Márpedig, így a német alkotmánybíróság, egy-egy személyi számítógép teljes átkutatása olyan mértékű beavatkozást tesz lehetővé a magánszférába, amely aránytalanul korlátozza a személyiségi jogokat.
Pár évvel korábban volt egy adatvédelmi tárgyú döntése a testületnek, amelyben hasonló dilemmát boncolgattak. Akkor, közvetlenül a madridi és a londoni terrormerényletek, illetve az al-Kaida hamburgi sejtjeiről szóló hírek után, több tartomány törvényt hozott a gyorsabb, átfogóbb rendőrségi adatkezelésről. Ez lehetővé tette, hogy a különféle nyilvántartó rendszerekből nyert személyes adatok alapján a német rendőrség előre meghatározott kritériumok szerint halászhasson az adattengerben, vagyis a konkrét esetben hozzáférhessen az összes, 18-40 év közötti, férfi, nappali tagozatos, muszlim vallású egyetemista személyes adataihoz. Természetesen itt is megsemmisítő ítélet született a bíróság részéről.
A kérdés persze mindkét esetben nemcsak jogi, hanem filozófiai jellegű is. A XXI. század embere okkal gondolhatja úgy, hogy lépten-nyomon nyilvántartják, minden mozdulatát videókamerák, szerverek, azonosítókártyák rögzítik. Orwell regénye szóról-szóra megvalósul. Ilyen körülmények között egy állampolgár az alaposan kiherélt magánszférájáért cserébe joggal várhatja el, hogy az állam, ha már úgyis mindenkiről mindent tud, védje meg őt a bűnözőktől, terroristáktól. Vagy megfordítva: ha a rendőrségnek folyton adatvédelmi akadályokba kell ütköznie munkája során, akkor ne csodálkozzon senki, ha több pénz, több idő és nagyobb erőfeszítések árán tudja megelőzni vagy feltárni a bűncselekményeket. Lesarkítva a dilemma tehát a következő: kevesebb szabadságért nagyobb biztonság, avagy több szabadság, de kevesebb biztonság?
Véleményem szerint azonban nem lehet a kérdést ennyire általánosan megválaszolni. Míg mondjuk a belvárosi kerületekben felszerelt térfigyelő kamerák esetén elfogadom, hogy a biztonságom érdekében korlátozzák a képmáshoz való jogomat, addig egy távoli terrorveszély elhárítása érdekében elfogadhatatlannak tartanám, hogy csak azért, mert mondjuk muszlim az apám, bekerüljek egy rendőrségi adatbázisba.
A térfigyelő kamerák nagyban hozzájárultak a belvárosi kerületekben elkövetett kocsilopások és egyéb bűncselekmények számának csökkenéséhez. Vajon egy trójai vírus telepítése egy gyanúsított számítógépére mennyiben könnyíti meg a nyomozó szerv munkáját? Hiszen, ha már gyanúsított, akkor nyilván egyéb információk is a rendelkezésre állnak feltételezett tettével kapcsolatban, amelyről bírói engedéllyel telefonlehallgatás vagy házkutatás során további terhelő bizonyítékok is szerezhetők, a telefon- és internetszolgáltatók pedig, a 2006-ban elfogadott "Big Brother Irányelvet" átültető törvény alapján kiadhatják a híváslistáját és az internethasználat során keletkezett "cache" adatait is, vagyis, hogy mikor melyik weboldalakat látogatta.
Ezek a rendőrségi intézkedések is korlátozzák a gyanúsított személyiségi jogait, de ezek a korlátozások célzottan a gyanúsított feltételezett bűnelkövető tevékenységére irányulnak és minimalizálják az irreleváns és szenzitív személyes adatok kezelésének az esélyét. Ezzel szemben egy számítógép teljes adatállományának automatizált átkutatásával ágyúval lőnénk verébre, hiszen az előbbi módszerekhez viszonyítva nem érhető el számottevően nagyobb előny a nyomozás szempontjából, viszont jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a titkos online házkutatás során az ügyre nem tartozó, rendkívül bizalmas és intim információk birtokába jutna a rendőrség.
Lehet azzal érvelni a magánszféra védelmével szemben, hogy a túlzott privacy-védelem a pedofilhálózatok és a szoftver- illetve DVD-hamisítók helyzetét könnyíti. A legtöbb ország joga, így a magyar jog is lehetővé teszi, hogy a rendőrség hagyományos házkutatás során lefoglaljon számítógép-merevlemezeket, ellenőrizze azok tartalmát. A gyanúsított ilyenkor értesül az intézkedésről, láthatja a saját szemével a bírói engedélyt, s adott esetben közre is működhet a bizonyítékok felkutatásában. Egy trójai szoftverrel viszont nehéz a kommunikáció, hiszen nem kopogtat, nem kérdezhető meg tőle, hogy miért jött, és nem hagy nyomot maga után, ez pedig visszaélésekre is lehetőséget ad, ráadásul egy "meghackelt" gép később könnyebben esik áldozatul további, külső vírusfertőzéseknek is.
A legveszélyesebbnek azonban egy ilyen intézkedés demokráciára gyakorolt hatását tartom. A szabadság, a befolyástól mentes magánszféra pedig a demokrácia alapja. De ki érezné többet szabadnak magát, ha tudná, hogy bármilyen fénykép, szöveg, videó, amit a gépén tárol, egyúttal akár egy nemzetbiztonsági adatbázisban is szerepelhet?

Zenekarok és a szerzői jog

2009-03-02T20:45:00.003+01:00

Nemrég kaptam egy levelet egy szerzői jogi kérdéssel, amely úgy gondolom, sokak számára érdekes lehet, ezért leírom röviden. A történet egy énekesnőről szól, aki egy zenekarban énekelt, amelynek idővel lett saját honlapja, saját adatlapja a myspace-en, felraktak néhány számot, stb. Egy idő után viszont megromlott a viszony a tagok közt, az énekesnő pedig kilépett a zenekarból. Csakhogy az említett internetes oldalakon minden továbbra is a régi állapotokat tükrözte, a taglistán továbbra is ő szerepelt, a letölthető számok az ő hangján szóltak, s a zenekar egy későbbi tehetségkutató versenyen is ezt a régi oldalt adta meg referenciaként.
Piszkálja ilyenkor az embert a „józan paraszti esze” is, hogy nem túl etikus más tollával ékeskedni, de mit mond erre pontosan a magyar jog? Először is fontos tisztázni, hogy a szerzői jog minden szerzői művet a keletkezésétől fogva megillet Magyarországon, akár ott van a copyright szimbólum, akár nem. Ez azért lényeges, mert sokan összetévesztik a szerzői jogot a védjeggyel vagy a találmányok szabadalmával, ahol viszont a bejegyzéssel keletkezik a védelem.
Egy zeneszám viszont nem egy szerző műve, hiszen kell hozzá általában gitáros, dobos, billentyűs, énekes és tetszés szerint további személyek. Az ilyen közös művek esetén a magyar szerzői jogi törvény különbséget tesz aszerint, hogy annak részei felhasználhatóak-e önállóan. Ha nem, akkor a szerzői jog minden szerzőtársat egyenlő arányban illet meg, de annak megsértése esetén mindegyik szerzőtárs önállóan is felléphet; ha pedig önállóan felhasználható részekről van szó, akkor a saját részek tekintetében a szerzői jog önállóan is gyakorolható.
Véleményem szerint egy zeneszám olyan közös mű, amelynek részei, így az ének, a dallam, vagy akár csak a gitárszóló, önállóan is felhasználhatók, hiszen gondoljunk arra, hogy egy stúdióban ezeket külön-külön csatornákon keverik egybe. Vagyis az énekesnő a zeneszámok tekintetében önállóan is gyakorolhatja szerzői jogait. Két fontos jog illeti meg az énekesnőt: a nyilvánosságra hozatal, ill. a névhasználat joga.
A legelső azt jelenti, hogy egyedül a szerző engedélyével hozható nyilvánosságra a mű, az internetes közzététel pedig egyértelműen nyilvánosságra hozatalnak minősül. A szerző alapos okból, írásban megtilthatja a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását, ebből a szempontból pedig kétségtelenül alapos ok, ha már nem tagja az együttesnek. A törvény azt is előírja, hogy köteles megtéríteni az ebből eredő károkat. Nos, ez problémát jelenthet abban az esetben, ha mondjuk az együttes egy korábban aláírt stúdiószerződés alapján már elkezdett albumot készíteni vagy elvállalt egy koncertturnét, mert ilyenkor jogos kárigény lehet a korábbi számok átírása miatti többletköltség vagy a turné lemondásából, esetleg beugró énekes megszervezéséből eredő költség. Egyéb esetben, pl. egy bárki által ingyen hozzáférhető internetes oldalról történő eltávolításkor ilyen kár nem igazán merülhet fel.
A névhasználat is olyan jogosítvány, amelyet ellenkező előjellel is lehet gyakorolni. Egy szerző tehát, akinek a nevét eddig feltüntették, nyilatkozhat úgy, hogy ezután nem szeretné, hogy feltüntessék a nevét, ráadásul ezzel kapcsolatban kártérítési kötelezettség sem jöhet szóba.
Az önállóan is felhasználható részekből álló közös művek esetén további szabály, hogy az ilyen mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Az énekesnő (mint az eredeti szám egyik szerzője) tehát megtilthatja, hogy az általa énekelt számot a továbbiakban más énekelje. Ez a joga egyébként más szabályból is következik: a magyar szerzői jog ugyanis védi a művek egységét, integritását. Eszerint tilos a szerző hozzájárulása nélkül a művön minden olyan torzítást, csonkítást, csorbítást vagy változtatást végrehajtani, amely sérti a szerző becsületét vagy hírnevét. Ha egy énekesnő a tagokkal való megromlott viszonya miatt távozik a zenekarból, és a zenekar ennek ellenére felhasználja hangját további előmenetelük, internetes megjelenésük érdekében, akkor az, ha a hírnevét nem is, de a becsületét mindenképpen sérti, ezért mind a névhasználatot, mind a dalok jelenlegi formájában való felhasználását meg lehet tiltani.

Sok még a tisztáznivaló a leendő médiatörvény körül

2008-11-12T15:28:00.007+01:00

Látva a nyilvánosság felháborodását és tiltakozását, úgy tűnik, a pártok kissé visszakoznának az új médiatörvénnyel kapcsolatos eredeti elképzeléseikhez képest.

A jogifórum értesülései szerint az MSZP élesen bírálja egyebek közt a médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, valamint azt, hogy egy ilyen példátlanul erős hatósággal szemben nem lenne, aki szükség esetén az újságírókat és a sajtószabadságot védené. A Fidesz szakpolitikusa, Szalai Annamária nyilvánvalónak tartja, hogy ha a munkaanyagból ötpárti indítvány lesz, azt még módosítják. A médiahatóság jogköreit feszegető kérdésre azt válaszolta: e hatóság kizárólag piacfelügyeleti ügyekben kaphatna a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló jogosítványokat – félreértés vagy pontatlan szövegezés következménye az a hiedelem, hogy jogköre egyéb területekre is kiterjedne. A lap azon felvetésére, hogy nemcsak megmaradna, hanem még növekedne is a pártok befolyása például a közmédiumokra, Szalai azt válaszolta: „Elég volt a szemforgatásból. Tisztább viszonyokat teremt, ha a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, és nem hárítják tovább látszólag független testületekre.“ Pető Iván, az SZDSZ médiáért felelős politikusa úgy nyilatkozott, hogy a médiatörvény tervezetét ért bírálatok „részben tárgyi tévedéseket tartalmaznak, részben az eljárást kifogásolják, részben másról szólnak, mint maga a törvénytervezet“. Én pedig remélem, hogy a pontatlan szövegezéseket és a félreértéseket tényleg el fogja kerülni a Parlament elé kerülő javaslat.

Médiarendőrség fogja cenzúrázni az Internetet?

2008-10-30T13:22:00.009+01:00

Olvasom a hírt az indexen, és egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt nagyon örvendetes, hogy a két nagy párt képes egyáltalán valamilyen kérdésben együttműködni, legyen az akár az új médiatörvény elfogadása. Egy toldozott-foldozott, hiányos és elavult törvényről van szó, aminek a lecserélése már régóta indokolt lenne.
A digitális átállás érdekében minden tévé- és rádiócsatorna is az új törvény kidolgozását sürgeti. A baj csak az, hogy mint a cikk írja, "a konkrét pénzügyi előnyökért cserébe a nagy médiapiaci szereplők lemondanak eddigi viszonylagos szabadságukról". Arról van szó, hogy a felállítandó Nemzeti Médiahatóság a tartalomszabályozás érdekében olyan hatósági jogköröket kapna, mint a Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépés érdekében, ráadásul a hatásköre - az ORTT-vel ellentétben - kiterjedne az internetes médiára is. Igaz ugyan, hogy előzetes bírói engedéllyel, de joga lenne házkutatást tartani az adott médiánál, adathordozókat lefoglalni, rendőri közreműködést kérni, s akár ötvenmillió forintos bírságot is kiszabni. A testület tagjait pedig a Parlament nevezné ki, vagyis politikus káderek fogják rendőri segítséggel zaklatni, cenzúrázni és bírságolni akár internetes oldalakat is. Tisztára Kína.
A Versenyhivatal által alkalmazható kényszerintézkedések célja a tisztességtelen verseny megakadályozása. De milyen demokratikus érdek támasztja alá, hogy egy bíró engedélyt adjon egy a sajtószabadságot ilyen súlyosan korlátozó intézkedésre?
Persze valamilyen szintű tartalomszabályozásra szükség van az Interneten is. Hiszen jelenleg a sajtóra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók az internetes híroldalak esetén: például nem kérhető sajtó-helyreigazítás, és nincs megnyugtatóan rendezve a személyiségi jogok védelme sem. Utóbbinál leginkább az a gond, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény értelmében, ha a tárhelyszolgáltató tudomást szerez egy jogsértő információról, akkor köteles azt eltávolítani, különben felel az ebből eredő kárért. Vagyis ha Gipsz Jakab azt állítja, hogy az index vagy az origo egyik cikke sérti az ő jó hírnevét, akkor ír egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, amely - hogy elkerülje a felelősséget - valószínűleg intézkedik a cikk leszedéséről.
Ez az a helyzet, amit meg lehetne szüntetni, ha mondjuk ennek az új médiarendőrségnek az lenne a feladata, hogy a hozzá érkező, ilyen jellegű bejelentéseket előzetesen megvizsgálná, és ideiglenesen (amíg mondjuk a bíróság helyreigazítási eljárásban) döntene intézkedne az adott tartalom eltávolításáról. Ehelyett, ha a törvényt így elfogadják, létrejön egy parlamenti szerv, amely saját hatáskörében, kedve szerint korlátozhatja a sajtószabadságot.

A közszereplők magánszférája

2008-10-20T13:55:00.007+02:00

Közszereplőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Nemcsak azért, mert ők az átlagembernél toleránsabban kell, hogy viseljék a kritikát, a gúnyt, a nyilvánosságot és a fotózást; hanem azért is, mert a rájuk vonatkozó szabályokat tekintve igencsak ellentmondásos a joggyakorlat, sőt, az is kérdéses, egyáltalán ki számít közszereplőnek.

A történet 1994-ben kezdődött, amikor is az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvnek a "hivatalos személy megsértése" című, az előző rendszerből ránk maradt bűncselekményét. Az azóta milliószor idézett indoklás szerint: „a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a kormányzat, a közhivatalnokok esetében, és valamennyi közszereplő esetében tágabbak, mint magánszemélyek tekintetében”. Ám a közszereplő fogalmának definiálásával a törvényhozás mind a mai napig adós maradt.
Ugyanez a határozat azt is kimondja, hogy „az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok magánszférája másokénál szűkebb”. Ez az előző megállapításból is következne, hiszen a nagyobb kritika nagyobb beavatkozást jelent a magánszférába. De a magánszféra határait nemcsak a véleménynyilvánítással szemben megkövetelt tolerancia szintje jelöli ki, hanem az is, hogy például kinek milyen adata nyilvános, ki mikor fotózható, stb.
A magánszférába történő egyes beavatkozásokra más-más szabályok vonatkoznak. Nem mondhatom azt, hogy mivel Kiszel Tünde közszereplő, ezért nyilvánosságra hozhatom, mennyi a jövedelme és milyen autója van. De nemcsak a beavatkozás jellege, hanem alanya szerint is különbséget kell tenni. Míg a mindenkori MTV elnök fizetése nyilvános, addig ugyanez nem mondható el a Heti Hetes vendégeiről, pedig a szó köznapi értelmében mind közszereplők.

Megmondom a véleményem

A véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legjobban védett jog (legalábbis elméletben), ugyanis ez a demokrácia alapvető meghatározója. Nagyjából egy dolog szabhat neki korlátot: a másik ember becsülete. A fenti alkotmánybírósági határozat pedig azt mondja ki, hogy ez a korlát magasabban helyezkedik el azon személyek esetén, akiknek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, vagy akik valamilyen közhivatalt töltenek be. Ez a vélemény lehet akár sértő is, ezt állapította meg a strassbourgi bíróság abban a perben, amit 1999-ben Jörg Haider osztrák kormányfő indított egy újságíró ellen, aki lehülyézte egy cikkében. A vélemény megjelenhet karikatúra formájában is. A HVG ellen 1998-ban indított pert a Horn-kormány titokminisztere, mert a címlapon az ő arca volt látható oly módon, hogy a szeme kendővel volt bekötve, a füleiben parafadugó volt, a szája pedig össze volt kapcsozva. Az ítélet kimondta, hogy közszereplők esetén a véleménynyilvánítás csak akkor sért személyiségi jogot, ha az indokolatlanul bántó, sértő vagy lealacsonyító.
Véleményem szerint egy politikusnál a lehető legszűkebbre kell megvonni azt a területet, ahol az ő becsületének védelmében mások véleménynyilvánításának szabadsága korlátozható. Más a helyzet viszont a többi közszereplőnél. Egy sportoló, színész, újságíró, sztárügyvéd vagy bármilyen "celeb" (de utálom ezt a szót) esetén abból kell kiindulni, hogy ők nem rendelkeznek közhatalommal, tehát az ő bírálhatóságuknak nem a demokratikus közvélemény igénye az alapja, viszont életük egy részét a nyilvánosság elé viszik, s ezt a részüket nyugodtan lehet bírálni. Leírhatom, hogy az új megasztáros énekesnőnek milyen borzalmasan pocsék hangja van, milyen szarul néz ki, milyen rosszul öltözködik, de az már gáz, ha arról értekezek, hogy mekkora ringyó, aki csak azért jutott be, mert összefeküdt egy zsűritaggal, ugyanis ez a kijelentés nemcsak indokolatlanul lealacsonyító, de még ha igaz is lenne, akkor sem függene össze a tévés közszereplésével.

Közszereplők rivaldafényben

A Ptk. a nyilvános közszereplés esetét nevezi meg olyannak, amikor nem kell a fotóalanynak hozzájárulnia a fotózáshoz vagy videózáshoz. A hangsúly tehát nem az alanyon, hanem az adott helyzeten, a közszereplésen van. Ugyanis attól még, hogy valaki közszereplő, az életének nem minden részét éli a kamerák előtt, akármennyire is érdeklődik a közönség az életének azon része iránt. Egy hírhedt bűnöző nem válik közszereplővé pusztán azáltal, hogy minden újságban a címlapon szerepel, csak akkor, ha önként vállalja a közszereplést, mint például a viszkis rabló. Vannak emberek, akik általában nem közszereplők, mégis egy adott pillanatban közszereplést vállalnak: ilyen például az árpádsávos tüntető, a melegfelvonuló vagy egy rendezvény szónoka. Ezek az emberek a hozzájárulásuk nélkül is fotózhatók, de csak az adott esemény keretein belül. Ahogyan a többi közszereplő is csak munkája, közszereplése során „zaklatható”.
Tehát nyilvánvalóan nem közszereplés, ha a közszereplő csak az utcán megy, a barátnőjével egy étteremben ebédel vagy egy szórakozóhelyen táncol, viszont ha egy nyilvános rendezvényen részt vesz, akkor az már annak számít. Mivel a bulvármagazinok tele vannak közszereplőket intim pillanatukban ábrázoló fotókkal, ezért feltételezhető, hogy ezek közzétételéhez ők hozzájárultak, máskülönben folyamatosan azt hallanánk, hogy perlik az újságokat. (Ez persze nem ritka, úgyhogy a nagy bulvárlapok a költségvetésükben általában félretesznek külön egy összeget személyiségi jogi perekre.)

Közszereplők személyes adatai

Az adatvédelem főszabálya szerint a személyes adat akkor kezelhető, ha az érintett ahhoz hozzájárult. Ez a szabály vonatkozik a közszereplőkre is, tehát ha egy énekesnő nem akarja megmondani, hogy hol vett magának nyaralót, akkor azt nem szabad kideríteni, még akkor sem, ha erre sok újságolvasó kíváncsi lenne. Van viszont egy személyi kör, amelybe a közszereplők egy része beletartozik, s amelyeknek bizonyos személyes adatai nyilvánosak: ez a közfeladatot ellátó személyek csoportja.
Úgy szól a törvény, hogy ezen személyek feladatkörével összefüggő személyes adata nyilvános. Ebbe a csoportba nemcsak közszereplők tartoznak bele, hiszen közfeladatot lát el az orvos, a rendőr, a tűzoltó és a bíró is, csakúgy, mint a képviselő.
Annak az eldöntésénél, hogy milyen adat függ össze a feladatkörrel, abból kell kiindulni, hogy a szabály célja egyrészt a közpénzek felhasználásának, másrészt a közhatalom gyakorlásának az ellenőrzése. Ezért nyilvános a képviselők vagy a Magyar Televízió elnökének fizetése, és ezért nyilvános az adott ügyben ítélkező bíró neve, de címe és telefonszáma már nem, mint ahogy azt anno a kurucinfo gondolta a 2006. szeptemberi tévéostromnál randalírozók elleni büntetőperben eljáró bírókról. Ugyanezért van jogunk elkérni a minket igazoltató rendőrök azonosítóját, és ezért lehet az intézkedő rendőrt is fotózni, de ez nem mehet el odáig, hogy az őt a munkájában hátráltassa vagy visszaélésszerűen történjen.

Látható tehát, hogy a közszereplőknek többféle csoportját lehet elkülöníteni, akikre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Általánosságban viszont elmondható, hogy a közszereplők magánszférája a legkevésbé a véleménynyilvánítás szabadságával szemben élvez védelmet, viszont személyes adatai ugyanúgy bizalmas információk, kivéve ha valamilyen közérdek (közhatalom, közpénzek felhasználásának ellenőrzése) nem teszi ezeket nyilvánossá.

Spamnek minősül-e a linkcsere?

2008-10-16T09:58:00.008+02:00

Aki kicsit is foglalkozott már weboldala népszerűsítésével, az tudja, hogy a látogatottság növelésének, a keresőkben való kedvező pozíció elérésének egyik fontos eszköze a linkcsere, azaz a megfelelő szövegű, egymás oldalaira mutató linkek rendszere.

Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, valahogy fel kell vennie a kezdeményező oldalnak a kapcsolatot a másik oldallal. Az a kérdés, hogy az ilyen tárgyú e-mail elküldése elektronikus hirdetésnek minősül-e. A bizonytalanság oka, hogy 2003 óta az elektronikus kereskedelmi törvény szerint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás elektronikus úton, távollevők részére, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás. Elektronikus hirdetés pedig minden olyan közlés, ami az ilyen szolgáltatás igénybevételét előmozdítja.
Tehát ingyenes "szolgáltatás" is lehet az ilyen közlés tárgya. A linkcsere nem kerül pénzbe, de kétségtelenül mindkét fél számára előnyökkel jár. Akárhogy töröm a fejem, nem tudom úgy megfogalmazni az e-mailt, hogy ne legyen benne az én oldalam linkjének a szövege és az oldalra mutató link maga, amik az oldal igénybevételét ugyebár előmozdítják.
Bár a törvény szerint nem minősül spamnek önmagában az adott tevékenységhez közvetlen hozzáférést biztosító domain név közlése, de egyrészt ha csak egy linket küldök e-mailben, akkor abból a címzett nem ért majd semmit, másrészt a Nemzeti Hírközlési Hatóság az ezzel kapcsolatos kérdésemre azt válaszolta, hogy ez a szabály "nem alkalmazható az Ön által említett esetben, ugyanis ebbe a meghatározásba beletartozhat egy újságban, honlapon, vagy más felületen található levelezési cím, más elérhetőség, weboldal cím, azonban az elektronikus levélben küldött link nem."
Nos, töredelmesen beismerem, hogy én is kerestem már meg e-mailben oldalakat linkcsere céljából. Nyilvánvaló, hogy ez az esetek többségében nem jelent problémát, hiszen általában egy oldal készítője a saját érdekében is jónak gondolja a dolgot. De akadjon csak egy magánszemély (hála az égnek, szeptembertől már csak magán e-mailcímek jöhetnek szóba spam feljelentőként), aki rossz tréfának tartja a linkcserét, és akkor nekem lőttek.
Félreértés ne essék, nem vagyok spam-párti. Csak úgy gondolom, ésszerűsíteni kellene a törvényi definíciót. Fizessen büntetést az utazási iroda, a warezoldal, az online gyógyszertár meg a többi, akik pénzért igénybevehető, valódi szolgáltatást reklámoznak, de aminek semmi köze üzleti tevékenységhez, az ne minősüljön spamnek.

Nem indít eljárást az NHH jogi személy címzettek spam bejelentése alapján

2008-10-10T22:35:00.010+02:00

Az új reklámtörvénnyel kapcsolatos kérdések egy részére választ kaptam most a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól. Előző postomban felvetettem, hogy bár a reklámtörvény szerint spam címzettje csak magánszemély lehet, ezt adott esetben nehéz eldönteni, különösen, ha a cég dolgozójának céges e-mail címe például így néz ki: vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu. Az NHH tájékoztatása szerint abból kell kiindulni, hogy a levél tartalma alapján ki tekinthető címzettnek. "Amennyiben pl. egy vállalkozás hivatalos honlapján az értékesítési osztály kapcsolattartási címeként egy vezeteknev.keresztnev@cegnev.hu típusú e-mail cím szerepel, akkor arra az elérhetőségre küldött e-mailek címzettje értelemszerűen az értékesítési osztály, tehát nem természetes személy."
A másik bajom az volt, hogy a reklámtörvény egyértelmű szövege ellenére az NHH honlapján az szerepel, hogy jogi személy címzett esetén is indíthat eljárást a hatóság, bár ez nem kötelessége. Ezzel kapcsolatban most arról tájékoztattak, hogy az "idézett szövegrészlet tartalma lekerül a portálról (kezdeményezése megtörtént, kötelező engedélyezési előírások lassítják a folyamatot sajnos), a benne említett mérlegelési jogkör a vonatkozó jogi háttér többszöri átgondolása után kellőképpen nem áll meg."
Összefoglalva tehát: ha egy vállalkozásnak van hivatalos weboldala, és az azon megadott kapcsolati e-mail címekre a cégnek szóló reklámlevelet küldünk, akkor az nem minősül spamnek, és az NHH sem fog eljárni az ezzel kapcsolatos beadványok ügyében. Így már jobban hangzik, ugye?

Új reklámtörvény: spammelhetők-e a céges e-mail címek?

2008-10-08T16:38:00.004+02:00

Nem világos, merre fog tartani a spammel kapcsolatos joggyakorlat az új reklámtörvény nyomán, a tisztánlátást nehezíti az NHH álláspontja is. A B2B marketing blogba írtam erről egy bejegyzést, amit most ide is felteszek:

Ha egy vállalkozás e-mailben akarta hirdetni magát, ezt korábban is csak úgy tehette ezt meg, hogy a weboldalán található valamilyen űrlap, vagy a szolgáltatása igénybevételekor kitöltött kapcsolatfelvételi lap segítségével előzetesen beszerezte az ügyfél e-mail címét, s ez a nyilatkozat világos utalást tartalmazott arra, hogy annak elfogadásával az ügyfél hozzájárul reklámüzenetek fogadásához. Nem volt kiskapu, hiszen az is spamnek minősült, ha valaki ilyen hozzájáruló nyilatkozatot küldött e-mailben elfogadásra.
Ezen most annyi változott, hogy a direkt marketing eme szigorú szabályainak alkalmazási körét leszűkítették a természetes személy címzettekre. Vagyis ha a címzett egy vállalkozás, akkor spammelhető. Kérdés persze, hogy ez eldönthető-e az e-mail cím alapján.
Gondolom jóhiszeműen feltételezhető, hogy az info@cégnév.hu cím egy céghez tartozik, de sok nagy cég ennél több kapcsolattartásra szolgáló címet is megad. A gondok tehát ott kezdődnek, hogy vajon minek minősül a cég honlapján Gipsz Jakab értékesítő fényképe alatt szereplő sales@cégnév.hu, vagy Cserepes Virág HR menedzser neve alatt szereplő hr@cégnév.hu e-mail cím. Hiszen ezek a címek egy meghatározott személyhez tartoznak, de nyilvánvaló, hogy ők a céget képviselik, és ennek érdekében szerepel a címük az oldalon. Arról nem is beszélve, hogy sok kis vállalkozás honlapján magának a tulajdonosnak a személyes e-mail címe szerepel. Ha én mondjuk a kerepestarcsai Tortahegesztő Kft.-nek címzek egy ajánlatot a skywalkerlajos@gmail.com címre, ami az oldalukon szerepel, akkor ez vajon a vállalkozásnak küldött ajánlat, vagy magánszemélynek küldött spam? Nos, az általános jogelvek alapján szerencsére utóbbit az eljárást megindító Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) kell bizonyítania. Sokkal tisztább lenne ugyanakkor a helyzet, ha meghatározná a törvény, hogy az számít céges e-mailnek, ami a vállalkozás hivatalos honlapján szerepel.
Tovább bonyolítja a helyzetet viszont, hogy az NHH honlapján található egy nem lényegtelen megjegyzés:

"Az NHH Hivatala természetesen ezután is fogadja a nem természetes személyek részére küldött kéretlen elektronikus hirdetések esetén is a beadványokat, ezek alapján ugyanakkor eljárási kötelezettsége nincs, azonban mérlegelési jogkörében eljárva dönt arról, indít-e eljárást."

Ez azt jelenti magyarul, hogy fűre lépni nem tilos ugyan, de lehet, hogy megbüntetnek érte. (Szerintem egyébként az NHH nem jól értelmezi a törvényt, mert ha abban egyszer az van, hogy a szabály csak a természetes személy címzett részére küldött e-mailekre vonatkozik, akkor nem terjesztheti ki önkényesen a hatáskörét.)
Mindenesetre, ha a törvényhozónak az volt a célja, hogy megkönnyítse a B2B kommunikációt, akkor egyértelműbben kellett volna fogalmaznia, hiszen így most megnyitott egy olyan kiskaput, amin senki nem mer majd bemenni.

A betyárok és a média: viselhet-e símaszkot egy tüntető?

2008-10-06T19:27:00.009+02:00

A jogvéleményen olvastam egy érdekes felvetést arról, hogy vajon meg lehet-e tiltani jogilag, hogy egy tüntető álarcot, símaszkot viseljen. Nagyon merész a problémafelvetés, hiszen a magyar joggyakorlat nagyon erősen védi a véleménynyilvánítás szabadságát, ráadásul még abban sem egységesek az álláspontok, amint azt korábban írtam, hogy fotózható-e egy tüntetés résztvevője.
Ugyanakkor az igény felmerülése teljességgel érthető. Egyrészt, aki kimegy szimpatizálni egy utcai tüntetésre, az vállalja - akár arcával is - a véleményét. Másrészt, ha elvárjuk a rendőrtől, hogy viseljen azonosítót, legyen köteles eltűrni a fotózást, akkor ugyanez elvárható a tüntetőtől is, így fair. Amikor kialakult az az álláspont, hogy a nyilvános közszereplések passzív résztvevőit nem lehet hozzájárulásuk nélkül fotózni, akkor még erősen élt a jogászokban a szocializmus emléke, amikor a demokráciáért tüntetőket megfigyelték, jelentettek róluk, s később ezért mondjuk a munkahelyükön hátrány érte őket. Csakhogy amíg ma már ilyesmitől nem kell félni, s a rendőrség adatkezelését is pontosan körülírják a jogszabályok, addig a tüntetéseken megjelent egy jól körülhatárolható csoport, akik nem a demokráciáért mennek ki tüntetni, hanem éppen azt akarják megcsúfolni. Ők úgy döntöttek, elejét veszik annak a kérdésnek, hogy szabad-e az arcukat fotózni, s ezért maszkkal takarják el azt. Álarc mögött már hangosabban lehet skandálni, bátrabban lehet rendőrautót gyújtogatni. Akinek pedig nem tetszik a betyárjelmez, az nyilván hazaáruló.
Ilyen előzmények mellett valóban jogosan merül fel, miként lehetne megtiltani az álarc viseletét. Nézzük meg, mi lehetne ennek a módja. A Ptk.-ból ezt nehéz levezetni, mert a törvény arról ír, hogy mi lehet rajta jogosan egy fotón, és nem arról, hogy minek kell rajta lennie. A véleménynyilvánítás szabadsága pedig védi az anonim véleménynyilvánítást is. Nem lehet általánosságban előírni, hogy aki véleményt fejez ki, annak fel kell fednie személyazonosságát. Szép is lenne, ha ezentúl minden fórumozó csak fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva mondhatná el véleményét az interneten. Az adatvédelem nemcsak védi a magánszférát, de bizonyos esetekben korlátozza azt valamilyen közérdek védelmében. A közérdekből nyilvános adatok, mint amilyen például az intézkedő rendőr személyazonossága, abból a megfontolásból nyilvánosak, hogy az államhatalom legyen átlátható, aki közhatalom birtokában cselekszik, azt ne tehesse anonim módon.
A símaszkos tüntető viszont nem gyakorol közhatalmat, ő a gyülekezési szabadságát gyakorolja, pontosabban visszaél vele. Ezért mondjuk elő lehetne írni a gyülekezési törvényben, hogy tilos tüntetéseken a személyazonosítást lehetetlenné tevő öltözék viselete. Ezzel viszont az a baj, hogy ha ezt általánosan megtiltjuk, akkor például a critical mass felvonulás résztvevői se viselhetnének gázmaszkot, a könnygázas oszlatáskor pedig tilos lenne sállal védeni az arcot, ami által a tüntető egészséghez való joga sérülne.
Véleményem szerint az lenne megoldás, ha a gyülekezési törvényben felhatalmazást kapna a rendőrség, hogy a csuklyás-maszkos felvonulókat kiemelhesse a tömegből igazoltatás céljára, ha pedig ez a személyek nagy számára tekintettel lehetetlen lenne, akkor a tüntetést feloszlathatja. Úgysem lehetne kötelezően előírni, ki mit viselhet egy tüntetésen. Ha valaki úgy gondolja, hogy akkor érzi jól magát egy tüntetésen, ha Rózsa Sándornak öltözik, ám tegye. De vegye tudomásul, hogy a rendőrség ilyenkor jogosan fogja igazoltatni.

Habemus ombudsman: megválasztották az adatvédelmi biztost

2008-09-29T19:48:00.010+02:00

Ötödjére sikerült a Parlamentnek adatvédelmi biztost választania. Önmagában az a tény, hogy mintegy tíz hónapig nem volt képes a törvényhozás választani a tisztségre valakit, jól mutatja, hogy mennyire érdekli a T. Házat az adatvédelem. De nem kesergek, mert Jóri András személyében olyan ember lesz az ombudsmani hivatal élén, akinek egyik szakterülete az informatikai jog, rendszerinformatikusi végzettsége pedig garanciát jelent arra, hogy az adatvédelmi jogi gyakorlat gyorsan reagálhasson az új technológiák kihívásaira.
A tanulmányaiban kifejtett nézetei alapján az mondható el, hogy gyakorlati ember, s az utóbbi időben az adatvédelmi jogra jellemző dogmatizmus helyett a praktikus változtatások híve. Csak egy példa: ma a joggyakorlat egységes abban, hogy minden személyes adat, amely egy meghatározott emberrel kapcsolatba hozható, függetlenül attól, hogy az illető, akinek a birtokában van, objektíve képes-e a kapcsolat megállapítására. Például az autók rendszámából csak a belügyi nyilvántartás alapján lehet a tulajdonost megállapítani, erre tehát akármely földi halandó nem képes. Vagy ott van az IP cím, ami szintén személyes adat, de konkrét személlyel csak az internetszolgáltató tudja összefüggésbe hozni. Nos, Jóri egy tanulmányában azt fejtegeti, hogy célszerű lenne az ilyen esetekre megalkotni a közvetett személyes adat fogalmát, mert nem várható el, hogy például rám, mint egyszerű tartalomszolgáltatóra, aki az oldal látogatóinak IP címéhez ugyanúgy hozzáférek, de a mögöttük rejtőző személyt csak külső segítséggel tudnám felfedni, ugyanolyan szigorú előírások vonatkozzanak, mint arra, aki ezt a kapcsolatot közvetlenül elő tudja állítani.
Eddig megjelent publikációi tehát bizakodásra adnak okot, s remélhetőleg állásfoglalásaival segíteni fogja a tisztánlátást néhány ellentmondásos kérdésben.

Szomszédkukkoló közösségi oldal: semmibe vett személyes adatok

2008-09-26T11:27:00.015+02:00

Nemrégiben bukkantam a „rohadt szomszéd” (rotten neighbor) nevet viselő közösségi oldalra. A rottenneighbor lényege, hogy a felhasználó megoszthatja szomszédaival kapcsolatos élményeit akár szöveg, akár kép, akár videó formájában az oldalon. Eltérően a hagyományos közösségi oldalaktól, itt nem a saját adatlapodat szerkesztheted, hanem másokét. A szomszéd adatlapján szerepel egy lakcím, valamint a Google Maps által kreált térkép, amelyen be van jelölve az illető háza. A történetet lehet véleményezni is, ami mindenki számára abszolút nyilvános. Regisztrálni csak akkor kell, ha össze akarnánk mi is állítani egy adatlapot a szomszédunkról. A közösségi oldalnak egyébként amolyan ingatlan-tanácsadó funkciója is van, hiszen lakcím alapján meg lehet nézni, hogy az adott házban, illetve a környékén milyen emberek laknak, hallgatnak-e hangosan zenét, leviszik-e a szemetet, fizetik-e rendesen a közös költséget, stb. Nemcsak negatív, de pozitív történetek elmondására is van lehetőség: az oldalon nemcsak a legrosszabb/legperverzebb/leghangosabb/legbunkóbb szomszédok listája olvasható, hanem azoké is, akik mindig lenyírják a füvet, mindig átjönnek segíteni, stb.

Ez persze nem menti fel az oldal üzemeltetőjét néhány etikai kérdés alól. Nem ismerem az amerikai adatvédelmi jogot, de az egészen biztos, hogy a magyar törvény szerint ilyen oldalt nem lehetne üzemeltetni. Önmagában egy lakcím elhelyezése is személyes adat kezelésének minősül a törvény értelmében, még akkor is, ha név nem szerepel a történetben. Lakcím alapján ugyanis elvben bárki azonosítható. Az meg pláne durva, ha a hangoskodó szomszédot még titokban fel is veszik kamerával, és felteszik az Internetre. A személyes adat kezeléséhez az érintett hozzájárulása (vagy törvényi felhatalmazás) szükséges. Ha a felvétel rejtett kamerával készül, akkor azon felismerhetetlenné kell tenni a személyeket.
Ezzel kapcsolatos az is, hogy sokan úgy gondolják, ha valaki magáról valamit feltesz az Internetre, akkor az onnantól szabad prédam, bárki bármilyen célra felhasználhatja. Nemrég olvastam egy cikket az egyik híroldalon, amely egy új közösségi oldalt mutatott be, s a kritikai hangvételű cikk mellett egy ismerőslista screenshotját is megmutatták. Az igaz, hogy ezek az adatok bárki számára nyilvánosak, aki regisztrál az adott közösségi oldalra, de ez nem jelenti azt, hogy szabadon felhasználhatók lennének bármilyen célra, pláne nem jelentethetők meg a média nyilvánossága előtt. A híroldal tehát úgy járt volna el helyesen, ha anonimizálja az adatlapokat, beleértve az arcképeket is, valahogy így:

A rendőr, a tüntető és a fotóriporter: személyiségi jogok tüntetéseken

2008-09-20T23:35:00.009+02:00

Már régóta terveztem egy bejegyzést a rendőrök képmáshoz való jogával kapcsolatban, a mai tüntetések pedig ismét aktuálissá tették a kérdést: kinek milyen személyiségi jogai lehetnek egy tüntetésen? Kérheti-e egy rendőr, hogy ne fotózzák? És egy tüntető? Kinek higgyen a fotóriporter? (Tételezzük fel, hogy nem verik meg.)

Közszereplő-e vagy?

Kezdjük a tüntetőkkel. Aszongya a Ptk., hogy nyilvános közszereplés kivételével képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulása szükséges. Nyilvános közszereplés-e egy tüntetés? Hát persze. Hiszen valamilyen közéleti, társadalmi célja van, az emberek ki akarnak vele fejezni, el akarnak érni valamit (hogy mit, az most nem érdekes), de ez különbözteti meg a tüntető tömeget a metróra várakozó tömegtől (bár a hasonlat sántít, hiszen azok is el akarnak érni valamit…). A fő kérdés nem is az, hogy a tüntetés közszereplés-e, hanem hogy mi a helyzet az ilyen rendezvények passzív résztvevőivel. Ugyanis nyilvánvaló, hogy egy szónok, legyen akár hivatásos, akár spontán, éppen egy aktív közéleti tevékenységet végez, mondhatni közszereplő, tehát fotózható.
De mi a helyzet azzal, aki csak elmegy, hogy puszta jelenlétével, jobb esetben kiabálásával, rosszabb esetben különféle tárgyak dobálásával véleményt nyilvánítani? Ők azok a passzív résztvevők, akikről több jogász azt gondolja, hogy nem közszereplők. Szerintem viszont aki akár melegfelvonulásra, akár szélsőjobbos tüntetésre, akár chartázni megy, az önként tárja a nyilvánosság elé a saját hovatartozását, ráadásul számolnia kell azzal, hogy az esemény a médiát nem hagyja hidegen. Logikátlan lenne tehát, ha tiltakozhatnának a fotózás ellen. (Mellesleg aki akar, az úgyis csuklyát húz a fejére.)

Biztos úr, mosolyt kérek!

A rendőr feladata ellátása közben van jelen egy tüntetésen, nem "résztvevője" annak. Az adatvédelmi biztos ennek alapján mondta azt, hogy mivel a rendőr nem közszereplő, ezért nem is fotózható. Igen ám, de pont az adatvédelmi törvény rendelkezéseit nem vette figyelembe, hiszen az alapján más lehet a következtetés.
Van ugyanis egy olyan szabály, hogy a közfeladatot ellátó személy feladatkörével összefüggő személyes adata közérdekből nyilvános. Hmmm. Közfeladatot végez a rendőr? Nem mindig, de általában igen. Például amikor igazoltat. Vagy tömegoszlat. Vagy gumibotozik. Miért? Mert olyat csinálhat, amire másnak ilyenkor nincs joga: a rá bízott közhatalomnál fogva kényszert alkalmaz. Ilyenkor ő nem elsősorban Kovács Elemér, hanem az állam kinyújtott keze. Az állam pedig nem lehet láthatatlan, legalábbis demokráciában biztosan nem. Ez az értelme ennek az adatvédelmi szabálynak.
Kétségtelen, hogy a rendőrnek az intézkedés során rengeteg szabályt kell betartania. De ezért is vetik őket alá különféle pszichológiai vizsgálatoknak. Fel kell arra készülniük, hogy a tevékenységük a nyilvánosság előtt fog zajlani. Nem várható el persze, hogy a tömegoszlatás közben vegyék le a bukósisakjukat, ezért kell azonosítót viselniük. De ha éppen nincs rajtuk bukósisak, akkor a közhatalom gyakorlása közben nem tiltakozhatnak a fotózásuk ellen. A hangsúly a közhatalom gyakorlásán van, mert amikor éppen újságot olvasnak vagy sétálgatnak, akkor már megint magánemberek, de ha helyszínelnek, igazoltatnak, akkor semmiképpen nem azok.

Fotózhat-e rendőr tüntetőt?

Na igen, ez is kemény dió. Hiszen ha a fotóriporter fotózhatja őt, akkor a rendőr miért ne? A rendőrnek igen széleskörű jogai vannak a bűncselekmények felderítése érdekében, s ezek többnyire háttérbe szorítják az adatvédelem elveit. (Hogy csak a legkézenfekvőbb példát említsem: a BKV ellenőr nem jogosult elkérni a személyi igazolványt, a rendőr viszont igen.)
Van egy olyan szabály, ami kimondja, hogy a Rendőrség a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról felvételt készíthet. Elvileg tehát azt is megteheti, hogy egy egész közvetítőkocsit kivezényel a helyszínre, és az egész tüntetést levideózza. Ennek bűnmegelőzési célja van, így könnyebb visszakeresni, hogy kik voltak a rendbontók. De mivel előre nem lehet megmondani, lesz-e rendbontás, előfordulhat, hogy ok nélkül rögzítik az eseményt. Ezért van az, hogy ha a tüntetéssel kapcsolatban nem indul eljárás, akkor 6 hónap után meg kell semmisíteniük a szalagot.
Persze az ő joga sem korlátlan. Az adatvédelmi biztos nemrég felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű felvételek készítésénél is figyelemmel kell lenni az emberi méltóságra. Az ugyanis joggal való visszaélés, ha a rendőr az igazoltatás alkalmával „tetőtől talpig” lekamerázza az érintettet, és utasítja, hogy végig nézzen a kamerába.

A tanulság röviden: mindenki kamerázhat mindenkit, de csak ésszel.

Jön az új Ptk. – változik a személyiségi jogok szabályozása

2008-09-17T17:42:00.006+02:00

Megvolt a nyitóbuli a Parlamentben, kezdődhet a munka. Úgy néz ki, még Karácsony előtt kijön az új Ptk., csak hogy örüljenek a téli államvizsgázók, mint például én. Csak halkan merem megkérdezni, hogy miért kell egy törvényt, ami az Alkotmány után kábé a legfontosabb jogszabály, sürgősségi eljárásban tárgyalni? Mi már csak ilyenek vagyunk: képesek vagyunk évekig vitatkozni egy köztéri szoborról, de pillanatok alatt hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, ha arról van szó. Eddig OFF.
Nézzük tehát, mi változik a személyiségi jogok terén. Eddig, ha egy újságíró leírta, hogy Sügér Baltazár vállalkozó otthon pitbullok vérében szokott fürdeni, akkor Baltazár barátunknak, aki ettől kicsit bepöccenve, ámde a civilizált megoldások híveként nem bunkósbottal, hanem ügyvédhadsereggel akart az újságíró nyakára menni, nemcsak azt kellett bizonyítania, hogy ez az egész sztori nem igaz, hanem azt is, hogy ez a híresztelés az ő pici lelkét megbántotta. A személyiségi jogi kártérítési perek nagy rákfenéje volt mindig, hogy a bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy vajon a konkrét kijelentés eredményezett-e kárt az illetőnél, vagyis olyan pszichés traumát, lelki megpróbáltatást, ami miatt neki kártérítés jár. De hát a bíró nem pszichológus, nincs ideje hosszú terápiás beszélgetéseken kihámozni, hogy milyen traumát okozott a páciensnek az adott cikk, karikatúra, fotó, stb.
Ezért vezeti be az új Ptk. a sérelemdíj fogalmát. Ez egy objektíve meghatározott összeg, ami a felperesnek akkor jár, ha megsértették a személyiségi jogát. Nem kell tehát többé azt is bizonyítani, hogy kinek a lelkivilága hogyan sérült, elég megállapítani, hogy az adott kijelentés sértő. Persze az összeg meghatározásakor a bíró az egyéb körülményeket figyelembe veheti, mert nyilván teljesen más, ha valakiről a helyi újság újságírója ír egy megalázó cikket, mint ha egy országos napilap.
De ha már ennyire objektívek akarunk lenni, akkor ki kellene mondani mást is a Ptk.-ban, ami eddig többé-kevésbé érvényesült a bírósági gyakorlatban, de nem egységesen. Nevezetesen az, hogy a közszereplő politikusok személyiségi joga csak szélsőségesen sértő és kirekesztő kijelentések esetén élvezhet előnyt a véleménynyilvánítás szabadságával szemben. (Radikális vélemények szerint egyáltalán nem.) Nem ugyanaz, ha a sarki zöldségesről írok egy fikázó cikket, vagy ha egy politikusról. Egy politikusnak nagyon minimális személyiségi jogai lehetnek csak, ellenkező esetben az újságírók, emberek nem mernének véleményt mondani róla, azt a rendszert pedig nem demokráciának hívnák. Az egyik kedvenc jelenetem jutott most eszembe A mások élete című filmből, amit most be is vágok ide, remélem érthető lesz, miért.

Magyarországon csak az biztos, amit törvényben mondanak ki (az se mindig), ezért nem ártana, ha belevennék a fent elmondottakat az új Ptk.-ba. De a politikusok ritkán szúrják tökön saját magukat. Talán azért is tárgyalják hipergyorsasággal a Ptk.-t, nehogy valakinek eszébe jusson beleírni ezt?

Változnak a direkt marketing szabályai

2008-09-03T10:41:00.007+02:00

Szeptember 1-jétől új szabályok vonatkoznak a spamre és a direkt marketing tevékenységek egyéb (legális) formáira. Az elektronikus kereskedelmi törvény az új reklámtörvény hatályba lépése miatt módosul, ugyanis ez átfogó szabályokat ír elő az összes reklámra. A spammerekkel szemben fellépésre jogosult Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ezentúl csak magánszemélyek bejelentése alapján köteles eljárni a spamekkel szemben. Tehát ha egy céges e-mailről érkezik bejelentés, akkor az NHH nem köteles eljárni, de mérlegelhet, s attól függően határoz majd az eljárás megindításáról, hogy hány bejelentés érkezett már az adott spammelő ellen, mekkora a jogsértés mértéke, stb. Kérdés persze, hogy milyen e-mail címnek minősül a vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu, vagy pl. a marketing@cégnév.hu.
Ami viszont a reklámtörvény legfontosabb szigorítása, hogy direkt marketing tevékenység csak akkor végezhető, ha az érintett előzetesen és kifejezetten hozzájárul a szolgáltatáshoz, illetve megadja a nevét és a lakcímét is. Ezeket a személyes adatokat a reklámozónak a hozzájárulókról vezetett adatbázisban fel kell tüntetnie.
Ez az a szabály, ami kiütötte a biztosítékot a marketingszakmában, és - adatvédelemmel foglalkozó emberként - nálam is. Az indoklás szerint ez a rendelkezés az adatbázisok és a megadott hozzájárulások hitelességét szolgálja. Valószínűleg abba nem gondolt bele a törvényalkotó, hogy a magyar ember nem szívesen adja meg személyes adatait egy hírlevél kedvéért. Ha valamit mégis beleír a kitöltendő mezőbe, akkor az nagy valószínűséggel nem a saját neve és címe lesz. Tegyük fel, hogy ez a hamis címet megadó vevő rosszindulatú is, és spambejelentést tesz az NHH-nál. Ha utóbbi összeveti a cég adatbázisát a lakcímnyilvántartással, és rájön, hogy ni, ez egy kitalált cím, akkor mi történik? Megbünteti a reklámozót, mert a cím meghamisításával hozzájárulást szimulált??? De tegyük fel, hogy az igazi adatait adta meg a vevő. Feltétlenül szükséges a lakcímem ahhoz, hogy igénybe vegyek egy hírlevelet?
A személyes adatok védelme olyan alkotmányos jog, amely törvénnyel ugyan korlátozható, de ez a korlátozás szükséges és az elérni kívánt cél érdekében arányos kell, hogy legyen. Azt hiszem, az előbbiekből látszik, hogy szerintem ez a szabály szükségtelen is, meg aránytalan is - megérne egy próbát az Alkotmánybíróságon.
Elmaradtak ellenben azok a szigorítások, amelyekről korábban szakmai körökben szó esett. Egyrészt nem szigorodott a spam miatt kiszabható pénzbüntetés mértéke: továbbra is legfeljebb 500 ezer Ft lehet, ami megkérdőjelezi az egész szabályozás értelmét, hatékonyságát. Másrészt ebből az egész buliból továbbra is kimaradnak a hagyományos postaládánkat eldugító reklámújságok: a lakcímnyilvántartásból szerzett adatokat tehát továbbra is fel lehet használni postai reklámanyagok terjesztése céljára, kivéve persze, ha utólag a reklám címzettje azt megtiltja, aminek a lehetőségét a reklámozónak biztosítania kell.

A youtube-os konyhai videó és a szerzői jogok

2008-08-28T13:30:00.004+02:00

Ma már bárki könnyedén készíthet és interneten megoszthat amatőr videókat egy mobiltelefon és egy átlagos számítógép segítségével. Mielőtt azonban így cselekszik, nem árt végiggondolni tettének jogi vonatkozásait is.
Történt, hogy 2007 februárjában egy bizonyos Lenz nevű amerikai hölgy feltöltött a Youtube-ra egy mindösszze félperces videót, amin az épp járni tanuló kisfia Prince Let's go crazy című számára tologatja a dömpert:

Ezek után alig pár hónappal a Universal Music felkereste a YouTube-ot, hogy Prince szerzői jogainak védelmében letiltsa a videót. De az anyuka sem volt rest, a videó lekerülése után az amerikai szerzői jogi törvény "fair use" (tisztességes felhasználás) szabályára hivatkozva kérte, hogy helyezzék vissza a videót. A fair use alkalmazásának feltétele egyebek mellett, hogy a nyilvánosságra hozott mű nem kereskedelmi céllal és ésszerű mértékben használja fel a szerzői jog által védett művet.
Az ügy a bíróságon végződött, ahol kimondták, hogy az internetre feltett házi videókban a szerzői jog által védett anyagok ésszerű mértékig a jogtulajdonos engedélye nélkül is felhasználhatók. A bíró kiemelte, hogy a legtöbbször az ilyen perekben túlhangsúlyozzák a szerzői jog megsértését, és mellőzik a jóhiszeműség feltételezését, s hogy a jogtulajdonos köteles mérlegelni, mielőtt bármilyen jogi lépést tesz, hogy valóban tisztességtelen felhasználásról van-e szó. Olyan döntés született most tehát az USA-ban, amely köztudottan szigorúan fellép a szerzői jog védelmében, amely talán először védte meg a felhasználót a kiadók túlkapásaival és a szerzői jog szó szerinti, abszolút értelmezésével szemben.
Az erre vonatkozó szabályok a magyar jog szerint is hasonlóan alakulnak. A szerzői jogi törvény 34. § (1) bekezdése szerint:

A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.

Ez a rendelkezés azonban csak a szabad felhasználás korlátaira vonatkozó általános szabály tükrében értelmezhető:

A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.

A magyar jog is ismeri tehát a "fair use" fogalmát, csak éppen fordítva közelíti meg a témát: kimondja, hogy bárki idézhet a műből részleteket szabadon, csak legyen ott a forrás és a szerző, de indokolatlanul ne sértse a szerző érdekeit, és legyen tisztességes. Ebbe mindenki azt magyaráz bele, amit csak akar. A bíróságok feladata, hogy döntéseikkel kirajzolják a tisztességes felhasználás határait. Engem mindenesetre megesz a kíváncsiság, hogy hogyan döntött volna hasonló ügyben egy magyar bíróság...

Hogyan legyünk sikeresek az interneten?

2008-08-24T13:16:00.006+02:00

Könnyed vasárnap délutáni videó következik angolul tudóknak arról, mi a siker receptje a harmadik évezredben. Kicsit "offtopic", mert jogi vonatkozása a videónak nincs túl sok, de annyira tetszik, hogy felrakom:

Spammelhet-e egy levelezőrendszer?

2008-08-21T17:53:00.009+02:00

A jelek szerint egyre ingerültebbek a felhasználók a kéretlen e-mailekkel, azaz a spamekkel szemben. Nem is olyan rég írtam arról, hogy a levelesládánkba kerülő e-maileknek ma már közel 80%-a spam, s ennek megfelelően kb. 3 éve szigorodtak is a hazai spam szabályok.
Egy érdekes ellentmondást azonban a körültekintő szabályozással sem sikerült elfedni. Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy a legtöbb levelezőrendszer az általunk küldött e-mailek alján elhelyez egy-két soros reklámcsíkokat, mintegy utóiratként. Ez teljesen más természetű hirdetés, mint a megszokott felső vagyoldalsó bannerek, illetve a Gmailben előforduló, tartalomhoz kapcsolt Adwords hirdetések: a címzett ugyanis közvetlenül az e-mail alsó részén, hagyományos szövegformátumban találja meg a reklámot, s így az a benyomása lehet, hogy azt a feladó helyezte el az e-mailben.
Amikor valaki nyitni akar egy e-mail fiókot, akkor ahhoz a szolgáltató felhasználási feltételeit el kell, hogy fogadja. Márpedig a Gmail szolgáltatói szerződésében például kifejezetten szerepel:

17.3 A Szolgáltatások rendelkezésre bocsátásáért és igénybevételéért cserébe Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Google reklámokat helyezzen el a Szolgáltatásokon.

A freemail szabályzata is hasonlóan fogalmaz:

A [freemail]-t működtető [origo] fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációkor megadott adatok alapján Felhasználóinak célzott (perszonalizált) hirdetéseket (úgynevezett banner és szöveges formában), reklámleveleket, valamint a levelek végén található reklámot küldjön. (10. pont „Adatvédelem")

Ehhez képest az elektronikus hirdetés küldése akkor nem minősül spamnek, ha a címzett ahhoz előzetesen hozzájárult. Amikor a szolgáltató egyoldalúan előír olyan felhasználási feltételeket, hogy jogosult legyen reklámokat elhelyezni az e-mail végén, akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy az a felhasználó egyezik csak bele, aki a levelével ezt a reklámot elküldi, de az, aki megkapja, nem. Kivéve persze, ha maga is ugyanazon szolgáltató felhasználási feltételeit fogadta el. A céges e-mailcímekre is érkeznek olyan privát levelek, amelyeknek végére a web alapú levelezőrendszerek elhelyezik a reklámcsíkot.
Vajon jogosan cselekszik-e ilyenkor a szolgáltató? Véleményem szerint csak a "hálózaton belül" küldött e-maileket van joga hirdetéssel ellátnia, mert ott mindkét fél azonos feltételekhez járult hozzá a fiók nyitásakor. A többi hirdetés azonban egész egyszerűen spamnek minősül.

Családi fotóból reklámposzter

2008-08-05T15:07:00.008+02:00

Nemrégiben bukkantam rá az alábbi videóra, ami egy régebbi TV Ügyvédjéből van. Az eset a következő: apuka felrakja az internetre a családi fotókat a kislányáról, majd döbbenten veszi észre, hogy az egyik fotót egy cég fényképes újsághirdetésben használta fel. A cég ügyvédje a panaszukra úgy reagált, hogy sem jogellenesség nem történt, sem kára nem származott belőle a kislánynak.

A sikeres kártérítési keresethez ugyanis négy feltétel szükséges: jogellenes magatartás, kár, okozati összefüggés és felróhatóság.
Az első feltétel ebben az esetben rögtön háromszorosan is teljesül. Egyrészt említik a riportban a személyiségi jogokat, valamint az ügyvéd ismerteti a Ptk. ide vonatkozó részét, miszerint képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges. Másrészt az adatvédelmi biztos is elmondja, hogy személyes adat csak akkor kezelhető, ha az érintett előzetesen hozzájárult (az arckép ugyanis személyes adatnak minősül). Harmadszor viszont, és ez csak a videó végén vetődik fel egy félmondatra, szerzői jogokat is sért az, aki más fényképét jogosulatlanul felhasználja.
A videóban arról beszélnek sokat, hogy az apának kell bizonyítania a kárt, és hogy ez mennyire nehézkes. Valóban, a személyiségi jogok megsértésekor kártérítési pert indítani csak annak érdemes, akinek jó ügyvédje van, vagy akit mondjuk kézzelfogható kár ért, mert pl. kirúgták a munkahelyéről, vagy el kellett a szégyentől hagynia a lakókörnyezetét stb. A lelki sokkot, a pszichés terheket, az emberi méltóságon esett csorbát ugyanis sokkal nehezebb bizonyítani, márpedig ha nincs kár, akkor nincs kártérítés.
Az adatvédelemre hivatkozva ugyanerre a következtetésre kell jutnunk: igaz, hogy a jogellenességet itt az apának nem kellene bizonyítania, mert a cégnek kellene azt, hogy jogszerűen jutott a fotóhoz, vagyis a kislány személyes adatához; azonban, ha kárigénye van, akkor megint csak neki kell bizonyítania a kárt. De legalább egyszerűbben elérheti a fotó további felhasználásának megakadályozását.
Ha viszont arra hivatkozik, hogy azok a fotók szerzői művek (és ez a szerzői jogi törvény 1999-es módosítása óta szinte minden fényképre igaz), akkor a kár bizonyítása is egyszerűbb. Hiszen a szerző a műve felhasználása után díjazásra jogosult. Ha az apuka hozzájárult volna a fotó felhasználásához, akkor azt bizonyára ellenérték fejében tette volna, azonban így egy egész jól meghatározható kár érte: az a pénz, amit általában a reklámpiacon egy ilyen méretű és minőségű reklámfotóért kérni szoktak, s amitől ilyenformán elesett.
Ha pedig egyik jogcím sem bizonyul szerencsés útnak, még mindig hivatkozhat a Ptk. jogalap nélküli gazdagodásának szabályaira, az ugyanis tiltja, hogy bárki jogellenesen vagyoni előnyre tegyen szert más rovására.
Persze tudom, ez a magyarázat kissé tankönyvszagúnak bizonyul. Bevallom őszintén, gyakorlat híján nem tudom, melyik út a járhatóbb. Célszerű lehet azonban ilyenkor az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérni, az ő eljárása ugyanis díjmentes és aránylag gyors, és bár - egy bírósági ítélettel szemben - nem kényszeríthető ki, mégis van egy hivatalos papír a kezünkben. Az ombudsman működésének eddigi tapasztalatai alapján elmondható az, hogy állásfoglalásainak nagy presztízse van, a jogalanyok általában eleget tesznek a döntésének.

Cenzúra az interneten: törvény kényszerít rá?

2008-08-03T12:51:00.010+02:00

Valamikor Internet-korszak kezdetén Amerikában a Prodigy nevű internetes pénzügyi híroldal szolgáltatója ellen pert nyert egy amerikai befektető, mert róla az oldal egy látogatója azt írta valótlanul, hogy befektetési csalást követett el. A döntés alapja az volt, hogy a hírportál fenntartotta magának a jogot, hogy oldalán a hozzászólásokat moderálják. Azáltal pedig, hogy a moderálást magukra vállalták, vele együtt - így a bíróság - a jogsértő tartalomért való felelősség is rájuk szállt. Azóta már más a helyzet az USÁ-ban, mert törvény mondja ki, hogy a tartalomszolgáltató nem felelős a mások által az oldalán elhelyezett tartalomért.
Az EU-ban és Magyarországon viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. Akinek kicsit is köze van az internetes szolgáltatásokhoz, vagy volt már saját weboldala, az bizonyára találkozott már azzal a nagyon hosszú nevű törvénnyel, amit a szakirodalom is csak Ekertv.-nek, vagy Ektv.-nek rövidít. Ez szabályozza ugyanis - többek között - a szolgáltatók felelősségét az általa közzétett tartalomért.
A törvény megkülönbözteti a szolgáltatót (ő tulajdonképpen a tartalomszolgáltató, aki lehet akár egy egyszerű blogger is, ugyanis nem muszáj reklámtevékenységet folytatni ahhoz, hogy valaki annak számítson) és a közvetítő szolgáltatót, ezen belül is az internetszolgáltatót, (pl. UPC, T-com) a caching szolgáltatót, a tárhelyszolgáltatót (pl. extra.hu, freeplanet, stb.) és a keresőszolgáltatót (Google, Yahoo).
A tartalomszolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért felel. Vagyis például ezen a blogon én felelek mindenért, amit írok, de azért már nem, amit pl. valaki egy hozzászólásban ír, ezért nekem nem kell cenzúrával foglalkoznom (de persze lehet).
A közvetítő szolgáltatók általában nemigen tudják ellenőrizni, mi zajlik az oldalaikon, ezért tőlük nem várható el, hogy cenzúrázzanak.
Mégis erre kényszeríti őket a törvény. Egy videómegosztó oldal például a törvény szerint csak akkor mentesül a felelősség alól, ha nincs tudomása a közzétett anyag jogsértő voltáról; másrészt akkor, ha ugyan tudomást szerzett a jogsértő információról, de haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy nem biztosít hozzáférést. Tehát ha írok egy levelet például a egy blogszolgáltatónak, hogy Gipsz Jakab blogjában feltöltött rólam néhány fotót, amik sértik a személyiségi jogaimat, akkor a szolgáltató tudomást szerez a jogsértő tartalomról, és ha jót akar magának, akkor haladéktalanul intézkedik, különben őt vonják felelősségre. A saját érdekében cenzúrázni fog, anélkül, hogy megvizsgálná, tényleg igazam van-e, amit végső soron bíróságnak kellene eldöntenie. Ez a rendszer igencsak kedvez a rosszhiszemű felhasználóknak.
Külön szabályok vonatkoznak viszont a szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre. Ha valakinek a szerzői jogát vagy védjegyét valamely internetes tartalom sérti, akkor értesítheti a tárhelyszolgáltatót a jogsértő tartalomról, s ilyenkor ő köteles 12 órán belül eltávolítani az anyagot, s erről értesíteni annak közzétevőjét. Ha viszont a feltöltő 8 napon belül kifogásolja az anyag eltávolítását, akkor a szolgáltatónak kötelessége azt visszahelyezni, s ilyenkor a "sértettnek" két választása van: vagy pert indít és egyben kéri, hogy ideiglenesen vegyék le a tartalmat az oldalról, vagy büntetőfeljelentést tesz. Mindkét esetben a szolgáltatónak megint le kell vennie a tartalmat az oldalról, amíg a végső szót a bíróság kimondja. Ha kiderül, hogy mégsem volt jogsértő a közzététel, az ugyan ciki, de a szolgáltató nem vonható emiatt felelősségre.
Ez a pingpong mérkőzés viszont még mindig jobb, mint az előző eset, hiszen a közzétevőnek is van beleszólása, ha tiltakozik, vissza kell rakni a művet az oldalra, és a panaszos pereljen, ha akar. Ez lehetővé teszi, hogy merő rosszakarásból ne lehessen eltávolítani valamit egy oldalról. Azonban ez a szabály csak a szerzői jogokra vonatkozik, másra nem. Vagyis ha nem tetszik, amit rólam valaki egy fórumban ír, akkor írhatok egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, hogy a komment sérti az emberi méltóságomat, ezért távolítsák el. A szolgáltató pedig feltehetően így is fog tenni, mert nem akarja kockáztatni a felelősségre vonást. Ez a helyzet tarthatatlan, túl nagy teret enged az önhatalmú cenzúrának, amit pont az Internet esetében, amely a legdemokratikusabb médium, nem kellene megengedni. Helyesebb lenne a másodikként leírt megoldást a szerzői jogok mellett a többi jogsértés esetére is kiterjeszteni.

Spamtelenkedés

2008-07-16T23:49:00.008+02:00

Idén harminc éves a spam. Az első kéretlen, marketingcélú levelet 1978. május 3-án a DEC komputergyártó küldte el 400 postaládába. A Message Labs friss felmérése szerint idén júniusban az internet levélforgalmának 76,5 százaléka volt spam, minden 134 emailből egyben vírus volt, és 277 levélre jutott egy adathalász próbálkozás.
A spam Magyarországon is töretlenül népszerű (2007-ben e-mail marketingra mintegy 3,6 milliárd forintot költöttek, persze ennek egy része nem spam volt). Annak ellenére így van ez, hogy itthon is szigorúan bünteti a jog a spamet: valószínűleg sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mik a direkt marketing szabályai, úgyhogy vegyük szépen sorra.

Először is, a fő szabály az, hogy elektronikus formájú hirdetést csak az érintett előzetes hozzájárulásával szabad küldeni. Amíg a papír alakú direkt marketinget választva egy cég lakcímadatokat kérhet a lakcímnyilvántartótól egészen addig, amíg az illető ezt meg nem unja, és azt le nem tiltja, addig az e-mail útján küldött üzeneteknél fordított a helyzet: amíg nem engedélyezem előzetesen, addig minden reklám spam. (Megjegyzem, szó van arról, hogy a postai direkt marketinget is a szigorúbb szabályozás alá vonják.)

A leggyakoribb hivatkozás a spamekben, hogy "e-mail címét nyilvános adatbázisból vettük". Nos, az Internet jelentős része mindenki számára elérhető adatbázis, amelyen valóban sok helyen szerepelnek e-mail címek is, amelyek különféle célokból lettek közzétéve, de semmiképpen sem azért, hogy "erre a címre küldjetek spameket". Ha valaki tényleg imádja a spamet, még akkor sem tehet ilyen nyilatkozatot általánosságban, a szükséges előzetes hozzájárulás ugyanis csak a konkrét cég konkrét hirdetéseire vonatkozhat. Még az ún. engedélykérő levél is spamnek minősül, vagyis kamu az olyan hivatkozás, hogy "mi csak engedélyt szeretnénk kérni a későbbiekre nézve elektronikus hirdetések küldésére". Az sem számít, hogy csak társadalmi célú a hirdetés, és az sem, ha egyébként biztosítják a "leiratkozás" lehetőségét. Ezt különben az olyan hirdetések esetén is mindig biztosítani kell, amelyekhez a címzett korábban hozzájárult.

Milyen jogi lehetőségei maradnak akkor tehát a hirdetőnek? Egyrészt, ha valamely regisztráció során kínálja fel a cég, hogy "rendszeres hírlevelet" küld, akkor ez beleegyezésnek számít. (Ezért kell mindig résen lenni a különféle, előre kipipált regisztrációs elemek kitöltésénél.) Másrészt egyetlen szűk kivételt mégis enged a jog: nem spam ugyanis, ha csak egy linket, domain nevet és/vagy e-mail címet küldenek a címedre. Ilyenkor végülis rajtam múlik, hogy hozzájárulok-e a hirdetés megjelenítéséhez, ha rákattintok a linkre.

Mi a teendő, ha nagyon bosszantanak a spamek? A legfontosabb, hogy díjmentesen eljárást lehet indítani a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, a bejelentést a spam-bejelentes@nhh.hu e-mail címre kell küldeni. Jól jellemzi a trendet, hogy míg 2006-ban alig 300 panaszt adtak be, addig 2007-ben már ezernél is több ügy volt, amelyeknek a felében marasztaló határozat is született. A hatóság jogosult 50-től 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabni. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a napi több millió spamből mindössze ezer jut el egy évben a jogi eljárásig, ráadásul a 2007-es statisztika szerint ezek közül csak 15 esetben szabott ki a hivatal bírságot, összesen 1,7 millió forint értékben, akkor könnyen belátható, hogy a spam sajnos megéri. A már említett javaslat egyébként felemelné a bírság maximális határát egymillió forintig, de valószínűleg még ez sem tartana sokakat vissza. Addig is az egyedüli megoldás, ha körültekintően jelentetjük meg e-mail címünket a világhálón.

Újságírói etika és az adatvédelem

2008-07-15T01:39:00.016+02:00

Meglepő cikket olvastam nemrég. Elég hosszú, úgyhogy elmondom röviden. Volt egyszer egy újságíró szerelmespár, akiknek megromlott a kapcsolatuk, és mindenféle disznóságokat műveltek egymással: van a történetben feljelentés, iwiw-re felrakott fotók, sárdobálás, ahogy köll. A legérdekesebb azonban az, ahogyan a Magyar Újságírószövetség belekeveredik a történetbe: hivatalból vizsgálatot indít a fickó ellen (aki nem is tagja a testületnek), majd - mivel ő nem is jelent meg a MÚOSZ által kitűzött meghallgatáson, kizárólag a lány elmesélésére alapozva meghoz egy állásfoglalást, amely felkerül az internetre, kitálalva teljes névvel két személy magánszféráját, intim viszonyait. Az Etikai Bizottság állásfoglalását azóta módosították, jelenleg egy - a férfit illetően - anonimizált változat érhető el, ugyanis a férfi feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a MÚOSZ ellen, mert megsértette jó hírnevét, amikor a kapcsolata részleteit feltette az internetre.
„A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága bármiről véleményt alkothat, hiszen Magyarországon bárki elmondhatja a véleményét bármiről. Szólásszabadság van" - hangzik a cikkben a MÚOSZ érvelése.
Csakhogy, mint minden alkotmányos jog, a szólásszabadság sem korlátlan. Ezzel a MÚOSZ-nak is tisztában kellett lennie, hiszen maga az állásfoglalás is idézi a Sajtótörvény 3. § (1) bekezdését, ami így hangzik: "A sajtószabadság gyakorlása (…) nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Ez lefordítva annyit jelent például, hogy a véleményem nem valósíthat meg becsületsértést, nem sértheti mások magántitokhoz, magánszférához valamint jó hírnévhez való jogát.
Márpedig egy ilyen bensőséges természetű ügy részletei nem tartoznak a nyilvánosságra. Nem véletlen, hogy a házassági bontóperekben is általában kizárják a nyilvánosságot. Az pedig nem igényel különösebb magyarázatot, hogy a MÚOSZ honlapja ez esetben ilyen nem kívánt nyilvánosság.
Ugyanakkor az újságíró szervezet szerint ezen a fórumon a szakma védelme érdekében a szakmailag elmarasztalt személy nevének feltüntetése "nem jelent többet, mint ami bármelyik telefonkönyvben is olvasható". Ez tévedés. A telefonkönyv valóban személyes adatokat tartalmaz, de azoknak a közléséhez az érintett hozzájárult. Hiszen aki nem akar benne lenni, az megteheti, hogy ne legyen benne. Másrészt a telefonkönyvben kizárólag név, cím és telefonszám szerepel, és nem olvashatók benne az ember magánéletéről mindenféle pikáns részletek. Ez ugyanis nagy különbség: ez alapozza meg azt, hogy a MÚOSZ ebben az esetben nemcsak az adatvédelmi törvényt sértette meg, hanem az illető személyiségi jogait is.

Hogyan rendelünk pizzát pár év múlva?

2008-07-12T22:20:00.006+02:00

Az alábbi videót az American Civil Liberty Union készítette, hogy bemutassa, hogyan is néz ki, amikor a cégek adatbázisai egymással összekapcsolódva sok kis Big Brothert hoznak létre. Egyelőre ez még csak fikció...

Az angolul nem tudók kedvéért: a bejövő hívás alapján azonosítják a pizzát rendelő ügyfelet, akinek a bankadataitól kezdve az egészségügyi adatain keresztül mindenét látják.

Köztéri kattintgatások

2008-07-11T23:45:00.010+02:00

A lesifotósokról általában az ágyúnyi fényképezők és a verekedő, bujkáló sztárok jutnak az ember eszébe. Magyarországon - azt gondolom, szerencsére - ez a szakma még gyerekcipőben jár, no meg az itthoni sztárok nemhogy bujkálnak a sajtó elől, de egyenesen megsértődnek, ha már hosszú ideje nem kapnak nyilvánosságot.
Van azonban a fotózással kapcsolatban egy olyan jogi témakör, ami idehaza mostanában elég gyakran előkerül: a közterületen zajló események fotózása. Aktualitást adtak ehhez a 2006-os utcai zavargások, a különféle politikai gyűlések és a legutóbbi melegfelvonulás is. Most tekintsünk el ezeknek az eseményeknek a minősítésétől, vizsgáljuk meg őket jogi szempontból.
Az emberek többsége hajlamos azt gondolni, hogy köztéren bármihez joga van, így aztán bárkit le is fotózhat. Pedig nem így van. Amikor valakit az utcán lefényképezünk, az illetőnek elvileg előtte engedélyeznie kell ezt, legalább olyan módon, hogy észreveszi a kamerát, ámde hagyja magát fotózni (ezt hívják ráutaló magatartásnak). Tévedés, hogy attól, mert valaki híres ember, közszereplő, automatikusan fotózhatóvá válik. Még ha egy kedvenc színészemet is látom lejönni a metró mozgólépcsőjén, ez ugyanolyan magánügynek számít a jog szempontjából, mintha akárki más sétálna ott lenn. Nem az illető foglalkozása az, ami eldönti a köztéri fotózás jogszerűségét, hanem az adott helyzet.
A Ptk. ugyanis azt mondja nekünk, hogy a közzétételhez nem kell az érintettnek hozzájárulnia, ha a felvétel nyilvános közszereplésen készült. Ilyennek számít minden olyan rendezvény, esemény, ami befolyással van a helyi vagy országos társadalom alakulására. Szerintem például míg egy nyári fesztivál nem tartozik ide, addig egy valamilyen politikai vagy társadalmi célt hirdető felvonulás igen.
A következő kérdés, hogy a rendezvény résztvevői közül ki fotózható. Attól, hogy valaki elmegy egy rendezvényre, még nem biztos, hogy egyben azt is szeretné, ha a másnapi újság címlapjára felkerüljön. Ez azonban részben tőle is függ. Ha ugyanis ő valamilyen formában aktívan is közreműködik az eseményekben, akár csak egy transzparenst emel a magasba, onnantól jogi értelemben az ő részvétele nyilvános közszereplésnek minősül, az erről készült fényképet pedig nyilvánosságra lehet hozni. Ugyanakkor, ha csak passzívan vesz részt, akkor kell a hozzájárulása a kép készítéséhez.
Ez alól egy fontos kivételt ismer a joggyakorlat: amikor a felvétel nem egy-egy embert, hanem nagyobb tömeget ábrázol, és a kép nem egyenként, hanem összességében ábrázolja őket, ilyenkor szintén nem kell hozzájárulást kérni a rajta szereplő személyektől.
Az utcai zavargásokról megjelenő sajtófotók tehát több szempontból is védettek a rajtuk szereplő személyek akaratával szemben: egyrészt ezek általában emberek nagyobb csoportját ábrázolják, másrészt a média általában pont nem a békés, passzív résztvevőket fotózza, hanem azokat, akik valmilyen formában tevékenyen alakítják az adott rendezvényt, például azáltal, hogy tojást vagy köveket dobálnak. Megjegyzem, ha bűncselekmény elkövetését észleli valaki, akkor azt joga van rögzíteni, az így készített felvétel a bíróságon bizonyítékként is felhasználható.

Leskelődő ügyfélszolgálat

2008-07-10T12:56:00.008+02:00

A minap egy amerikai kábeltévé-előfizető elégedetlen bejegyzést hagyott hátra szolgáltatójáról egy közösségi oldal üzenőfalán, mire nem kis meglepetésére perceken belül felhívták telefonon, hogy mondja el nekik, mi a baj.
Ennek a cikknek az elolvasása után az első gondolatom az volt, hogy nálunk már az is nagy szó, ha az ügyfélszolgálatos segítőkész, bárcsak mi is ott tartanánk, hogy a szolgáltatók - szó szerint - lesik az ügyfél minden szavát...

Aztán előtört belőlem a jogász. Az adatvédelem szerintem egyik legnagyobb dilemmája, hogy hogyan kezelje azokat az eseteket, amikor arról van szó, hogy a felhasználók önkéntesen adnak meg magukról mindenféle adatokat a világhálón, anélkül, hogy belegondolnának abba, hogy ezeket később bárki, bármilyen más céllal felhasználja.

A magyar jogi szabályozásnak is fontos eleme az ún. célhozkötöttség elve, vagyis ha az érintett valamilyen adatot magáról közzétesz, azt csak a közzététel céljához kötötten lehet felhasználni. Tehát ha például egy lány egy klubban megadja egy fiúnak a telefonszámát, akkor azt vélhetően a vele való flörtölés reményében adja meg, és nem azért, hogy a fiú utána szexhirdetést adjon fel a számával.

De mi a helyzet a közösségi oldalakra feltett profilokkal? Ezek az oldalak elsősorban az ismerősökkel folytatott kommunikáció céljára hozták létre, de sokan használják ezeket karrierépítésre, társkeresésre, marketing vagy politikai célokra is, sőt, vannak kifejezetten karrierközpontú közösségi oldalak is. Ezeknél a profil tulajdonképpen egy online CV, ami azzal a céllal jött létre, hogy azt ismeretlenek minél többen megnézhessék, annak segítségével kapcsolatba lépjenek vele.

Kérdés, hogy meg lehet-e minden közösségi oldalnál egyértelműen határozni, hogy mi a célja. Ebben támpontot jelenthetnek a felhasználási feltételek, illetve a privacy policy. Például az Iwiw adatkezelési szabályzata ezt írja:

"A felhasználó önkéntes döntése alapján a profilban megadott adatok estében belső internetes közösség alkotása, a felhasználók azonosítása. Az adatokat a szolgáltató felhasználhatja arra, hogy a honlap látogatása során a letöltött oldalakon megjelenő hirdetési csíkokon (banner) személyre szabott reklámok jelenjenek meg. Az adatok ilyen célú felhasználását a felhasználó – leiratkozással – megtilthatja."

Érzésem szerint a "belső internetes közönség alkotása" fogalom alá nem lehetne belemagyarázni egy kábeltévé ügyfélszolgálatának azon magatartását, hogy a szolgáltatásával kapcsolatosan a felhasználó által közzétett negatív kritikára hivatkozva felhívja az ügyfelet, hogy tisztázzák a problémát. Természetesen sem az amerikai törvényeket nem ismerem, sem a konkrét oldal adatkezelési szabályzatát, így az ügyet jogilag nem tudom megítélni. Etikailag viszont kétségesnek tartom azt a módszert, hogy többmillió felhasználó hozzászólásait, közzétett profiljait szűrik át abból a célból, hogy ellenőrizzék, ki, mikor, mit írt az adott cégről. Inkább költsenek több pénzt a szolgáltatás javítására, vagy az ügyfélszolgálat hatékonyságára.

Beköszöntő

2008-07-10T02:37:00.005+02:00

Ki ne ismerné George Orwell 1984 című klasszikusát? Az író 60 évvel ezelőtt szinte félelmetes pontossággal rajzolta meg, merre fog tartani a világ, mi lesz az ezredfordulón a legfontosabb érték: az információ. Az államok egyre nagyobb mértékben vonják ellenőrzésük alá állampolgáraikat, egyre több azonosítóval rendelkezünk, a piaci szereplők óriási versenyt folytatnak adatainkért, a multinacionális cégek milliókat költenek egymás és saját dolgozóik megfigyelésére, szenzációhajhász újságírók és paparazzók lesik a sztárok és politikusok mozdulatait, tévékamerák, térfigyelőkamerák, kamerás telefonok és közösségi oldalak rögzítenek rólunk információkat nap mint nap.
Joggal félünk-e Orwell "Nagy Testvérétől", kell-e és lehet-e ellene fellépni, jogos-e a paranoiánk? Zavarba ejtő kérdések ezek, pedig ez csupán egy azon témák közül, amik ebben a blogban helyet kapnak. Jogi és etikai problémák sokaságával kell szembesülnünk a mai információs társadalomban, amelyekre gyakran nem adható egyértelmű megoldás, a jog pedig túl lassan reagál az új helyzetekre.
Gondolatébresztő, vitaindító jellegű postokat szándékozok közzétenni, remélve, hogy sokan hozzá fognak majd szólni.