A közszereplők magánszférája

Közszereplőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Nemcsak azért, mert ők az átlagembernél toleránsabban kell, hogy viseljék a kritikát, a gúnyt, a nyilvánosságot és a fotózást; hanem azért is, mert a rájuk vonatkozó szabályokat tekintve igencsak ellentmondásos a joggyakorlat, sőt, az is kérdéses, egyáltalán ki számít közszereplőnek.

A történet 1994-ben kezdődött, amikor is az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvnek a "hivatalos személy megsértése" című, az előző rendszerből ránk maradt bűncselekményét. Az azóta milliószor idézett indoklás szerint: „a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a kormányzat, a közhivatalnokok esetében, és valamennyi közszereplő esetében tágabbak, mint magánszemélyek tekintetében”. Ám a közszereplő fogalmának definiálásával a törvényhozás mind a mai napig adós maradt.
Ugyanez a határozat azt is kimondja, hogy „az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok magánszférája másokénál szűkebb”. Ez az előző megállapításból is következne, hiszen a nagyobb kritika nagyobb beavatkozást jelent a magánszférába. De a magánszféra határait nemcsak a véleménynyilvánítással szemben megkövetelt tolerancia szintje jelöli ki, hanem az is, hogy például kinek milyen adata nyilvános, ki mikor fotózható, stb.
A magánszférába történő egyes beavatkozásokra más-más szabályok vonatkoznak. Nem mondhatom azt, hogy mivel Kiszel Tünde közszereplő, ezért nyilvánosságra hozhatom, mennyi a jövedelme és milyen autója van. De nemcsak a beavatkozás jellege, hanem alanya szerint is különbséget kell tenni. Míg a mindenkori MTV elnök fizetése nyilvános, addig ugyanez nem mondható el a Heti Hetes vendégeiről, pedig a szó köznapi értelmében mind közszereplők.

Megmondom a véleményem

A véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legjobban védett jog (legalábbis elméletben), ugyanis ez a demokrácia alapvető meghatározója. Nagyjából egy dolog szabhat neki korlátot: a másik ember becsülete. A fenti alkotmánybírósági határozat pedig azt mondja ki, hogy ez a korlát magasabban helyezkedik el azon személyek esetén, akiknek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, vagy akik valamilyen közhivatalt töltenek be. Ez a vélemény lehet akár sértő is, ezt állapította meg a strassbourgi bíróság abban a perben, amit 1999-ben Jörg Haider osztrák kormányfő indított egy újságíró ellen, aki lehülyézte egy cikkében. A vélemény megjelenhet karikatúra formájában is. A HVG ellen 1998-ban indított pert a Horn-kormány titokminisztere, mert a címlapon az ő arca volt látható oly módon, hogy a szeme kendővel volt bekötve, a füleiben parafadugó volt, a szája pedig össze volt kapcsozva. Az ítélet kimondta, hogy közszereplők esetén a véleménynyilvánítás csak akkor sért személyiségi jogot, ha az indokolatlanul bántó, sértő vagy lealacsonyító.
Véleményem szerint egy politikusnál a lehető legszűkebbre kell megvonni azt a területet, ahol az ő becsületének védelmében mások véleménynyilvánításának szabadsága korlátozható. Más a helyzet viszont a többi közszereplőnél. Egy sportoló, színész, újságíró, sztárügyvéd vagy bármilyen "celeb" (de utálom ezt a szót) esetén abból kell kiindulni, hogy ők nem rendelkeznek közhatalommal, tehát az ő bírálhatóságuknak nem a demokratikus közvélemény igénye az alapja, viszont életük egy részét a nyilvánosság elé viszik, s ezt a részüket nyugodtan lehet bírálni. Leírhatom, hogy az új megasztáros énekesnőnek milyen borzalmasan pocsék hangja van, milyen szarul néz ki, milyen rosszul öltözködik, de az már gáz, ha arról értekezek, hogy mekkora ringyó, aki csak azért jutott be, mert összefeküdt egy zsűritaggal, ugyanis ez a kijelentés nemcsak indokolatlanul lealacsonyító, de még ha igaz is lenne, akkor sem függene össze a tévés közszereplésével.

Közszereplők rivaldafényben

A Ptk. a nyilvános közszereplés esetét nevezi meg olyannak, amikor nem kell a fotóalanynak hozzájárulnia a fotózáshoz vagy videózáshoz. A hangsúly tehát nem az alanyon, hanem az adott helyzeten, a közszereplésen van. Ugyanis attól még, hogy valaki közszereplő, az életének nem minden részét éli a kamerák előtt, akármennyire is érdeklődik a közönség az életének azon része iránt. Egy hírhedt bűnöző nem válik közszereplővé pusztán azáltal, hogy minden újságban a címlapon szerepel, csak akkor, ha önként vállalja a közszereplést, mint például a viszkis rabló. Vannak emberek, akik általában nem közszereplők, mégis egy adott pillanatban közszereplést vállalnak: ilyen például az árpádsávos tüntető, a melegfelvonuló vagy egy rendezvény szónoka. Ezek az emberek a hozzájárulásuk nélkül is fotózhatók, de csak az adott esemény keretein belül. Ahogyan a többi közszereplő is csak munkája, közszereplése során „zaklatható”.
Tehát nyilvánvalóan nem közszereplés, ha a közszereplő csak az utcán megy, a barátnőjével egy étteremben ebédel vagy egy szórakozóhelyen táncol, viszont ha egy nyilvános rendezvényen részt vesz, akkor az már annak számít. Mivel a bulvármagazinok tele vannak közszereplőket intim pillanatukban ábrázoló fotókkal, ezért feltételezhető, hogy ezek közzétételéhez ők hozzájárultak, máskülönben folyamatosan azt hallanánk, hogy perlik az újságokat. (Ez persze nem ritka, úgyhogy a nagy bulvárlapok a költségvetésükben általában félretesznek külön egy összeget személyiségi jogi perekre.)

Közszereplők személyes adatai

Az adatvédelem főszabálya szerint a személyes adat akkor kezelhető, ha az érintett ahhoz hozzájárult. Ez a szabály vonatkozik a közszereplőkre is, tehát ha egy énekesnő nem akarja megmondani, hogy hol vett magának nyaralót, akkor azt nem szabad kideríteni, még akkor sem, ha erre sok újságolvasó kíváncsi lenne. Van viszont egy személyi kör, amelybe a közszereplők egy része beletartozik, s amelyeknek bizonyos személyes adatai nyilvánosak: ez a közfeladatot ellátó személyek csoportja.
Úgy szól a törvény, hogy ezen személyek feladatkörével összefüggő személyes adata nyilvános. Ebbe a csoportba nemcsak közszereplők tartoznak bele, hiszen közfeladatot lát el az orvos, a rendőr, a tűzoltó és a bíró is, csakúgy, mint a képviselő.
Annak az eldöntésénél, hogy milyen adat függ össze a feladatkörrel, abból kell kiindulni, hogy a szabály célja egyrészt a közpénzek felhasználásának, másrészt a közhatalom gyakorlásának az ellenőrzése. Ezért nyilvános a képviselők vagy a Magyar Televízió elnökének fizetése, és ezért nyilvános az adott ügyben ítélkező bíró neve, de címe és telefonszáma már nem, mint ahogy azt anno a kurucinfo gondolta a 2006. szeptemberi tévéostromnál randalírozók elleni büntetőperben eljáró bírókról. Ugyanezért van jogunk elkérni a minket igazoltató rendőrök azonosítóját, és ezért lehet az intézkedő rendőrt is fotózni, de ez nem mehet el odáig, hogy az őt a munkájában hátráltassa vagy visszaélésszerűen történjen.

Látható tehát, hogy a közszereplőknek többféle csoportját lehet elkülöníteni, akikre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Általánosságban viszont elmondható, hogy a közszereplők magánszférája a legkevésbé a véleménynyilvánítás szabadságával szemben élvez védelmet, viszont személyes adatai ugyanúgy bizalmas információk, kivéve ha valamilyen közérdek (közhatalom, közpénzek felhasználásának ellenőrzése) nem teszi ezeket nyilvánossá.

Share |

A rendőr, a tüntető és a fotóriporter: személyiségi jogok tüntetéseken

Már régóta terveztem egy bejegyzést a rendőrök képmáshoz való jogával kapcsolatban, a mai tüntetések pedig ismét aktuálissá tették a kérdést: kinek milyen személyiségi jogai lehetnek egy tüntetésen? Kérheti-e egy rendőr, hogy ne fotózzák? És egy tüntető? Kinek higgyen a fotóriporter? (Tételezzük fel, hogy nem verik meg.)

Közszereplő-e vagy?

Kezdjük a tüntetőkkel. Aszongya a Ptk., hogy nyilvános közszereplés kivételével képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulása szükséges. Nyilvános közszereplés-e egy tüntetés? Hát persze. Hiszen valamilyen közéleti, társadalmi célja van, az emberek ki akarnak vele fejezni, el akarnak érni valamit (hogy mit, az most nem érdekes), de ez különbözteti meg a tüntető tömeget a metróra várakozó tömegtől (bár a hasonlat sántít, hiszen azok is el akarnak érni valamit…). A fő kérdés nem is az, hogy a tüntetés közszereplés-e, hanem hogy mi a helyzet az ilyen rendezvények passzív résztvevőivel. Ugyanis nyilvánvaló, hogy egy szónok, legyen akár hivatásos, akár spontán, éppen egy aktív közéleti tevékenységet végez, mondhatni közszereplő, tehát fotózható.
De mi a helyzet azzal, aki csak elmegy, hogy puszta jelenlétével, jobb esetben kiabálásával, rosszabb esetben különféle tárgyak dobálásával véleményt nyilvánítani? Ők azok a passzív résztvevők, akikről több jogász azt gondolja, hogy nem közszereplők. Szerintem viszont aki akár melegfelvonulásra, akár szélsőjobbos tüntetésre, akár chartázni megy, az önként tárja a nyilvánosság elé a saját hovatartozását, ráadásul számolnia kell azzal, hogy az esemény a médiát nem hagyja hidegen. Logikátlan lenne tehát, ha tiltakozhatnának a fotózás ellen. (Mellesleg aki akar, az úgyis csuklyát húz a fejére.)


Biztos úr, mosolyt kérek!

A rendőr feladata ellátása közben van jelen egy tüntetésen, nem "résztvevője" annak. Az adatvédelmi biztos ennek alapján mondta azt, hogy mivel a rendőr nem közszereplő, ezért nem is fotózható. Igen ám, de pont az adatvédelmi törvény rendelkezéseit nem vette figyelembe, hiszen az alapján más lehet a következtetés.
Van ugyanis egy olyan szabály, hogy a közfeladatot ellátó személy feladatkörével összefüggő személyes adata közérdekből nyilvános. Hmmm. Közfeladatot végez a rendőr? Nem mindig, de általában igen. Például amikor igazoltat. Vagy tömegoszlat. Vagy gumibotozik. Miért? Mert olyat csinálhat, amire másnak ilyenkor nincs joga: a rá bízott közhatalomnál fogva kényszert alkalmaz. Ilyenkor ő nem elsősorban Kovács Elemér, hanem az állam kinyújtott keze. Az állam pedig nem lehet láthatatlan, legalábbis demokráciában biztosan nem. Ez az értelme ennek az adatvédelmi szabálynak.
Kétségtelen, hogy a rendőrnek az intézkedés során rengeteg szabályt kell betartania. De ezért is vetik őket alá különféle pszichológiai vizsgálatoknak. Fel kell arra készülniük, hogy a tevékenységük a nyilvánosság előtt fog zajlani. Nem várható el persze, hogy a tömegoszlatás közben vegyék le a bukósisakjukat, ezért kell azonosítót viselniük. De ha éppen nincs rajtuk bukósisak, akkor a közhatalom gyakorlása közben nem tiltakozhatnak a fotózásuk ellen. A hangsúly a közhatalom gyakorlásán van, mert amikor éppen újságot olvasnak vagy sétálgatnak, akkor már megint magánemberek, de ha helyszínelnek, igazoltatnak, akkor semmiképpen nem azok.

Fotózhat-e rendőr tüntetőt?

Na igen, ez is kemény dió. Hiszen ha a fotóriporter fotózhatja őt, akkor a rendőr miért ne? A rendőrnek igen széleskörű jogai vannak a bűncselekmények felderítése érdekében, s ezek többnyire háttérbe szorítják az adatvédelem elveit. (Hogy csak a legkézenfekvőbb példát említsem: a BKV ellenőr nem jogosult elkérni a személyi igazolványt, a rendőr viszont igen.)
Van egy olyan szabály, ami kimondja, hogy a Rendőrség a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról felvételt készíthet. Elvileg tehát azt is megteheti, hogy egy egész közvetítőkocsit kivezényel a helyszínre, és az egész tüntetést levideózza. Ennek bűnmegelőzési célja van, így könnyebb visszakeresni, hogy kik voltak a rendbontók. De mivel előre nem lehet megmondani, lesz-e rendbontás, előfordulhat, hogy ok nélkül rögzítik az eseményt. Ezért van az, hogy ha a tüntetéssel kapcsolatban nem indul eljárás, akkor 6 hónap után meg kell semmisíteniük a szalagot.
Persze az ő joga sem korlátlan. Az adatvédelmi biztos nemrég felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű felvételek készítésénél is figyelemmel kell lenni az emberi méltóságra. Az ugyanis joggal való visszaélés, ha a rendőr az igazoltatás alkalmával „tetőtől talpig” lekamerázza az érintettet, és utasítja, hogy végig nézzen a kamerába.

A tanulság röviden: mindenki kamerázhat mindenkit, de csak ésszel.

Share |

Köztéri kattintgatások

A lesifotósokról általában az ágyúnyi fényképezők és a verekedő, bujkáló sztárok jutnak az ember eszébe. Magyarországon - azt gondolom, szerencsére - ez a szakma még gyerekcipőben jár, no meg az itthoni sztárok nemhogy bujkálnak a sajtó elől, de egyenesen megsértődnek, ha már hosszú ideje nem kapnak nyilvánosságot.
Van azonban a fotózással kapcsolatban egy olyan jogi témakör, ami idehaza mostanában elég gyakran előkerül: a közterületen zajló események fotózása. Aktualitást adtak ehhez a 2006-os utcai zavargások, a különféle politikai gyűlések és a legutóbbi melegfelvonulás is. Most tekintsünk el ezeknek az eseményeknek a minősítésétől, vizsgáljuk meg őket jogi szempontból.
Az emberek többsége hajlamos azt gondolni, hogy köztéren bármihez joga van, így aztán bárkit le is fotózhat. Pedig nem így van. Amikor valakit az utcán lefényképezünk, az illetőnek elvileg előtte engedélyeznie kell ezt, legalább olyan módon, hogy észreveszi a kamerát, ámde hagyja magát fotózni (ezt hívják ráutaló magatartásnak). Tévedés, hogy attól, mert valaki híres ember, közszereplő, automatikusan fotózhatóvá válik. Még ha egy kedvenc színészemet is látom lejönni a metró mozgólépcsőjén, ez ugyanolyan magánügynek számít a jog szempontjából, mintha akárki más sétálna ott lenn. Nem az illető foglalkozása az, ami eldönti a köztéri fotózás jogszerűségét, hanem az adott helyzet.
A Ptk. ugyanis azt mondja nekünk, hogy a közzétételhez nem kell az érintettnek hozzájárulnia, ha a felvétel nyilvános közszereplésen készült. Ilyennek számít minden olyan rendezvény, esemény, ami befolyással van a helyi vagy országos társadalom alakulására. Szerintem például míg egy nyári fesztivál nem tartozik ide, addig egy valamilyen politikai vagy társadalmi célt hirdető felvonulás igen.
A következő kérdés, hogy a rendezvény résztvevői közül ki fotózható. Attól, hogy valaki elmegy egy rendezvényre, még nem biztos, hogy egyben azt is szeretné, ha a másnapi újság címlapjára felkerüljön. Ez azonban részben tőle is függ. Ha ugyanis ő valamilyen formában aktívan is közreműködik az eseményekben, akár csak egy transzparenst emel a magasba, onnantól jogi értelemben az ő részvétele nyilvános közszereplésnek minősül, az erről készült fényképet pedig nyilvánosságra lehet hozni. Ugyanakkor, ha csak passzívan vesz részt, akkor kell a hozzájárulása a kép készítéséhez.
Ez alól egy fontos kivételt ismer a joggyakorlat: amikor a felvétel nem egy-egy embert, hanem nagyobb tömeget ábrázol, és a kép nem egyenként, hanem összességében ábrázolja őket, ilyenkor szintén nem kell hozzájárulást kérni a rajta szereplő személyektől.
Az utcai zavargásokról megjelenő sajtófotók tehát több szempontból is védettek a rajtuk szereplő személyek akaratával szemben: egyrészt ezek általában emberek nagyobb csoportját ábrázolják, másrészt a média általában pont nem a békés, passzív résztvevőket fotózza, hanem azokat, akik valmilyen formában tevékenyen alakítják az adott rendezvényt, például azáltal, hogy tojást vagy köveket dobálnak. Megjegyzem, ha bűncselekmény elkövetését észleli valaki, akkor azt joga van rögzíteni, az így készített felvétel a bíróságon bizonyítékként is felhasználható.

Share |