Új adatvédelmi törvény: akár tízmilliós bírság érheti a nem regisztrált adatkezelőket

Jövő januártól hatályba lép az új adatvédelmi törvény, amely alapján akár tízmillió forintra is büntethetik azt az adatkezelőt, aki elmulasztja a bejelentkezést az adatkezelési nyilvántartásba. A törvény szigorítja a közérdekű állami adatok megismerésének szabályait, a személyes adatok védelmét viszont a jelenlegi törvényhez képest számos ponton gyengíteni fogja.

Miután a jelenlegi öt ombudsman helyét januártól egy fogja átvenni, így az adatvédelmi biztos hivatala is megszűnik. A helyét átvevő Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság elnökét a köztársasági elnök fogja kinevezni, kilenc évre. Az új hatóság a jelenlegi ombudsmanhoz képest kemény szankciós jogosítványokat is kap: százezertől tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a jogosulatlan adatkezelőkkel szemben.

A bírságolásra kitűnő lehetőséget biztosít a hétfőn elfogadott törvény azon passzusa, miszerint a személyes adatok kezelése előtt az adatkezelő köteles az adatkezelés nyilvántartásba vételét kérelmezni a hatóságnál. Az adatkezelés pedig a nyilvántartásba vételt megelőzően nem kezdhető meg.

Miután az e-mail cím is személyes adat, így praktikusan ez azt jelentheti, hogy például valamennyi hírlevélküldő szolgáltatónak be kell jelentkeznie januárig a hatóságnál, ha nem akarja kitenni magát a hatóság szankcióinak. A regisztrációs kérelemnek tartalmaznia kell majd az adatkezelés célját, jogalapját, az érintettek körét, az érintettekre vonatkozó adatok jellegét, forrását, továbbított adatok esetén az adattovábbítás jogalapját, címzettjét, az adatok típusát, az adatkezelő nevét és címét, a tényleges adatkezelés helyét, hogy csak a legfontosabbakat említsem. 

Megnyugtató, hogy a hatóság a hiánytalanul kitöltött kérelem esetén az adatkezelőt nyolc napon belül nyilvántartásba fogja venni, illetve ha ezt mégsem teszi meg határidőben, akkor nyolc nap után az adatkezelés megkezdhető - már ha vállaljuk annak kockázatát, hogy két hónappal később esetleg mégis előkerül egy elutasító határozat a bürokrácia mocsarából. Mindenesetre érdemes lesz a kérelmet tartalmazó levélküldeményt ajánlottan feladni (bár nincs kizárva, hogy elektronikusan is be lehet nyújtani a kérelmet, de azért ne legyünk túl optimisták). Egyelőre annyi biztos még, hogy a nyilvántartásba vételi eljárásért díjat kell majd fizetni - ennek mértékét a KIM fogja rendeletben megállapítani.

Érdekes értelmezési kérdéseket fog felvetni a törvénynek az a - magánszférát és információs önrendelkezési jogot erőteljesen szűkítő - rendelkezése is, hogy az érintett hozzájárulásával kezelt adatokat az adatkezelő "a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából", valamint "az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából" további külön hozzájárulás nélkül, vagy akár az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti - ha ez az adatvédelmi jog korlátozásával arányban áll.

A jelenlegi törvényhez képest az új törvény súlyos joghézagot tartalmaz a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályok között is. Jelenleg közérdekű adatnak minősül a közfeladatot ellátó szerv "tevékenységére vonatkozó, illetve kezelésében lévő" valamennyi adat. Az új adatvédelmi törvény a definíciót leszűkíti az ezen szervek tevékenységére vonatkozó adatokra. Ugyanakkor a közérdekű adatigénylés kapcsán a törvény úgy fogalmaz, hogy a közfeladatot ellátó szervnek csak a kezelésében lévő közérdekű adat megismerését kell biztosítania. Ez gyakorlatilag a következőt jelenti: A állami szerv a tevékenységére vonatkozó adatait továbbadja kezelésre B állami szervnek, B pedig pontosan így tesz az ő tevékenységére vonatkozó adatokkal. Ha ezek után egy újságíró odajön B állami szervhez, akkor az széttárhatja a kezeit, és azt mondhatja, hogy ami nálam van, az nem az enyém, tehát nem vagyok köteles odaadni, ami rám vonatkozik, az pedig ugyan közérdekű adat, de az meg nem nálam van, úgyhogy azt sem tudom megmutatni. De nyilvánvalóan ez csak egy rosszindulatú feltételezés, én pedig egy szőrszálhasogató jogász vagyok. Remélem, tényleg így van.

Share |

Ma jár le a sajtótermékek regisztrációjának határideje

A tavaly decemberben elfogadott új médiatörvény 2011. június 30-ig adott határidőt a médiaszolgáltatások, internetes sajtótermékek nyilván-tartásba vételéhez. Aki nem regisztrált eddig, mostantól akár 1 millió Ft-os bírságot is kaphat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tegnap közleményben emlékeztette az internetes sajtótermékek kiadóit, hogy a mai napon lejár a regisztráció határideje. Azon sajtótermékek esetében ugyanis, amelyek 2011. január 1. előtt indultak, eddig adott határidőt a médiatörvény. A 2011. január 1. után indult sajtótermékek esetén ez a határidő az alakulástól számított 60 nap.

Sajtóterméknek minősül az olyan internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, és amelynek tartalmáért valaki szerkesztői felelősséget visel, és amelynek “elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából”. Ha valaki tehát a blogjában például hirdetéseket helyez el és bármilyen módon népszerűsíti az oldalt, “rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett” végzi ezt a szolgáltatást, tehát sajtóterméknek minősül.

A médiatörvény 46. §-a szerint a sajtóterméket a kiadásáért felelős személynek be kell jelentenie. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő nevét (cégnevét), lakcímét (székhelyét), elérhetőségét (telefonszám vagy e-mail cím), a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, jogi személy esetén annak cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát és persze a sajtótermék címét. Ha ezekben az adatokban változás következik be, úgy ezt 15 napon belül be kell jelenteni a médiahatóságnak. Amennyiben a nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályokat a kiadó vagy az alapító megsérti, a médiahatóság 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A bejelentéssel kapcsolatosan bővebb információkat a Médiahatóság oldalán lehet találni. Egyelőre kérdéses, hogyan fog a hatóság fellépni - például a blogokkal szemben. A hatóság oldalán található nyilvános adatbázis szerint eddig mindössze 411 internetes sajtótermék tett bejelentést. Ez az adatbázis ráadásul teljesen indokolatlanul tartalmazza mindenki számára hozzáférhető módon az internetes portál főszerkesztőjének személyes adatait (lakcím, telefonszám, e-mail cím).

A témával a későbbiekben ezért bővebben is foglalkozom.

Share |

Online vásárlás: 14 napos lesz az elállási határidő

Az Európai Parlament (EP) elfogadta, hogy a tagállamoknak ezentúl legalább 14 nap határidőt kell biztosítaniuk a fogyasztóknak az elállási jog gyakorlására online vásárlás esetén.

A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat - hangzik a Magyarországon jelenleg hatályos jogszabály szövege, amely a "távollévők között kötött szerződésekre" vonatkozó speciális szabályokat tartalmazza. A jogszabályt Magyarország az uniós normákkal való harmonizáció keretében vezette be 1999-ben, és kevés kivétellel (így például élelmiszer-házhozszállítás, idegenforgalmi, szállítási szolgáltatások esetén) alkalmazni kell valamennyi elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, illetve bármely olyan eszközzel megkötött szerződésekre, amely alkalmas a felek távollétében szerződési nyilatkozat megtételére, vagyis ilyen a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon és a telefax is, bár ezek jelentősége eltörpül a ma már mintegy 130-140 milliárd forintos forgalmú internetes kereskedelemhez képest.

Miután az elektronikus kereskedelem az egész EU-ban dinamikusan bővül - a tavalyi évben mintegy 100 milliárd eurós forgalom keletkezett a tagállamokban - így az unió szükségesnek tartja a fogyasztók érdekeinek nagyobb védelmét. Az EP döntése így nem volt meglepetés, sőt, Németország már régebb óta hosszabb határidőt biztosít, mivel az irányelv csak a minimumot írja elő. Ez a minimum emelkedik most tehát 14 napra, amennyiben az Európai Tanács is jóváhagyja az EP javaslatát. Ezt követően a tagállamoknak két éven belül kell átültetniük a változást nemzeti jogukba.

Share |

Rejtőzködő cégtulajdonosok

Miközben manapság ész nélkül pakoljuk fel magunkról személyes adatainkat az internetre, gyanakodva kérdezzük meg az ismeretlen telefonálót, hogy kitől kapta meg a számunkat. A legtöbb ember fontosnak tartja az adatvédelmet, ugyanakkor egyrészt annak megvalósulásáért keveset tesz, másrészt a konkrét esetben mindig gyanakvó és elutasító, még akkor is, ha egyébként az adatszolgáltatáshoz fontosabb érdek fűződik.

A következtetéshez alapul szolgáló történet a következő: ma meg kellett tudnom, hogy egy adott cégben kik a tulajdonosok. Ez általában nem nagy kihívás, hiszen a céginformációs rendszer nyilvános, cégkivonatot bármikor le tudok kérni. Más a helyzet részvénytársaság esetében, hiszen a részvény természete az, hogy sokkal gyorsabban gazdát tud cserélni, mint egy üzletrész, ezért a részvényesek nincsenek is feltüntetve a cégkivonatban. (Gondoljunk csak bele, egy OTP esetén naponta kb. 6543-szor kellene módosítani a cégkivonatot.) Persze a zártkörűen működő részvénytársaság részvényei nem forognak a tőzsdén, ettől függetlenül sajnos a cégnyilvántartásból nem derül ki, kik a részvényesek. 

Így aztán eszméletlenül fondorlatos módon felhívtam a céget, hogy betekinthetnék-e a részvénykönyvükbe. Mondták, hogy persze, de tudni akarják, milyen okból. Mondhattam volna, hogy csak mert statisztikát készítek a részvénytársaságokba fektető személyek keresztneveinek gyakoriságáról, de nem mondtam. Ehelyett csak finoman elmagyaráztam, hogy mivel a társasági törvény csak annyit mond, hogy "harmadik személy a részvénykönyvbe betekinthet", ezért én azt gondolom, hogy ebből nem következik, hogy nekem meg kellene indokolnom a betekintés célját. Sajnos az érvelésem nem volt meggyőző. Kötötték az ebet a karóhoz, hogy ha nem mondom el világosan, miért szeretnék betekinteni a részvénykönyvbe, akkor nem nézhetek bele.

Végül aztán kerülőúton hozzájutottam az adatokhoz, és még két fontos tanulságot is sikerült levonnom. Egyrészt sajnos a törvény indokolatlanul kedvez a rejtőzködni kívánó részvényesek javára a kft. vagy bt. tagokkal szemben. Hiszen míg utóbbiakat mindenki öt perc alatt le tudja kérdezni, addig a részvényes kiléte csak a társaság székhelyén vezetett részvénykönyvből derül ki. A törvény ugyan előírja a nyilvánosságot, de annak betartására nem ír elő semmilyen szankciót! A másik tanulság pedig az, hogy az embereknek csak akkor fontos a magánszférájuk, ha valaki a szemük láttára akar belekukkantani. Ha nem tudok róla, hogy nyomoznak utánam, akkor az nem is zavar. 

Share |

Kódok harca

Mi a teendő, ha a cég, akit megbíztunk a weblapunk elkészítésével, nem hajlandó kiadni a Google Analytics ügyféladatokat?

Ma már Dunát lehetne rekeszteni weblapkészítő cégekkel, ezért sokan igyekeznek minél szélesebb szolgáltatási palettát kínálni, hogy kitűnjenek a mezőnyből. Ma már szinte magától értetődő, hogy ezek a cégek a weblap elkészítése mellett optimalizálást, keresőmarketinget vagy komplex online marketing kampány lebonyolítását is vállalják. Azonban ezen a piacon is nagy a verseny, így érthető, ha nem szívesen mondanak le egy-egy potenciális megrendelésről.

A konkrét történetben a megrendelő a honlap elkészítése után egy másik céget bízott meg az AdWords kampány lebonyolításával. A kampányt a megbízott cég szerette volna keresőmarketinggel is kiegészíteni, így szükségessé vált a Google Analytics kódjának a beillesztése, hogy a látogatói statisztikák alapján célzottabb kampányt lehessen elindítani. Ekkor derült ki, hogy az oldal forráskódjába a weblapkészítő cég már beillesztett egy Analytics-kódot. A hozzá tartozó fiókhoz viszont nem hajlandó hozzáférést biztosítani, mivel akkor az összes ügyfelének az adatai megismerhetővé válnának. Két Analytics kód egy oldalon pedig nem fér meg egymás mellett.

Jogi szempontból nem kétséges, hogy aki a weboldalt létrehozza, azt illetik a szerzői jogok, a megrendelő csak licencet kap az oldal használatára. A kiindulópont tehát az, hogy az oldal struktúrájának megváltoztatásához, azaz a mű "átdolgozásához" a szerző beleegyezése kell. Természetesen ettől a szerződésben el lehet térni, de ehhez résen kell lenni szerződéskötéskor.

Csakhogy az Analytics kód esetében a szerző nem a weblapkészítő, hanem a Google. Vagyis a szerzői jogi törvény szerinti összekapcsolt műről van szó, mivel a közös mű részei önállóan is felhasználhatóak. Az ilyen összekapcsolt művek esetében a törvény azt írja, hogy a saját részek tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók. Ez azt jelenti, hogy az Analytics kód sorsáról egyedül a Google jogosult dönteni. Mi a helyzet tehát akkor, ha a szerző nem hajlandó eltávolítani a Google kódját az oldalról?

Az előbbiek alapján logikus válasz, hogy a Google-hez kell fordulni. A Google Analytics szerződési feltételei egyébként kimondják, hogy ha valaki harmadik személy (megrendelő) nevében veszi igénybe a szolgáltatást, akkor szavatolnia kell, hogy teljes körű meghatalmazással rendelkezik ahhoz, hogy a harmadik személy nevében járjon el, és hogy ez a harmadik személy rendelkezik az ügyféladatokkal kapcsolatos összes joggal. Tehát a Google kifejezetten tiltja, hogy a weblapkészítők visszaéljenek a kóddal.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a weblapkészítő, bár saját művét hozza létre, de ezt a megrendelő megbízásából teszi. A megbízó pedig, ahogy szakállas jogászprofesszorok szokták mondani, az ügy ura. Ha a megbízott túllépi a megbízás kereteit, ráadásul erről elfelejt szólni a megbízónak, akkor egyrészt szerződésszegést követ el, másrészt a Ptk. alapján felel azért a kárért, ami az önkéntes beavatkozás nélkül nem következett volna be. Onnantól kezdve tehát, hogy szépen megkértem, hogy tegye lehetővé a hozzáférést, vagy a saját kód elhelyezését, akár az ennek elmulasztásával okozott elmaradt haszon is bevasalható tőle.

Share |

Gyorshajtók ellen GPS adatokkal

Hollandiában nemrég nagy botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a TomTom cég GPS eszközei által a felhasználók vezetési szokásairól gyűjtött adatbázist eladta a rendőrségnek, amely az adatokat feltehetően arra a célra használja fel, hogy olyan útszakaszokon helyezhessen el sebességmérő berendezéseket, amelyeken az átlagosnál több a gyorshajtás. Sokan már azon is felháborodtak, hogy a GPS készülékük rögzíti és továbbítja az adataikat; ez azonban nem újdonság, hiszen az újabb szoftverek szinte kivétel nélkül tartalmaznak olyan funkciókat, amelyekkel kikerülhetők a gyakran forgalmas útszakaszok, vagy amelyek értesítik a vezetőt az aktuális dugókról. Ehhez pedig az kell, hogy a sok százezer felhasználó sebességadatait a szoftver rögzítse és összesítse. A GPS szoftverek gyártói ezeket a statisztikai adatokat korábban is értékesítették önkormányzatok, minisztériumok részére, hogy elősegítség az úthálózat fejlesztését. Az okostelefonok piacának bővülésével ráadásul a szoftvergyártók a termékértékesítési bevételeik visszaesését igyekeztek az adatállományok értékesítéséből befolyó bevételeikkel kompenzálni.

A vevők közé így csatlakozhatott a holland rendőrség is. Hogy milyen céllal keresték meg a TomTom céget, erről hivatalos nyilatkozat nincs, de - fogalmazzunk így - nem kell túl nagy adag rosszindulat/logika ahhoz, hogy kitaláljuk. Nyilván nem a végrehajtott újratervezések száma érdekelte őket. 

A szoftver licencszerződésében a TomTom egyébként feltüntette, hogy a navigációs adatokat anonimizált módon felhasználja - így ehhez valójában a felhasználók hozzájárultak. Megjegyzem, az anonimizált adatok összegyűjtése adatvédelmi szempontból nem problematikus, hiszen - legalábbis a TomTom cég szóvívőjének állítása szerint - az adatállományból nem lehet visszakövetkeztetni az egyes felhasználók személyére:

Amennyiben ez valóban így van, addig a felhasználók legfeljebb csak bosszankodhatnak, vagy bojkottálhatják a cég termékeit. A cég szóvívője a fenti videóban vélehtően éppen ennek elkerülése miatt fogadkozott, hogy módosítják a licencmegállapodásaikat, és erre többet nem adnak lehetőséget.

Share |

Védjegyek az AdWords hirdetésekben

A tavalyi év nagy slágere volt az internetjoggal foglalkozó nemzetközi szakmai körökben az Európai Bíróság Google vs. Louis Vuitton-döntése. A luxustáskákat gyártó óriáscég azért perelte a guglit, mert az lehetővé tette, hogy az AdWords hirdetési rendszerében a márkanevet kulcsszóként azok is lefoglalhassák, akiknek egyébként védjegyhasználati jogosultságuk nincsen, sőt, sok esetben a márkanév megadásakor a Google olyan hirdetéseket jelentetett meg, melyekben táskahamisítványokra hívták fel a figyelmet. A luxuscég haragja érthető, ha már láttunk néhány olyan rendkívül szemléletes ábrát, amely a szemmozgást követő ún. eye-tracking vizsgálattal készült, és a felhasználók észlelési szokásait ábrázolja. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy a felhasználók 90%-a a képernyő felső tizedére összpontosít először, oda, ahova a Google újabban egyre többször szponzorált linkeket helyez el.

De vajon felelősségre vonható-e a bevásárlóközpont, ha a területén rohadt almát árusítanak? - tették fel a kérdést a Google ügyvédei, hiszen a keresőóriásnak a jogsértésekről nem volt tudomása. A bíróság azt felelte, hogy nem. Hangsúlyozni kell persze, hogy ha tudomása lett volna a védjegybitorlásokról, és nem távolította volna el a hirdetéseket, akkor felelt volna. A jelenlegi magyar szabályozás is ezt az uniós irányelvet követi: ha egy közvetítő szolgáltató (jelen esetben a Google, mint tárhelyszolgáltató) bejelentést kap valamilyen védjeggyel való visszaélésről, akkor köteles tizenkét órán belül (!) gondoskodni az információk eltávolításáról, illetve a feltételezett jogsértő értesítéséről. Ha az illető kitart igaza mellett, akkor az eltávolítást 8 napon belül kifogásolhatja, és ilyenkor a védjegyjogosultnak 10 munkanapja van, hogy keresetet nyújtson be vagy büntetőfeljelentést tegyen. Ebben a teniszmérkőzésben a szolgáltató csak labdaszedő, és ha így tesz, akkor nem felel.

Más kérdés, hogy vajon minden esetben kizárható-e, hogy valaki másnak a védjegyét kulcsszóként használja. Ezzel kapcsolatosan a luxemburgi székhelyű testület nem adott megnyugtatóan egyértelmű választ. Az világos, hogy ha a hirdetés szövegében ténylegesen szerepel a márkanév, anélkül, hogy a hirdető legalább hivatalos viszonteladója lenne a terméknek, akkor védjegybitorlást követ el. De mi a helyzet akkor, ha csak kulcsszóként foglalja be a védjegyet, viszont a hirdetés szövegében nem szerepel? Erre tekintettel a döntés - a konkrét esetből kiindulva - csak röviden utal arra, hogy miután a védjegy keresőszóként történő megadását követően megjelenő találati listában általában az első helyeken szerepel a márka hivatalos oldala, ezért a védjegy megkülönböztető funkciója nem csorbul, hiszen a fogyasztók meg tudják különböztetni a fizetett hirdetést az organikus találatoktól.

Ez - hogy egy klasszikust idézzek - "általában úgy van", de nem feltétlenül. Volt már rá példa, hogy egy hatalmas világmárka oldalát a Google egyszerűen törölte az indexéből, mert manipulálni próbálta a keresési találatokat. Nincs rá garancia, hogy egy hivatalos oldal benne legyen a top 10-ben a védjegy keresésekor. Szerencsére az Európai Bíróság azóta hozott döntései egyértelművé tették a kérdést: a Bergspechte-ügyben kimondta, hogy a hirdető áruival, illetve szolgáltatásaival kapcsolatos használatra kerül sor még abban az esetben is, ha a kulcsszóként kiválasztott megjelölés magában a hirdetésben nem szerepel, ugyanis a védjegynek nemcsak megkülönböztető, hanem reklámfunkciója is van.

A fent leírtak természetesen csak a bejegyzett védjegyek esetére érvényesek. Újabb kérdés, hogy mennyiben változik a helyzet, ha valamilyen megjelölés nem élvezi a védjegyoltalmat, mégis a fenti magatartás valósul meg. Erre egy későbbi bejegyzésben még ki fogok térni.

Share |