Van képünk hozzá

Nemrégiben meghívtak egy meetup konferenciára, amelynek témája az online fotós közösségek szervezése volt. A tízperces villám-előadás és az azt követő kérdések azt igazolták, hogy - egyértelmű szabályozás hiányában - sok fotós nincs tisztában azzal, milyen előírásokat kell tiszteletben tartania, ha - akár köztéren, akár rendezvényeken - szeretne fényképezni. Az alábbi linken található az összefoglaló az előadásról:


http://meetoff.eu/meetup/illes-adam-kepmashoz-valo-jog-fotojogi-kerdesek-es-valaszok

Akit bővebben érdekel a téma, itt megtalálja a prezentáció anyagát is:


http://www.slideshare.net/meetoff/ills-dm-kpmshoz-val-jog-fotjogi-krdsek-s-vlaszok

Share |

Jogi tudnivalók a webáruházakról III. rész: Miről kell tájékoztatnunk a látogatókat?

Folytatván a sorozatot ebben a bejegyzésben megkísérlem összeszedni azokat az információkat, amelyeket egy webáruház üzemeltetőjének fel kell tüntetnie a honlapján. Nincs egyszerű dolga annak a vállalkozónak, aki jogot nem ismerő emberként jogkövető módon be kívánja tartani valamennyi tájékoztatási kötelezettségét, ugyanis az erre vonatkozó szabályok szétszórtan, különböző jogszabályokban találhatók meg.

Az e-kereskedelem iránt érdeklődő laikusok túlnyomó része előtt ismert ugyan az elektronikus kereskedelemről szóló törvény, de sajnos ez a törvény csak egy részét tartalmazza a kötelezettségeknek. Mint azt már korábban említettem, szemmel láthatóan a jogalkotók még nem ismerték fel, hogy létezik egy e-kereskedelem, amely sem a csomagküldő szolgáltatókkal, sem a telemarketinggel, sem a tévés mosóporreklámokkal nem vonható egy kalap alá. Átfogó e-kereskedelmi szabályozási koncepció híján azonban jelenleg az a helyzet, hogy a webáruház reklám is, szolgáltatás is, csomagküldés is és még talán Chuck Norris is egyben.

De kezdjük a legelején, hiszen a webáruház mindenekelőtt elektronikus kereskedelmi szolgáltatás. Az ominózus törvény szerint a szolgáltatónak a honlapján az alábbi információknak kell megjelenniük:

1. a szolgáltató neve, székhelye (telephelye) vagy lakcíme,

2. a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatok (ügyfélszolgálat, e-mail cím)

3. ha a szolgáltató létrejöttét vagy tevékenysége gyakorlásának megkezdését jogszabály nyilvántartásba való bejegyzéshez köti (tehát cégek esetén a cégnyilvántartás, egyéni vállalkozók esetén a jegyző nyilvántartása), akkor a bejegyző bíróság vagy hatóság neve és a szolgáltató nyilvántartásba vételi száma (pl. cégjegyzékszám)

4. engedélyhez kötött tevékenység (pl. biztosítás) esetén az engedélyező hatóság neve, elérhetősége, az engedély száma,

5. ha a szolgáltató ÁFA alany, az adószáma.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatás ugyanakkor természetesen szolgáltatás is, így vonatkozik rá a szolgáltatási törvény is, amely szerint az előbbieken túl tájékoztatni kell:

1. az alkalmazott általános szerződési feltételekről, külön kiemelve az alkalmazandó jogra, jogvita esetén a joghatóságra és az illetékes bíróságra vonatkozó kikötéseket,

2. arról, hogy a szolgáltató milyen jótállást vállal,

3. fix díjas szolgáltatás esetén a szolgáltatás díjáról, előre nem meghatározható díj (pl. fapados repülőjegyek) esetén az adott esetben ténylegesen fizetendő díjáról, vagy a díj kiszámításának módjáról (pl. külföldi valuta esetén az alkalmazott árfolyamot), ill. a díj összegére vonatkozó "kellően részletes és megalapozott feltevéseken alapuló előzetes becslésről",

4. a szolgáltatás egyéb lényeges jellemzőiről.

Végül nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az elektronikus kereskedelem távollévők között jön létre, vagyis - csakúgy, mint a telemarketingre vagy a TV-shopra - vonatkoznak rá a távollévők közt kötött szerződéseket szabályozó kormányrendelet passzusai. Eszerint a webáruház oldalán köteles feltüntetni:

1. a termék vagy szolgáltatás bruttó árát az összes járulékos költséggel együtt, tehát a szállítási és postaköltség sem titkolható el,

2. a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeit,

3. az ajánlati kötöttség idejét (ha pl. egy termék csak meghatározott ideig vehető meg kedvezményes áron, akkor az akció időtartamát),

4. az elállás jogáról.

Az elállás jogáról a szolgáltatók szeretnek megfeledkezni, ezért ezt nem árt tudni: főszabály szerint az interneten kötött szerződésektől a termék kézhezvételétől, illetve (szolgáltatás esetén) a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül el lehet állni, és ilyenkor a kereskedő az elállást követő 30 napon belül köteles az árat visszafizetni, de ebből levonhatja a rendeltetésellenes használatból eredő kárát, továbbá nem köteles megtéríteni a fogyasztónak az áru visszaküldésével összefüggésben felmerült költségeit.

Az elállás joga azonban számos esetben nem alkalmazható. Ilyen kivétel:

- ha a kereskedő a teljesítést az elállási határidő lejárta előtt a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;

- ha a termék ára az értékesítő által nem irányítható pénzpiaci ingadozásoktól függ;

- ha a termék a fogyasztó személyéhez kötött termék, illetve természeténél fogva nem visszaszolgáltatható vagy gyorsan romlandó;

- hang vagy képfelvétel, illetve szoftverre vonatkozó szerződés esetén, ha a csomagolást a fogyasztó már felbontotta;

- újság-előfizetői ill. szerencsejáték-szerződés esetén,

- árverési szerződések esetén (vatera),

- a szállást nyújtó, ill. szállítási szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetén (tehát valamennyi online booking, illetve repülőjegyet árusító oldal kizárva).

Share |

Jogi tudnivalók a webáruházakról, II. rész: mit és hova kell bejelentenünk?

Az előző cikk folytatásaként, ahogy azt ígértem, ebben a bejegyzésben is a webáruházakról lesz szó. Az elmúlt hónapok jogszabályváltozásai nem kis fejtörést okoztak a webáruházat üzemeltetőknek és a jegyzőknek, ugyanis egy kormányrendelet 2009. októberétől rendkívül széleskörű bejelentési kötelezettséget ír elő a kereskedelmi tevékenységekre vonatkozóan. 

Aki eddig azt gondolta, hogy webáruházat alapítani a világ legegyszerűbb dolga, az nyilván nem számolt azzal, hogy Magyarországon még ezt sem lehet megúszni némi adminisztráció nélkül. A  változások oka az EU belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelve, amely 2009. december 28-ig adott határidőt a tagállamoknak a szabályok átültetésére. Az irányelveknek az a sajátossága, hogy meghatározzák az adott területen a szabályozás alapelveit, azonban a részletek kidolgozását a tagállamokra bízzák. Az ördög pedig, mint tudjuk, a részletekben rejlik.

A szolgáltatási irányelv arra ösztönzi a tagállamokat, hogy előzetes engedélyezési eljárást csak indokolt esetben írjanak elő, vagyis hogy a legtöbb tevékenység engedély nélkül végezhető legyen. Nyilvánvalóan vannak olyan szolgáltatások, mint pl. a hitelközvetítés, a lőszer- vagy a gyógyszerkereskedelem, amelyek felett szükséges valamilyen állami kontrollt létrehozni,  ezek esetében elengedhetetlen valamilyen engedély, nyilvántartás megléte. Egy pizzafutár weboldal már jóval kevesebb veszélyt tartogat a fogyasztó számára, abszurd lenne tehát, ha csak engedéllyel lenne végezhető ez a tevékenység. Ha engedély nem is kell hozzá, az említett kormányrendelet és a kereskedelmi törvény értelmében azonban ennek, és valamennyi webáruháznak 2009. október 1. óta be kell jelentkeznie a szolgáltató székhelye szerinti jegyzőnél. Ha egy üzlet ezt megelőzően már szabályosan működött, akkor csak az adatokban bekövetkező változás esetén kell bejelentést tennie. 

Mondhatnám, hogy ez vonatkozik a webáruházakra is, de ahogyan az előző bejegyzésben is írtam, sajnos a magyar jogszabályalkotók mintha nem is a XXI. században élnének, és egyáltalán nem veszik figyelembe az elektronikus kereskedelem létezését, így az üzlet fogalma alatt kizárólag négy fallal körülvett helyiséget kell érteni. A webáruházakra jelenleg - analógiával - a csomagküldő kereskedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az ilyen tevékenység is bejelentésköteles, függetlenül attól, hogy a terméket a honlapon meg lehet-e rendelni online, vagy csak meg van adva egy telefonszám, ahol le lehet adni a rendelést; a lényeg az, hogy a honlap "a termék jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő" információkat tartalmazza.

A bejelentés tartalma

A webáruház üzemeltetőjének a jegyzőnél az alábbiakat kell bejelentenie:

1. a nevét, címét, illetve székhelyét

2. a cégjegyzékszámot (egyéni vállalkozó nyilvántartási számát)

3. statisztikai számát

4. a működési terület jegyzékét - ez egy honlap esetén általában országos

5. a kereskedelmi tevékenység formáját, vagyis - jobb híján - azt, hogy csomagküldő kereskedelem

6. a forgalmazni kívánt termékek felsorolását a kormányrendeletben felsorolt termékfajták szerinti besorolásban. (Ezt most nem fogom mind felsorolni, de tipikus jogász észjárás szerint a kormányrendelet megpróbálja felsorolni az összes termék- és szolgáltatástípust, aztán az ötvennyolcadik után odabiggyeszti, hogy "egyéb". Akkor már azt is odaírhatták volna, hogy kellemes bogarászást...)

7. azt, hogy a szolgáltatás kis- vagy nagykereskedelem

8. a külön engedély alapján forgalmazható termékek körét, az engedélyt kiállító hatóságot és az engedély számát

9. a tevékenység megkezdésének időpontját.

A szolgáltatási törvény további adatok bejelentését írja elő arra az esetre, ha úgynevezett "határokon átnyúló", vagyis több EU tagállamra kiterjedő szolgáltatást kívánunk nyújtani. Ez érdekes kérdés egy honlap esetén, amely a világon bárhonnan elérhető. Nyilván egyszerű a kérdés abban az esetben, ha a terméket a szolgáltató leszállítja. Egy pizzafutár honlap pontosan meghatározhatja, hogy mely településekre viszi házhoz a pizzát. Szállást foglalni, buszjegyet, koncertjegyet, vagy repülőjegyet venni viszont a világ bármely pontján lehet az interneten keresztül. Valószínűleg ezek a szolgáltatások határokon átnyúlhatnak, még akkor is, ha a szolgáltatónak ez nem feltétlenül áll szándékában. Az ilyen szolgáltatónak a törvény szerint kell tennie egy nyilatkozatot, hogy ő határokon átnyúló szolgáltatást kíván nyújtani. Ha más tagállamban van a szolgáltató székhelye (egyéni vállalkozó esetén más állampolgárságú), akkor ezt az államot, illetve az ottani nyilvántartó szervet és a szolgáltató nyilvántartási számát is meg kell jelölni. Ez a bejelentés azonban legfeljebb 5 évre szólhat, utána meg kell újítani.

A legjobb az egészben, hogy a fenti bejelentési kötelezettségek bármelyikének elmulasztása miatt a jegyző akár 50 ezer forint bírságot is kiszabhat. Habár nem feltételezem, hogy Magyarországon bármelyik jegyzőnek lenne kapacitása arra, hogy a településén bejegyzett cégek és egyéni vállalkozók esetleges webáruházai után nyomozzon, azért nem árt megelőzni a bajt, és érdeklődni a jegyzőnél a bejelentés feltételeiről.

Share |

Honlapklónozás, avagy a "kék index" versenyjogi megítélése

Korábban már írtam olyan esetről, hogy egy blogroll honlap egy az egyben átvette a különböző blogbejegyzések tartalmát, és azokat a sajátjaként a főoldalba beágyazva jelentette meg. Most olyan esetről lesz szó, amelyben éppen a fordítottja történt: egy induló híroldal saját tartalmát egy már jól ismert honlap köntösébe bújtatva jelenteti meg. A zipp.hu internetes oldal az elmúlt napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szóról szóra lemásolta az index.hu oldal jellegzetes külső megjelenését.
Bár a főoldalon elhelyezett logó tanúsága szerint a honlap beta verziója látható, a logó betűtípusából, az „i” betű dizájnjából arra lehet következtetni, hogy a honlap készítőinek célja kifejezetten az index formavilágának teljes lekoppintása volt. Ez persze lehet akár egy ügyesen kitalált médiahack is, miután már most akkora hírverés van az oldal körül, hogy mondhatják, már megérte. Az sincs természetesen kizárva, hogy az indexes fejlesztők merő unalomból tesztelik a netközönség ingerküszöbét, vagy hogy netán egy elkésett áprilisi tréfának vagyunk áldozatai.

Amennyiben viszont nem így van, akkor a többek által „kék indexre” keresztelt zipp.hu adott esetben megütheti a bokáját. Több blogon olvastam azt a véleményt a kommentek között, hogy nincs miért aggódnia, hiszen egy honlapot nem lehet levédetni, és ezek olyan sablonok, amelyeket bármilyen weblapfejlesztő össze tud dobni. Amennyiben a levédetés alatt a védjegyoltalmat értjük, nos, úgy ez igaz is.
Védjegyoltalomban olyan grafikailag ábrázolható megjelölés részesülhet, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A „megjelölés” szó jelentése, hogy valamit megkülönböztető jellel látunk el. A hangsúly itt a „jel”-en van, ami egy adott dolog, fogalom vagy összefüggés kifejezésére szolgáló ábra. Egy egész honlap tulajdonképpen nem más, mint ábrák összessége, amit tehát nem lehet levédetni. Ami védjegyoltalomban részesülhet, az például az index logója. Az iparjogvédelmi adatbázis szerint azonban magának az indexnek a logója nincs védjegyként bejegyezve, így a zipp.hu indexre hajazó logójának használata nem minősül védjegybitorlásnak.
Ha tehát nincs levédetve a honlap, akkor a jog nem is nyújt semmilyen megoldást ilyen tisztességtelen magatartásokkal szemben? De igen.
Nyilván mindenki érzi, hogy egy teljes megjelenés lekoppintása nem fair. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény generálisan tiltja a tisztességtelen, vagyis különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütköző piaci magatartást.
Ezen általános tiltás mellett a 6. § azonban kifejezetten kimondja, hogy „tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel (…) vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni”. Az, hogy a hírek közlése, mint szolgáltatás ezeken az oldalakon ingyenesen vehető igénybe, még nem zárja ki, hogy a versenytörvényt alkalmazni lehessen, hiszen a törvény hatálya a piaci magatartást kifejtő természetes és jogi személyek magatartására terjed ki, az pedig köztudott, hogy ezek az oldalak éles versenyt folytatnak a minél nagyobb látogatottság eléréséért, és ezáltal reklámbevételük növeléséért.
Az index jelenlegi megjelenése néhány éve változatlan, a jellegzetes külső része a brandnek, amit minden piaci szereplő komoly küzdelmek árán igyekszik felépíteni. A versenyjog éppen azért tiltja az ilyen „brandkoppintást”, mert tisztában van vele, hogy a fogyasztók többsége a jól bevált márkákat kedveli, és egy hasonló vagy teljesen azonos megjelenés megtévesztheti a fogyasztót, az új versenytárs pedig ezt kihasználva megspórolhatja azt az erőfeszítést, amit a korábbi az imidzs kialakítására fordított. A zipp.hu piaci magatartásának tisztességtelen voltát éppen az támasztja alá, hogy maguk a honlap látogatói is egyszerűen „kék indexként” kezdték elnevezni azt, vagyis a versenytárs jellegzetes megjelenése felismerhető. Erről a honlap főszerkesztője a médiainfónak adott interjúban a következőket nyilatkozta:

„- Első blikkre a portál úgy néz ki, mint egy kékre festett Index kevesebb tartalmi füllel. Nem félnek attól, hogy per lesz? Nem tartják túl direktnek az Index-inspirációt?

- Nemzetközileg elfogadott internetes újságformát szeretnénk kialakítani. Ezen még dolgozunk, a jelenlegi béta verzió, folyamatosan változtatjuk.”

Nos, én csak azt tudom javasolni nekik, hogy a lehető leghamarabb térjenek át a végleges verzióra, mielőtt a megtévesztő magatartás által remélt hasznot hirtelen elvinné egy nem várt versenyjogi per.

Share |

Sok még a tisztáznivaló a leendő médiatörvény körül

Látva a nyilvánosság felháborodását és tiltakozását, úgy tűnik, a pártok kissé visszakoznának az új médiatörvénnyel kapcsolatos eredeti elképzeléseikhez képest.

A jogifórum értesülései szerint az MSZP élesen bírálja egyebek közt a médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, valamint azt, hogy egy ilyen példátlanul erős hatósággal szemben nem lenne, aki szükség esetén az újságírókat és a sajtószabadságot védené. A Fidesz szakpolitikusa, Szalai Annamária nyilvánvalónak tartja, hogy ha a munkaanyagból ötpárti indítvány lesz, azt még módosítják. A médiahatóság jogköreit feszegető kérdésre azt válaszolta: e hatóság kizárólag piacfelügyeleti ügyekben kaphatna a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló jogosítványokat – félreértés vagy pontatlan szövegezés következménye az a hiedelem, hogy jogköre egyéb területekre is kiterjedne. A lap azon felvetésére, hogy nemcsak megmaradna, hanem még növekedne is a pártok befolyása például a közmédiumokra, Szalai azt válaszolta: „Elég volt a szemforgatásból. Tisztább viszonyokat teremt, ha a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, és nem hárítják tovább látszólag független testületekre.“ Pető Iván, az SZDSZ médiáért felelős politikusa úgy nyilatkozott, hogy a médiatörvény tervezetét ért bírálatok „részben tárgyi tévedéseket tartalmaznak, részben az eljárást kifogásolják, részben másról szólnak, mint maga a törvénytervezet“. Én pedig remélem, hogy a pontatlan szövegezéseket és a félreértéseket tényleg el fogja kerülni a Parlament elé kerülő javaslat.

Share |

Médiarendőrség fogja cenzúrázni az Internetet?

Olvasom a hírt az indexen, és egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt nagyon örvendetes, hogy a két nagy párt képes egyáltalán valamilyen kérdésben együttműködni, legyen az akár az új médiatörvény elfogadása. Egy toldozott-foldozott, hiányos és elavult törvényről van szó, aminek a lecserélése már régóta indokolt lenne.
A digitális átállás érdekében minden tévé- és rádiócsatorna is az új törvény kidolgozását sürgeti. A baj csak az, hogy mint a cikk írja, "a konkrét pénzügyi előnyökért cserébe a nagy médiapiaci szereplők lemondanak eddigi viszonylagos szabadságukról". Arról van szó, hogy a felállítandó Nemzeti Médiahatóság a tartalomszabályozás érdekében olyan hatósági jogköröket kapna, mint a Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépés érdekében, ráadásul a hatásköre - az ORTT-vel ellentétben - kiterjedne az internetes médiára is. Igaz ugyan, hogy előzetes bírói engedéllyel, de joga lenne házkutatást tartani az adott médiánál, adathordozókat lefoglalni, rendőri közreműködést kérni, s akár ötvenmillió forintos bírságot is kiszabni. A testület tagjait pedig a Parlament nevezné ki, vagyis politikus káderek fogják rendőri segítséggel zaklatni, cenzúrázni és bírságolni akár internetes oldalakat is. Tisztára Kína.
A Versenyhivatal által alkalmazható kényszerintézkedések célja a tisztességtelen verseny megakadályozása. De milyen demokratikus érdek támasztja alá, hogy egy bíró engedélyt adjon egy a sajtószabadságot ilyen súlyosan korlátozó intézkedésre?
Persze valamilyen szintű tartalomszabályozásra szükség van az Interneten is. Hiszen jelenleg a sajtóra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók az internetes híroldalak esetén: például nem kérhető sajtó-helyreigazítás, és nincs megnyugtatóan rendezve a személyiségi jogok védelme sem. Utóbbinál leginkább az a gond, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény értelmében, ha a tárhelyszolgáltató tudomást szerez egy jogsértő információról, akkor köteles azt eltávolítani, különben felel az ebből eredő kárért. Vagyis ha Gipsz Jakab azt állítja, hogy az index vagy az origo egyik cikke sérti az ő jó hírnevét, akkor ír egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, amely - hogy elkerülje a felelősséget - valószínűleg intézkedik a cikk leszedéséről.
Ez az a helyzet, amit meg lehetne szüntetni, ha mondjuk ennek az új médiarendőrségnek az lenne a feladata, hogy a hozzá érkező, ilyen jellegű bejelentéseket előzetesen megvizsgálná, és ideiglenesen (amíg mondjuk a bíróság helyreigazítási eljárásban) döntene intézkedne az adott tartalom eltávolításáról. Ehelyett, ha a törvényt így elfogadják, létrejön egy parlamenti szerv, amely saját hatáskörében, kedve szerint korlátozhatja a sajtószabadságot.

Share |

A közszereplők magánszférája

Közszereplőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Nemcsak azért, mert ők az átlagembernél toleránsabban kell, hogy viseljék a kritikát, a gúnyt, a nyilvánosságot és a fotózást; hanem azért is, mert a rájuk vonatkozó szabályokat tekintve igencsak ellentmondásos a joggyakorlat, sőt, az is kérdéses, egyáltalán ki számít közszereplőnek.

A történet 1994-ben kezdődött, amikor is az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Büntető Törvénykönyvnek a "hivatalos személy megsértése" című, az előző rendszerből ránk maradt bűncselekményét. Az azóta milliószor idézett indoklás szerint: „a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a kormányzat, a közhivatalnokok esetében, és valamennyi közszereplő esetében tágabbak, mint magánszemélyek tekintetében”. Ám a közszereplő fogalmának definiálásával a törvényhozás mind a mai napig adós maradt.
Ugyanez a határozat azt is kimondja, hogy „az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok magánszférája másokénál szűkebb”. Ez az előző megállapításból is következne, hiszen a nagyobb kritika nagyobb beavatkozást jelent a magánszférába. De a magánszféra határait nemcsak a véleménynyilvánítással szemben megkövetelt tolerancia szintje jelöli ki, hanem az is, hogy például kinek milyen adata nyilvános, ki mikor fotózható, stb.
A magánszférába történő egyes beavatkozásokra más-más szabályok vonatkoznak. Nem mondhatom azt, hogy mivel Kiszel Tünde közszereplő, ezért nyilvánosságra hozhatom, mennyi a jövedelme és milyen autója van. De nemcsak a beavatkozás jellege, hanem alanya szerint is különbséget kell tenni. Míg a mindenkori MTV elnök fizetése nyilvános, addig ugyanez nem mondható el a Heti Hetes vendégeiről, pedig a szó köznapi értelmében mind közszereplők.

Megmondom a véleményem

A véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legjobban védett jog (legalábbis elméletben), ugyanis ez a demokrácia alapvető meghatározója. Nagyjából egy dolog szabhat neki korlátot: a másik ember becsülete. A fenti alkotmánybírósági határozat pedig azt mondja ki, hogy ez a korlát magasabban helyezkedik el azon személyek esetén, akiknek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, vagy akik valamilyen közhivatalt töltenek be. Ez a vélemény lehet akár sértő is, ezt állapította meg a strassbourgi bíróság abban a perben, amit 1999-ben Jörg Haider osztrák kormányfő indított egy újságíró ellen, aki lehülyézte egy cikkében. A vélemény megjelenhet karikatúra formájában is. A HVG ellen 1998-ban indított pert a Horn-kormány titokminisztere, mert a címlapon az ő arca volt látható oly módon, hogy a szeme kendővel volt bekötve, a füleiben parafadugó volt, a szája pedig össze volt kapcsozva. Az ítélet kimondta, hogy közszereplők esetén a véleménynyilvánítás csak akkor sért személyiségi jogot, ha az indokolatlanul bántó, sértő vagy lealacsonyító.
Véleményem szerint egy politikusnál a lehető legszűkebbre kell megvonni azt a területet, ahol az ő becsületének védelmében mások véleménynyilvánításának szabadsága korlátozható. Más a helyzet viszont a többi közszereplőnél. Egy sportoló, színész, újságíró, sztárügyvéd vagy bármilyen "celeb" (de utálom ezt a szót) esetén abból kell kiindulni, hogy ők nem rendelkeznek közhatalommal, tehát az ő bírálhatóságuknak nem a demokratikus közvélemény igénye az alapja, viszont életük egy részét a nyilvánosság elé viszik, s ezt a részüket nyugodtan lehet bírálni. Leírhatom, hogy az új megasztáros énekesnőnek milyen borzalmasan pocsék hangja van, milyen szarul néz ki, milyen rosszul öltözködik, de az már gáz, ha arról értekezek, hogy mekkora ringyó, aki csak azért jutott be, mert összefeküdt egy zsűritaggal, ugyanis ez a kijelentés nemcsak indokolatlanul lealacsonyító, de még ha igaz is lenne, akkor sem függene össze a tévés közszereplésével.

Közszereplők rivaldafényben

A Ptk. a nyilvános közszereplés esetét nevezi meg olyannak, amikor nem kell a fotóalanynak hozzájárulnia a fotózáshoz vagy videózáshoz. A hangsúly tehát nem az alanyon, hanem az adott helyzeten, a közszereplésen van. Ugyanis attól még, hogy valaki közszereplő, az életének nem minden részét éli a kamerák előtt, akármennyire is érdeklődik a közönség az életének azon része iránt. Egy hírhedt bűnöző nem válik közszereplővé pusztán azáltal, hogy minden újságban a címlapon szerepel, csak akkor, ha önként vállalja a közszereplést, mint például a viszkis rabló. Vannak emberek, akik általában nem közszereplők, mégis egy adott pillanatban közszereplést vállalnak: ilyen például az árpádsávos tüntető, a melegfelvonuló vagy egy rendezvény szónoka. Ezek az emberek a hozzájárulásuk nélkül is fotózhatók, de csak az adott esemény keretein belül. Ahogyan a többi közszereplő is csak munkája, közszereplése során „zaklatható”.
Tehát nyilvánvalóan nem közszereplés, ha a közszereplő csak az utcán megy, a barátnőjével egy étteremben ebédel vagy egy szórakozóhelyen táncol, viszont ha egy nyilvános rendezvényen részt vesz, akkor az már annak számít. Mivel a bulvármagazinok tele vannak közszereplőket intim pillanatukban ábrázoló fotókkal, ezért feltételezhető, hogy ezek közzétételéhez ők hozzájárultak, máskülönben folyamatosan azt hallanánk, hogy perlik az újságokat. (Ez persze nem ritka, úgyhogy a nagy bulvárlapok a költségvetésükben általában félretesznek külön egy összeget személyiségi jogi perekre.)

Közszereplők személyes adatai

Az adatvédelem főszabálya szerint a személyes adat akkor kezelhető, ha az érintett ahhoz hozzájárult. Ez a szabály vonatkozik a közszereplőkre is, tehát ha egy énekesnő nem akarja megmondani, hogy hol vett magának nyaralót, akkor azt nem szabad kideríteni, még akkor sem, ha erre sok újságolvasó kíváncsi lenne. Van viszont egy személyi kör, amelybe a közszereplők egy része beletartozik, s amelyeknek bizonyos személyes adatai nyilvánosak: ez a közfeladatot ellátó személyek csoportja.
Úgy szól a törvény, hogy ezen személyek feladatkörével összefüggő személyes adata nyilvános. Ebbe a csoportba nemcsak közszereplők tartoznak bele, hiszen közfeladatot lát el az orvos, a rendőr, a tűzoltó és a bíró is, csakúgy, mint a képviselő.
Annak az eldöntésénél, hogy milyen adat függ össze a feladatkörrel, abból kell kiindulni, hogy a szabály célja egyrészt a közpénzek felhasználásának, másrészt a közhatalom gyakorlásának az ellenőrzése. Ezért nyilvános a képviselők vagy a Magyar Televízió elnökének fizetése, és ezért nyilvános az adott ügyben ítélkező bíró neve, de címe és telefonszáma már nem, mint ahogy azt anno a kurucinfo gondolta a 2006. szeptemberi tévéostromnál randalírozók elleni büntetőperben eljáró bírókról. Ugyanezért van jogunk elkérni a minket igazoltató rendőrök azonosítóját, és ezért lehet az intézkedő rendőrt is fotózni, de ez nem mehet el odáig, hogy az őt a munkájában hátráltassa vagy visszaélésszerűen történjen.

Látható tehát, hogy a közszereplőknek többféle csoportját lehet elkülöníteni, akikre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Általánosságban viszont elmondható, hogy a közszereplők magánszférája a legkevésbé a véleménynyilvánítás szabadságával szemben élvez védelmet, viszont személyes adatai ugyanúgy bizalmas információk, kivéve ha valamilyen közérdek (közhatalom, közpénzek felhasználásának ellenőrzése) nem teszi ezeket nyilvánossá.

Share |

Nem indít eljárást az NHH jogi személy címzettek spam bejelentése alapján

Az új reklámtörvénnyel kapcsolatos kérdések egy részére választ kaptam most a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól. Előző postomban felvetettem, hogy bár a reklámtörvény szerint spam címzettje csak magánszemély lehet, ezt adott esetben nehéz eldönteni, különösen, ha a cég dolgozójának céges e-mail címe például így néz ki: vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu. Az NHH tájékoztatása szerint abból kell kiindulni, hogy a levél tartalma alapján ki tekinthető címzettnek. "Amennyiben pl. egy vállalkozás hivatalos honlapján az értékesítési osztály kapcsolattartási címeként egy vezeteknev.keresztnev@cegnev.hu típusú e-mail cím szerepel, akkor arra az elérhetőségre küldött e-mailek címzettje értelemszerűen az értékesítési osztály, tehát nem természetes személy."
A másik bajom az volt, hogy a reklámtörvény egyértelmű szövege ellenére az NHH honlapján az szerepel, hogy jogi személy címzett esetén is indíthat eljárást a hatóság, bár ez nem kötelessége. Ezzel kapcsolatban most arról tájékoztattak, hogy az "idézett szövegrészlet tartalma lekerül a portálról (kezdeményezése megtörtént, kötelező engedélyezési előírások lassítják a folyamatot sajnos), a benne említett mérlegelési jogkör a vonatkozó jogi háttér többszöri átgondolása után kellőképpen nem áll meg."
Összefoglalva tehát: ha egy vállalkozásnak van hivatalos weboldala, és az azon megadott kapcsolati e-mail címekre a cégnek szóló reklámlevelet küldünk, akkor az nem minősül spamnek, és az NHH sem fog eljárni az ezzel kapcsolatos beadványok ügyében. Így már jobban hangzik, ugye?

Share |

Új reklámtörvény: spammelhetők-e a céges e-mail címek?

Nem világos, merre fog tartani a spammel kapcsolatos joggyakorlat az új reklámtörvény nyomán, a tisztánlátást nehezíti az NHH álláspontja is. A B2B marketing blogba írtam erről egy bejegyzést, amit most ide is felteszek:

Ha egy vállalkozás e-mailben akarta hirdetni magát, ezt korábban is csak úgy tehette ezt meg, hogy a weboldalán található valamilyen űrlap, vagy a szolgáltatása igénybevételekor kitöltött kapcsolatfelvételi lap segítségével előzetesen beszerezte az ügyfél e-mail címét, s ez a nyilatkozat világos utalást tartalmazott arra, hogy annak elfogadásával az ügyfél hozzájárul reklámüzenetek fogadásához. Nem volt kiskapu, hiszen az is spamnek minősült, ha valaki ilyen hozzájáruló nyilatkozatot küldött e-mailben elfogadásra.
Ezen most annyi változott, hogy a direkt marketing eme szigorú szabályainak alkalmazási körét leszűkítették a természetes személy címzettekre. Vagyis ha a címzett egy vállalkozás, akkor spammelhető. Kérdés persze, hogy ez eldönthető-e az e-mail cím alapján.
Gondolom jóhiszeműen feltételezhető, hogy az info@cégnév.hu cím egy céghez tartozik, de sok nagy cég ennél több kapcsolattartásra szolgáló címet is megad. A gondok tehát ott kezdődnek, hogy vajon minek minősül a cég honlapján Gipsz Jakab értékesítő fényképe alatt szereplő sales@cégnév.hu, vagy Cserepes Virág HR menedzser neve alatt szereplő hr@cégnév.hu e-mail cím. Hiszen ezek a címek egy meghatározott személyhez tartoznak, de nyilvánvaló, hogy ők a céget képviselik, és ennek érdekében szerepel a címük az oldalon. Arról nem is beszélve, hogy sok kis vállalkozás honlapján magának a tulajdonosnak a személyes e-mail címe szerepel. Ha én mondjuk a kerepestarcsai Tortahegesztő Kft.-nek címzek egy ajánlatot a skywalkerlajos@gmail.com címre, ami az oldalukon szerepel, akkor ez vajon a vállalkozásnak küldött ajánlat, vagy magánszemélynek küldött spam? Nos, az általános jogelvek alapján szerencsére utóbbit az eljárást megindító Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) kell bizonyítania. Sokkal tisztább lenne ugyanakkor a helyzet, ha meghatározná a törvény, hogy az számít céges e-mailnek, ami a vállalkozás hivatalos honlapján szerepel.
Tovább bonyolítja a helyzetet viszont, hogy az NHH honlapján található egy nem lényegtelen megjegyzés:

"Az NHH Hivatala természetesen ezután is fogadja a nem természetes személyek részére küldött kéretlen elektronikus hirdetések esetén is a beadványokat, ezek alapján ugyanakkor eljárási kötelezettsége nincs, azonban mérlegelési jogkörében eljárva dönt arról, indít-e eljárást."

Ez azt jelenti magyarul, hogy fűre lépni nem tilos ugyan, de lehet, hogy megbüntetnek érte. (Szerintem egyébként az NHH nem jól értelmezi a törvényt, mert ha abban egyszer az van, hogy a szabály csak a természetes személy címzett részére küldött e-mailekre vonatkozik, akkor nem terjesztheti ki önkényesen a hatáskörét.)
Mindenesetre, ha a törvényhozónak az volt a célja, hogy megkönnyítse a B2B kommunikációt, akkor egyértelműbben kellett volna fogalmaznia, hiszen így most megnyitott egy olyan kiskaput, amin senki nem mer majd bemenni.

Share |

A betyárok és a média: viselhet-e símaszkot egy tüntető?

A jogvéleményen olvastam egy érdekes felvetést arról, hogy vajon meg lehet-e tiltani jogilag, hogy egy tüntető álarcot, símaszkot viseljen. Nagyon merész a problémafelvetés, hiszen a magyar joggyakorlat nagyon erősen védi a véleménynyilvánítás szabadságát, ráadásul még abban sem egységesek az álláspontok, amint azt korábban írtam, hogy fotózható-e egy tüntetés résztvevője.
Ugyanakkor az igény felmerülése teljességgel érthető. Egyrészt, aki kimegy szimpatizálni egy utcai tüntetésre, az vállalja - akár arcával is - a véleményét. Másrészt, ha elvárjuk a rendőrtől, hogy viseljen azonosítót, legyen köteles eltűrni a fotózást, akkor ugyanez elvárható a tüntetőtől is, így fair. Amikor kialakult az az álláspont, hogy a nyilvános közszereplések passzív résztvevőit nem lehet hozzájárulásuk nélkül fotózni, akkor még erősen élt a jogászokban a szocializmus emléke, amikor a demokráciáért tüntetőket megfigyelték, jelentettek róluk, s később ezért mondjuk a munkahelyükön hátrány érte őket. Csakhogy amíg ma már ilyesmitől nem kell félni, s a rendőrség adatkezelését is pontosan körülírják a jogszabályok, addig a tüntetéseken megjelent egy jól körülhatárolható csoport, akik nem a demokráciáért mennek ki tüntetni, hanem éppen azt akarják megcsúfolni. Ők úgy döntöttek, elejét veszik annak a kérdésnek, hogy szabad-e az arcukat fotózni, s ezért maszkkal takarják el azt. Álarc mögött már hangosabban lehet skandálni, bátrabban lehet rendőrautót gyújtogatni. Akinek pedig nem tetszik a betyárjelmez, az nyilván hazaáruló.
Ilyen előzmények mellett valóban jogosan merül fel, miként lehetne megtiltani az álarc viseletét. Nézzük meg, mi lehetne ennek a módja. A Ptk.-ból ezt nehéz levezetni, mert a törvény arról ír, hogy mi lehet rajta jogosan egy fotón, és nem arról, hogy minek kell rajta lennie. A véleménynyilvánítás szabadsága pedig védi az anonim véleménynyilvánítást is. Nem lehet általánosságban előírni, hogy aki véleményt fejez ki, annak fel kell fednie személyazonosságát. Szép is lenne, ha ezentúl minden fórumozó csak fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva mondhatná el véleményét az interneten. Az adatvédelem nemcsak védi a magánszférát, de bizonyos esetekben korlátozza azt valamilyen közérdek védelmében. A közérdekből nyilvános adatok, mint amilyen például az intézkedő rendőr személyazonossága, abból a megfontolásból nyilvánosak, hogy az államhatalom legyen átlátható, aki közhatalom birtokában cselekszik, azt ne tehesse anonim módon.
A símaszkos tüntető viszont nem gyakorol közhatalmat, ő a gyülekezési szabadságát gyakorolja, pontosabban visszaél vele. Ezért mondjuk elő lehetne írni a gyülekezési törvényben, hogy tilos tüntetéseken a személyazonosítást lehetetlenné tevő öltözék viselete. Ezzel viszont az a baj, hogy ha ezt általánosan megtiltjuk, akkor például a critical mass felvonulás résztvevői se viselhetnének gázmaszkot, a könnygázas oszlatáskor pedig tilos lenne sállal védeni az arcot, ami által a tüntető egészséghez való joga sérülne.
Véleményem szerint az lenne megoldás, ha a gyülekezési törvényben felhatalmazást kapna a rendőrség, hogy a csuklyás-maszkos felvonulókat kiemelhesse a tömegből igazoltatás céljára, ha pedig ez a személyek nagy számára tekintettel lehetetlen lenne, akkor a tüntetést feloszlathatja. Úgysem lehetne kötelezően előírni, ki mit viselhet egy tüntetésen. Ha valaki úgy gondolja, hogy akkor érzi jól magát egy tüntetésen, ha Rózsa Sándornak öltözik, ám tegye. De vegye tudomásul, hogy a rendőrség ilyenkor jogosan fogja igazoltatni.

Share |

Habemus ombudsman: megválasztották az adatvédelmi biztost

Ötödjére sikerült a Parlamentnek adatvédelmi biztost választania. Önmagában az a tény, hogy mintegy tíz hónapig nem volt képes a törvényhozás választani a tisztségre valakit, jól mutatja, hogy mennyire érdekli a T. Házat az adatvédelem. De nem kesergek, mert Jóri András személyében olyan ember lesz az ombudsmani hivatal élén, akinek egyik szakterülete az informatikai jog, rendszerinformatikusi végzettsége pedig garanciát jelent arra, hogy az adatvédelmi jogi gyakorlat gyorsan reagálhasson az új technológiák kihívásaira.
A tanulmányaiban kifejtett nézetei alapján az mondható el, hogy gyakorlati ember, s az utóbbi időben az adatvédelmi jogra jellemző dogmatizmus helyett a praktikus változtatások híve. Csak egy példa: ma a joggyakorlat egységes abban, hogy minden személyes adat, amely egy meghatározott emberrel kapcsolatba hozható, függetlenül attól, hogy az illető, akinek a birtokában van, objektíve képes-e a kapcsolat megállapítására. Például az autók rendszámából csak a belügyi nyilvántartás alapján lehet a tulajdonost megállapítani, erre tehát akármely földi halandó nem képes. Vagy ott van az IP cím, ami szintén személyes adat, de konkrét személlyel csak az internetszolgáltató tudja összefüggésbe hozni. Nos, Jóri egy tanulmányában azt fejtegeti, hogy célszerű lenne az ilyen esetekre megalkotni a közvetett személyes adat fogalmát, mert nem várható el, hogy például rám, mint egyszerű tartalomszolgáltatóra, aki az oldal látogatóinak IP címéhez ugyanúgy hozzáférek, de a mögöttük rejtőző személyt csak külső segítséggel tudnám felfedni, ugyanolyan szigorú előírások vonatkozzanak, mint arra, aki ezt a kapcsolatot közvetlenül elő tudja állítani.
Eddig megjelent publikációi tehát bizakodásra adnak okot, s remélhetőleg állásfoglalásaival segíteni fogja a tisztánlátást néhány ellentmondásos kérdésben.

Share |

Jön az új Ptk. – változik a személyiségi jogok szabályozása

Megvolt a nyitóbuli a Parlamentben, kezdődhet a munka. Úgy néz ki, még Karácsony előtt kijön az új Ptk., csak hogy örüljenek a téli államvizsgázók, mint például én. Csak halkan merem megkérdezni, hogy miért kell egy törvényt, ami az Alkotmány után kábé a legfontosabb jogszabály, sürgősségi eljárásban tárgyalni? Mi már csak ilyenek vagyunk: képesek vagyunk évekig vitatkozni egy köztéri szoborról, de pillanatok alatt hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, ha arról van szó. Eddig OFF.
Nézzük tehát, mi változik a személyiségi jogok terén. Eddig, ha egy újságíró leírta, hogy Sügér Baltazár vállalkozó otthon pitbullok vérében szokott fürdeni, akkor Baltazár barátunknak, aki ettől kicsit bepöccenve, ámde a civilizált megoldások híveként nem bunkósbottal, hanem ügyvédhadsereggel akart az újságíró nyakára menni, nemcsak azt kellett bizonyítania, hogy ez az egész sztori nem igaz, hanem azt is, hogy ez a híresztelés az ő pici lelkét megbántotta. A személyiségi jogi kártérítési perek nagy rákfenéje volt mindig, hogy a bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy vajon a konkrét kijelentés eredményezett-e kárt az illetőnél, vagyis olyan pszichés traumát, lelki megpróbáltatást, ami miatt neki kártérítés jár. De hát a bíró nem pszichológus, nincs ideje hosszú terápiás beszélgetéseken kihámozni, hogy milyen traumát okozott a páciensnek az adott cikk, karikatúra, fotó, stb.
Ezért vezeti be az új Ptk. a sérelemdíj fogalmát. Ez egy objektíve meghatározott összeg, ami a felperesnek akkor jár, ha megsértették a személyiségi jogát. Nem kell tehát többé azt is bizonyítani, hogy kinek a lelkivilága hogyan sérült, elég megállapítani, hogy az adott kijelentés sértő. Persze az összeg meghatározásakor a bíró az egyéb körülményeket figyelembe veheti, mert nyilván teljesen más, ha valakiről a helyi újság újságírója ír egy megalázó cikket, mint ha egy országos napilap.
De ha már ennyire objektívek akarunk lenni, akkor ki kellene mondani mást is a Ptk.-ban, ami eddig többé-kevésbé érvényesült a bírósági gyakorlatban, de nem egységesen. Nevezetesen az, hogy a közszereplő politikusok személyiségi joga csak szélsőségesen sértő és kirekesztő kijelentések esetén élvezhet előnyt a véleménynyilvánítás szabadságával szemben. (Radikális vélemények szerint egyáltalán nem.) Nem ugyanaz, ha a sarki zöldségesről írok egy fikázó cikket, vagy ha egy politikusról. Egy politikusnak nagyon minimális személyiségi jogai lehetnek csak, ellenkező esetben az újságírók, emberek nem mernének véleményt mondani róla, azt a rendszert pedig nem demokráciának hívnák. Az egyik kedvenc jelenetem jutott most eszembe A mások élete című filmből, amit most be is vágok ide, remélem érthető lesz, miért.

Magyarországon csak az biztos, amit törvényben mondanak ki (az se mindig), ezért nem ártana, ha belevennék a fent elmondottakat az új Ptk.-ba. De a politikusok ritkán szúrják tökön saját magukat. Talán azért is tárgyalják hipergyorsasággal a Ptk.-t, nehogy valakinek eszébe jusson beleírni ezt?

Share |

Változnak a direkt marketing szabályai

Szeptember 1-jétől új szabályok vonatkoznak a spamre és a direkt marketing tevékenységek egyéb (legális) formáira. Az elektronikus kereskedelmi törvény az új reklámtörvény hatályba lépése miatt módosul, ugyanis ez átfogó szabályokat ír elő az összes reklámra. A spammerekkel szemben fellépésre jogosult Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ezentúl csak magánszemélyek bejelentése alapján köteles eljárni a spamekkel szemben. Tehát ha egy céges e-mailről érkezik bejelentés, akkor az NHH nem köteles eljárni, de mérlegelhet, s attól függően határoz majd az eljárás megindításáról, hogy hány bejelentés érkezett már az adott spammelő ellen, mekkora a jogsértés mértéke, stb. Kérdés persze, hogy milyen e-mail címnek minősül a vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu, vagy pl. a marketing@cégnév.hu.
Ami viszont a reklámtörvény legfontosabb szigorítása, hogy direkt marketing tevékenység csak akkor végezhető, ha az érintett előzetesen és kifejezetten hozzájárul a szolgáltatáshoz, illetve megadja a nevét és a lakcímét is. Ezeket a személyes adatokat a reklámozónak a hozzájárulókról vezetett adatbázisban fel kell tüntetnie.
Ez az a szabály, ami kiütötte a biztosítékot a marketingszakmában, és - adatvédelemmel foglalkozó emberként - nálam is. Az indoklás szerint ez a rendelkezés az adatbázisok és a megadott hozzájárulások hitelességét szolgálja. Valószínűleg abba nem gondolt bele a törvényalkotó, hogy a magyar ember nem szívesen adja meg személyes adatait egy hírlevél kedvéért. Ha valamit mégis beleír a kitöltendő mezőbe, akkor az nagy valószínűséggel nem a saját neve és címe lesz. Tegyük fel, hogy ez a hamis címet megadó vevő rosszindulatú is, és spambejelentést tesz az NHH-nál. Ha utóbbi összeveti a cég adatbázisát a lakcímnyilvántartással, és rájön, hogy ni, ez egy kitalált cím, akkor mi történik? Megbünteti a reklámozót, mert a cím meghamisításával hozzájárulást szimulált??? De tegyük fel, hogy az igazi adatait adta meg a vevő. Feltétlenül szükséges a lakcímem ahhoz, hogy igénybe vegyek egy hírlevelet?
A személyes adatok védelme olyan alkotmányos jog, amely törvénnyel ugyan korlátozható, de ez a korlátozás szükséges és az elérni kívánt cél érdekében arányos kell, hogy legyen. Azt hiszem, az előbbiekből látszik, hogy szerintem ez a szabály szükségtelen is, meg aránytalan is - megérne egy próbát az Alkotmánybíróságon.
Elmaradtak ellenben azok a szigorítások, amelyekről korábban szakmai körökben szó esett. Egyrészt nem szigorodott a spam miatt kiszabható pénzbüntetés mértéke: továbbra is legfeljebb 500 ezer Ft lehet, ami megkérdőjelezi az egész szabályozás értelmét, hatékonyságát. Másrészt ebből az egész buliból továbbra is kimaradnak a hagyományos postaládánkat eldugító reklámújságok: a lakcímnyilvántartásból szerzett adatokat tehát továbbra is fel lehet használni postai reklámanyagok terjesztése céljára, kivéve persze, ha utólag a reklám címzettje azt megtiltja, aminek a lehetőségét a reklámozónak biztosítania kell.

Share |

Spamtelenkedés

Idén harminc éves a spam. Az első kéretlen, marketingcélú levelet 1978. május 3-án a DEC komputergyártó küldte el 400 postaládába. A Message Labs friss felmérése szerint idén júniusban az internet levélforgalmának 76,5 százaléka volt spam, minden 134 emailből egyben vírus volt, és 277 levélre jutott egy adathalász próbálkozás.
A spam Magyarországon is töretlenül népszerű (2007-ben e-mail marketingra mintegy 3,6 milliárd forintot költöttek, persze ennek egy része nem spam volt). Annak ellenére így van ez, hogy itthon is szigorúan bünteti a jog a spamet: valószínűleg sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mik a direkt marketing szabályai, úgyhogy vegyük szépen sorra.

Először is, a fő szabály az, hogy elektronikus formájú hirdetést csak az érintett előzetes hozzájárulásával szabad küldeni. Amíg a papír alakú direkt marketinget választva egy cég lakcímadatokat kérhet a lakcímnyilvántartótól egészen addig, amíg az illető ezt meg nem unja, és azt le nem tiltja, addig az e-mail útján küldött üzeneteknél fordított a helyzet: amíg nem engedélyezem előzetesen, addig minden reklám spam. (Megjegyzem, szó van arról, hogy a postai direkt marketinget is a szigorúbb szabályozás alá vonják.)

A leggyakoribb hivatkozás a spamekben, hogy "e-mail címét nyilvános adatbázisból vettük". Nos, az Internet jelentős része mindenki számára elérhető adatbázis, amelyen valóban sok helyen szerepelnek e-mail címek is, amelyek különféle célokból lettek közzétéve, de semmiképpen sem azért, hogy "erre a címre küldjetek spameket". Ha valaki tényleg imádja a spamet, még akkor sem tehet ilyen nyilatkozatot általánosságban, a szükséges előzetes hozzájárulás ugyanis csak a konkrét cég konkrét hirdetéseire vonatkozhat. Még az ún. engedélykérő levél is spamnek minősül, vagyis kamu az olyan hivatkozás, hogy "mi csak engedélyt szeretnénk kérni a későbbiekre nézve elektronikus hirdetések küldésére". Az sem számít, hogy csak társadalmi célú a hirdetés, és az sem, ha egyébként biztosítják a "leiratkozás" lehetőségét. Ezt különben az olyan hirdetések esetén is mindig biztosítani kell, amelyekhez a címzett korábban hozzájárult.

Milyen jogi lehetőségei maradnak akkor tehát a hirdetőnek? Egyrészt, ha valamely regisztráció során kínálja fel a cég, hogy "rendszeres hírlevelet" küld, akkor ez beleegyezésnek számít. (Ezért kell mindig résen lenni a különféle, előre kipipált regisztrációs elemek kitöltésénél.) Másrészt egyetlen szűk kivételt mégis enged a jog: nem spam ugyanis, ha csak egy linket, domain nevet és/vagy e-mail címet küldenek a címedre. Ilyenkor végülis rajtam múlik, hogy hozzájárulok-e a hirdetés megjelenítéséhez, ha rákattintok a linkre.

Mi a teendő, ha nagyon bosszantanak a spamek? A legfontosabb, hogy díjmentesen eljárást lehet indítani a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, a bejelentést a spam-bejelentes@nhh.hu e-mail címre kell küldeni. Jól jellemzi a trendet, hogy míg 2006-ban alig 300 panaszt adtak be, addig 2007-ben már ezernél is több ügy volt, amelyeknek a felében marasztaló határozat is született. A hatóság jogosult 50-től 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabni. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a napi több millió spamből mindössze ezer jut el egy évben a jogi eljárásig, ráadásul a 2007-es statisztika szerint ezek közül csak 15 esetben szabott ki a hivatal bírságot, összesen 1,7 millió forint értékben, akkor könnyen belátható, hogy a spam sajnos megéri. A már említett javaslat egyébként felemelné a bírság maximális határát egymillió forintig, de valószínűleg még ez sem tartana sokakat vissza. Addig is az egyedüli megoldás, ha körültekintően jelentetjük meg e-mail címünket a világhálón.

Share |

Újságírói etika és az adatvédelem

Meglepő cikket olvastam nemrég. Elég hosszú, úgyhogy elmondom röviden. Volt egyszer egy újságíró szerelmespár, akiknek megromlott a kapcsolatuk, és mindenféle disznóságokat műveltek egymással: van a történetben feljelentés, iwiw-re felrakott fotók, sárdobálás, ahogy köll. A legérdekesebb azonban az, ahogyan a Magyar Újságírószövetség belekeveredik a történetbe: hivatalból vizsgálatot indít a fickó ellen (aki nem is tagja a testületnek), majd - mivel ő nem is jelent meg a MÚOSZ által kitűzött meghallgatáson, kizárólag a lány elmesélésére alapozva meghoz egy állásfoglalást, amely felkerül az internetre, kitálalva teljes névvel két személy magánszféráját, intim viszonyait. Az Etikai Bizottság állásfoglalását azóta módosították, jelenleg egy - a férfit illetően - anonimizált változat érhető el, ugyanis a férfi feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a MÚOSZ ellen, mert megsértette jó hírnevét, amikor a kapcsolata részleteit feltette az internetre.
„A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága bármiről véleményt alkothat, hiszen Magyarországon bárki elmondhatja a véleményét bármiről. Szólásszabadság van" - hangzik a cikkben a MÚOSZ érvelése.
Csakhogy, mint minden alkotmányos jog, a szólásszabadság sem korlátlan. Ezzel a MÚOSZ-nak is tisztában kellett lennie, hiszen maga az állásfoglalás is idézi a Sajtótörvény 3. § (1) bekezdését, ami így hangzik: "A sajtószabadság gyakorlása (…) nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”. Ez lefordítva annyit jelent például, hogy a véleményem nem valósíthat meg becsületsértést, nem sértheti mások magántitokhoz, magánszférához valamint jó hírnévhez való jogát.
Márpedig egy ilyen bensőséges természetű ügy részletei nem tartoznak a nyilvánosságra. Nem véletlen, hogy a házassági bontóperekben is általában kizárják a nyilvánosságot. Az pedig nem igényel különösebb magyarázatot, hogy a MÚOSZ honlapja ez esetben ilyen nem kívánt nyilvánosság.
Ugyanakkor az újságíró szervezet szerint ezen a fórumon a szakma védelme érdekében a szakmailag elmarasztalt személy nevének feltüntetése "nem jelent többet, mint ami bármelyik telefonkönyvben is olvasható". Ez tévedés. A telefonkönyv valóban személyes adatokat tartalmaz, de azoknak a közléséhez az érintett hozzájárult. Hiszen aki nem akar benne lenni, az megteheti, hogy ne legyen benne. Másrészt a telefonkönyvben kizárólag név, cím és telefonszám szerepel, és nem olvashatók benne az ember magánéletéről mindenféle pikáns részletek. Ez ugyanis nagy különbség: ez alapozza meg azt, hogy a MÚOSZ ebben az esetben nemcsak az adatvédelmi törvényt sértette meg, hanem az illető személyiségi jogait is.

Share |

Köztéri kattintgatások

A lesifotósokról általában az ágyúnyi fényképezők és a verekedő, bujkáló sztárok jutnak az ember eszébe. Magyarországon - azt gondolom, szerencsére - ez a szakma még gyerekcipőben jár, no meg az itthoni sztárok nemhogy bujkálnak a sajtó elől, de egyenesen megsértődnek, ha már hosszú ideje nem kapnak nyilvánosságot.
Van azonban a fotózással kapcsolatban egy olyan jogi témakör, ami idehaza mostanában elég gyakran előkerül: a közterületen zajló események fotózása. Aktualitást adtak ehhez a 2006-os utcai zavargások, a különféle politikai gyűlések és a legutóbbi melegfelvonulás is. Most tekintsünk el ezeknek az eseményeknek a minősítésétől, vizsgáljuk meg őket jogi szempontból.
Az emberek többsége hajlamos azt gondolni, hogy köztéren bármihez joga van, így aztán bárkit le is fotózhat. Pedig nem így van. Amikor valakit az utcán lefényképezünk, az illetőnek elvileg előtte engedélyeznie kell ezt, legalább olyan módon, hogy észreveszi a kamerát, ámde hagyja magát fotózni (ezt hívják ráutaló magatartásnak). Tévedés, hogy attól, mert valaki híres ember, közszereplő, automatikusan fotózhatóvá válik. Még ha egy kedvenc színészemet is látom lejönni a metró mozgólépcsőjén, ez ugyanolyan magánügynek számít a jog szempontjából, mintha akárki más sétálna ott lenn. Nem az illető foglalkozása az, ami eldönti a köztéri fotózás jogszerűségét, hanem az adott helyzet.
A Ptk. ugyanis azt mondja nekünk, hogy a közzétételhez nem kell az érintettnek hozzájárulnia, ha a felvétel nyilvános közszereplésen készült. Ilyennek számít minden olyan rendezvény, esemény, ami befolyással van a helyi vagy országos társadalom alakulására. Szerintem például míg egy nyári fesztivál nem tartozik ide, addig egy valamilyen politikai vagy társadalmi célt hirdető felvonulás igen.
A következő kérdés, hogy a rendezvény résztvevői közül ki fotózható. Attól, hogy valaki elmegy egy rendezvényre, még nem biztos, hogy egyben azt is szeretné, ha a másnapi újság címlapjára felkerüljön. Ez azonban részben tőle is függ. Ha ugyanis ő valamilyen formában aktívan is közreműködik az eseményekben, akár csak egy transzparenst emel a magasba, onnantól jogi értelemben az ő részvétele nyilvános közszereplésnek minősül, az erről készült fényképet pedig nyilvánosságra lehet hozni. Ugyanakkor, ha csak passzívan vesz részt, akkor kell a hozzájárulása a kép készítéséhez.
Ez alól egy fontos kivételt ismer a joggyakorlat: amikor a felvétel nem egy-egy embert, hanem nagyobb tömeget ábrázol, és a kép nem egyenként, hanem összességében ábrázolja őket, ilyenkor szintén nem kell hozzájárulást kérni a rajta szereplő személyektől.
Az utcai zavargásokról megjelenő sajtófotók tehát több szempontból is védettek a rajtuk szereplő személyek akaratával szemben: egyrészt ezek általában emberek nagyobb csoportját ábrázolják, másrészt a média általában pont nem a békés, passzív résztvevőket fotózza, hanem azokat, akik valmilyen formában tevékenyen alakítják az adott rendezvényt, például azáltal, hogy tojást vagy köveket dobálnak. Megjegyzem, ha bűncselekmény elkövetését észleli valaki, akkor azt joga van rögzíteni, az így készített felvétel a bíróságon bizonyítékként is felhasználható.

Share |

Beköszöntő

Ki ne ismerné George Orwell 1984 című klasszikusát? Az író 60 évvel ezelőtt szinte félelmetes pontossággal rajzolta meg, merre fog tartani a világ, mi lesz az ezredfordulón a legfontosabb érték: az információ. Az államok egyre nagyobb mértékben vonják ellenőrzésük alá állampolgáraikat, egyre több azonosítóval rendelkezünk, a piaci szereplők óriási versenyt folytatnak adatainkért, a multinacionális cégek milliókat költenek egymás és saját dolgozóik megfigyelésére, szenzációhajhász újságírók és paparazzók lesik a sztárok és politikusok mozdulatait, tévékamerák, térfigyelőkamerák, kamerás telefonok és közösségi oldalak rögzítenek rólunk információkat nap mint nap.
Joggal félünk-e Orwell "Nagy Testvérétől", kell-e és lehet-e ellene fellépni, jogos-e a paranoiánk? Zavarba ejtő kérdések ezek, pedig ez csupán egy azon témák közül, amik ebben a blogban helyet kapnak. Jogi és etikai problémák sokaságával kell szembesülnünk a mai információs társadalomban, amelyekre gyakran nem adható egyértelmű megoldás, a jog pedig túl lassan reagál az új helyzetekre.
Gondolatébresztő, vitaindító jellegű postokat szándékozok közzétenni, remélve, hogy sokan hozzá fognak majd szólni.

Share |