Jogi tudnivalók a webáruházakról III. rész: Miről kell tájékoztatnunk a látogatókat?

Folytatván a sorozatot ebben a bejegyzésben megkísérlem összeszedni azokat az információkat, amelyeket egy webáruház üzemeltetőjének fel kell tüntetnie a honlapján. Nincs egyszerű dolga annak a vállalkozónak, aki jogot nem ismerő emberként jogkövető módon be kívánja tartani valamennyi tájékoztatási kötelezettségét, ugyanis az erre vonatkozó szabályok szétszórtan, különböző jogszabályokban találhatók meg.

Az e-kereskedelem iránt érdeklődő laikusok túlnyomó része előtt ismert ugyan az elektronikus kereskedelemről szóló törvény, de sajnos ez a törvény csak egy részét tartalmazza a kötelezettségeknek. Mint azt már korábban említettem, szemmel láthatóan a jogalkotók még nem ismerték fel, hogy létezik egy e-kereskedelem, amely sem a csomagküldő szolgáltatókkal, sem a telemarketinggel, sem a tévés mosóporreklámokkal nem vonható egy kalap alá. Átfogó e-kereskedelmi szabályozási koncepció híján azonban jelenleg az a helyzet, hogy a webáruház reklám is, szolgáltatás is, csomagküldés is és még talán Chuck Norris is egyben.

De kezdjük a legelején, hiszen a webáruház mindenekelőtt elektronikus kereskedelmi szolgáltatás. Az ominózus törvény szerint a szolgáltatónak a honlapján az alábbi információknak kell megjelenniük:

1. a szolgáltató neve, székhelye (telephelye) vagy lakcíme,

2. a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatok (ügyfélszolgálat, e-mail cím)

3. ha a szolgáltató létrejöttét vagy tevékenysége gyakorlásának megkezdését jogszabály nyilvántartásba való bejegyzéshez köti (tehát cégek esetén a cégnyilvántartás, egyéni vállalkozók esetén a jegyző nyilvántartása), akkor a bejegyző bíróság vagy hatóság neve és a szolgáltató nyilvántartásba vételi száma (pl. cégjegyzékszám)

4. engedélyhez kötött tevékenység (pl. biztosítás) esetén az engedélyező hatóság neve, elérhetősége, az engedély száma,

5. ha a szolgáltató ÁFA alany, az adószáma.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatás ugyanakkor természetesen szolgáltatás is, így vonatkozik rá a szolgáltatási törvény is, amely szerint az előbbieken túl tájékoztatni kell:

1. az alkalmazott általános szerződési feltételekről, külön kiemelve az alkalmazandó jogra, jogvita esetén a joghatóságra és az illetékes bíróságra vonatkozó kikötéseket,

2. arról, hogy a szolgáltató milyen jótállást vállal,

3. fix díjas szolgáltatás esetén a szolgáltatás díjáról, előre nem meghatározható díj (pl. fapados repülőjegyek) esetén az adott esetben ténylegesen fizetendő díjáról, vagy a díj kiszámításának módjáról (pl. külföldi valuta esetén az alkalmazott árfolyamot), ill. a díj összegére vonatkozó "kellően részletes és megalapozott feltevéseken alapuló előzetes becslésről",

4. a szolgáltatás egyéb lényeges jellemzőiről.

Végül nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az elektronikus kereskedelem távollévők között jön létre, vagyis - csakúgy, mint a telemarketingre vagy a TV-shopra - vonatkoznak rá a távollévők közt kötött szerződéseket szabályozó kormányrendelet passzusai. Eszerint a webáruház oldalán köteles feltüntetni:

1. a termék vagy szolgáltatás bruttó árát az összes járulékos költséggel együtt, tehát a szállítási és postaköltség sem titkolható el,

2. a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeit,

3. az ajánlati kötöttség idejét (ha pl. egy termék csak meghatározott ideig vehető meg kedvezményes áron, akkor az akció időtartamát),

4. az elállás jogáról.

Az elállás jogáról a szolgáltatók szeretnek megfeledkezni, ezért ezt nem árt tudni: főszabály szerint az interneten kötött szerződésektől a termék kézhezvételétől, illetve (szolgáltatás esetén) a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül el lehet állni, és ilyenkor a kereskedő az elállást követő 30 napon belül köteles az árat visszafizetni, de ebből levonhatja a rendeltetésellenes használatból eredő kárát, továbbá nem köteles megtéríteni a fogyasztónak az áru visszaküldésével összefüggésben felmerült költségeit.

Az elállás joga azonban számos esetben nem alkalmazható. Ilyen kivétel:

- ha a kereskedő a teljesítést az elállási határidő lejárta előtt a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;

- ha a termék ára az értékesítő által nem irányítható pénzpiaci ingadozásoktól függ;

- ha a termék a fogyasztó személyéhez kötött termék, illetve természeténél fogva nem visszaszolgáltatható vagy gyorsan romlandó;

- hang vagy képfelvétel, illetve szoftverre vonatkozó szerződés esetén, ha a csomagolást a fogyasztó már felbontotta;

- újság-előfizetői ill. szerencsejáték-szerződés esetén,

- árverési szerződések esetén (vatera),

- a szállást nyújtó, ill. szállítási szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetén (tehát valamennyi online booking, illetve repülőjegyet árusító oldal kizárva).

Share |

Spammelhet-e egy levelezőrendszer?

A jelek szerint egyre ingerültebbek a felhasználók a kéretlen e-mailekkel, azaz a spamekkel szemben. Nem is olyan rég írtam arról, hogy a levelesládánkba kerülő e-maileknek ma már közel 80%-a spam, s ennek megfelelően kb. 3 éve szigorodtak is a hazai spam szabályok.
Egy érdekes ellentmondást azonban a körültekintő szabályozással sem sikerült elfedni. Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy a legtöbb levelezőrendszer az általunk küldött e-mailek alján elhelyez egy-két soros reklámcsíkokat, mintegy utóiratként. Ez teljesen más természetű hirdetés, mint a megszokott felső vagyoldalsó bannerek, illetve a Gmailben előforduló, tartalomhoz kapcsolt Adwords hirdetések: a címzett ugyanis közvetlenül az e-mail alsó részén, hagyományos szövegformátumban találja meg a reklámot, s így az a benyomása lehet, hogy azt a feladó helyezte el az e-mailben.
Amikor valaki nyitni akar egy e-mail fiókot, akkor ahhoz a szolgáltató felhasználási feltételeit el kell, hogy fogadja. Márpedig a Gmail szolgáltatói szerződésében például kifejezetten szerepel:

17.3 A Szolgáltatások rendelkezésre bocsátásáért és igénybevételéért cserébe Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Google reklámokat helyezzen el a Szolgáltatásokon.

A freemail szabályzata is hasonlóan fogalmaz:

A [freemail]-t működtető [origo] fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációkor megadott adatok alapján Felhasználóinak célzott (perszonalizált) hirdetéseket (úgynevezett banner és szöveges formában), reklámleveleket, valamint a levelek végén található reklámot küldjön. (10. pont „Adatvédelem")

Ehhez képest az elektronikus hirdetés küldése akkor nem minősül spamnek, ha a címzett ahhoz előzetesen hozzájárult. Amikor a szolgáltató egyoldalúan előír olyan felhasználási feltételeket, hogy jogosult legyen reklámokat elhelyezni az e-mail végén, akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy az a felhasználó egyezik csak bele, aki a levelével ezt a reklámot elküldi, de az, aki megkapja, nem. Kivéve persze, ha maga is ugyanazon szolgáltató felhasználási feltételeit fogadta el. A céges e-mailcímekre is érkeznek olyan privát levelek, amelyeknek végére a web alapú levelezőrendszerek elhelyezik a reklámcsíkot.
Vajon jogosan cselekszik-e ilyenkor a szolgáltató? Véleményem szerint csak a "hálózaton belül" küldött e-maileket van joga hirdetéssel ellátnia, mert ott mindkét fél azonos feltételekhez járult hozzá a fiók nyitásakor. A többi hirdetés azonban egész egyszerűen spamnek minősül.

Share |

Cenzúra az interneten: törvény kényszerít rá?

Valamikor Internet-korszak kezdetén Amerikában a Prodigy nevű internetes pénzügyi híroldal szolgáltatója ellen pert nyert egy amerikai befektető, mert róla az oldal egy látogatója azt írta valótlanul, hogy befektetési csalást követett el. A döntés alapja az volt, hogy a hírportál fenntartotta magának a jogot, hogy oldalán a hozzászólásokat moderálják. Azáltal pedig, hogy a moderálást magukra vállalták, vele együtt - így a bíróság - a jogsértő tartalomért való felelősség is rájuk szállt. Azóta már más a helyzet az USÁ-ban, mert törvény mondja ki, hogy a tartalomszolgáltató nem felelős a mások által az oldalán elhelyezett tartalomért.
Az EU-ban és Magyarországon viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. Akinek kicsit is köze van az internetes szolgáltatásokhoz, vagy volt már saját weboldala, az bizonyára találkozott már azzal a nagyon hosszú nevű törvénnyel, amit a szakirodalom is csak Ekertv.-nek, vagy Ektv.-nek rövidít. Ez szabályozza ugyanis - többek között - a szolgáltatók felelősségét az általa közzétett tartalomért.
A törvény megkülönbözteti a szolgáltatót (ő tulajdonképpen a tartalomszolgáltató, aki lehet akár egy egyszerű blogger is, ugyanis nem muszáj reklámtevékenységet folytatni ahhoz, hogy valaki annak számítson) és a közvetítő szolgáltatót, ezen belül is az internetszolgáltatót, (pl. UPC, T-com) a caching szolgáltatót, a tárhelyszolgáltatót (pl. extra.hu, freeplanet, stb.) és a keresőszolgáltatót (Google, Yahoo).
A tartalomszolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért felel. Vagyis például ezen a blogon én felelek mindenért, amit írok, de azért már nem, amit pl. valaki egy hozzászólásban ír, ezért nekem nem kell cenzúrával foglalkoznom (de persze lehet).
A közvetítő szolgáltatók általában nemigen tudják ellenőrizni, mi zajlik az oldalaikon, ezért tőlük nem várható el, hogy cenzúrázzanak.
Mégis erre kényszeríti őket a törvény. Egy videómegosztó oldal például a törvény szerint csak akkor mentesül a felelősség alól, ha nincs tudomása a közzétett anyag jogsértő voltáról; másrészt akkor, ha ugyan tudomást szerzett a jogsértő információról, de haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy nem biztosít hozzáférést. Tehát ha írok egy levelet például a egy blogszolgáltatónak, hogy Gipsz Jakab blogjában feltöltött rólam néhány fotót, amik sértik a személyiségi jogaimat, akkor a szolgáltató tudomást szerez a jogsértő tartalomról, és ha jót akar magának, akkor haladéktalanul intézkedik, különben őt vonják felelősségre. A saját érdekében cenzúrázni fog, anélkül, hogy megvizsgálná, tényleg igazam van-e, amit végső soron bíróságnak kellene eldöntenie. Ez a rendszer igencsak kedvez a rosszhiszemű felhasználóknak.
Külön szabályok vonatkoznak viszont a szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre. Ha valakinek a szerzői jogát vagy védjegyét valamely internetes tartalom sérti, akkor értesítheti a tárhelyszolgáltatót a jogsértő tartalomról, s ilyenkor ő köteles 12 órán belül eltávolítani az anyagot, s erről értesíteni annak közzétevőjét. Ha viszont a feltöltő 8 napon belül kifogásolja az anyag eltávolítását, akkor a szolgáltatónak kötelessége azt visszahelyezni, s ilyenkor a "sértettnek" két választása van: vagy pert indít és egyben kéri, hogy ideiglenesen vegyék le a tartalmat az oldalról, vagy büntetőfeljelentést tesz. Mindkét esetben a szolgáltatónak megint le kell vennie a tartalmat az oldalról, amíg a végső szót a bíróság kimondja. Ha kiderül, hogy mégsem volt jogsértő a közzététel, az ugyan ciki, de a szolgáltató nem vonható emiatt felelősségre.
Ez a pingpong mérkőzés viszont még mindig jobb, mint az előző eset, hiszen a közzétevőnek is van beleszólása, ha tiltakozik, vissza kell rakni a művet az oldalra, és a panaszos pereljen, ha akar. Ez lehetővé teszi, hogy merő rosszakarásból ne lehessen eltávolítani valamit egy oldalról. Azonban ez a szabály csak a szerzői jogokra vonatkozik, másra nem. Vagyis ha nem tetszik, amit rólam valaki egy fórumban ír, akkor írhatok egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, hogy a komment sérti az emberi méltóságomat, ezért távolítsák el. A szolgáltató pedig feltehetően így is fog tenni, mert nem akarja kockáztatni a felelősségre vonást. Ez a helyzet tarthatatlan, túl nagy teret enged az önhatalmú cenzúrának, amit pont az Internet esetében, amely a legdemokratikusabb médium, nem kellene megengedni. Helyesebb lenne a másodikként leírt megoldást a szerzői jogok mellett a többi jogsértés esetére is kiterjeszteni.

Share |