Keresés

Egyedi keresés

2009. december 28., hétfő

Jogvita a webshopról: üzlet vagy reklám?


Nemrég a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (NFH) ötszázezer forintos bírságot szabott ki egy online szexshop üzemeltetőjére. A reklámtörvény szerint ugyanis tilos az olyan áru reklámja, amely rendeltetése szerint szexuális ingerkeltésre irányul. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) a határozatot követően egyeztetést kezdeményezett az NFH-val, ugyanis szerintük a jelenlegi törvényi szabályozás egyáltalán nem veszi figyelembe az elektronikus kereskedelem sajátosságait, mert nem tartalmaz külön szabályozást a webáruházakra. A téma kiemelt fontosságára tekintettel a jövőben több bejegyzésben is igyekszem bemutatni a webáruházakra alkalmazandó jelenlegi szabályokat.


Előrebocsátom, hogy ami a szexshop ellen kiszabott bírságot illeti, az a jelenlegi szabályokkal összhangban van. A reklámtörvény szerint ugyanis reklám minden olyan közlés, tájékoztatás vagy megjelenítési mód, amely valamilyen áru értékesítésének, igénybevételének előmozdítására, vagy a vállalkozás népszerűsítésére, illetve az áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. Az interneten megjelenő reklámok rendkívül sokfélék. Van, ami közvetlenül az e-mail postafiókunkba ömlik, vannak az e-mail tartalmához, illetve a keresőkifejezésekhez kapcsolódó targetált hirdetések, van előreugró ablak, banner, víruskampány, reklámblog, social media marketing, meg a jó ég tudja még micsoda. Egyvalami közös bennük: én, mint fogyasztó, akaratomtól függetlenül érzékelem őket. Pont, ahogyan a tévében: attól még, hogy kimegyek tonhalas szendvicset készíteni a konyhába, a reklámblokk akkor is ott éktelenkedik a bádszpenszer közepén. Lehúzhatom a rolót, attól még ott lesz a legjobbmosópor plakátja az utcán. 

Ettől némileg különbözik, amikor besétálok a tecsóba, és ott ordít a képembe egy tábla, hogy akciósan lehet csattogószárnyú valódi műanyag falepkéket kapni. Itt már az én akaratom is benne van a pakliban, hiszen előre megfontolt szándékkal tettem ki magamat effajta pszichológiai terrornak. Hasonlóképpen, ha beütöm a böngészőmbe valamilyen webáruháznak az oldalát, akkor tudatosan lépek be virtuálisan abba az üzletbe, anélkül, hogy arra nekem a figyelmemet felhívták volna.



Laikus szemmel jogosan merül fel a kérdés, miért nem tekinthető a webáruház üzletnek? Hiszen az áru fizikai átvételét leszámítva az ügyletre vonatkozó összes lépést meg tudom tenni egy webáruházban is, ugyanúgy, ahogy egy valódi üzletben. A kérdés a szexshop esetében azért is különösen fontos, mert ugyanaz a reklámtörvény, amelyik kimondja a szexuális termékek reklámozásának tilalmát, egyúttal kivételt is tesz: a szexuális terméken, illetve a szexuális termékek üzletén belül elhelyezett reklám ugyanis nem tilos. Vagyis, ha üzletnek minősül a webáruház, akkor az online szexshop is legális.


Csakhogy az üzlet fogalmát a jogalkotó a kereskedelmi törvényben kizárólag épületre, épületrészre és egyéb helyiségekre szűkíti le. Ennek oka, hogy vannak olyan kereskedelmi tevékenységek, amelyek megkívánják a szigorú hatósági ellenőrzést, ennek garanciája pedig, hogy azokat csak fizikailag létező üzlethelyiségekben lehessen végezni (robbanóanyagok, fegyverek, festékek, növényvédő szerek, stb.). Jogtechnikailag ezt az akadályt viszonylag könnyű elhárítani, a jogászok régóta ismerik és alkalmazzák ugyanis azt a logikai műveletet, melyben megállapítanak egy főszabályt, majd a kivételeket. Tehát lehetne azt mondani, hogy a webáruház is üzlet, csak tilos benne TNT-t, kalasnyikovot, atombombát árulni. Az online szexshopokat még ennél is egyszerűbben legálissá lehet tenni: hiszen maga a reklámtörvény hagyja nyitva a kaput, hogy a szexuális termékek üzletének fogalmát külön jogszabály határozza meg. Ilyen jogszabály azonban még nem létezik. Elég lenne kiegészíteni a fogyasztóvédelmi törvényben az a-w-ig terjedő definíciós listát egy újabbal, és akkor nyugodtan aludnának az online szexshop üzemeltetők.


Nyilvánvalóan az alapprobléma ezzel nem lenne megoldva, és sok más webáruház-tulajdonos jogosan háborodna fel, hogy diszkriminálják őket a szexshoposokkal szemben. A megoldás tehát az lenne, ha végre feleszmélne a jogalkotó, és felismerné, hogy az online kereskedelem részesedése rohamosan növekszik a szolgáltató szektorban, ezért a "3D-kereskedőket" indokolatlanul részesíti előnyben a jelenlegi szabályozás a webáruházakkal szemben. Másrészt pedig, felnőttként kellene kezelni végre a felhasználót/fogyasztót, aki tudja, hogy melyik honlapra miért látogat el.



Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. december 24., csütörtök

Zártkörűen működő cégnyilvántartás



Nem vagyok nyitott az új dolgokra, tudom, nekem már a koffeinmentes kávénál is ledobja az agyam a gépszíjat. Nehezen értem meg, ha valamit egy bizonyos cél érdekében hoznak létre, majd a gyakorlati átültetésekor úgy agyonszabályozzák, hogy végül maga a kezdeti célkitűzés válik értelmetlenné.
A cégnyilvántartást azért hozták létre, hogy bárki ember fia meggyőződhessen például arról, hogy vajon a Svindli Bt. mögött, amelyik direkt marketing levelekkel bombáz, ugyanaz a Gipsz Jakab áll-e, aki korábban néhány céget már sikeresen csődbe vitt, vagy aki után éppen piramisjáték-csalás miatt nyomoz a rendőrség. A cégnyilvántartás segítségével nap mint nap ellenőrzik a fővállalkozók az alvállalkozókat, az alvállalkozók a beszállítókat, a beszállítók a nagykereskedőket, a nagykereskedők a kiskereskedőket, a kiskereskedők a leendő üzleti partnert, az ügyvédi irodák pedig mindenkit.
A cégnyilvántartás használatához természetesen kell tudni legalább a keresett cég nevét, vagy cégjegyzékszámát, e nélkül nincs is értelme hozzákezdeni a keresésnek. Vagyis, ha én csak annyit tudok, hogy Gipsz Jakab kiszállt a Svindli Bt-ből, és alapított egy új céget, akkor a cégnyilvánosság elve már nem érvényesül, nyilván a személyes adatok kíméletlen védelme érdekében. Hozzáteszem, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, mint például Csehországban, nemcsak a cégnyilvántartásban, de a telekkönyvben is lehet név szerint, elektronikusan keresni, tehát Gipsz Jakabról még az is kiderül, hány telkét terheli már jelzálog. Vannak olyan volt kommunista országok, amelyek már megértették a demokrácia lényegét: az átláthatóságot és a nyilvánosságot.
Magyarország az OECD versenyképességi ranglistáján hagyományosan hátul kullog, az utóbbi időben azonban egy területen volt legalább mezőnyben: ez a cégalapítás, cégeljárás és cégnyilvántartás egyszerűsége, gyorsasága és átláthatósága. Nosza, akkor rendszabályozzuk meg – döntött így a Parlament nemrég, és a személyes adatok védelmére hivatkozva már le is radírozták a céginformációs szolgálat által kiadott cégkivonatokról a cégek tagjainak, vezető tisztségviselőinek, könyvvizsgálóinak, felügyelőbizottsági tagjainak lakcímeit. Arra hivatkozva egyébként, hogy egy szintén most meghozott törvény alapján nyilvános adat lesz az állami cégek vezető tisztségviselőinek fizetése, és nem szerencsés, ha a nagyérdemű egyszerre látja, hogy a derék közszolga mennyit keres, illetve hol lakik.
Természetesen jogunk van tudni, hogy az állami vállalatok vezetőinek munkáját adóforintjainkból pontosan mennyivel honorálják. Sokkal fontosabb közérdek fűződik azonban ahhoz, hogy a cégek vezetői beazonosíthatóak legyenek. A cenzúrázott cégkivonatban jelenleg a természetes személy neve, illetve anyja neve látható (ha már adatvédelem, akkor inkább ez utóbbi aggályos, hiszen beleegyezése nélkül milyen alapon használják fel személyes adatát a cégkivonatban, ha a céghez csak annyi köze van, hogy ő az ügyvezető anyukája?). Ez a két adat önmagában mindenesetre édeskevés, hiszen bizonyára jó pár Kovács István létezik, akinek édesanyját Kiss Zsuzsannának hívják. Az oknyomozó újságírók e két adat birtokában nem írhatják le százszázalékos bizonyossággal, hogy a Svindli Bt. és a Korrupt Kft. tulajdonosi szerkezete össze van fonódva. Márpedig az oknyomozó újságírók körültekintőek, mert nem akarnak rágalmazás miatti kártérítési pereket.
De egyik hivatalos eljárás elindításához sem elégséges ez a két adat. Ha például a Svindli Bt. tartozik nekem, és én felszólító levelet küldök a cég székhelyére (ez az adat szerencsére még nyilvános), ahonnan jó darabig nem jön válasz, akkor jogom lenne közvetlenül a bt. beltagjához fordulni, mert ő mögöttesen felel a cég tartozásaiért, ráadásul a teljes vagyonával. A lakcím ismerete nélkül mindez nehezen megy.
Azt mondja a törvény, hogy egyéb személyek törvényben biztosított jogaik gyakorlásához vagy törvényes érdekeik védelmében a cégjegyzékbe bejegyzett lakóhelyet kizárólag a céginformáció iránt benyújtott kérelem alapján ismerhetik meg. Remek. Naponta csak ügyvédi irodáktól, behajtóktól több ezer ilyen kérelem fog a cégbíróságokra érkezni, ezt most borítékolom. A cégbíróságnak a törvény szerint elektronikusan öt éven át rögzítenie kell azt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen kért ki lakcímadatot tőlük, ráadásul mindezt oly módon, hogy az adat célhoz kötött felhasználása ellenőrizhető legyen. Az adat törvényes jogcímtől eltérő felhasználásának jogkövetkezményeit az információt kérő viseli. Ez a fenyegetés elsősorban az újságíróknak szól, hogy az általuk kért lakcímadatot ne közöljék az újságban, ezt azonban eddig sem tették, hiszen nem az érdekes, hogy Gipsz Jakab hol lakik, hanem az, hogy hány cége ellen indult már felszámolás. Másrészt viszont felvetődik a kérdés, hogyan bizonyítható a jogcímtől eltérő felhasználás, illetve a felhasználó személye. Ha betörnek a vezérigazgató villájába, akkor a rendőrség kihallgatja majd az összes személyt, aki a lakcímet a cégbíróságon lekérdezte? Érdekes kérdés, de ez már legyen a rendőrség dolga.
Az adatvédelmi jog világosan különbséget tesz az egyes adatkategóriák között. Vannak közérdekű adatok és vannak személyes adatok. Továbbá vannak olyan személyes adatok is, amelyek közérdekből nyilvánosak. A Jogifórum tavaly két ismert adatvédelmi jogi szakértővel készített interjút. Dr. Jóri András – aki időközben adatvédelmi biztos lett – a cégadatokkal kapcsolatban leszögezte:


"a cégnyilvántartás arra szolgál, hogy a hitelezők érdekeinek védelme, a forgalom biztonsága érdekében megismerhetők legyenek a cégek adatai, közöttük a cégben tagként, cégjegyzésre jogosultként, vezető tisztségviselőként vagy felügyelőbizottsági tagként szereplő természetes személyek adatai is. Az érintett személyek ebben az esetben természetesen nem hivatkozhatnak a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogukra, hogy a betekintést megakadályozzák."
Dr. Szabó Máté Dániel még ennél is továbbment:


"a cégadatok, és azokkal együtt a cégekben tevékenykedő természetes személyek egyes személyes adatai nyilvánosságát elsősorban a forgalom biztonsága indokolja, az, hogy aki szerződik, tudja, kivel köt üzletet, ne lehessen olyan könnyen becsapni egymást a piacon. A jogi szabályozással előírt nyilvánosság ezt úgy éri el, hogy a gazdaságnak ezt a részét átláthatóvá teszi: akit érdekel, hogy ki áll egy vállalkozás mögött, vagy milyen összefonódások vannak a piaci versenytársai között, az a kötelezően nyilvános adatok felhasználásával ellenőrizheti ezeket. A tág értelemben vett információsza­badságból pedig az a követelmény is levezethető, hogy a közhatalom átláthatósága mellett a gazdasági hatalom is legyen bizonyos mértékben átlátható."
A fentiek tükrében én az adatvédelmi biztos helyében a mostani törvénymódosítás kapcsán gondolkodnék egy alkotmánybírósági beadványon. De lehet, hogy valamelyik újságíró vagy ügyvéd már meg is előzte.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. december 12., szombat

Több bürokrácia a spam-eljárásban


Két fontos, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) spamekkel szembeni eljárási szabályait érintő változás is életbe lépett a közigazgatási eljárási szabályokat tartalmazó törvény októberi átfogó módosítása miatt. A változások egyrészt némi bürokráciával fűszerezik meg az eddig viszonylag egyszerűnek titulált eljárást, másrészt a komolytalan, rögeszmés panaszkodók visszatartásával talán meggyorsítják az NHH munkáját és elősegítik, hogy a komoly ügyekkel foglalkozhasson.

Az egyik változás, hogy ezentúl a megszokott spam-bejelentes@nhh.hu címen keresztül nem lehet ügyet intézni, a bejelentést ezentúl elektronikus úton csak ügyfélkapuval rendelkező személyek tehetik meg, a megszokott elektronikus űrlap kitöltésével. Akinek nincs ügyfélkapuja, az természetesen postai úton továbbra is benyújthatja az NHH honlapjáról letöltött és kitöltött bejelentő űrlapot.

A bejelentés azonban nem garantálja azt, hogy a hatóság el is indítja az eljárást. Ha biztosra akarunk menni, abban, hogy az NHH foglalkozik az ügyünkkel, akkor nem bejelentést kell tenni, hanem az eljárás megindítása iránti kérelmet kell benyújtani, ami viszont ezentúl az általános közigazgatási eljárási illeték, azaz 2.200,- Ft megfizetésével jár majd. Ennek megfizetésére a következő szabályok érvényesek: amennyiben a kérelmet elektronikus űrlapon nyújtották be, akkor az eljárás megindítását követően banki átutalással, vagy a postákon beszerezhető "Magyar Államkincstár Eljárási illetékbevételi Számla" feliratú postai készpénz-átutalási megbízás (sárga csekk) használatával a Magyar Államkincstár eljárási illetékbevételi számlájára (10032000-01012107) kell az illetéket megfizetni. Ha a kérelmező illetékfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a Hatóság hiánypótlási felhívást bocsát ki, amelynek eredménytelensége esetén az eljárást megszünteti.

Egy egyszerű spam miatt feldühödött magánszemélynek valószínűleg nem ér meg 2.200,- Ft-ot és ennyi macerát a történet. Ha viszont csak sima bejelentést tesz, akkor az NHH lehet, hogy nem is foglalkozik az ügyével, ráadásul, mivel nem is lesz ügyfél, így nem is értesül az esetlegesen megindult eljárás eredményéről. Ugyanakkor, ha kérelmet nyújt be, akkor az NHH csak a kérelemben megjelölt konkrét üggyel foglalkozhat, a bejelentés kapcsán meginduló hatósági eljárás viszont az egész céget, jelenséget, kampányt, tevékenységet vizsgálhatja.

Az NHH szóvívője szerint a jövőben több átfogó, a cégek egész működését górcső alá vevő vizsgálat lefolytatását tervezik, aminek a fentiek alapján kedvez az, ha a bejelentések aránya lesz túlnyomó. Ez dicséretes célkitűzés, de akkor viszont nem értem, miért kötik a bejelentések fogadását is ügyfélkapu-regisztrációhoz. Vagy miért nem módosítják úgy az NHH eljárását szabályozó törvényt, hogy a kérelemből indult eljárás túlterjeszkedhet a kérelem keretein is. Ha pedig komoly eredményeket akarnak elérni a spamek elleni harcban, akkor miért nem emelik meg a bírságok összegét a jelenlegi 50-500 ezer Ft-ról? Nem értem, de lehet, hogy csak én vagyok ideológialag képzetlen.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. november 22., vasárnap

Egy amerikai ítélet margójára: sajtószabadság az interneten


Állandó ihletadó oldalam, a Zugügyvéd jelentetett meg egy érdekes cikket egy amerikai perről, amely egy Tékozló Homár-jellegű fogyasztóvédő honlap, illetve az ezen oldalon álnéven publikáló felhasználó ellen folyt, mivel az illető becsmérlő cikkeket közölt egy oktatási intézményről, miután az többször is jogsértő módon járt el vele szemben. Egy percig sem volt afelől kétségem, hogy a panaszossal szemben megszüntették az eljárást, hiszen ő csak élt az amerikai alkotmány első kiegészítésében garantált szólásszabadsághoz való jogával, ami az Egyesült Államokban foggal-körömmel védett érték. De mi történt az internetszolgáltatóval?


Korábbi olvasmányaimból rémlett egy eset szintén Amerikából, amelyben egy pénzügyi híroldal ellen egy befektető indított pert, mert az egyik kommentelő befektetési csalás elkövetésével vádolta meg. Azért perelte a befektető a weboldalt, mert az vállalta, hogy a kommentek előzetes moderálást követően kerülnek nyilvánosságra. A bíróság úgy találta, hogy mivel a honlapnak lett volna lehetősége arra, hogy a becsületsértő kijelentést ne tegye közzé, ezért a felelőssége megalapozott. Nos, az 1995-ös ítélet óta Amerikában sokat változott a helyzet, a magyarra értelmesen lefordíthatatlan nevű Communications Decency Act már ésszerűen szabályozza a tartalomszolgáltatók felelősségét, ennek megfelelően a bíróság is elutasította a fenti esetben a honlappal szembeni keresetet.

Magyarországon sajnos úgy általánosságban is igaz, hogy a szólásszabadság nem élvez megfelelő védelmet sem a törvényekben, sem a bíróságok ítélkezési gyakorlatában, hogy aztán a médiáról ne is beszéljünk. Az internet az egyetlen olyan média, ahol valóban szabad lehetne a vélemény, ahol egyedül az adott honlap vagy fórum belső szabályzatának kell megfelelni. A különböző fórumok moderátorai általában amúgyis jóval egészségesebb jogérzékkel rendelkeznek e körben, mint a legtöbb bíró, és csak akkor cenzúráznak, ha az valóban uszító, gyalázkodó vagy annyira kritikán aluli, hogy muszáj.

A hazai törvényi szabályozás egyrészt - mintha nem mérte volna fel kellően az internet jelentőségét - meglehetősen szűkszavúan fogalmaz e témakörben, másrészt mintha szándékosan ösztönözné is az önkéntes cenzúrázást. Nemes egyszerűséggel csak annyit mond, hogy a szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért.

Egy blogger például rögtön három kérdéssel is szembe találja magát: vajon ő szolgáltatónak minősül-e az elektronikus kereskedelmi törvény szerint? (Jogász kollégák kedvéért ld. 2001. évi CVIII. törvény 2. § k) pont, ill. ezzel összefüggésben 2. § f) pont.) Én arra jutottam, hogy igen. És akkor vajon a blog kommentjeiben megjelenő véleményeket ő bocsátja rendelkezésre, avagy a kommentelők? Nem egyértelmű a szöveg, valószínűleg azért, mert a törvény megírói egyáltalán nem gondoltak a blogokra, közösségi oldalakra, fórumokra, videómegosztókra, hiszen ezeken a tartalom részben, sőt, többnyire nem a szolgáltató által jön létre. De fogadjuk el a kiterjesztő értelmezést, a szolgáltató felel minden információért, amely a honlapján megjelenik, akár ő, akár a felhasználói tették közzé. Elvárható-e egy egyszerű bloggertől, hogy naponta ellenőrizze, ki és milyen megjegyzéseket tesz a posztjaihoz? Én minden különösebb gond nélkül át tudom tekinteni azt a havi egy-két megjegyzést, ami erre a blogra érkezik, de vajon mennyi idő kellene ehhez olyan blogokon, amelyek pl. majdnem minden nap megjelennek az index címlapján?

És végül: vajon elvárható-e egy szolgáltatótól, hogy maga döntse el, mi a jogszabálysértő? Nyilván ha egy kommentelő rendszeresen horogkeresztes avatarral írja hozzászólásait, az (majdnem) minden fórumon megüti a moderátor ingerküszöbét. De egy fórumon nemcsak tiltott önkényuralmi jelképpel lehet visszaélni, hanem lehet rágalmazni, szerzői joggal visszaélni, személyiségi jogokat sérteni, személyes adatokkal visszaélni, spammelni vagy akár tisztességtelen piaci magatartást gyakorolni. Nem biztos, hogy ezek első látásra felismerhető jogszabálysértések.

Ebből a szempontból egyszerűbb helyzetben vannak a tárhelyszolgáltatók. Ők ugyanis mentesülnek a felelősség alól, ha nincs tudomásuk az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sértené, illetve, ha - amint tudomást szerez az információ jogsértő voltáról - haladéktalanul eltávolítja azt. Vagyis, amint ezt egy korábbi bejegyzésemben már írtam, ha érkezik egy "komoly névtelen feljelentés" a tárhely szolgáltatójához, akkor ő nem fog mérlegelni, hogy komolyan vegye-e, vagy nem, hanem a saját felelősségének kizárása érdekében el fogja távolítani a tartalmat.

Pedig viszonylag egyszerűen elkerülhető, hogy a szolgáltatót minden komment esetén a "bírói pulpitusra kényszerítsük", ráadásul a megoldás magában a törvényben is szerepel. A szerzői jogot és a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogot sértő információk esetén a jogosultnak lehetősége van értesíteni a szolgáltatót, ha szerinte a jogait megsértették. Erre a szolgáltató köteles ugyan ideiglenesen levenni a jogsértő tartalmat, de egyben köteles az eltávolításról értesíteni az információ közzétevőjét. Ha az illető 8 napon belül kifogással él az intézkedéssel szemben, akkor a szolgáltató köteles visszahelyezni az információt és értesíteni a jogosultat a visszahelyezésről. A jogosult ezt követően bírósági eljárást indíthat, amelyben ideiglenes intézkedésként kérheti a jogsértő tartalom ismételt törlését. Ez az ún. notice-and-take-down eljárás, ha első ránézésre bonyolultnak is tűnik, a szolgáltató szempontjából roppant egyszerű, hiszen neki csak az a kötelessége, hogy értesítse a két vitatkozó felet, a többit pedig majd eldönti a bíróság. Ezt az eljárást csak ki kellene terjeszteni valamennyi jogsértés esetére, és akkor a probléma meg lenne oldva, minden honlapüzemeltető, fórummoderátor és blogger nyugodtan aludhatna, egyszerűen nem is értem, miért csak szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre korlátozzák ezt az eljárást.

Az a benyomásom, hogy a magyar törvényhozók egyszerűen nem vesznek tudomást az internet, mint média sajátosságairól, mintha nem is ismernék el az internetet önálló kommunikációs csatornának. (Habár ez talán jobb is, mert akkor még rászabadítanának valami dohos, ortt-szerű, gyanús gittegyletet a bloggerekre.) Mindössze egyetlen "pozitív" változás tapasztalható: a nemrég elfogadott új Ptk. immár legalább sajtóként tartja számon az internetet, amikor kimondja, hogy sajtó-helyreigazítást az internet útján közzétett közleményekkel szemben is alkalmazni lehet...


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. november 1., vasárnap

Honlapklónozás, avagy a "kék index" versenyjogi megítélése


Korábban már írtam olyan esetről, hogy egy blogroll honlap egy az egyben átvette a különböző blogbejegyzések tartalmát, és azokat a sajátjaként a főoldalba beágyazva jelentette meg. Most olyan esetről lesz szó, amelyben éppen a fordítottja történt: egy induló híroldal saját tartalmát egy már jól ismert honlap köntösébe bújtatva jelenteti meg. A zipp.hu internetes oldal az elmúlt napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szóról szóra lemásolta az index.hu oldal jellegzetes külső megjelenését.
Bár a főoldalon elhelyezett logó tanúsága szerint a honlap beta verziója látható, a logó betűtípusából, az „i” betű dizájnjából arra lehet következtetni, hogy a honlap készítőinek célja kifejezetten az index formavilágának teljes lekoppintása volt. Ez persze lehet akár egy ügyesen kitalált médiahack is, miután már most akkora hírverés van az oldal körül, hogy mondhatják, már megérte. Az sincs természetesen kizárva, hogy az indexes fejlesztők merő unalomból tesztelik a netközönség ingerküszöbét, vagy hogy netán egy elkésett áprilisi tréfának vagyunk áldozatai.

Amennyiben viszont nem így van, akkor a többek által „kék indexre” keresztelt zipp.hu adott esetben megütheti a bokáját. Több blogon olvastam azt a véleményt a kommentek között, hogy nincs miért aggódnia, hiszen egy honlapot nem lehet levédetni, és ezek olyan sablonok, amelyeket bármilyen weblapfejlesztő össze tud dobni. Amennyiben a levédetés alatt a védjegyoltalmat értjük, nos, úgy ez igaz is.
Védjegyoltalomban olyan grafikailag ábrázolható megjelölés részesülhet, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A „megjelölés” szó jelentése, hogy valamit megkülönböztető jellel látunk el. A hangsúly itt a „jel”-en van, ami egy adott dolog, fogalom vagy összefüggés kifejezésére szolgáló ábra. Egy egész honlap tulajdonképpen nem más, mint ábrák összessége, amit tehát nem lehet levédetni. Ami védjegyoltalomban részesülhet, az például az index logója. Az iparjogvédelmi adatbázis szerint azonban magának az indexnek a logója nincs védjegyként bejegyezve, így a zipp.hu indexre hajazó logójának használata nem minősül védjegybitorlásnak.
Ha tehát nincs levédetve a honlap, akkor a jog nem is nyújt semmilyen megoldást ilyen tisztességtelen magatartásokkal szemben? De igen.
Nyilván mindenki érzi, hogy egy teljes megjelenés lekoppintása nem fair. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény generálisan tiltja a tisztességtelen, vagyis különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütköző piaci magatartást.
Ezen általános tiltás mellett a 6. § azonban kifejezetten kimondja, hogy „tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel (…) vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni”. Az, hogy a hírek közlése, mint szolgáltatás ezeken az oldalakon ingyenesen vehető igénybe, még nem zárja ki, hogy a versenytörvényt alkalmazni lehessen, hiszen a törvény hatálya a piaci magatartást kifejtő természetes és jogi személyek magatartására terjed ki, az pedig köztudott, hogy ezek az oldalak éles versenyt folytatnak a minél nagyobb látogatottság eléréséért, és ezáltal reklámbevételük növeléséért.
Az index jelenlegi megjelenése néhány éve változatlan, a jellegzetes külső része a brandnek, amit minden piaci szereplő komoly küzdelmek árán igyekszik felépíteni. A versenyjog éppen azért tiltja az ilyen „brandkoppintást”, mert tisztában van vele, hogy a fogyasztók többsége a jól bevált márkákat kedveli, és egy hasonló vagy teljesen azonos megjelenés megtévesztheti a fogyasztót, az új versenytárs pedig ezt kihasználva megspórolhatja azt az erőfeszítést, amit a korábbi az imidzs kialakítására fordított. A zipp.hu piaci magatartásának tisztességtelen voltát éppen az támasztja alá, hogy maguk a honlap látogatói is egyszerűen „kék indexként” kezdték elnevezni azt, vagyis a versenytárs jellegzetes megjelenése felismerhető. Erről a honlap főszerkesztője a médiainfónak adott interjúban a következőket nyilatkozta:

„- Első blikkre a portál úgy néz ki, mint egy kékre festett Index kevesebb tartalmi füllel. Nem félnek attól, hogy per lesz? Nem tartják túl direktnek az Index-inspirációt?

- Nemzetközileg elfogadott internetes újságformát szeretnénk kialakítani. Ezen még dolgozunk, a jelenlegi béta verzió, folyamatosan változtatjuk.”

Nos, én csak azt tudom javasolni nekik, hogy a lehető leghamarabb térjenek át a végleges verzióra, mielőtt a megtévesztő magatartás által remélt hasznot hirtelen elvinné egy nem várt versenyjogi per.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. május 2., szombat

Arcok a tömegben


Kérdés jogos, válasz megtagadva – így szokta elhárítani egy barátom azokat a keresztkérdéseket, amelyekre ő maga sem tudja a választ. Nos, nemrég egy olvasóm kérdésére valami hasonló fogalmazódott meg bennem, hiszen a fényképezésre, a képmás védelmére vonatkozó szabályok olyan általánosságban vannak csak megfogalmazva, hogy a dodonai jóslatok ahhoz képest matematikai axiómák.
A probléma a következő: alakulóban van egy honlap, amely Szegedet mutatja be egy sok tízezer képből álló fotó-adatbázis segítségével, így a belváros utcáit be lehet járni virtuálisan, mozogni lehet jobbra és balra, illetve fel és le, sőt, egyes részletekre rá is lehet nagyítani egészen közeli felbontásban, hasonlóan a Google Maps-hez. A honlap készítőjének kérdése pedig arra irányult, hogy vajon az ezeken a képeken látható emberek nem fognak-e tiltakozni, hogy szerepelnek a képen, és vajon e tiltakozásuk jogos-e.
A Ptk. 80. § alapján nehéz megválaszolni a kérdést. A bírósági gyakorlat viszont immár lassan 25 éve következetes abban, hogy az ún. tömegfelvételek esetén nem érvényesül a képmáshoz való jog, vagyis akkor, amikor „az ábrázolás módja nem egyéni, amikor a felvétel összhatásban örökíti meg a nyilvánosság elõtt lezajlott eseményeket”, tömegnek pedig az minősül, amikor a képen szereplő résztvevők száma „egyszeri ránézésre nem állapítható meg”. Ehhez képest – és itt jön a bökkenő – mégsem minősül tömegfelvételnek, ha a felvétel – bár tömegben készült, − de a tömegből mégis kiemel néhány személyt, akik felismerhetően a kép középpontjában szerepelnek. Ezek a szabályok, bár törvényben sosem voltak leírva, de a bírósági jogértelmezés részeként kiválóan szabályozták a köztéri fotózás kérdését, legalábbis amíg meg nem jelentek a több megapixeles felbontású digitális fényképezőgépek. Ezekkel szinte tetszőleges méretűre fel lehet nagyítani egy képet, ki lehet emelni bármelyik képen szereplő személyt. A fent említett honlap sajátossága az, hogy egy-egy panorámaképen belül tudunk minden irányba forogni. A számítógép képernyőjén nyilván nem jelenik meg egyszerre az egész panorámakép, hanem annak egy-egy részlete, amelyen lehet akár egyetlen ember is, ha éppen úgy forgatjuk. Ez akkor tömegfelvétel? Nem tudjuk, hiszen bírói döntés ezzel kapcsolatban nem született.
Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk, hogy mi a magánszféra-védelem, a személyiségi jogi védelem általános célja, akkor meg lehet válaszolni a kérdést. A magánszféra ott élvez elsősorban jogi védelmet, ahol a védelem elvárható. A forgalmas közterületeken való sétálgatás velejáró „kockázata” az, hogy az emberből például vágókép lehet az esti híradóban. Ugyanez nem várható el egy strand öltözőjében, a szoláriumban, a műtőasztalon vagy otthon a kertünkben. A honlapon látható panorámaképeken semmi intim nincsen, hiszen csak azt lehet látni, amit bárki láthatott volna, ha éppen abban a pillanatban azon az utcán sétált volna. A személyiségi jogok ettől persze sérülhetnének, ha az ábrázolás módja az adott egyénekre lenne kihegyezve, esetleg az egyes személyeket lehetne elemezni, „kommentálni”. Például a 2006-os tüntetéseken egy cég készített egy fotót, amelyből két-három tüntetőt kinagyított és egy reklámszlogen kíséretében köztéri plakátokon helyezett el. Ilyen jellegű felhasználás lehetősége itt is fennáll, de az már nem az adott honlap készítőjének a felelőssége, és addig nem is bír jelentőséggel, amíg nem kerül nyilvánosságra. (A vitás kérdések elkerülése végett a honlap készítője egyébként - teljesen korrekt módon - biztosítja annak lehetőségét, hogy aki tiltakozik valamelyik képen való szereplés miatt, azt leveszik a képről.)


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. április 13., hétfő

Honlaplopó honlap


Kedvenc MÁV-os blogom hívta fel a figyelmemet a minap arra, hogy egy blogroll oldal lenyúlja a bejegyzéseit. Ez így persze nem teljesen pontos, hiszen egy blogroll oldal nem csinál mást, mint megjeleníti egy-egy linken az általa figyelemmel kísért blog oldalak friss bejegyzéseinek címét. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy ez az oldal ennél többet tesz: egy egyszerű robot segítségével automatikusan beágyazza a legnépszerűbb blogbejegyzések szövegét a saját sablonjába.
Különösebb jogászi ismeretek nélkül is meg lehet állapítani, hogy ez a tevékenység jogellenes. Igaz, hogy az iGoogle-lal például saját kezdőoldalt lehet hasonló elven, az általunk kiválasztott kedvenc oldalak legfrissebb, legérdekesebb bejegyzéseiből összeállítani, de fontos különbség, hogy azt mindenki saját magának állíthatja össze, a Google ezzel nem nyúl le senkitől semmit, csak egyszerűbbé teszi a böngészést. Egy hagyományos blogroll oldalon is bevett szokás, hogy egy-két mondatnyi ízelítőt is megjelenítenek az adott bejegyzésre mutató link alatt, de ez nem haladja meg azt az indokolt mértéket, amit általában egy szerzői műből idézni ildomos.
Merthogy természetesen egy-egy blogbejegyzés is szerzői műnek minősül. Ebből következően pedig idézni csak annyit lehet belőle, amennyit mondjuk szakdolgozat-írás közben az egyszeri egyetemista az egyes szakcikkekből. Teljes cikket bemásolni azért ciki, ugye?
Itt azonban ennél többről is van szó. Az oldal fő célja ugyanis a reklámbevétel elérése, amihez jogellenesen más szerzők műveit használja fel. A Google ezt az oldalt is ugyanúgy indexálja, vagyis látogatók érkezhetnek az oldalra, akik egyébként, ha az oldal nem lenne, az eredeti környezetben olvasnák el a szöveget. Ez pedig, ha több százezer látogatóról van szó (márpedig ilyen nagyságrenddel nyugodtan lehet számolni, ha a robotoldal "ügyesen" dolgozik, és jó sok blogot beszkennel), akár milliós nagyságrendű, elmaradt reklámbevételt jelent. Mindezt nem olyan könnyű bizonyítani, de az ily módon károsultak nagy számára tekintettel a dolog megérne egy pert...


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. március 11., szerda

Keménykalapos kémprogramok, avagy online házkutatás


Adatvédelmi szempontból sokan mérföldkőnek tekintik a német alkotmánybíróság tavalyi döntését, melyben megalkotta az információtechnológiai rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Az ügy hátterében az a felismerés húzódik, hogy a számítástechnika fejlődése lépéselőnybe hozta a nemzetközi terrorszerv
ezeteket a bűnüldöző szervekkel szemben, mivel ezen csoportok kommunikációja átterelődött az Internetre, amelyen gyorsabban és biztonságosabban tudják akcióikat megszervezni. Mindezek ismeretében Nordrhein-Westfalen tartomány parlamentje tavaly törvényt hozott az „online házkutatásról”, melyben felhatalmazta a tartományi nemzetbiztonsági szerveket, hogy súlyos bűncselekmények, így különösen az állam biztonságát, más életét, testi épségét vagy szabadságát veszélyeztető cselekmények gyanúja esetén a veszélyért felelős személyekről adatokat gyűjthessen oly módon, hogy a gyanúsított számítástechnikai rendszerére ún. trójai szoftvert telepíthessen. A szoftvert akár az Interneten keresztül is rá lehet telepíteni a célszámítógépre, amelyről így a hatóság a rajta lévő összes adathoz hozzá tud férni, ráadásul anélkül, hogy ebből a felhasználó bármit is észrevenne.
Az alkotmánybíróság azonban tavaly megsemmisítette a törvényt, megalkotva egyúttal az információs rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Érvelésük szerint azért szükséges létrehozni egy külön "IT-alapjogot", mert napjainkban egy-egy személyes használatú számítógép akkora mennyiségű és olyan bizalmas jellegű információcsomagot hordoz az adott személyről, amely alapján könnyedén egy teljes személyiségprofil is kialakítható. Ezért az ilyen IT-rendszerek sérthetetlenségéhez komoly érdek fűződik, s bármilyen beavatkozás súlyosan korlátozza az általános személyiségi jogokat, így csak nagyon szűk körben lenne helye.
A gond ugyanis az, hogy ha a nemzetbiztonsági szerv tudja is, hogy mit akar megtalálni a célszámítógépen, akkor is a teljes adatállományt át kell fésülnie, s ezáltal olyan szenzitív adatok kerülnek a birtokába, amelyeknek adott esetben semmi közük az ügyhöz. Lehet persze szabályozni, ahogyan általában a titkos információgyűjtésnél, így a magyar Btk.-ban, illetve a rendőrségi törvényben szabályozzák is, hogy az ügyhöz nem kapcsolódó információkat, személyes adatokat azonnal meg kell semmisíteni, de ezáltal még nem lehet meg nem történtté tenni a jogosulatlan adatkezelést.
Márpedig, így a német alkotmánybíróság, egy-egy személyi számítógép teljes átkutatása olyan mértékű beavatkozást tesz lehetővé a magánszférába, amely aránytalanul korlátozza a személyiségi jogokat.
Pár évvel korábban volt egy adatvédelmi tárgyú döntése a testületnek, amelyben hasonló dilemmát boncolgattak. Akkor, közvetlenül a madridi és a londoni terrormerényletek, illetve az al-Kaida hamburgi sejtjeiről szóló hírek után, több tartomány törvényt hozott a gyorsabb, átfogóbb rendőrségi adatkezelésről. Ez lehetővé tette, hogy a különféle nyilvántartó rendszerekből nyert személyes adatok alapján a német rendőrség előre meghatározott kritériumok szerint halászhasson az adattengerben, vagyis a konkrét esetben hozzáférhessen az összes, 18-40 év közötti, férfi, nappali tagozatos, muszlim vallású egyetemista személyes adataihoz. Természetesen itt is megsemmisítő ítélet született a bíróság részéről.
A kérdés persze mindkét esetben nemcsak jogi, hanem filozófiai jellegű is. A XXI. század embere okkal gondolhatja úgy, hogy lépten-nyomon nyilvántartják, minden mozdulatát videókamerák, szerverek, azonosítókártyák rögzítik. Orwell regénye szóról-szóra megvalósul. Ilyen körülmények között egy állampolgár az alaposan kiherélt magánszférájáért cserébe joggal várhatja el, hogy az állam, ha már úgyis mindenkiről mindent tud, védje meg őt a bűnözőktől, t
erroristáktól. Vagy megfordítva: ha a rendőrségnek folyton adatvédelmi akadályokba kell ütköznie munkája során, akkor ne csodálkozzon senki, ha több pénz, több idő és nagyobb erőfeszítések árán tudja megelőzni vagy feltárni a bűncselekményeket. Lesarkítva a dilemma tehát a következő: kevesebb szabadságért nagyobb biztonság, avagy több szabadság, de kevesebb biztonság?
Véleményem szerint azonban nem lehet a kérdést ennyire általánosan megválaszolni. Míg mondjuk a belvárosi kerületekben felszerelt térfigyelő kamerák esetén elfogadom, hogy a biztonságom érdekében korlátozzák a képmáshoz való jogomat, addig egy távoli terrorveszély elhárítása érdekében elfogadhatatlannak tartanám, hogy csak azért, mert mondjuk muszlim az apám, bekerüljek egy rendőrségi adatbázisba.
A térfigyelő kamerák nagyban hozzájárultak a belvárosi kerületekben elkövetett kocsilopások és egyéb bűncselekmények számának csökkenéséhez. Vajon egy trójai vírus telepítése egy gyanúsított számítógépére mennyiben könnyíti meg a nyomozó szerv munkáját? Hiszen, ha már gyanúsított, akkor nyilván egyéb informác
iók is a rendelkezésre állnak feltételezett tettével kapcsolatban, amelyről bírói engedéllyel telefonlehallgatás vagy házkutatás során további terhelő bizonyítékok is szerezhetők, a telefon- és internetszolgáltatók pedig, a 2006-ban elfogadott "Big Brother Irányelvet" átültető törvény alapján kiadhatják a híváslistáját és az internethasználat során keletkezett "cache" adatait is, vagyis, hogy mikor melyik weboldalakat látogatta.
Ezek a rendőrségi intézkedések is korlátozzák a gyanúsított személyiségi jogait, de ezek a korlátozások célzottan a gyanúsított feltételezett bűnelkövető tevékenységére irányulnak és minimalizálják az irreleváns és szenzitív személyes adatok kezelésének az esélyét. Ezzel szemben egy számítógép teljes adatállományának automatizált átkutatásával ágyúval lőnénk verébre, hiszen az előbbi módszerekhez viszonyítva nem érhető el számottevően nagyobb előny a nyomozás szempontjából, viszont jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a titkos online házkutatás során az ügyre nem tartozó, rendkívül bizalmas és intim információk birtokába jutna a rendőrség.
Lehet azzal érvelni a magánszféra védelmével szemben, hogy a túlzott privacy-védelem a pedofilhálózatok és a szoftver- illetve DVD-hamisítók helyzetét könnyíti. A legtöbb ország joga, így a magyar jog is lehetővé teszi, hogy a rendőrség hagyományos házkutatás során lefoglaljon számítógép-merevlemezeket, ellenőrizze azok tartalmát. A gyanúsított ilyenkor értesül az intézkedésről, láthatja a saját szemével a bírói engedélyt, s adott esetben közre is működhet a bizonyítékok felkutatásában. Egy trójai szoftverrel viszont nehéz a kommunikáció, hiszen nem kopogtat, nem kérdezhető meg tőle, hogy miért jött, és nem hagy nyomot maga után, ez pedig visszaélésekre is lehetőséget ad, ráadásul egy "meghackelt" gép később könnyebben esik áldozatul további, külső vírusfertőzéseknek is.
A legveszélyesebbnek azonban egy ilyen intézkedés demokráciára gyakorolt hatását tartom. A szabadság, a befolyástól mentes magánszféra pedig a demokrácia alapja. De ki érezné többet szabadnak magát, ha tudná, hogy bármilyen fénykép, szöveg, videó, amit a gépén tárol, egyúttal akár egy nemzetbiztonsági adatbázisban is szerepelhet?


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

2009. március 2., hétfő

Zenekarok és a szerzői jog


Nemrég kaptam egy levelet egy szerzői jogi kérdéssel, amely úgy gondolom, sokak számára érdekes lehet, ezért leírom röviden. A történet egy énekesnőről szól, aki egy zenekarban énekelt, amelynek idővel lett saját honlapja, saját adatlapja a myspace-en, felraktak néhány számot, stb. Egy idő után viszont megromlott a viszony a tagok közt, az énekesnő pedig kilépett a zenekarból. Csakhogy az említett internetes oldalakon minden továbbra is a régi állapotokat tükrözte, a taglistán továbbra is ő szerepelt, a letölthető számok az ő hangján szóltak, s a zenekar egy későbbi tehetségkutató versenyen is ezt a régi oldalt adta meg referenciaként.
Piszkálja ilyenkor az embert a „józan paraszti esze” is, hogy nem túl etikus más tollával ékeskedni, de mit mond erre pontosan a magyar jog? Először is fontos tisztázni, hogy a szerzői jog minden szerzői művet a keletkezésétől fogva megillet Magyarországon, akár ott van a copyright szimbólum, akár nem. Ez azért lényeges, mert sokan összetévesztik a szerzői jogot a védjeggyel vagy a találmányok szabadalmával, ahol viszont a bejegyzéssel keletkezik a védelem.
Egy zeneszám viszont nem egy szerző műve, hiszen kell hozzá általában gitáros, dobos, billentyűs, énekes és tetszés szerint további személyek. Az ilyen közös művek esetén a magyar szerzői jogi törvény különbséget tesz aszerint, hogy annak részei felhasználhatóak-e önállóan. Ha nem, akkor a szerzői jog minden szerzőtársat egyenlő arányban illet meg, de annak megsértése esetén mindegyik szerzőtárs önállóan is felléphet; ha pedig önállóan felhasználható részekről van szó, akkor a saját részek tekintetében a szerzői jog önállóan is gyakorolható.
Véleményem szerint egy zeneszám olyan közös mű, amelynek részei, így az ének, a dallam, vagy akár csak a gitárszóló, önállóan is felhasználhatók, hiszen gondoljunk arra, hogy egy stúdióban ezeket külön-külön csatornákon keverik egybe. Vagyis az énekesnő a zeneszámok tekintetében önállóan is gyakorolhatja szerzői jogait. Két fontos jog illeti meg az énekesnőt: a nyilvánosságra hozatal, ill. a névhasználat joga.
A legelső azt jelenti, hogy egyedül a szerző engedélyével hozható nyilvánosságra a mű, az internetes közzététel pedig egyértelműen nyilvánosságra hozatalnak minősül. A szerző alapos okból, írásban megtilthatja a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását, ebből a szempontból pedig kétségtelenül alapos ok, ha már nem tagja az együttesnek. A törvény azt is előírja, hogy köteles megtéríteni az ebből eredő károkat. Nos, ez problémát jelenthet abban az esetben, ha mondjuk az együttes egy korábban aláírt stúdiószerződés alapján már elkezdett albumot készíteni vagy elvállalt egy koncertturnét, mert ilyenkor jogos kárigény lehet a korábbi számok átírása miatti többletköltség vagy a turné lemondásából, esetleg beugró énekes megszervezéséből eredő költség. Egyéb esetben, pl. egy bárki által ingyen hozzáférhető internetes oldalról történő eltávolításkor ilyen kár nem igazán merülhet fel.
A névhasználat is olyan jogosítvány, amelyet ellenkező előjellel is lehet gyakorolni. Egy szerző tehát, akinek a nevét eddig feltüntették, nyilatkozhat úgy, hogy ezután nem szeretné, hogy feltüntessék a nevét, ráadásul ezzel kapcsolatban kártérítési kötelezettség sem jöhet szóba.
Az önállóan is felhasználható részekből álló közös művek esetén további szabály, hogy az ilyen mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Az énekesnő (mint az eredeti szám egyik szerzője) tehát megtilthatja, hogy az általa énekelt számot a továbbiakban más énekelje. Ez a joga egyébként más szabályból is következik: a magyar szerzői jog ugyanis védi a művek egységét, integritását. Eszerint tilos a szerző hozzájárulása nélkül a művön minden olyan torzítást, csonkítást, csorbítást vagy változtatást végrehajtani, amely sérti a szerző becsületét vagy hírnevét. Ha egy énekesnő a tagokkal való megromlott viszonya miatt távozik a zenekarból, és a zenekar ennek ellenére felhasználja hangját további előmenetelük, internetes megjelenésük érdekében, akkor az, ha a hírnevét nem is, de a becsületét mindenképpen sérti, ezért mind a névhasználatot, mind a dalok jelenlegi formájában való felhasználását meg lehet tiltani.


Share |
Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz
Látogatók száma 2008. augusztus 5. óta:

Amplio Keresőmarketing
Internet.wyw.hu
Magyar Honlap Linkek
LinkBank