Keresés

Egyedi keresés

2009. november 1., vasárnap

Honlapklónozás, avagy a "kék index" versenyjogi megítélése


Korábban már írtam olyan esetről, hogy egy blogroll honlap egy az egyben átvette a különböző blogbejegyzések tartalmát, és azokat a sajátjaként a főoldalba beágyazva jelentette meg. Most olyan esetről lesz szó, amelyben éppen a fordítottja történt: egy induló híroldal saját tartalmát egy már jól ismert honlap köntösébe bújtatva jelenteti meg. A zipp.hu internetes oldal az elmúlt napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szóról szóra lemásolta az index.hu oldal jellegzetes külső megjelenését.
Bár a főoldalon elhelyezett logó tanúsága szerint a honlap beta verziója látható, a logó betűtípusából, az „i” betű dizájnjából arra lehet következtetni, hogy a honlap készítőinek célja kifejezetten az index formavilágának teljes lekoppintása volt. Ez persze lehet akár egy ügyesen kitalált médiahack is, miután már most akkora hírverés van az oldal körül, hogy mondhatják, már megérte. Az sincs természetesen kizárva, hogy az indexes fejlesztők merő unalomból tesztelik a netközönség ingerküszöbét, vagy hogy netán egy elkésett áprilisi tréfának vagyunk áldozatai.

Amennyiben viszont nem így van, akkor a többek által „kék indexre” keresztelt zipp.hu adott esetben megütheti a bokáját. Több blogon olvastam azt a véleményt a kommentek között, hogy nincs miért aggódnia, hiszen egy honlapot nem lehet levédetni, és ezek olyan sablonok, amelyeket bármilyen weblapfejlesztő össze tud dobni. Amennyiben a levédetés alatt a védjegyoltalmat értjük, nos, úgy ez igaz is.
Védjegyoltalomban olyan grafikailag ábrázolható megjelölés részesülhet, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A „megjelölés” szó jelentése, hogy valamit megkülönböztető jellel látunk el. A hangsúly itt a „jel”-en van, ami egy adott dolog, fogalom vagy összefüggés kifejezésére szolgáló ábra. Egy egész honlap tulajdonképpen nem más, mint ábrák összessége, amit tehát nem lehet levédetni. Ami védjegyoltalomban részesülhet, az például az index logója. Az iparjogvédelmi adatbázis szerint azonban magának az indexnek a logója nincs védjegyként bejegyezve, így a zipp.hu indexre hajazó logójának használata nem minősül védjegybitorlásnak.
Ha tehát nincs levédetve a honlap, akkor a jog nem is nyújt semmilyen megoldást ilyen tisztességtelen magatartásokkal szemben? De igen.
Nyilván mindenki érzi, hogy egy teljes megjelenés lekoppintása nem fair. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény generálisan tiltja a tisztességtelen, vagyis különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütköző piaci magatartást.
Ezen általános tiltás mellett a 6. § azonban kifejezetten kimondja, hogy „tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel (…) vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni”. Az, hogy a hírek közlése, mint szolgáltatás ezeken az oldalakon ingyenesen vehető igénybe, még nem zárja ki, hogy a versenytörvényt alkalmazni lehessen, hiszen a törvény hatálya a piaci magatartást kifejtő természetes és jogi személyek magatartására terjed ki, az pedig köztudott, hogy ezek az oldalak éles versenyt folytatnak a minél nagyobb látogatottság eléréséért, és ezáltal reklámbevételük növeléséért.
Az index jelenlegi megjelenése néhány éve változatlan, a jellegzetes külső része a brandnek, amit minden piaci szereplő komoly küzdelmek árán igyekszik felépíteni. A versenyjog éppen azért tiltja az ilyen „brandkoppintást”, mert tisztában van vele, hogy a fogyasztók többsége a jól bevált márkákat kedveli, és egy hasonló vagy teljesen azonos megjelenés megtévesztheti a fogyasztót, az új versenytárs pedig ezt kihasználva megspórolhatja azt az erőfeszítést, amit a korábbi az imidzs kialakítására fordított. A zipp.hu piaci magatartásának tisztességtelen voltát éppen az támasztja alá, hogy maguk a honlap látogatói is egyszerűen „kék indexként” kezdték elnevezni azt, vagyis a versenytárs jellegzetes megjelenése felismerhető. Erről a honlap főszerkesztője a médiainfónak adott interjúban a következőket nyilatkozta:

„- Első blikkre a portál úgy néz ki, mint egy kékre festett Index kevesebb tartalmi füllel. Nem félnek attól, hogy per lesz? Nem tartják túl direktnek az Index-inspirációt?

- Nemzetközileg elfogadott internetes újságformát szeretnénk kialakítani. Ezen még dolgozunk, a jelenlegi béta verzió, folyamatosan változtatjuk.”

Nos, én csak azt tudom javasolni nekik, hogy a lehető leghamarabb térjenek át a végleges verzióra, mielőtt a megtévesztő magatartás által remélt hasznot hirtelen elvinné egy nem várt versenyjogi per.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez szép és jó, csak nem igaz amit írsz.. ugyanis ez a törvény ott működik hogy adidash - adidas meg hasonlók...nomeg esetleg ott működne, hogy index - indnex...

Ez nem megtévesztő.. más a színvilág, több grafikai elem is, és ha jobban megnézed sajna nem igaz, hogy a logó betűtípusa egyezik az index egyedi betűtípusával.. az emberek azért hívják kék indexnek, mert az index monopol helyzetben van.. és minden hasonló kezdeményezésről az jut eszükbe, de nem azt gondolják, hogy az index maga... és a legfontosabb, hogy csak az lyukad ki oda aki beírja a teljesen különböző címet.. nem félregépeli az indexet.. vagy nem átirányítódik onnan vmi trükk folytán.. stb..

Szóval, ha alaposabban megvizsgáljuk, valószínűleg ezt jobban átgondolták, mint elsőre tűnik...

damdadam írta...

Akárhogy is nézem, ragozom, tök ugyanaz a dizájn. Lehet, hogy a domain nem megtévesztő, de a dizájn szemérmetlen koppintás. Szerintem a jellegzetes külső megjelenés leutánzása miatt a versenytörvény 6.§ megsértése megáll, de ha az nem, akkor a tisztességtelen verseny általános tilalma miatt a 2.§ megsértése mindenképpen.
De valószínűleg ezt sosem tudjuk meg, az index szerintem nem fog perelni, mert azzal csak ingyenreklámot csinálna a konkurenciának...

Diesel írta...

Ez se mindennapi..

Látogatók száma 2008. augusztus 5. óta:

Amplio Keresőmarketing
Internet.wyw.hu
Magyar Honlap Linkek
LinkBank