Ma jár le a sajtótermékek regisztrációjának határideje

A tavaly decemberben elfogadott új médiatörvény 2011. június 30-ig adott határidőt a médiaszolgáltatások, internetes sajtótermékek nyilván-tartásba vételéhez. Aki nem regisztrált eddig, mostantól akár 1 millió Ft-os bírságot is kaphat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tegnap közleményben emlékeztette az internetes sajtótermékek kiadóit, hogy a mai napon lejár a regisztráció határideje. Azon sajtótermékek esetében ugyanis, amelyek 2011. január 1. előtt indultak, eddig adott határidőt a médiatörvény. A 2011. január 1. után indult sajtótermékek esetén ez a határidő az alakulástól számított 60 nap.

Sajtóterméknek minősül az olyan internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, és amelynek tartalmáért valaki szerkesztői felelősséget visel, és amelynek “elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából”. Ha valaki tehát a blogjában például hirdetéseket helyez el és bármilyen módon népszerűsíti az oldalt, “rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett” végzi ezt a szolgáltatást, tehát sajtóterméknek minősül.

A médiatörvény 46. §-a szerint a sajtóterméket a kiadásáért felelős személynek be kell jelentenie. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő nevét (cégnevét), lakcímét (székhelyét), elérhetőségét (telefonszám vagy e-mail cím), a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, jogi személy esetén annak cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát és persze a sajtótermék címét. Ha ezekben az adatokban változás következik be, úgy ezt 15 napon belül be kell jelenteni a médiahatóságnak. Amennyiben a nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályokat a kiadó vagy az alapító megsérti, a médiahatóság 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A bejelentéssel kapcsolatosan bővebb információkat a Médiahatóság oldalán lehet találni. Egyelőre kérdéses, hogyan fog a hatóság fellépni - például a blogokkal szemben. A hatóság oldalán található nyilvános adatbázis szerint eddig mindössze 411 internetes sajtótermék tett bejelentést. Ez az adatbázis ráadásul teljesen indokolatlanul tartalmazza mindenki számára hozzáférhető módon az internetes portál főszerkesztőjének személyes adatait (lakcím, telefonszám, e-mail cím).

A témával a későbbiekben ezért bővebben is foglalkozom.

Share |

Védjegyek az AdWords hirdetésekben

A tavalyi év nagy slágere volt az internetjoggal foglalkozó nemzetközi szakmai körökben az Európai Bíróság Google vs. Louis Vuitton-döntése. A luxustáskákat gyártó óriáscég azért perelte a guglit, mert az lehetővé tette, hogy az AdWords hirdetési rendszerében a márkanevet kulcsszóként azok is lefoglalhassák, akiknek egyébként védjegyhasználati jogosultságuk nincsen, sőt, sok esetben a márkanév megadásakor a Google olyan hirdetéseket jelentetett meg, melyekben táskahamisítványokra hívták fel a figyelmet. A luxuscég haragja érthető, ha már láttunk néhány olyan rendkívül szemléletes ábrát, amely a szemmozgást követő ún. eye-tracking vizsgálattal készült, és a felhasználók észlelési szokásait ábrázolja. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy a felhasználók 90%-a a képernyő felső tizedére összpontosít először, oda, ahova a Google újabban egyre többször szponzorált linkeket helyez el.

De vajon felelősségre vonható-e a bevásárlóközpont, ha a területén rohadt almát árusítanak? - tették fel a kérdést a Google ügyvédei, hiszen a keresőóriásnak a jogsértésekről nem volt tudomása. A bíróság azt felelte, hogy nem. Hangsúlyozni kell persze, hogy ha tudomása lett volna a védjegybitorlásokról, és nem távolította volna el a hirdetéseket, akkor felelt volna. A jelenlegi magyar szabályozás is ezt az uniós irányelvet követi: ha egy közvetítő szolgáltató (jelen esetben a Google, mint tárhelyszolgáltató) bejelentést kap valamilyen védjeggyel való visszaélésről, akkor köteles tizenkét órán belül (!) gondoskodni az információk eltávolításáról, illetve a feltételezett jogsértő értesítéséről. Ha az illető kitart igaza mellett, akkor az eltávolítást 8 napon belül kifogásolhatja, és ilyenkor a védjegyjogosultnak 10 munkanapja van, hogy keresetet nyújtson be vagy büntetőfeljelentést tegyen. Ebben a teniszmérkőzésben a szolgáltató csak labdaszedő, és ha így tesz, akkor nem felel.

Más kérdés, hogy vajon minden esetben kizárható-e, hogy valaki másnak a védjegyét kulcsszóként használja. Ezzel kapcsolatosan a luxemburgi székhelyű testület nem adott megnyugtatóan egyértelmű választ. Az világos, hogy ha a hirdetés szövegében ténylegesen szerepel a márkanév, anélkül, hogy a hirdető legalább hivatalos viszonteladója lenne a terméknek, akkor védjegybitorlást követ el. De mi a helyzet akkor, ha csak kulcsszóként foglalja be a védjegyet, viszont a hirdetés szövegében nem szerepel? Erre tekintettel a döntés - a konkrét esetből kiindulva - csak röviden utal arra, hogy miután a védjegy keresőszóként történő megadását követően megjelenő találati listában általában az első helyeken szerepel a márka hivatalos oldala, ezért a védjegy megkülönböztető funkciója nem csorbul, hiszen a fogyasztók meg tudják különböztetni a fizetett hirdetést az organikus találatoktól.

Ez - hogy egy klasszikust idézzek - "általában úgy van", de nem feltétlenül. Volt már rá példa, hogy egy hatalmas világmárka oldalát a Google egyszerűen törölte az indexéből, mert manipulálni próbálta a keresési találatokat. Nincs rá garancia, hogy egy hivatalos oldal benne legyen a top 10-ben a védjegy keresésekor. Szerencsére az Európai Bíróság azóta hozott döntései egyértelművé tették a kérdést: a Bergspechte-ügyben kimondta, hogy a hirdető áruival, illetve szolgáltatásaival kapcsolatos használatra kerül sor még abban az esetben is, ha a kulcsszóként kiválasztott megjelölés magában a hirdetésben nem szerepel, ugyanis a védjegynek nemcsak megkülönböztető, hanem reklámfunkciója is van.

A fent leírtak természetesen csak a bejegyzett védjegyek esetére érvényesek. Újabb kérdés, hogy mennyiben változik a helyzet, ha valamilyen megjelölés nem élvezi a védjegyoltalmat, mégis a fenti magatartás valósul meg. Erre egy későbbi bejegyzésben még ki fogok térni.

Share |

A céges BAR-lista esete a jó hírnévvel

Amiért az utóbbi időben nem jelentkeztem, annak nem az az oka, hogy kifogytam volna a témákból. Éppen ellenkezőleg, az élet hozza magával a legérdekesebb témákat. Egyik olvasóm a következő problémával fordult hozzám. Létrehoztak egy internetes oldalt, amelynek a célja az volt, hogy a fuvarozók informálják egymást a szállítmányozó piac cégeinek fizetési fegyelméről. Aki az oldalon regisztrált, az megadhatta, hogy az ő cégének mely cégekkel szemben és mekkora összegű lejárt kintlévősége van. Mindezek az adatok csak a regisztrált tagok számára voltak elérhetők, a regisztrációs szabályzat pedig kötelezte a tagokat, hogy az információkat nem adhatják tovább harmadik személynek, ahogyan arra is kötelesek voltak a szabályzat értelmében, hogy csak megbízással, számlával és felszólítólevéllel igazolt, lejárt tartozásokat jelentessenek meg.

Az oldalon regisztrált egyik cég azonban, amely egyébként tekintélyes összegű tartozást halmozott fel, ügyvédjén keresztül felszólító levelet küldött a tárhelyszolgáltató g-portalnak, hogy az üzleti titkainak, jó hírnevének és egyéb személyiségi jogainak megsértése miatt eljárást indít ellenük, amennyiben a róla közzétett információkat nem távolítják el az oldalról. A g-portal engedett, és az egész oldalt törölte, így az oldal készítői átmentették a tartalmat egy nemzetközi domain név alá.

Nos, az eset több szempontból is tanulságos. Először is kezdjük azzal, vajon mennyiben áll meg a jogalap, azaz az üzleti titok, a jó hírnév és a személyiségi jogok sérelme. Ha élő emberekről lenne szó, akkor a szigorú magyar adatvédelmi szabályozás miatt egyszerű kérdésről lenne szó. Cégeknek azonban nem lehetnek személyes adatai, így legfeljebb a fentiekre hivatkozhatnak.

De mi is az az üzleti titok? Az üzleti titok fogalma a Ptk. szerint: "a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette". Kétségtelen, hogy egy vállalkozás tartozása a gazdasági tevékenységéhez tartozó adat, és talán még amellett is lehet érvelni, hogy a tartozás nyilvánosságra hozatala a vállalkozás jogszerű gazdasági érdekét sérti, hiszen semmi nem tiltja, hogy egy vállalkozás - amíg felszámolást nem indítanak ellene - lejárt tartozása ellenére új üzleteket kössön, ezt a jogszerű érdeket pedig sértheti, ha a leendő üzletfelek értesülnek a tartozásairól. (Más kérdés, hogy a leendő üzletfelek érdeke viszont, hogy hitelképes cégekkel kössenek szerződést, de ennek érdekében számos pénzügyi és jogi biztosítékot vehetnek igénybe.) 

Az üzleti titok definíciójának harmadik feltétele azonban az, hogy az adott cégnek meg kell tennie mindent az információ titokban tartásáért. Mivel szükségszerű, hogy a szerződés teljesítésére vonatkozó információt, vagyis a fizetési határidő betartását a másik fél is ismeri, ezért logikus, hogy a cég akkor tesz meg mindent a titokban tartásért, ha a szerződésben kifejezetten kikötik, hogy a szerződésre vonatkozó valamennyi információt a felek kötelesek bizalmasan kezelni, esetleg (de nem szükségszerűen) kifejezetten üzleti titoknak minősítik. Ilyen kikötés hiányában azonban a tartozásra vonatkozó adatok szerintem nem minősülhetnek üzleti titoknak.

A másik kérdés a hírnévrontás megalapozottsága. A jó hírnév fogalmát a Ptk. nem határozza meg, de példaként felsorolja, hogy a jó hírnév sérelmét jelenti a sértő és valótlan tények állítása, híresztelése és valós tények hamis színben történő feltüntetése. A regisztrációs szabályzat ezért kötelezi a tagokat, hogy csak megbízással, számlával és felszólítólevéllel alátámasztható kintlévőséget tegyenek közzé. Ha a tartozás nem vitatott (vagyis a felszólítólevélre a cég nem reagált) és lejárt, akkor annak közzététele véleményem szerint nem meríti ki a jó hírnév megsértését. 

A Versenytörvény 3. §-ában szabályozott ún. üzleti hírnévrontás a versenytárs jó hírnevének vagy hitelképességének megsértését, veszélyeztetését tiltja. A versenyjogi hírnévrontás egyik nevesített esete tehát, ha valakiről olyan tényt állítanak, hogy kötelezettségeit nem teljesíti határidőre, vagyis hitelképtelen. A szakirodalom szerint az üzleti hírnévrontás esetén a tényállításnak nem feltétlenül kell valótlannak lennie, elég az is, ha a valóságot indokolatlanul, szükségtelenül terjeszti a versenytárs és ez a valós állítás önmagában is alkalmas hírnévrontásra. Szerintem itt a hangsúly az indokolatlanságon van. Amennyiben az oldal nyilvános lenne, az indokolatlanul rontaná a cég hírnevét. Mivel azonban kifejezetten a szállítmányozó cégek részére jött létre és az információkat csak regisztrált tagok tekinthetik meg, ráadásul a regisztrációs szabályzat elfogadásával kötelezik magukat arra, hogy nem adhatják tovább az oldalról nyert adatokat, ezért ez a belterjes információcsere nem indokolatlan, tehát szerintem az üzleti hírnévrontásra való hivatkozás nem megalapozott.

Az előbbi kérdésektől teljesen független, és egy korábbi bejegyzésemben már érintett problémakör, hogy a tárhelyszolgáltató miként reagál egy feltételezett jogsértés bejelentésekor. A portál ugyanis az elektronikus kereskedelmi törvény (10. §) szerint csak akkor mentesül a jogsértő információk közzététele miatti felelősség alól, ha nincs tudomása arról, hogy az információ bárkinek a jogát, jogos érdekét sértheti. Magyarán, ha valaki tesz egy bejelentést, hogy szerinte egy bizonyos tartalom jogsértő, akkor onnantól a portál tudomással bír erről, és adott esetben felel a jogsértésért. Nyilván egy portál ilyenkor nem kéri ki jogi szakemberek véleményét, hanem a saját érdekében inkább "megijed" az ügyvédi fenyegetéstől és leveszi az információt. Ez történt most is. Nem lehet a tárhelyszolgáltatót hibáztatni, hiszen őt a jelenlegi szabályozás készteti a cenzúrára. Zárásként mindehhez álljon itt egy részlet a Tanú c. filmből, azt hiszem, idevág.

Share |

Egy amerikai ítélet margójára: sajtószabadság az interneten

Állandó ihletadó oldalam, a Zugügyvéd jelentetett meg egy érdekes cikket egy amerikai perről, amely egy Tékozló Homár-jellegű fogyasztóvédő honlap, illetve az ezen oldalon álnéven publikáló felhasználó ellen folyt, mivel az illető becsmérlő cikkeket közölt egy oktatási intézményről, miután az többször is jogsértő módon járt el vele szemben. Egy percig sem volt afelől kétségem, hogy a panaszossal szemben megszüntették az eljárást, hiszen ő csak élt az amerikai alkotmány első kiegészítésében garantált szólásszabadsághoz való jogával, ami az Egyesült Államokban foggal-körömmel védett érték. De mi történt az internetszolgáltatóval?

Korábbi olvasmányaimból rémlett egy eset szintén Amerikából, amelyben egy pénzügyi híroldal ellen egy befektető indított pert, mert az egyik kommentelő befektetési csalás elkövetésével vádolta meg. Azért perelte a befektető a weboldalt, mert az vállalta, hogy a kommentek előzetes moderálást követően kerülnek nyilvánosságra. A bíróság úgy találta, hogy mivel a honlapnak lett volna lehetősége arra, hogy a becsületsértő kijelentést ne tegye közzé, ezért a felelőssége megalapozott. Nos, az 1995-ös ítélet óta Amerikában sokat változott a helyzet, a magyarra értelmesen lefordíthatatlan nevű Communications Decency Act már ésszerűen szabályozza a tartalomszolgáltatók felelősségét, ennek megfelelően a bíróság is elutasította a fenti esetben a honlappal szembeni keresetet.

Magyarországon sajnos úgy általánosságban is igaz, hogy a szólásszabadság nem élvez megfelelő védelmet sem a törvényekben, sem a bíróságok ítélkezési gyakorlatában, hogy aztán a médiáról ne is beszéljünk. Az internet az egyetlen olyan média, ahol valóban szabad lehetne a vélemény, ahol egyedül az adott honlap vagy fórum belső szabályzatának kell megfelelni. A különböző fórumok moderátorai általában amúgyis jóval egészségesebb jogérzékkel rendelkeznek e körben, mint a legtöbb bíró, és csak akkor cenzúráznak, ha az valóban uszító, gyalázkodó vagy annyira kritikán aluli, hogy muszáj.

A hazai törvényi szabályozás egyrészt - mintha nem mérte volna fel kellően az internet jelentőségét - meglehetősen szűkszavúan fogalmaz e témakörben, másrészt mintha szándékosan ösztönözné is az önkéntes cenzúrázást. Nemes egyszerűséggel csak annyit mond, hogy a szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért.

Egy blogger például rögtön három kérdéssel is szembe találja magát: vajon ő szolgáltatónak minősül-e az elektronikus kereskedelmi törvény szerint? (Jogász kollégák kedvéért ld. 2001. évi CVIII. törvény 2. § k) pont, ill. ezzel összefüggésben 2. § f) pont.) Én arra jutottam, hogy igen. És akkor vajon a blog kommentjeiben megjelenő véleményeket ő bocsátja rendelkezésre, avagy a kommentelők? Nem egyértelmű a szöveg, valószínűleg azért, mert a törvény megírói egyáltalán nem gondoltak a blogokra, közösségi oldalakra, fórumokra, videómegosztókra, hiszen ezeken a tartalom részben, sőt, többnyire nem a szolgáltató által jön létre. De fogadjuk el a kiterjesztő értelmezést, a szolgáltató felel minden információért, amely a honlapján megjelenik, akár ő, akár a felhasználói tették közzé. Elvárható-e egy egyszerű bloggertől, hogy naponta ellenőrizze, ki és milyen megjegyzéseket tesz a posztjaihoz? Én minden különösebb gond nélkül át tudom tekinteni azt a havi egy-két megjegyzést, ami erre a blogra érkezik, de vajon mennyi idő kellene ehhez olyan blogokon, amelyek pl. majdnem minden nap megjelennek az index címlapján?

És végül: vajon elvárható-e egy szolgáltatótól, hogy maga döntse el, mi a jogszabálysértő? Nyilván ha egy kommentelő rendszeresen horogkeresztes avatarral írja hozzászólásait, az (majdnem) minden fórumon megüti a moderátor ingerküszöbét. De egy fórumon nemcsak tiltott önkényuralmi jelképpel lehet visszaélni, hanem lehet rágalmazni, szerzői joggal visszaélni, személyiségi jogokat sérteni, személyes adatokkal visszaélni, spammelni vagy akár tisztességtelen piaci magatartást gyakorolni. Nem biztos, hogy ezek első látásra felismerhető jogszabálysértések.

Ebből a szempontból egyszerűbb helyzetben vannak a tárhelyszolgáltatók. Ők ugyanis mentesülnek a felelősség alól, ha nincs tudomásuk az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sértené, illetve, ha - amint tudomást szerez az információ jogsértő voltáról - haladéktalanul eltávolítja azt. Vagyis, amint ezt egy korábbi bejegyzésemben már írtam, ha érkezik egy "komoly névtelen feljelentés" a tárhely szolgáltatójához, akkor ő nem fog mérlegelni, hogy komolyan vegye-e, vagy nem, hanem a saját felelősségének kizárása érdekében el fogja távolítani a tartalmat.

Pedig viszonylag egyszerűen elkerülhető, hogy a szolgáltatót minden komment esetén a "bírói pulpitusra kényszerítsük", ráadásul a megoldás magában a törvényben is szerepel. A szerzői jogot és a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogot sértő információk esetén a jogosultnak lehetősége van értesíteni a szolgáltatót, ha szerinte a jogait megsértették. Erre a szolgáltató köteles ugyan ideiglenesen levenni a jogsértő tartalmat, de egyben köteles az eltávolításról értesíteni az információ közzétevőjét. Ha az illető 8 napon belül kifogással él az intézkedéssel szemben, akkor a szolgáltató köteles visszahelyezni az információt és értesíteni a jogosultat a visszahelyezésről. A jogosult ezt követően bírósági eljárást indíthat, amelyben ideiglenes intézkedésként kérheti a jogsértő tartalom ismételt törlését. Ez az ún. notice-and-take-down eljárás, ha első ránézésre bonyolultnak is tűnik, a szolgáltató szempontjából roppant egyszerű, hiszen neki csak az a kötelessége, hogy értesítse a két vitatkozó felet, a többit pedig majd eldönti a bíróság. Ezt az eljárást csak ki kellene terjeszteni valamennyi jogsértés esetére, és akkor a probléma meg lenne oldva, minden honlapüzemeltető, fórummoderátor és blogger nyugodtan aludhatna, egyszerűen nem is értem, miért csak szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre korlátozzák ezt az eljárást.

Az a benyomásom, hogy a magyar törvényhozók egyszerűen nem vesznek tudomást az internet, mint média sajátosságairól, mintha nem is ismernék el az internetet önálló kommunikációs csatornának. (Habár ez talán jobb is, mert akkor még rászabadítanának valami dohos, ortt-szerű, gyanús gittegyletet a bloggerekre.) Mindössze egyetlen "pozitív" változás tapasztalható: a nemrég elfogadott új Ptk. immár legalább sajtóként tartja számon az internetet, amikor kimondja, hogy sajtó-helyreigazítást az internet útján közzétett közleményekkel szemben is alkalmazni lehet...

Share |

Honlapklónozás, avagy a "kék index" versenyjogi megítélése

Korábban már írtam olyan esetről, hogy egy blogroll honlap egy az egyben átvette a különböző blogbejegyzések tartalmát, és azokat a sajátjaként a főoldalba beágyazva jelentette meg. Most olyan esetről lesz szó, amelyben éppen a fordítottja történt: egy induló híroldal saját tartalmát egy már jól ismert honlap köntösébe bújtatva jelenteti meg. A zipp.hu internetes oldal az elmúlt napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szóról szóra lemásolta az index.hu oldal jellegzetes külső megjelenését.
Bár a főoldalon elhelyezett logó tanúsága szerint a honlap beta verziója látható, a logó betűtípusából, az „i” betű dizájnjából arra lehet következtetni, hogy a honlap készítőinek célja kifejezetten az index formavilágának teljes lekoppintása volt. Ez persze lehet akár egy ügyesen kitalált médiahack is, miután már most akkora hírverés van az oldal körül, hogy mondhatják, már megérte. Az sincs természetesen kizárva, hogy az indexes fejlesztők merő unalomból tesztelik a netközönség ingerküszöbét, vagy hogy netán egy elkésett áprilisi tréfának vagyunk áldozatai.

Amennyiben viszont nem így van, akkor a többek által „kék indexre” keresztelt zipp.hu adott esetben megütheti a bokáját. Több blogon olvastam azt a véleményt a kommentek között, hogy nincs miért aggódnia, hiszen egy honlapot nem lehet levédetni, és ezek olyan sablonok, amelyeket bármilyen weblapfejlesztő össze tud dobni. Amennyiben a levédetés alatt a védjegyoltalmat értjük, nos, úgy ez igaz is.
Védjegyoltalomban olyan grafikailag ábrázolható megjelölés részesülhet, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A „megjelölés” szó jelentése, hogy valamit megkülönböztető jellel látunk el. A hangsúly itt a „jel”-en van, ami egy adott dolog, fogalom vagy összefüggés kifejezésére szolgáló ábra. Egy egész honlap tulajdonképpen nem más, mint ábrák összessége, amit tehát nem lehet levédetni. Ami védjegyoltalomban részesülhet, az például az index logója. Az iparjogvédelmi adatbázis szerint azonban magának az indexnek a logója nincs védjegyként bejegyezve, így a zipp.hu indexre hajazó logójának használata nem minősül védjegybitorlásnak.
Ha tehát nincs levédetve a honlap, akkor a jog nem is nyújt semmilyen megoldást ilyen tisztességtelen magatartásokkal szemben? De igen.
Nyilván mindenki érzi, hogy egy teljes megjelenés lekoppintása nem fair. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény generálisan tiltja a tisztességtelen, vagyis különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütköző piaci magatartást.
Ezen általános tiltás mellett a 6. § azonban kifejezetten kimondja, hogy „tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel (…) vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni”. Az, hogy a hírek közlése, mint szolgáltatás ezeken az oldalakon ingyenesen vehető igénybe, még nem zárja ki, hogy a versenytörvényt alkalmazni lehessen, hiszen a törvény hatálya a piaci magatartást kifejtő természetes és jogi személyek magatartására terjed ki, az pedig köztudott, hogy ezek az oldalak éles versenyt folytatnak a minél nagyobb látogatottság eléréséért, és ezáltal reklámbevételük növeléséért.
Az index jelenlegi megjelenése néhány éve változatlan, a jellegzetes külső része a brandnek, amit minden piaci szereplő komoly küzdelmek árán igyekszik felépíteni. A versenyjog éppen azért tiltja az ilyen „brandkoppintást”, mert tisztában van vele, hogy a fogyasztók többsége a jól bevált márkákat kedveli, és egy hasonló vagy teljesen azonos megjelenés megtévesztheti a fogyasztót, az új versenytárs pedig ezt kihasználva megspórolhatja azt az erőfeszítést, amit a korábbi az imidzs kialakítására fordított. A zipp.hu piaci magatartásának tisztességtelen voltát éppen az támasztja alá, hogy maguk a honlap látogatói is egyszerűen „kék indexként” kezdték elnevezni azt, vagyis a versenytárs jellegzetes megjelenése felismerhető. Erről a honlap főszerkesztője a médiainfónak adott interjúban a következőket nyilatkozta:

„- Első blikkre a portál úgy néz ki, mint egy kékre festett Index kevesebb tartalmi füllel. Nem félnek attól, hogy per lesz? Nem tartják túl direktnek az Index-inspirációt?

- Nemzetközileg elfogadott internetes újságformát szeretnénk kialakítani. Ezen még dolgozunk, a jelenlegi béta verzió, folyamatosan változtatjuk.”

Nos, én csak azt tudom javasolni nekik, hogy a lehető leghamarabb térjenek át a végleges verzióra, mielőtt a megtévesztő magatartás által remélt hasznot hirtelen elvinné egy nem várt versenyjogi per.

Share |

Honlaplopó honlap

Kedvenc MÁV-os blogom hívta fel a figyelmemet a minap arra, hogy egy blogroll oldal lenyúlja a bejegyzéseit. Ez így persze nem teljesen pontos, hiszen egy blogroll oldal nem csinál mást, mint megjeleníti egy-egy linken az általa figyelemmel kísért blog oldalak friss bejegyzéseinek címét. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy ez az oldal ennél többet tesz: egy egyszerű robot segítségével automatikusan beágyazza a legnépszerűbb blogbejegyzések szövegét a saját sablonjába.
Különösebb jogászi ismeretek nélkül is meg lehet állapítani, hogy ez a tevékenység jogellenes. Igaz, hogy az iGoogle-lal például saját kezdőoldalt lehet hasonló elven, az általunk kiválasztott kedvenc oldalak legfrissebb, legérdekesebb bejegyzéseiből összeállítani, de fontos különbség, hogy azt mindenki saját magának állíthatja össze, a Google ezzel nem nyúl le senkitől semmit, csak egyszerűbbé teszi a böngészést. Egy hagyományos blogroll oldalon is bevett szokás, hogy egy-két mondatnyi ízelítőt is megjelenítenek az adott bejegyzésre mutató link alatt, de ez nem haladja meg azt az indokolt mértéket, amit általában egy szerzői műből idézni ildomos.
Merthogy természetesen egy-egy blogbejegyzés is szerzői műnek minősül. Ebből következően pedig idézni csak annyit lehet belőle, amennyit mondjuk szakdolgozat-írás közben az egyszeri egyetemista az egyes szakcikkekből. Teljes cikket bemásolni azért ciki, ugye?
Itt azonban ennél többről is van szó. Az oldal fő célja ugyanis a reklámbevétel elérése, amihez jogellenesen más szerzők műveit használja fel. A Google ezt az oldalt is ugyanúgy indexálja, vagyis látogatók érkezhetnek az oldalra, akik egyébként, ha az oldal nem lenne, az eredeti környezetben olvasnák el a szöveget. Ez pedig, ha több százezer látogatóról van szó (márpedig ilyen nagyságrenddel nyugodtan lehet számolni, ha a robotoldal "ügyesen" dolgozik, és jó sok blogot beszkennel), akár milliós nagyságrendű, elmaradt reklámbevételt jelent. Mindezt nem olyan könnyű bizonyítani, de az ily módon károsultak nagy számára tekintettel a dolog megérne egy pert...

Share |

Keménykalapos kémprogramok, avagy online házkutatás

Adatvédelmi szempontból sokan mérföldkőnek tekintik a német alkotmánybíróság tavalyi döntését, melyben megalkotta az információtechnológiai rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Az ügy hátterében az a felismerés húzódik, hogy a számítástechnika fejlődése lépéselőnybe hozta a nemzetközi terrorszervezeteket a bűnüldöző szervekkel szemben, mivel ezen csoportok kommunikációja átterelődött az Internetre, amelyen gyorsabban és biztonságosabban tudják akcióikat megszervezni. Mindezek ismeretében Nordrhein-Westfalen tartomány parlamentje tavaly törvényt hozott az „online házkutatásról”, melyben felhatalmazta a tartományi nemzetbiztonsági szerveket, hogy súlyos bűncselekmények, így különösen az állam biztonságát, más életét, testi épségét vagy szabadságát veszélyeztető cselekmények gyanúja esetén a veszélyért felelős személyekről adatokat gyűjthessen oly módon, hogy a gyanúsított számítástechnikai rendszerére ún. trójai szoftvert telepíthessen. A szoftvert akár az Interneten keresztül is rá lehet telepíteni a célszámítógépre, amelyről így a hatóság a rajta lévő összes adathoz hozzá tud férni, ráadásul anélkül, hogy ebből a felhasználó bármit is észrevenne.
Az alkotmánybíróság azonban tavaly megsemmisítette a törvényt, megalkotva egyúttal az információs rendszerek integritásához és megbízhatóságához fűződő alkotmányos jogot. Érvelésük szerint azért szükséges létrehozni egy külön "IT-alapjogot", mert napjainkban egy-egy személyes használatú számítógép akkora mennyiségű és olyan bizalmas jellegű információcsomagot hordoz az adott személyről, amely alapján könnyedén egy teljes személyiségprofil is kialakítható. Ezért az ilyen IT-rendszerek sérthetetlenségéhez komoly érdek fűződik, s bármilyen beavatkozás súlyosan korlátozza az általános személyiségi jogokat, így csak nagyon szűk körben lenne helye.
A gond ugyanis az, hogy ha a nemzetbiztonsági szerv tudja is, hogy mit akar megtalálni a célszámítógépen, akkor is a teljes adatállományt át kell fésülnie, s ezáltal olyan szenzitív adatok kerülnek a birtokába, amelyeknek adott esetben semmi közük az ügyhöz. Lehet persze szabályozni, ahogyan általában a titkos információgyűjtésnél, így a magyar Btk.-ban, illetve a rendőrségi törvényben szabályozzák is, hogy az ügyhöz nem kapcsolódó információkat, személyes adatokat azonnal meg kell semmisíteni, de ezáltal még nem lehet meg nem történtté tenni a jogosulatlan adatkezelést. Márpedig, így a német alkotmánybíróság, egy-egy személyi számítógép teljes átkutatása olyan mértékű beavatkozást tesz lehetővé a magánszférába, amely aránytalanul korlátozza a személyiségi jogokat.
Pár évvel korábban volt egy adatvédelmi tárgyú döntése a testületnek, amelyben hasonló dilemmát boncolgattak. Akkor, közvetlenül a madridi és a londoni terrormerényletek, illetve az al-Kaida hamburgi sejtjeiről szóló hírek után, több tartomány törvényt hozott a gyorsabb, átfogóbb rendőrségi adatkezelésről. Ez lehetővé tette, hogy a különféle nyilvántartó rendszerekből nyert személyes adatok alapján a német rendőrség előre meghatározott kritériumok szerint halászhasson az adattengerben, vagyis a konkrét esetben hozzáférhessen az összes, 18-40 év közötti, férfi, nappali tagozatos, muszlim vallású egyetemista személyes adataihoz. Természetesen itt is megsemmisítő ítélet született a bíróság részéről.
A kérdés persze mindkét esetben nemcsak jogi, hanem filozófiai jellegű is. A XXI. század embere okkal gondolhatja úgy, hogy lépten-nyomon nyilvántartják, minden mozdulatát videókamerák, szerverek, azonosítókártyák rögzítik. Orwell regénye szóról-szóra megvalósul. Ilyen körülmények között egy állampolgár az alaposan kiherélt magánszférájáért cserébe joggal várhatja el, hogy az állam, ha már úgyis mindenkiről mindent tud, védje meg őt a bűnözőktől, terroristáktól. Vagy megfordítva: ha a rendőrségnek folyton adatvédelmi akadályokba kell ütköznie munkája során, akkor ne csodálkozzon senki, ha több pénz, több idő és nagyobb erőfeszítések árán tudja megelőzni vagy feltárni a bűncselekményeket. Lesarkítva a dilemma tehát a következő: kevesebb szabadságért nagyobb biztonság, avagy több szabadság, de kevesebb biztonság?
Véleményem szerint azonban nem lehet a kérdést ennyire általánosan megválaszolni. Míg mondjuk a belvárosi kerületekben felszerelt térfigyelő kamerák esetén elfogadom, hogy a biztonságom érdekében korlátozzák a képmáshoz való jogomat, addig egy távoli terrorveszély elhárítása érdekében elfogadhatatlannak tartanám, hogy csak azért, mert mondjuk muszlim az apám, bekerüljek egy rendőrségi adatbázisba.
A térfigyelő kamerák nagyban hozzájárultak a belvárosi kerületekben elkövetett kocsilopások és egyéb bűncselekmények számának csökkenéséhez. Vajon egy trójai vírus telepítése egy gyanúsított számítógépére mennyiben könnyíti meg a nyomozó szerv munkáját? Hiszen, ha már gyanúsított, akkor nyilván egyéb információk is a rendelkezésre állnak feltételezett tettével kapcsolatban, amelyről bírói engedéllyel telefonlehallgatás vagy házkutatás során további terhelő bizonyítékok is szerezhetők, a telefon- és internetszolgáltatók pedig, a 2006-ban elfogadott "Big Brother Irányelvet" átültető törvény alapján kiadhatják a híváslistáját és az internethasználat során keletkezett "cache" adatait is, vagyis, hogy mikor melyik weboldalakat látogatta.
Ezek a rendőrségi intézkedések is korlátozzák a gyanúsított személyiségi jogait, de ezek a korlátozások célzottan a gyanúsított feltételezett bűnelkövető tevékenységére irányulnak és minimalizálják az irreleváns és szenzitív személyes adatok kezelésének az esélyét. Ezzel szemben egy számítógép teljes adatállományának automatizált átkutatásával ágyúval lőnénk verébre, hiszen az előbbi módszerekhez viszonyítva nem érhető el számottevően nagyobb előny a nyomozás szempontjából, viszont jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a titkos online házkutatás során az ügyre nem tartozó, rendkívül bizalmas és intim információk birtokába jutna a rendőrség.
Lehet azzal érvelni a magánszféra védelmével szemben, hogy a túlzott privacy-védelem a pedofilhálózatok és a szoftver- illetve DVD-hamisítók helyzetét könnyíti. A legtöbb ország joga, így a magyar jog is lehetővé teszi, hogy a rendőrség hagyományos házkutatás során lefoglaljon számítógép-merevlemezeket, ellenőrizze azok tartalmát. A gyanúsított ilyenkor értesül az intézkedésről, láthatja a saját szemével a bírói engedélyt, s adott esetben közre is működhet a bizonyítékok felkutatásában. Egy trójai szoftverrel viszont nehéz a kommunikáció, hiszen nem kopogtat, nem kérdezhető meg tőle, hogy miért jött, és nem hagy nyomot maga után, ez pedig visszaélésekre is lehetőséget ad, ráadásul egy "meghackelt" gép később könnyebben esik áldozatul további, külső vírusfertőzéseknek is.
A legveszélyesebbnek azonban egy ilyen intézkedés demokráciára gyakorolt hatását tartom. A szabadság, a befolyástól mentes magánszféra pedig a demokrácia alapja. De ki érezné többet szabadnak magát, ha tudná, hogy bármilyen fénykép, szöveg, videó, amit a gépén tárol, egyúttal akár egy nemzetbiztonsági adatbázisban is szerepelhet?

Share |

Zenekarok és a szerzői jog

Nemrég kaptam egy levelet egy szerzői jogi kérdéssel, amely úgy gondolom, sokak számára érdekes lehet, ezért leírom röviden. A történet egy énekesnőről szól, aki egy zenekarban énekelt, amelynek idővel lett saját honlapja, saját adatlapja a myspace-en, felraktak néhány számot, stb. Egy idő után viszont megromlott a viszony a tagok közt, az énekesnő pedig kilépett a zenekarból. Csakhogy az említett internetes oldalakon minden továbbra is a régi állapotokat tükrözte, a taglistán továbbra is ő szerepelt, a letölthető számok az ő hangján szóltak, s a zenekar egy későbbi tehetségkutató versenyen is ezt a régi oldalt adta meg referenciaként.
Piszkálja ilyenkor az embert a „józan paraszti esze” is, hogy nem túl etikus más tollával ékeskedni, de mit mond erre pontosan a magyar jog? Először is fontos tisztázni, hogy a szerzői jog minden szerzői művet a keletkezésétől fogva megillet Magyarországon, akár ott van a copyright szimbólum, akár nem. Ez azért lényeges, mert sokan összetévesztik a szerzői jogot a védjeggyel vagy a találmányok szabadalmával, ahol viszont a bejegyzéssel keletkezik a védelem.
Egy zeneszám viszont nem egy szerző műve, hiszen kell hozzá általában gitáros, dobos, billentyűs, énekes és tetszés szerint további személyek. Az ilyen közös művek esetén a magyar szerzői jogi törvény különbséget tesz aszerint, hogy annak részei felhasználhatóak-e önállóan. Ha nem, akkor a szerzői jog minden szerzőtársat egyenlő arányban illet meg, de annak megsértése esetén mindegyik szerzőtárs önállóan is felléphet; ha pedig önállóan felhasználható részekről van szó, akkor a saját részek tekintetében a szerzői jog önállóan is gyakorolható.
Véleményem szerint egy zeneszám olyan közös mű, amelynek részei, így az ének, a dallam, vagy akár csak a gitárszóló, önállóan is felhasználhatók, hiszen gondoljunk arra, hogy egy stúdióban ezeket külön-külön csatornákon keverik egybe. Vagyis az énekesnő a zeneszámok tekintetében önállóan is gyakorolhatja szerzői jogait. Két fontos jog illeti meg az énekesnőt: a nyilvánosságra hozatal, ill. a névhasználat joga.
A legelső azt jelenti, hogy egyedül a szerző engedélyével hozható nyilvánosságra a mű, az internetes közzététel pedig egyértelműen nyilvánosságra hozatalnak minősül. A szerző alapos okból, írásban megtilthatja a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását, ebből a szempontból pedig kétségtelenül alapos ok, ha már nem tagja az együttesnek. A törvény azt is előírja, hogy köteles megtéríteni az ebből eredő károkat. Nos, ez problémát jelenthet abban az esetben, ha mondjuk az együttes egy korábban aláírt stúdiószerződés alapján már elkezdett albumot készíteni vagy elvállalt egy koncertturnét, mert ilyenkor jogos kárigény lehet a korábbi számok átírása miatti többletköltség vagy a turné lemondásából, esetleg beugró énekes megszervezéséből eredő költség. Egyéb esetben, pl. egy bárki által ingyen hozzáférhető internetes oldalról történő eltávolításkor ilyen kár nem igazán merülhet fel.
A névhasználat is olyan jogosítvány, amelyet ellenkező előjellel is lehet gyakorolni. Egy szerző tehát, akinek a nevét eddig feltüntették, nyilatkozhat úgy, hogy ezután nem szeretné, hogy feltüntessék a nevét, ráadásul ezzel kapcsolatban kártérítési kötelezettség sem jöhet szóba.
Az önállóan is felhasználható részekből álló közös művek esetén további szabály, hogy az ilyen mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Az énekesnő (mint az eredeti szám egyik szerzője) tehát megtilthatja, hogy az általa énekelt számot a továbbiakban más énekelje. Ez a joga egyébként más szabályból is következik: a magyar szerzői jog ugyanis védi a művek egységét, integritását. Eszerint tilos a szerző hozzájárulása nélkül a művön minden olyan torzítást, csonkítást, csorbítást vagy változtatást végrehajtani, amely sérti a szerző becsületét vagy hírnevét. Ha egy énekesnő a tagokkal való megromlott viszonya miatt távozik a zenekarból, és a zenekar ennek ellenére felhasználja hangját további előmenetelük, internetes megjelenésük érdekében, akkor az, ha a hírnevét nem is, de a becsületét mindenképpen sérti, ezért mind a névhasználatot, mind a dalok jelenlegi formájában való felhasználását meg lehet tiltani.

Share |

Médiarendőrség fogja cenzúrázni az Internetet?

Olvasom a hírt az indexen, és egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt nagyon örvendetes, hogy a két nagy párt képes egyáltalán valamilyen kérdésben együttműködni, legyen az akár az új médiatörvény elfogadása. Egy toldozott-foldozott, hiányos és elavult törvényről van szó, aminek a lecserélése már régóta indokolt lenne.
A digitális átállás érdekében minden tévé- és rádiócsatorna is az új törvény kidolgozását sürgeti. A baj csak az, hogy mint a cikk írja, "a konkrét pénzügyi előnyökért cserébe a nagy médiapiaci szereplők lemondanak eddigi viszonylagos szabadságukról". Arról van szó, hogy a felállítandó Nemzeti Médiahatóság a tartalomszabályozás érdekében olyan hatósági jogköröket kapna, mint a Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépés érdekében, ráadásul a hatásköre - az ORTT-vel ellentétben - kiterjedne az internetes médiára is. Igaz ugyan, hogy előzetes bírói engedéllyel, de joga lenne házkutatást tartani az adott médiánál, adathordozókat lefoglalni, rendőri közreműködést kérni, s akár ötvenmillió forintos bírságot is kiszabni. A testület tagjait pedig a Parlament nevezné ki, vagyis politikus káderek fogják rendőri segítséggel zaklatni, cenzúrázni és bírságolni akár internetes oldalakat is. Tisztára Kína.
A Versenyhivatal által alkalmazható kényszerintézkedések célja a tisztességtelen verseny megakadályozása. De milyen demokratikus érdek támasztja alá, hogy egy bíró engedélyt adjon egy a sajtószabadságot ilyen súlyosan korlátozó intézkedésre?
Persze valamilyen szintű tartalomszabályozásra szükség van az Interneten is. Hiszen jelenleg a sajtóra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók az internetes híroldalak esetén: például nem kérhető sajtó-helyreigazítás, és nincs megnyugtatóan rendezve a személyiségi jogok védelme sem. Utóbbinál leginkább az a gond, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény értelmében, ha a tárhelyszolgáltató tudomást szerez egy jogsértő információról, akkor köteles azt eltávolítani, különben felel az ebből eredő kárért. Vagyis ha Gipsz Jakab azt állítja, hogy az index vagy az origo egyik cikke sérti az ő jó hírnevét, akkor ír egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, amely - hogy elkerülje a felelősséget - valószínűleg intézkedik a cikk leszedéséről.
Ez az a helyzet, amit meg lehetne szüntetni, ha mondjuk ennek az új médiarendőrségnek az lenne a feladata, hogy a hozzá érkező, ilyen jellegű bejelentéseket előzetesen megvizsgálná, és ideiglenesen (amíg mondjuk a bíróság helyreigazítási eljárásban) döntene intézkedne az adott tartalom eltávolításáról. Ehelyett, ha a törvényt így elfogadják, létrejön egy parlamenti szerv, amely saját hatáskörében, kedve szerint korlátozhatja a sajtószabadságot.

Share |

Szomszédkukkoló közösségi oldal: semmibe vett személyes adatok

Nemrégiben bukkantam a „rohadt szomszéd” (rotten neighbor) nevet viselő közösségi oldalra. A rottenneighbor lényege, hogy a felhasználó megoszthatja szomszédaival kapcsolatos élményeit akár szöveg, akár kép, akár videó formájában az oldalon. Eltérően a hagyományos közösségi oldalaktól, itt nem a saját adatlapodat szerkesztheted, hanem másokét. A szomszéd adatlapján szerepel egy lakcím, valamint a Google Maps által kreált térkép, amelyen be van jelölve az illető háza. A történetet lehet véleményezni is, ami mindenki számára abszolút nyilvános. Regisztrálni csak akkor kell, ha össze akarnánk mi is állítani egy adatlapot a szomszédunkról. A közösségi oldalnak egyébként amolyan ingatlan-tanácsadó funkciója is van, hiszen lakcím alapján meg lehet nézni, hogy az adott házban, illetve a környékén milyen emberek laknak, hallgatnak-e hangosan zenét, leviszik-e a szemetet, fizetik-e rendesen a közös költséget, stb. Nemcsak negatív, de pozitív történetek elmondására is van lehetőség: az oldalon nemcsak a legrosszabb/legperverzebb/leghangosabb/legbunkóbb szomszédok listája olvasható, hanem azoké is, akik mindig lenyírják a füvet, mindig átjönnek segíteni, stb.

Ez persze nem menti fel az oldal üzemeltetőjét néhány etikai kérdés alól. Nem ismerem az amerikai adatvédelmi jogot, de az egészen biztos, hogy a magyar törvény szerint ilyen oldalt nem lehetne üzemeltetni. Önmagában egy lakcím elhelyezése is személyes adat kezelésének minősül a törvény értelmében, még akkor is, ha név nem szerepel a történetben. Lakcím alapján ugyanis elvben bárki azonosítható. Az meg pláne durva, ha a hangoskodó szomszédot még titokban fel is veszik kamerával, és felteszik az Internetre. A személyes adat kezeléséhez az érintett hozzájárulása (vagy törvényi felhatalmazás) szükséges. Ha a felvétel rejtett kamerával készül, akkor azon felismerhetetlenné kell tenni a személyeket.
Ezzel kapcsolatos az is, hogy sokan úgy gondolják, ha valaki magáról valamit feltesz az Internetre, akkor az onnantól szabad prédam, bárki bármilyen célra felhasználhatja. Nemrég olvastam egy cikket az egyik híroldalon, amely egy új közösségi oldalt mutatott be, s a kritikai hangvételű cikk mellett egy ismerőslista screenshotját is megmutatták. Az igaz, hogy ezek az adatok bárki számára nyilvánosak, aki regisztrál az adott közösségi oldalra, de ez nem jelenti azt, hogy szabadon felhasználhatók lennének bármilyen célra, pláne nem jelentethetők meg a média nyilvánossága előtt. A híroldal tehát úgy járt volna el helyesen, ha anonimizálja az adatlapokat, beleértve az arcképeket is, valahogy így:

Share |

A youtube-os konyhai videó és a szerzői jogok

Ma már bárki könnyedén készíthet és interneten megoszthat amatőr videókat egy mobiltelefon és egy átlagos számítógép segítségével. Mielőtt azonban így cselekszik, nem árt végiggondolni tettének jogi vonatkozásait is.
Történt, hogy 2007 februárjában egy bizonyos Lenz nevű amerikai hölgy feltöltött a Youtube-ra egy mindösszze félperces videót, amin az épp járni tanuló kisfia Prince Let's go crazy című számára tologatja a dömpert:

Ezek után alig pár hónappal a Universal Music felkereste a YouTube-ot, hogy Prince szerzői jogainak védelmében letiltsa a videót. De az anyuka sem volt rest, a videó lekerülése után az amerikai szerzői jogi törvény "fair use" (tisztességes felhasználás) szabályára hivatkozva kérte, hogy helyezzék vissza a videót. A fair use alkalmazásának feltétele egyebek mellett, hogy a nyilvánosságra hozott mű nem kereskedelmi céllal és ésszerű mértékben használja fel a szerzői jog által védett művet.
Az ügy a bíróságon végződött, ahol kimondták, hogy az internetre feltett házi videókban a szerzői jog által védett anyagok ésszerű mértékig a jogtulajdonos engedélye nélkül is felhasználhatók. A bíró kiemelte, hogy a legtöbbször az ilyen perekben túlhangsúlyozzák a szerzői jog megsértését, és mellőzik a jóhiszeműség feltételezését, s hogy a jogtulajdonos köteles mérlegelni, mielőtt bármilyen jogi lépést tesz, hogy valóban tisztességtelen felhasználásról van-e szó. Olyan döntés született most tehát az USA-ban, amely köztudottan szigorúan fellép a szerzői jog védelmében, amely talán először védte meg a felhasználót a kiadók túlkapásaival és a szerzői jog szó szerinti, abszolút értelmezésével szemben.
Az erre vonatkozó szabályok a magyar jog szerint is hasonlóan alakulnak. A szerzői jogi törvény 34. § (1) bekezdése szerint:

A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.

Ez a rendelkezés azonban csak a szabad felhasználás korlátaira vonatkozó általános szabály tükrében értelmezhető:

A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.

A magyar jog is ismeri tehát a "fair use" fogalmát, csak éppen fordítva közelíti meg a témát: kimondja, hogy bárki idézhet a műből részleteket szabadon, csak legyen ott a forrás és a szerző, de indokolatlanul ne sértse a szerző érdekeit, és legyen tisztességes. Ebbe mindenki azt magyaráz bele, amit csak akar. A bíróságok feladata, hogy döntéseikkel kirajzolják a tisztességes felhasználás határait. Engem mindenesetre megesz a kíváncsiság, hogy hogyan döntött volna hasonló ügyben egy magyar bíróság...

Share |

Hogyan legyünk sikeresek az interneten?

Könnyed vasárnap délutáni videó következik angolul tudóknak arról, mi a siker receptje a harmadik évezredben. Kicsit "offtopic", mert jogi vonatkozása a videónak nincs túl sok, de annyira tetszik, hogy felrakom:

Share |

Családi fotóból reklámposzter

Nemrégiben bukkantam rá az alábbi videóra, ami egy régebbi TV Ügyvédjéből van. Az eset a következő: apuka felrakja az internetre a családi fotókat a kislányáról, majd döbbenten veszi észre, hogy az egyik fotót egy cég fényképes újsághirdetésben használta fel. A cég ügyvédje a panaszukra úgy reagált, hogy sem jogellenesség nem történt, sem kára nem származott belőle a kislánynak.

A sikeres kártérítési keresethez ugyanis négy feltétel szükséges: jogellenes magatartás, kár, okozati összefüggés és felróhatóság.
Az első feltétel ebben az esetben rögtön háromszorosan is teljesül. Egyrészt említik a riportban a személyiségi jogokat, valamint az ügyvéd ismerteti a Ptk. ide vonatkozó részét, miszerint képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges. Másrészt az adatvédelmi biztos is elmondja, hogy személyes adat csak akkor kezelhető, ha az érintett előzetesen hozzájárult (az arckép ugyanis személyes adatnak minősül). Harmadszor viszont, és ez csak a videó végén vetődik fel egy félmondatra, szerzői jogokat is sért az, aki más fényképét jogosulatlanul felhasználja.
A videóban arról beszélnek sokat, hogy az apának kell bizonyítania a kárt, és hogy ez mennyire nehézkes. Valóban, a személyiségi jogok megsértésekor kártérítési pert indítani csak annak érdemes, akinek jó ügyvédje van, vagy akit mondjuk kézzelfogható kár ért, mert pl. kirúgták a munkahelyéről, vagy el kellett a szégyentől hagynia a lakókörnyezetét stb. A lelki sokkot, a pszichés terheket, az emberi méltóságon esett csorbát ugyanis sokkal nehezebb bizonyítani, márpedig ha nincs kár, akkor nincs kártérítés.
Az adatvédelemre hivatkozva ugyanerre a következtetésre kell jutnunk: igaz, hogy a jogellenességet itt az apának nem kellene bizonyítania, mert a cégnek kellene azt, hogy jogszerűen jutott a fotóhoz, vagyis a kislány személyes adatához; azonban, ha kárigénye van, akkor megint csak neki kell bizonyítania a kárt. De legalább egyszerűbben elérheti a fotó további felhasználásának megakadályozását.
Ha viszont arra hivatkozik, hogy azok a fotók szerzői művek (és ez a szerzői jogi törvény 1999-es módosítása óta szinte minden fényképre igaz), akkor a kár bizonyítása is egyszerűbb. Hiszen a szerző a műve felhasználása után díjazásra jogosult. Ha az apuka hozzájárult volna a fotó felhasználásához, akkor azt bizonyára ellenérték fejében tette volna, azonban így egy egész jól meghatározható kár érte: az a pénz, amit általában a reklámpiacon egy ilyen méretű és minőségű reklámfotóért kérni szoktak, s amitől ilyenformán elesett.
Ha pedig egyik jogcím sem bizonyul szerencsés útnak, még mindig hivatkozhat a Ptk. jogalap nélküli gazdagodásának szabályaira, az ugyanis tiltja, hogy bárki jogellenesen vagyoni előnyre tegyen szert más rovására.
Persze tudom, ez a magyarázat kissé tankönyvszagúnak bizonyul. Bevallom őszintén, gyakorlat híján nem tudom, melyik út a járhatóbb. Célszerű lehet azonban ilyenkor az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérni, az ő eljárása ugyanis díjmentes és aránylag gyors, és bár - egy bírósági ítélettel szemben - nem kényszeríthető ki, mégis van egy hivatalos papír a kezünkben. Az ombudsman működésének eddigi tapasztalatai alapján elmondható az, hogy állásfoglalásainak nagy presztízse van, a jogalanyok általában eleget tesznek a döntésének.

Share |

Cenzúra az interneten: törvény kényszerít rá?

Valamikor Internet-korszak kezdetén Amerikában a Prodigy nevű internetes pénzügyi híroldal szolgáltatója ellen pert nyert egy amerikai befektető, mert róla az oldal egy látogatója azt írta valótlanul, hogy befektetési csalást követett el. A döntés alapja az volt, hogy a hírportál fenntartotta magának a jogot, hogy oldalán a hozzászólásokat moderálják. Azáltal pedig, hogy a moderálást magukra vállalták, vele együtt - így a bíróság - a jogsértő tartalomért való felelősség is rájuk szállt. Azóta már más a helyzet az USÁ-ban, mert törvény mondja ki, hogy a tartalomszolgáltató nem felelős a mások által az oldalán elhelyezett tartalomért.
Az EU-ban és Magyarországon viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. Akinek kicsit is köze van az internetes szolgáltatásokhoz, vagy volt már saját weboldala, az bizonyára találkozott már azzal a nagyon hosszú nevű törvénnyel, amit a szakirodalom is csak Ekertv.-nek, vagy Ektv.-nek rövidít. Ez szabályozza ugyanis - többek között - a szolgáltatók felelősségét az általa közzétett tartalomért.
A törvény megkülönbözteti a szolgáltatót (ő tulajdonképpen a tartalomszolgáltató, aki lehet akár egy egyszerű blogger is, ugyanis nem muszáj reklámtevékenységet folytatni ahhoz, hogy valaki annak számítson) és a közvetítő szolgáltatót, ezen belül is az internetszolgáltatót, (pl. UPC, T-com) a caching szolgáltatót, a tárhelyszolgáltatót (pl. extra.hu, freeplanet, stb.) és a keresőszolgáltatót (Google, Yahoo).
A tartalomszolgáltató az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért felel. Vagyis például ezen a blogon én felelek mindenért, amit írok, de azért már nem, amit pl. valaki egy hozzászólásban ír, ezért nekem nem kell cenzúrával foglalkoznom (de persze lehet).
A közvetítő szolgáltatók általában nemigen tudják ellenőrizni, mi zajlik az oldalaikon, ezért tőlük nem várható el, hogy cenzúrázzanak.
Mégis erre kényszeríti őket a törvény. Egy videómegosztó oldal például a törvény szerint csak akkor mentesül a felelősség alól, ha nincs tudomása a közzétett anyag jogsértő voltáról; másrészt akkor, ha ugyan tudomást szerzett a jogsértő információról, de haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy nem biztosít hozzáférést. Tehát ha írok egy levelet például a egy blogszolgáltatónak, hogy Gipsz Jakab blogjában feltöltött rólam néhány fotót, amik sértik a személyiségi jogaimat, akkor a szolgáltató tudomást szerez a jogsértő tartalomról, és ha jót akar magának, akkor haladéktalanul intézkedik, különben őt vonják felelősségre. A saját érdekében cenzúrázni fog, anélkül, hogy megvizsgálná, tényleg igazam van-e, amit végső soron bíróságnak kellene eldöntenie. Ez a rendszer igencsak kedvez a rosszhiszemű felhasználóknak.
Külön szabályok vonatkoznak viszont a szerzői jogi és védjeggyel kapcsolatos jogsértésekre. Ha valakinek a szerzői jogát vagy védjegyét valamely internetes tartalom sérti, akkor értesítheti a tárhelyszolgáltatót a jogsértő tartalomról, s ilyenkor ő köteles 12 órán belül eltávolítani az anyagot, s erről értesíteni annak közzétevőjét. Ha viszont a feltöltő 8 napon belül kifogásolja az anyag eltávolítását, akkor a szolgáltatónak kötelessége azt visszahelyezni, s ilyenkor a "sértettnek" két választása van: vagy pert indít és egyben kéri, hogy ideiglenesen vegyék le a tartalmat az oldalról, vagy büntetőfeljelentést tesz. Mindkét esetben a szolgáltatónak megint le kell vennie a tartalmat az oldalról, amíg a végső szót a bíróság kimondja. Ha kiderül, hogy mégsem volt jogsértő a közzététel, az ugyan ciki, de a szolgáltató nem vonható emiatt felelősségre.
Ez a pingpong mérkőzés viszont még mindig jobb, mint az előző eset, hiszen a közzétevőnek is van beleszólása, ha tiltakozik, vissza kell rakni a művet az oldalra, és a panaszos pereljen, ha akar. Ez lehetővé teszi, hogy merő rosszakarásból ne lehessen eltávolítani valamit egy oldalról. Azonban ez a szabály csak a szerzői jogokra vonatkozik, másra nem. Vagyis ha nem tetszik, amit rólam valaki egy fórumban ír, akkor írhatok egy levelet a tárhelyszolgáltatónak, hogy a komment sérti az emberi méltóságomat, ezért távolítsák el. A szolgáltató pedig feltehetően így is fog tenni, mert nem akarja kockáztatni a felelősségre vonást. Ez a helyzet tarthatatlan, túl nagy teret enged az önhatalmú cenzúrának, amit pont az Internet esetében, amely a legdemokratikusabb médium, nem kellene megengedni. Helyesebb lenne a másodikként leírt megoldást a szerzői jogok mellett a többi jogsértés esetére is kiterjeszteni.

Share |

Spamtelenkedés

Idén harminc éves a spam. Az első kéretlen, marketingcélú levelet 1978. május 3-án a DEC komputergyártó küldte el 400 postaládába. A Message Labs friss felmérése szerint idén júniusban az internet levélforgalmának 76,5 százaléka volt spam, minden 134 emailből egyben vírus volt, és 277 levélre jutott egy adathalász próbálkozás.
A spam Magyarországon is töretlenül népszerű (2007-ben e-mail marketingra mintegy 3,6 milliárd forintot költöttek, persze ennek egy része nem spam volt). Annak ellenére így van ez, hogy itthon is szigorúan bünteti a jog a spamet: valószínűleg sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mik a direkt marketing szabályai, úgyhogy vegyük szépen sorra.

Először is, a fő szabály az, hogy elektronikus formájú hirdetést csak az érintett előzetes hozzájárulásával szabad küldeni. Amíg a papír alakú direkt marketinget választva egy cég lakcímadatokat kérhet a lakcímnyilvántartótól egészen addig, amíg az illető ezt meg nem unja, és azt le nem tiltja, addig az e-mail útján küldött üzeneteknél fordított a helyzet: amíg nem engedélyezem előzetesen, addig minden reklám spam. (Megjegyzem, szó van arról, hogy a postai direkt marketinget is a szigorúbb szabályozás alá vonják.)

A leggyakoribb hivatkozás a spamekben, hogy "e-mail címét nyilvános adatbázisból vettük". Nos, az Internet jelentős része mindenki számára elérhető adatbázis, amelyen valóban sok helyen szerepelnek e-mail címek is, amelyek különféle célokból lettek közzétéve, de semmiképpen sem azért, hogy "erre a címre küldjetek spameket". Ha valaki tényleg imádja a spamet, még akkor sem tehet ilyen nyilatkozatot általánosságban, a szükséges előzetes hozzájárulás ugyanis csak a konkrét cég konkrét hirdetéseire vonatkozhat. Még az ún. engedélykérő levél is spamnek minősül, vagyis kamu az olyan hivatkozás, hogy "mi csak engedélyt szeretnénk kérni a későbbiekre nézve elektronikus hirdetések küldésére". Az sem számít, hogy csak társadalmi célú a hirdetés, és az sem, ha egyébként biztosítják a "leiratkozás" lehetőségét. Ezt különben az olyan hirdetések esetén is mindig biztosítani kell, amelyekhez a címzett korábban hozzájárult.

Milyen jogi lehetőségei maradnak akkor tehát a hirdetőnek? Egyrészt, ha valamely regisztráció során kínálja fel a cég, hogy "rendszeres hírlevelet" küld, akkor ez beleegyezésnek számít. (Ezért kell mindig résen lenni a különféle, előre kipipált regisztrációs elemek kitöltésénél.) Másrészt egyetlen szűk kivételt mégis enged a jog: nem spam ugyanis, ha csak egy linket, domain nevet és/vagy e-mail címet küldenek a címedre. Ilyenkor végülis rajtam múlik, hogy hozzájárulok-e a hirdetés megjelenítéséhez, ha rákattintok a linkre.

Mi a teendő, ha nagyon bosszantanak a spamek? A legfontosabb, hogy díjmentesen eljárást lehet indítani a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, a bejelentést a spam-bejelentes@nhh.hu e-mail címre kell küldeni. Jól jellemzi a trendet, hogy míg 2006-ban alig 300 panaszt adtak be, addig 2007-ben már ezernél is több ügy volt, amelyeknek a felében marasztaló határozat is született. A hatóság jogosult 50-től 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabni. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a napi több millió spamből mindössze ezer jut el egy évben a jogi eljárásig, ráadásul a 2007-es statisztika szerint ezek közül csak 15 esetben szabott ki a hivatal bírságot, összesen 1,7 millió forint értékben, akkor könnyen belátható, hogy a spam sajnos megéri. A már említett javaslat egyébként felemelné a bírság maximális határát egymillió forintig, de valószínűleg még ez sem tartana sokakat vissza. Addig is az egyedüli megoldás, ha körültekintően jelentetjük meg e-mail címünket a világhálón.

Share |