Van képünk hozzá

Nemrégiben meghívtak egy meetup konferenciára, amelynek témája az online fotós közösségek szervezése volt. A tízperces villám-előadás és az azt követő kérdések azt igazolták, hogy - egyértelmű szabályozás hiányában - sok fotós nincs tisztában azzal, milyen előírásokat kell tiszteletben tartania, ha - akár köztéren, akár rendezvényeken - szeretne fényképezni. Az alábbi linken található az összefoglaló az előadásról:


http://meetoff.eu/meetup/illes-adam-kepmashoz-valo-jog-fotojogi-kerdesek-es-valaszok

Akit bővebben érdekel a téma, itt megtalálja a prezentáció anyagát is:


http://www.slideshare.net/meetoff/ills-dm-kpmshoz-val-jog-fotjogi-krdsek-s-vlaszok

Share |

Arcok a tömegben

Kérdés jogos, válasz megtagadva – így szokta elhárítani egy barátom azokat a keresztkérdéseket, amelyekre ő maga sem tudja a választ. Nos, nemrég egy olvasóm kérdésére valami hasonló fogalmazódott meg bennem, hiszen a fényképezésre, a képmás védelmére vonatkozó szabályok olyan általánosságban vannak csak megfogalmazva, hogy a dodonai jóslatok ahhoz képest matematikai axiómák.
A probléma a következő: alakulóban van egy honlap, amely Szegedet mutatja be egy sok tízezer képből álló fotó-adatbázis segítségével, így a belváros utcáit be lehet járni virtuálisan, mozogni lehet jobbra és balra, illetve fel és le, sőt, egyes részletekre rá is lehet nagyítani egészen közeli felbontásban, hasonlóan a Google Maps-hez. A honlap készítőjének kérdése pedig arra irányult, hogy vajon az ezeken a képeken látható emberek nem fognak-e tiltakozni, hogy szerepelnek a képen, és vajon e tiltakozásuk jogos-e.
A Ptk. 80. § alapján nehéz megválaszolni a kérdést. A bírósági gyakorlat viszont immár lassan 25 éve következetes abban, hogy az ún. tömegfelvételek esetén nem érvényesül a képmáshoz való jog, vagyis akkor, amikor „az ábrázolás módja nem egyéni, amikor a felvétel összhatásban örökíti meg a nyilvánosság elõtt lezajlott eseményeket”, tömegnek pedig az minősül, amikor a képen szereplő résztvevők száma „egyszeri ránézésre nem állapítható meg”. Ehhez képest – és itt jön a bökkenő – mégsem minősül tömegfelvételnek, ha a felvétel – bár tömegben készült, − de a tömegből mégis kiemel néhány személyt, akik felismerhetően a kép középpontjában szerepelnek. Ezek a szabályok, bár törvényben sosem voltak leírva, de a bírósági jogértelmezés részeként kiválóan szabályozták a köztéri fotózás kérdését, legalábbis amíg meg nem jelentek a több megapixeles felbontású digitális fényképezőgépek. Ezekkel szinte tetszőleges méretűre fel lehet nagyítani egy képet, ki lehet emelni bármelyik képen szereplő személyt. A fent említett honlap sajátossága az, hogy egy-egy panorámaképen belül tudunk minden irányba forogni. A számítógép képernyőjén nyilván nem jelenik meg egyszerre az egész panorámakép, hanem annak egy-egy részlete, amelyen lehet akár egyetlen ember is, ha éppen úgy forgatjuk. Ez akkor tömegfelvétel? Nem tudjuk, hiszen bírói döntés ezzel kapcsolatban nem született.
Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk, hogy mi a magánszféra-védelem, a személyiségi jogi védelem általános célja, akkor meg lehet válaszolni a kérdést. A magánszféra ott élvez elsősorban jogi védelmet, ahol a védelem elvárható. A forgalmas közterületeken való sétálgatás velejáró „kockázata” az, hogy az emberből például vágókép lehet az esti híradóban. Ugyanez nem várható el egy strand öltözőjében, a szoláriumban, a műtőasztalon vagy otthon a kertünkben. A honlapon látható panorámaképeken semmi intim nincsen, hiszen csak azt lehet látni, amit bárki láthatott volna, ha éppen abban a pillanatban azon az utcán sétált volna. A személyiségi jogok ettől persze sérülhetnének, ha az ábrázolás módja az adott egyénekre lenne kihegyezve, esetleg az egyes személyeket lehetne elemezni, „kommentálni”. Például a 2006-os tüntetéseken egy cég készített egy fotót, amelyből két-három tüntetőt kinagyított és egy reklámszlogen kíséretében köztéri plakátokon helyezett el. Ilyen jellegű felhasználás lehetősége itt is fennáll, de az már nem az adott honlap készítőjének a felelőssége, és addig nem is bír jelentőséggel, amíg nem kerül nyilvánosságra. (A vitás kérdések elkerülése végett a honlap készítője egyébként - teljesen korrekt módon - biztosítja annak lehetőségét, hogy aki tiltakozik valamelyik képen való szereplés miatt, azt leveszik a képről.)

Share |

Médiarendőrség fogja cenzúrázni az Internetet?

Olvasom a hírt az indexen, és egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt nagyon örvendetes, hogy a két nagy párt képes egyáltalán valamilyen kérdésben együttműködni, legyen az akár az új médiatörvény elfogadása. Egy toldozott-foldozott, hiányos és elavult törvényről van szó, aminek a lecserélése már régóta indokolt lenne.
A digitális átállás érdekében minden tévé- és rádiócsatorna is az új törvény kidolgozását sürgeti. A baj csak az, hogy mint a cikk írja, "a konkrét pénzügyi előnyökért cserébe a nagy médiapiaci szereplők lemondanak eddigi viszonylagos szabadságukról". Arról van szó, hogy a felállítandó Nemzeti Médiahatóság a tartalomszabályozás érdekében olyan hatósági jogköröket kapna, mint a Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépés érdekében, ráadásul a hatásköre - az ORTT-vel ellentétben - kiterjedne az internetes médiára is. Igaz ugyan, hogy előzetes bírói engedéllyel, de joga lenne házkutatást tartani az adott médiánál, adathordozókat lefoglalni, rendőri közreműködést kérni, s akár ötvenmillió forintos bírságot is kiszabni. A testület tagjait pedig a Parlament nevezné ki, vagyis politikus káderek fogják rendőri segítséggel zaklatni, cenzúrázni és bírságolni akár internetes oldalakat is. Tisztára Kína.
A Versenyhivatal által alkalmazható kényszerintézkedések célja a tisztességtelen verseny megakadályozása. De milyen demokratikus érdek támasztja alá, hogy egy bíró engedélyt adjon egy a sajtószabadságot ilyen súlyosan korlátozó intézkedésre?
Persze valamilyen szintű tartalomszabályozásra szükség van az Interneten is. Hiszen jelenleg a sajtóra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók az internetes híroldalak esetén: például nem kérhető sajtó-helyreigazítás, és nincs megnyugtatóan rendezve a személyiségi jogok védelme sem. Utóbbinál leginkább az a gond, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény értelmében, ha a tárhelyszolgáltató tudomást szerez egy jogsértő információról, akkor köteles azt eltávolítani, különben felel az ebből eredő kárért. Vagyis ha Gipsz Jakab azt állítja, hogy az index vagy az origo egyik cikke sérti az ő jó hírnevét, akkor ír egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, amely - hogy elkerülje a felelősséget - valószínűleg intézkedik a cikk leszedéséről.
Ez az a helyzet, amit meg lehetne szüntetni, ha mondjuk ennek az új médiarendőrségnek az lenne a feladata, hogy a hozzá érkező, ilyen jellegű bejelentéseket előzetesen megvizsgálná, és ideiglenesen (amíg mondjuk a bíróság helyreigazítási eljárásban) döntene intézkedne az adott tartalom eltávolításáról. Ehelyett, ha a törvényt így elfogadják, létrejön egy parlamenti szerv, amely saját hatáskörében, kedve szerint korlátozhatja a sajtószabadságot.

Share |

A közszereplők magánszférája

Közszereplőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Nemcsak azért, mert ők az átlagembernél toleránsabban kell, hogy viseljék a kritikát, a gúnyt, a nyilvánosságot és a fotózást; hanem azért is, mert a rájuk vonatkozó szabályokat tekintve igencsak ellentmondásos a joggyakorlat, sőt, az is kérdéses, egyáltalán ki számít közszereplőnek.

A történet 1994-ben kezdődött, amikor is az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvnek a "hivatalos személy megsértése" című, az előző rendszerből ránk maradt bűncselekményét. Az azóta milliószor idézett indoklás szerint: „a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a kormányzat, a közhivatalnokok esetében, és valamennyi közszereplő esetében tágabbak, mint magánszemélyek tekintetében”. Ám a közszereplő fogalmának definiálásával a törvényhozás mind a mai napig adós maradt.
Ugyanez a határozat azt is kimondja, hogy „az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok magánszférája másokénál szűkebb”. Ez az előző megállapításból is következne, hiszen a nagyobb kritika nagyobb beavatkozást jelent a magánszférába. De a magánszféra határait nemcsak a véleménynyilvánítással szemben megkövetelt tolerancia szintje jelöli ki, hanem az is, hogy például kinek milyen adata nyilvános, ki mikor fotózható, stb.
A magánszférába történő egyes beavatkozásokra más-más szabályok vonatkoznak. Nem mondhatom azt, hogy mivel Kiszel Tünde közszereplő, ezért nyilvánosságra hozhatom, mennyi a jövedelme és milyen autója van. De nemcsak a beavatkozás jellege, hanem alanya szerint is különbséget kell tenni. Míg a mindenkori MTV elnök fizetése nyilvános, addig ugyanez nem mondható el a Heti Hetes vendégeiről, pedig a szó köznapi értelmében mind közszereplők.

Megmondom a véleményem

A véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legjobban védett jog (legalábbis elméletben), ugyanis ez a demokrácia alapvető meghatározója. Nagyjából egy dolog szabhat neki korlátot: a másik ember becsülete. A fenti alkotmánybírósági határozat pedig azt mondja ki, hogy ez a korlát magasabban helyezkedik el azon személyek esetén, akiknek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, vagy akik valamilyen közhivatalt töltenek be. Ez a vélemény lehet akár sértő is, ezt állapította meg a strassbourgi bíróság abban a perben, amit 1999-ben Jörg Haider osztrák kormányfő indított egy újságíró ellen, aki lehülyézte egy cikkében. A vélemény megjelenhet karikatúra formájában is. A HVG ellen 1998-ban indított pert a Horn-kormány titokminisztere, mert a címlapon az ő arca volt látható oly módon, hogy a szeme kendővel volt bekötve, a füleiben parafadugó volt, a szája pedig össze volt kapcsozva. Az ítélet kimondta, hogy közszereplők esetén a véleménynyilvánítás csak akkor sért személyiségi jogot, ha az indokolatlanul bántó, sértő vagy lealacsonyító.
Véleményem szerint egy politikusnál a lehető legszűkebbre kell megvonni azt a területet, ahol az ő becsületének védelmében mások véleménynyilvánításának szabadsága korlátozható. Más a helyzet viszont a többi közszereplőnél. Egy sportoló, színész, újságíró, sztárügyvéd vagy bármilyen "celeb" (de utálom ezt a szót) esetén abból kell kiindulni, hogy ők nem rendelkeznek közhatalommal, tehát az ő bírálhatóságuknak nem a demokratikus közvélemény igénye az alapja, viszont életük egy részét a nyilvánosság elé viszik, s ezt a részüket nyugodtan lehet bírálni. Leírhatom, hogy az új megasztáros énekesnőnek milyen borzalmasan pocsék hangja van, milyen szarul néz ki, milyen rosszul öltözködik, de az már gáz, ha arról értekezek, hogy mekkora ringyó, aki csak azért jutott be, mert összefeküdt egy zsűritaggal, ugyanis ez a kijelentés nemcsak indokolatlanul lealacsonyító, de még ha igaz is lenne, akkor sem függene össze a tévés közszereplésével.

Közszereplők rivaldafényben

A Ptk. a nyilvános közszereplés esetét nevezi meg olyannak, amikor nem kell a fotóalanynak hozzájárulnia a fotózáshoz vagy videózáshoz. A hangsúly tehát nem az alanyon, hanem az adott helyzeten, a közszereplésen van. Ugyanis attól még, hogy valaki közszereplő, az életének nem minden részét éli a kamerák előtt, akármennyire is érdeklődik a közönség az életének azon része iránt. Egy hírhedt bűnöző nem válik közszereplővé pusztán azáltal, hogy minden újságban a címlapon szerepel, csak akkor, ha önként vállalja a közszereplést, mint például a viszkis rabló. Vannak emberek, akik általában nem közszereplők, mégis egy adott pillanatban közszereplést vállalnak: ilyen például az árpádsávos tüntető, a melegfelvonuló vagy egy rendezvény szónoka. Ezek az emberek a hozzájárulásuk nélkül is fotózhatók, de csak az adott esemény keretein belül. Ahogyan a többi közszereplő is csak munkája, közszereplése során „zaklatható”.
Tehát nyilvánvalóan nem közszereplés, ha a közszereplő csak az utcán megy, a barátnőjével egy étteremben ebédel vagy egy szórakozóhelyen táncol, viszont ha egy nyilvános rendezvényen részt vesz, akkor az már annak számít. Mivel a bulvármagazinok tele vannak közszereplőket intim pillanatukban ábrázoló fotókkal, ezért feltételezhető, hogy ezek közzétételéhez ők hozzájárultak, máskülönben folyamatosan azt hallanánk, hogy perlik az újságokat. (Ez persze nem ritka, úgyhogy a nagy bulvárlapok a költségvetésükben általában félretesznek külön egy összeget személyiségi jogi perekre.)

Közszereplők személyes adatai

Az adatvédelem főszabálya szerint a személyes adat akkor kezelhető, ha az érintett ahhoz hozzájárult. Ez a szabály vonatkozik a közszereplőkre is, tehát ha egy énekesnő nem akarja megmondani, hogy hol vett magának nyaralót, akkor azt nem szabad kideríteni, még akkor sem, ha erre sok újságolvasó kíváncsi lenne. Van viszont egy személyi kör, amelybe a közszereplők egy része beletartozik, s amelyeknek bizonyos személyes adatai nyilvánosak: ez a közfeladatot ellátó személyek csoportja.
Úgy szól a törvény, hogy ezen személyek feladatkörével összefüggő személyes adata nyilvános. Ebbe a csoportba nemcsak közszereplők tartoznak bele, hiszen közfeladatot lát el az orvos, a rendőr, a tűzoltó és a bíró is, csakúgy, mint a képviselő.
Annak az eldöntésénél, hogy milyen adat függ össze a feladatkörrel, abból kell kiindulni, hogy a szabály célja egyrészt a közpénzek felhasználásának, másrészt a közhatalom gyakorlásának az ellenőrzése. Ezért nyilvános a képviselők vagy a Magyar Televízió elnökének fizetése, és ezért nyilvános az adott ügyben ítélkező bíró neve, de címe és telefonszáma már nem, mint ahogy azt anno a kurucinfo gondolta a 2006. szeptemberi tévéostromnál randalírozók elleni büntetőperben eljáró bírókról. Ugyanezért van jogunk elkérni a minket igazoltató rendőrök azonosítóját, és ezért lehet az intézkedő rendőrt is fotózni, de ez nem mehet el odáig, hogy az őt a munkájában hátráltassa vagy visszaélésszerűen történjen.

Látható tehát, hogy a közszereplőknek többféle csoportját lehet elkülöníteni, akikre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Általánosságban viszont elmondható, hogy a közszereplők magánszférája a legkevésbé a véleménynyilvánítás szabadságával szemben élvez védelmet, viszont személyes adatai ugyanúgy bizalmas információk, kivéve ha valamilyen közérdek (közhatalom, közpénzek felhasználásának ellenőrzése) nem teszi ezeket nyilvánossá.

Share |

A rendőr, a tüntető és a fotóriporter: személyiségi jogok tüntetéseken

Már régóta terveztem egy bejegyzést a rendőrök képmáshoz való jogával kapcsolatban, a mai tüntetések pedig ismét aktuálissá tették a kérdést: kinek milyen személyiségi jogai lehetnek egy tüntetésen? Kérheti-e egy rendőr, hogy ne fotózzák? És egy tüntető? Kinek higgyen a fotóriporter? (Tételezzük fel, hogy nem verik meg.)

Közszereplő-e vagy?

Kezdjük a tüntetőkkel. Aszongya a Ptk., hogy nyilvános közszereplés kivételével képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulása szükséges. Nyilvános közszereplés-e egy tüntetés? Hát persze. Hiszen valamilyen közéleti, társadalmi célja van, az emberek ki akarnak vele fejezni, el akarnak érni valamit (hogy mit, az most nem érdekes), de ez különbözteti meg a tüntető tömeget a metróra várakozó tömegtől (bár a hasonlat sántít, hiszen azok is el akarnak érni valamit…). A fő kérdés nem is az, hogy a tüntetés közszereplés-e, hanem hogy mi a helyzet az ilyen rendezvények passzív résztvevőivel. Ugyanis nyilvánvaló, hogy egy szónok, legyen akár hivatásos, akár spontán, éppen egy aktív közéleti tevékenységet végez, mondhatni közszereplő, tehát fotózható.
De mi a helyzet azzal, aki csak elmegy, hogy puszta jelenlétével, jobb esetben kiabálásával, rosszabb esetben különféle tárgyak dobálásával véleményt nyilvánítani? Ők azok a passzív résztvevők, akikről több jogász azt gondolja, hogy nem közszereplők. Szerintem viszont aki akár melegfelvonulásra, akár szélsőjobbos tüntetésre, akár chartázni megy, az önként tárja a nyilvánosság elé a saját hovatartozását, ráadásul számolnia kell azzal, hogy az esemény a médiát nem hagyja hidegen. Logikátlan lenne tehát, ha tiltakozhatnának a fotózás ellen. (Mellesleg aki akar, az úgyis csuklyát húz a fejére.)


Biztos úr, mosolyt kérek!

A rendőr feladata ellátása közben van jelen egy tüntetésen, nem "résztvevője" annak. Az adatvédelmi biztos ennek alapján mondta azt, hogy mivel a rendőr nem közszereplő, ezért nem is fotózható. Igen ám, de pont az adatvédelmi törvény rendelkezéseit nem vette figyelembe, hiszen az alapján más lehet a következtetés.
Van ugyanis egy olyan szabály, hogy a közfeladatot ellátó személy feladatkörével összefüggő személyes adata közérdekből nyilvános. Hmmm. Közfeladatot végez a rendőr? Nem mindig, de általában igen. Például amikor igazoltat. Vagy tömegoszlat. Vagy gumibotozik. Miért? Mert olyat csinálhat, amire másnak ilyenkor nincs joga: a rá bízott közhatalomnál fogva kényszert alkalmaz. Ilyenkor ő nem elsősorban Kovács Elemér, hanem az állam kinyújtott keze. Az állam pedig nem lehet láthatatlan, legalábbis demokráciában biztosan nem. Ez az értelme ennek az adatvédelmi szabálynak.
Kétségtelen, hogy a rendőrnek az intézkedés során rengeteg szabályt kell betartania. De ezért is vetik őket alá különféle pszichológiai vizsgálatoknak. Fel kell arra készülniük, hogy a tevékenységük a nyilvánosság előtt fog zajlani. Nem várható el persze, hogy a tömegoszlatás közben vegyék le a bukósisakjukat, ezért kell azonosítót viselniük. De ha éppen nincs rajtuk bukósisak, akkor a közhatalom gyakorlása közben nem tiltakozhatnak a fotózásuk ellen. A hangsúly a közhatalom gyakorlásán van, mert amikor éppen újságot olvasnak vagy sétálgatnak, akkor már megint magánemberek, de ha helyszínelnek, igazoltatnak, akkor semmiképpen nem azok.

Fotózhat-e rendőr tüntetőt?

Na igen, ez is kemény dió. Hiszen ha a fotóriporter fotózhatja őt, akkor a rendőr miért ne? A rendőrnek igen széleskörű jogai vannak a bűncselekmények felderítése érdekében, s ezek többnyire háttérbe szorítják az adatvédelem elveit. (Hogy csak a legkézenfekvőbb példát említsem: a BKV ellenőr nem jogosult elkérni a személyi igazolványt, a rendőr viszont igen.)
Van egy olyan szabály, ami kimondja, hogy a Rendőrség a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról felvételt készíthet. Elvileg tehát azt is megteheti, hogy egy egész közvetítőkocsit kivezényel a helyszínre, és az egész tüntetést levideózza. Ennek bűnmegelőzési célja van, így könnyebb visszakeresni, hogy kik voltak a rendbontók. De mivel előre nem lehet megmondani, lesz-e rendbontás, előfordulhat, hogy ok nélkül rögzítik az eseményt. Ezért van az, hogy ha a tüntetéssel kapcsolatban nem indul eljárás, akkor 6 hónap után meg kell semmisíteniük a szalagot.
Persze az ő joga sem korlátlan. Az adatvédelmi biztos nemrég felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű felvételek készítésénél is figyelemmel kell lenni az emberi méltóságra. Az ugyanis joggal való visszaélés, ha a rendőr az igazoltatás alkalmával „tetőtől talpig” lekamerázza az érintettet, és utasítja, hogy végig nézzen a kamerába.

A tanulság röviden: mindenki kamerázhat mindenkit, de csak ésszel.

Share |

Jön az új Ptk. – változik a személyiségi jogok szabályozása

Megvolt a nyitóbuli a Parlamentben, kezdődhet a munka. Úgy néz ki, még Karácsony előtt kijön az új Ptk., csak hogy örüljenek a téli államvizsgázók, mint például én. Csak halkan merem megkérdezni, hogy miért kell egy törvényt, ami az Alkotmány után kábé a legfontosabb jogszabály, sürgősségi eljárásban tárgyalni? Mi már csak ilyenek vagyunk: képesek vagyunk évekig vitatkozni egy köztéri szoborról, de pillanatok alatt hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, ha arról van szó. Eddig OFF.
Nézzük tehát, mi változik a személyiségi jogok terén. Eddig, ha egy újságíró leírta, hogy Sügér Baltazár vállalkozó otthon pitbullok vérében szokott fürdeni, akkor Baltazár barátunknak, aki ettől kicsit bepöccenve, ámde a civilizált megoldások híveként nem bunkósbottal, hanem ügyvédhadsereggel akart az újságíró nyakára menni, nemcsak azt kellett bizonyítania, hogy ez az egész sztori nem igaz, hanem azt is, hogy ez a híresztelés az ő pici lelkét megbántotta. A személyiségi jogi kártérítési perek nagy rákfenéje volt mindig, hogy a bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy vajon a konkrét kijelentés eredményezett-e kárt az illetőnél, vagyis olyan pszichés traumát, lelki megpróbáltatást, ami miatt neki kártérítés jár. De hát a bíró nem pszichológus, nincs ideje hosszú terápiás beszélgetéseken kihámozni, hogy milyen traumát okozott a páciensnek az adott cikk, karikatúra, fotó, stb.
Ezért vezeti be az új Ptk. a sérelemdíj fogalmát. Ez egy objektíve meghatározott összeg, ami a felperesnek akkor jár, ha megsértették a személyiségi jogát. Nem kell tehát többé azt is bizonyítani, hogy kinek a lelkivilága hogyan sérült, elég megállapítani, hogy az adott kijelentés sértő. Persze az összeg meghatározásakor a bíró az egyéb körülményeket figyelembe veheti, mert nyilván teljesen más, ha valakiről a helyi újság újságírója ír egy megalázó cikket, mint ha egy országos napilap.
De ha már ennyire objektívek akarunk lenni, akkor ki kellene mondani mást is a Ptk.-ban, ami eddig többé-kevésbé érvényesült a bírósági gyakorlatban, de nem egységesen. Nevezetesen az, hogy a közszereplő politikusok személyiségi joga csak szélsőségesen sértő és kirekesztő kijelentések esetén élvezhet előnyt a véleménynyilvánítás szabadságával szemben. (Radikális vélemények szerint egyáltalán nem.) Nem ugyanaz, ha a sarki zöldségesről írok egy fikázó cikket, vagy ha egy politikusról. Egy politikusnak nagyon minimális személyiségi jogai lehetnek csak, ellenkező esetben az újságírók, emberek nem mernének véleményt mondani róla, azt a rendszert pedig nem demokráciának hívnák. Az egyik kedvenc jelenetem jutott most eszembe A mások élete című filmből, amit most be is vágok ide, remélem érthető lesz, miért.

Magyarországon csak az biztos, amit törvényben mondanak ki (az se mindig), ezért nem ártana, ha belevennék a fent elmondottakat az új Ptk.-ba. De a politikusok ritkán szúrják tökön saját magukat. Talán azért is tárgyalják hipergyorsasággal a Ptk.-t, nehogy valakinek eszébe jusson beleírni ezt?

Share |

Családi fotóból reklámposzter

Nemrégiben bukkantam rá az alábbi videóra, ami egy régebbi TV Ügyvédjéből van. Az eset a következő: apuka felrakja az internetre a családi fotókat a kislányáról, majd döbbenten veszi észre, hogy az egyik fotót egy cég fényképes újsághirdetésben használta fel. A cég ügyvédje a panaszukra úgy reagált, hogy sem jogellenesség nem történt, sem kára nem származott belőle a kislánynak.

A sikeres kártérítési keresethez ugyanis négy feltétel szükséges: jogellenes magatartás, kár, okozati összefüggés és felróhatóság.
Az első feltétel ebben az esetben rögtön háromszorosan is teljesül. Egyrészt említik a riportban a személyiségi jogokat, valamint az ügyvéd ismerteti a Ptk. ide vonatkozó részét, miszerint képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges. Másrészt az adatvédelmi biztos is elmondja, hogy személyes adat csak akkor kezelhető, ha az érintett előzetesen hozzájárult (az arckép ugyanis személyes adatnak minősül). Harmadszor viszont, és ez csak a videó végén vetődik fel egy félmondatra, szerzői jogokat is sért az, aki más fényképét jogosulatlanul felhasználja.
A videóban arról beszélnek sokat, hogy az apának kell bizonyítania a kárt, és hogy ez mennyire nehézkes. Valóban, a személyiségi jogok megsértésekor kártérítési pert indítani csak annak érdemes, akinek jó ügyvédje van, vagy akit mondjuk kézzelfogható kár ért, mert pl. kirúgták a munkahelyéről, vagy el kellett a szégyentől hagynia a lakókörnyezetét stb. A lelki sokkot, a pszichés terheket, az emberi méltóságon esett csorbát ugyanis sokkal nehezebb bizonyítani, márpedig ha nincs kár, akkor nincs kártérítés.
Az adatvédelemre hivatkozva ugyanerre a következtetésre kell jutnunk: igaz, hogy a jogellenességet itt az apának nem kellene bizonyítania, mert a cégnek kellene azt, hogy jogszerűen jutott a fotóhoz, vagyis a kislány személyes adatához; azonban, ha kárigénye van, akkor megint csak neki kell bizonyítania a kárt. De legalább egyszerűbben elérheti a fotó további felhasználásának megakadályozását.
Ha viszont arra hivatkozik, hogy azok a fotók szerzői művek (és ez a szerzői jogi törvény 1999-es módosítása óta szinte minden fényképre igaz), akkor a kár bizonyítása is egyszerűbb. Hiszen a szerző a műve felhasználása után díjazásra jogosult. Ha az apuka hozzájárult volna a fotó felhasználásához, akkor azt bizonyára ellenérték fejében tette volna, azonban így egy egész jól meghatározható kár érte: az a pénz, amit általában a reklámpiacon egy ilyen méretű és minőségű reklámfotóért kérni szoktak, s amitől ilyenformán elesett.
Ha pedig egyik jogcím sem bizonyul szerencsés útnak, még mindig hivatkozhat a Ptk. jogalap nélküli gazdagodásának szabályaira, az ugyanis tiltja, hogy bárki jogellenesen vagyoni előnyre tegyen szert más rovására.
Persze tudom, ez a magyarázat kissé tankönyvszagúnak bizonyul. Bevallom őszintén, gyakorlat híján nem tudom, melyik út a járhatóbb. Célszerű lehet azonban ilyenkor az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérni, az ő eljárása ugyanis díjmentes és aránylag gyors, és bár - egy bírósági ítélettel szemben - nem kényszeríthető ki, mégis van egy hivatalos papír a kezünkben. Az ombudsman működésének eddigi tapasztalatai alapján elmondható az, hogy állásfoglalásainak nagy presztízse van, a jogalanyok általában eleget tesznek a döntésének.

Share |